Időmondó
Télelő
Időkép
Aranyfényű hajnalok. Ködtengerbe merülő alkonyok. S minden színpompás világ kibontakozik lassan, ahogy búcsúzik a tikkasztó meleg. Az élet egyszerre gyorsul fel és lassul le a szigeten, alkalmazkodva az év utolsó terméseihez. A tenger. A tenger dúl és fúl, akárcsak egy sértődött szerető. Szokatlan ez időtájt, hogy ezerarcú szörnyeteggé váljék.
hírek
Hírmondó
Kisebb helyreigazítások, illetve néhány eltűnt kép pótlása történt.
Írta: Szerkesztők
Frissítve: 2017.10.31.
***
NE,
... írj más nevével!
... káromkodj!
Reklámhoz pedig, használd az URL-t!



hírek
Üzenet
Latest topics
» Vigyázz! Kész! Mondd!
Vas. Dec. 24, 2017 2:01 pm by Shagu

» Remetelak
Szer. Nov. 29, 2017 2:47 pm by Shagu

» Kikötő - Halpiac
Hétf. Szept. 11, 2017 2:02 pm by Amarillisz

» Képajánló
Vas. Nov. 27, 2016 5:53 pm by Shagu

» Északi járás - Ördög kanyon
Kedd Aug. 23, 2016 6:18 am by Perhasan

» Hajnaldal Terem
Hétf. Aug. 22, 2016 5:29 pm by Asfalot

» Utcarész
Kedd Ápr. 26, 2016 11:02 pm by Yeon

» Vad vízű vidék
Csüt. Feb. 18, 2016 10:23 pm by Lumera

» A Szürke-folyó forrása
Vas. Feb. 14, 2016 10:12 pm by Rangor

» Keresett karakterek
Szomb. Feb. 13, 2016 4:12 pm by Hét Hold

Információk
Télelő
Gondolat
Gyönyörű és megszégyenítő dolog az ember életét mint egészet szemlélni: a műalkotás kész, a forma kerek. Egy ember elindul a Nagy Utazásra, de történetét itt hagyja mások tudatában.
Brian W. Aldiss


j
Itt vannak
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

[ View the whole list ]


A legtöbb felhasználó (28 fő) Vas. Júl. 22, 2012 3:13 pm-kor volt itt.

az Akasztott Kalózhoz c. fogadó

Go down

az Akasztott Kalózhoz c. fogadó

Témanyitás by Enzo Frell on Vas. Nov. 03, 2013 3:04 pm


A fogadó, ami az első volt a szigeten. Ma már nem állja meg helyét a többi mellett. Régi, egészen rozogának tűnik, odabent nagyobb a piszok, mint az utcán, a szállás pedig, egy disznóól is fejedelminek tűnik ehhez képest. Pipafüstös és borgőzös levegőjét ennek ellenére is rengetegen szívják. Itt nem számít ki vagy és mit csináltál, amíg van pénzed. Eltévedt utazóknak nem ajánlott, gyámoltalan képük a legügyetlenebb zsebest is felbátorítja, a többiek meg, nos, ők csak szórakoznak.

Enzo kedvenc helyén ücsörög, mélyeket szippant frissel tömött és gyújtott pipájából. Eltölti az ízes füst minden porcikáját, élvezi, ahogy a helyzetet is. Szája szegletében ott rostokol az a pimasz mosoly, amivel bármely nőszemély kíváncsiságát képes felkelte. Helyezkedik, székét hátrébb tolja és elterül benne, mint valami bársonyszékben a legfőbb úr. Lábait kitolja a közlekedőre, gyér ennek az emeletnek a forgalma, így senki sem bukhat fel bakancsos csülkeiben. Kész. Tekintete a lenti forgatagra és a fogadó igen csak kebles kiszolgálójára esik.
- Ezért érdemes férfinak lenni! – Kurjantja el, félhangosan a véleményét. A halmok megigézik pillantását és mindaddig követi a vörös teremtést, míg annak alakja el nem tűnik a konyhába vezető folyosón.
Egy hasonló jelenet után, de órákkal korábban. A csalódottság ádáz vadállatként rajzolj át a vonásait és szinte dühös fúriaként villannak fel szemei, ahogy az asztaltársaságát élvező suhanc megköszörüli, feszengve a torkát. Hamar megenyhül. Szinte kéjes élvezettel méri végig a soványka vitézt, akit ma nem fognak megdicsérni ott fenn, mert eltolta. Mert csúnyán megette a feketelevest és legfőképpen azért, mert bizonyítani szerette volna a rátermettségét.
- Na, kiscsibém! De kérlek! – Háborodott fel Enzo a kölyök ábrázatát látva. – Olyan arcot vágsz, mintha arany helyet, tehénszart markolnál. Azért pedig nem olyan rossza a helyzet. A társaid emlékére illene jól berúgnod és hálát is adhatnál az isteneknek, mert te megúsztad. – Enzo elhúzza a száját, majd a gyerek nyaka felé bők pipája csutorájával. Az ing és kendő takarásában egy tetoválás lappang, amit ki tudja milyen szerencse lebegtetett meg a Tolvajok Királya előtt. Így maradt életben ez a taknyos is, ellenben két cimborájával. A kölyök felöl folyamatos morgás hallatszódott és teste is megrándult, vad gesztikulálását és minden mérget köpködő szitokszavát azonban kötelékek és egy igen terebélyes pecek akadályozta meg.
- De nem haragszom. – A helyzetet nézve ez a kijelentés igen csak abszurdnak tűnik. – Lehet, hogy a te söpredék fajtád előbb volt itt, de a változásokat nem lehet elkerülni. – Cinkos mosollyal arcán előrébb hajolt. Már több tucatszor akasztott tengelyt hol mi Kincskeresők Szövetségének díszes tagjaival és kölcsönösen ki is babráltak egymással. Mulatságos elfoglaltság, de elég neki a Kaleriani őr ebeket, vagy inkább ölebeket az orránál vezetni, nem hogy még saját fajtája közt is ellenségeket szerezzen.
- Jól figyelj ide, vagy élve mondod el az üzenetemet, vagy holtan. Te választhatsz …

Enzo nem tágított a folyosótól, várta vissza az elnyelt szépséget. Könnyed mulatáshoz volt kedve, ebben a percben úgy érezte, hogy minden egyes pillanatot ki kell használnia, hogy a gondtalan örömöket élvezhesse. Valószínűleg a tolvaj kidekorált hullájával ellenségeket szerzett. De, amíg nem találják meg és nem fedezik fel kézjegyeinek jellegzetességét, addig még élvezheti a gondtalanság illúzióját. Jellegzetes vörös hajkorona tűnt fel és a látvány felébresztette Enzoban a vadász ösztönöket. Felpattant, övére akasztotta a pipát és elindult vadászni, ezt az éjszakát nem fogja magányosan tölteni.
avatar
Enzo Frell
Kaleriani közember

Mottó : adok-veszek, vagy ippeg' elveszek

Hol? : itt is, meg ott is

Kaszt : Harcos /Tolvaj

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: az Akasztott Kalózhoz c. fogadó

Témanyitás by Enzo Frell on Hétf. Aug. 10, 2015 10:08 am

Intermezzo: Árulás? Érdekek. Szövetség!

Odakint esik, ami pedig nem meglepő, hogy odabent is. Az Akasztott kalóz padlóján, a tető elkorhadt eresztékei alatt vedrek sorakoznak, hogy felfogják az ég áldását. Kevesen tudják, hogy ezt a vizet sem pocsékolják el. Jobb esetben a kényesebb vendégeknek melegítik fel a fürdőhöz. Rosszabb esetben viszont leves, vagy éppen a bor és más itókák hígításához használják fel. Bár, a többséget ez a legkevésbé sem érdekli, el vannak a patkányragujukkal, kártyáznak, vagy nagy eszmefuttatásnak álcázzák a mai nap utolsó kakasviadalát. A helyiség egyszerre csendes, de nyüzsgő is. A tekintetek pedig egyre gyakrabban esnek a félemeleten zajló kártyapartit lebonyolítók felé.
Két zsebes, egy kivénhedt gyilkos és egy nem kezdő méri össze tudását. Alattomosan játszanak, mert mindannyian egy szál ágyékkötőben ülnek az összetákolt székeken, csak az utóbbin van egy plusz ruhadarab, az pedig a jobb szemét elfedő kötő. Ősz haja még nyirkos és kócos. Nem volt érkezése, újfent, rendbe szednie magát, mikor sebtében kellett távoznia a szeretőjétől, kedd van, tehát a keddre betervezett kis szöszitől. De a nő nem mulattatta eléggé, egészen visszasírta az Óázis kis bestiáit, különösen azt a fiúcskát. Morgolódott is a dolgon, hogy mire hozott valamit új pártfogoltjának, azt kell hallania, hogy valami mágusfattyú lerombolta azt. Enzo akkor csak megvonta a vállát és majdnem olyan részegre itta magát, mint amikor meghágott egy kecskét, meg előtte egy férfit is.
- Fene a beletek! – Morogta szájában a pipa csutoráját a bal oldalról a jobbra tessékelte nyelvével. Majd levágta azt asztalra a kártyáit, ő jött és nem csak, jött, de tarolt is. Kellett egy kis idő, míg partnerei ráébredtek, hogy a korábbi vetkőzős póker után nem csak ingük és gatyájuk ment rá a játékra, hanem a pénzük is.
- Nos uraim, megvan még a kedvük egy revanshoz? – Kérdezte negédes mosollyal és nem igen kellett csalódnia, ahogy ő szerette a pénzt, úgy az asztaltársaságában ülők is. Peregtek a lapok, majd a gyakorlott kezek ki is osztották mindenkinek azt, ami jár. Mindannyian a másik arcát fürkészték, éppen csak sunyiban lesve meg az asztalra került lapokat. Megérkezett a rendelt ital is, amit Enzo nagyvonalúan a közös kasszából fizetett ki rögvest, senkinek nem tetszett, hogy csökken a nyeremény, viszont már annyit ittak, hogy a fogadós már csak így volt hajlandó kiküldeni az italt. Amit azonban nem is sejtettek Enzo játékostársai, hogy esze ágában sincs az egész pénzt bezsebelni. Nem, nem. Ő az egészet el akarja inni, ha ennek az az ára, hogy körönként a többi „janinak” is kell adnia, hát legyen. Mohón be is nyelte a korsó egész tartalmát, aminek láttán a többiek is buzgóvá váltak és minthogy a pancsolt szesz hamar elfogyott érkezett a következő, a következő és egy újabb, meg még egy újabb. Mire véget ért, ismét Enzo győzelmével a kör, már mind részegek voltak. A legfiatalabb egy artikulálatlan röhögés közepette, amit egy padlizsán lila nadrágos szépfiú és lantja váltott ki belőle, lefordult a székről és megcsókolva a padlót ott is maradt, csak már csendesen. De a társa, a másik zsebmetsző sem volt jobb állapotban, csak érthetetlen szavakat motyogott egy bárgyú vigyorral a képén. E szerencsétlen flótáson egy tíz perces türelmi állapot végével, Enzo segített, belenyomva a férfi arcát az asztal lapjába. De a kivénhedt véreskezű, ha fókusztalan, tompa tekintettel is, de állta még a sarat.
- Szóval, tacskó, mivel is foglalkozol? – Érdeklődött Enzótol rekedtes, dörmögő hangján. A Vasmacska azonban ráérősen előkotorta ruhái halma közül a dohányát és megtömte a pipáját, tüzet csiholt és nagyokat szipákolt, hogy elegendő parazsat szítson.
- Mikor éppen mire van szükségem. – Fogott bele, kényelmesen megdőlve a székkel Enzo. – Ha pénzre van szükségem, kölcsönzök egy keveset. – Vigyorogva emelte fel a kezét és járattatta meg ujjait. Nem profi tolvaj, az öléshez jobban ért, de azért tud ragadós lenni a keze és egy kicsit nagyképű is. – Ha meg nincs olyan erszény, ami rám várna, akkor kicsalom az iszákos barmokból. – Az öreg felröhögött e szavak hallatán, egyáltalán nem volt megsértődve, ő is e képen tengette a napjait, talán csak annyiban különböztek, hogy megnyomorodott lábával ő már nem számított veszélyes gyilkosnak. Ezért is ivott, sokszor többet is, mint az futotta volna neki.
- Áruld el, engem miért invitáltál magad mellé? – Enzo szemei sunyin összeszűkültek. Oldalra pillantott, itt senki és mindenki kíváncsi a másik asztaloknál folyó beszélgetésekre, hogy a megszerzett információt alkalom adtán jó pénzért eladja. Enzo vállat vont, majd bizalmasabban előrehajolt a székében, hogy az asztalra könyökölhessen.
- Hallottam a híred, Szellem. – A kivénhedt gyilkos arca megrándult, de nem félelmében, inkább izgatott lett és sürgetően intett Enzonak, hogy folytassa. – Szeretném tiszteletemet tenni annál a túltenyésztett, girhes kutyánál. – Hát innen fúj a szél! Az öreg felnevetett, mint nevetett röhögött, de a szemeiben a gyűlölet lángjai lobbantak fel és oly erővel vágta a kupáját az asztalhoz, hogy az alján összegyűlt cseppek is kiugrottak belőle. A zsíros, repedt asztal pedig még azokat kényszerűen magába itta, idővel elnyelve a sötét kis foltokat.
- Mit szeretnél neki mondani, vagy …? – Érdeklődve az öreg is előredőlt. Enzo pedig elégedett volt, az olyanok, mint ő, ha csak rövid időre, de megértik egymást, kis túlzással átérzik a másik eltorzult lelkének vágyait. Enzo azonban tervez, visszafizet mindent a birodalomnak, méghozzá azok számoló isteneinek a kamatával egyetemben.
- Ó sok mindent! De inkább egy kevés szuvenírt gyűjtenék tőle, úgy sem elég tökös.. – Röhögött Enzó és röhögött vele az Öreg gyilkos is, bár a Vasmacska nem vágyott az inkvizítor golyóira, de szívesen megszorongatná azon a tájékon. Mert csúnyán beleköpött a levesébe és többek között a kedvenc ágyasának a halála is az ő rovására írható, mint az később volt szerencséje megtudni. Egyéb iránt, unatkozik. A múltkori mutatványa óta nagyon keresték és egy ideig élvezte is, hogy kis nyomdarabokat elszórva az orránál fogva vezeti a kis ölebeket, de aztán majdnem pórul járt. A kis kapitány, az a Morte gyerek majdnem a kardjára tűzte és bár Roncsparton rendbe szedték, csak egy nagyon kevés választotta el attól, hogy fél szemére megvakuljon. Kezével, remegve érintette meg a szemét fedő kötést. Még nem veheti le! Nem szabad, ha a a teljes gyógyulásra vágyik és hogy a hegnek se maradjon nyoma. E mozdulatot asztaltársa félreértette.
- Te is az egyik kis kedvence voltál? – Kérdezte utálkozva. Enzo tudta, hogy az öreg nem egyszer kapott megbízást Gildrojtól, de a legutóbbi történés után, amiben megnyomorodott, menesztette és azóta is az életére pályázik. Enzo elmosolyodott a kérdésen, de nem felelt. Az öreg feje talán kitisztult, mert meghajtotta fejét, majd felállt és távozóra fogta.
- Beszartál mi? – Motyogta magában Enzo, szánalommal teli tekintettel kísérve a nehezen, erősen bicegve haladó alakot. Arcán ragadozó mosoly örült íve terpeszkedett el. – Jól is teszed, mert te leszel a belépőm! – Lehajolt a ruháiért és sebtében felöltözött, amit az öreg komótosan már korábban megejtett, elővigyázatosan és ügyelve arra, hogy így rejtett értékeitől ne fosszák meg. Enzo mielőtt magára hagyta az asztalt, még felmarkolta a nyereményét és az öreg után sietett, csak e sietség nem látszott rajta. Hiszen a gömbölyded kis felszolgálólánykát még behúzta magával az egyik félreesőnek számító, de egyáltalán nem néptelen sarokba. Az istállóba invitálta és a nő ismerve Enzo vágyait, habozás nélkül elszaladt, hogy rendbe szedje magát és kis csemegével várja nászuk oltárán a vad bikát.
Enzonak maradt tíz kerek perce, hogy a latrinára vonuló férfit menessze az őseihez. Belépett a bűzös helyiségbe, ketten voltak, az öreg már várta, talán a dolgát sem végezte el, hiszen érezte a célkeresztet a hátán. Egymásra néztek. Enzo megvonta a vállát, cseppnyi bűntudat, vagy együttérzés nem volt benne.
- Az ilyesmi előfordul. – Búgta, tettetett szomorúsággal. Pillantása azonban élesen a felé villanó pengére esett.
- Dögölj meg! – Az öreg a hozzáértés teljes tudatában, tapasztalattal rontott Enzora. A férfi roppant erejéről azonban fogalma sem volt, nem ismerte fel a kegyetlen Vasmacskát, azonban Enzo bajban lett volna, ha szemernyit is tisztességes akart volna lenni. A kis helység kevés lehetőséget adott, de az oldalát felhasító kés ejtette seb csekélyke ár volt azért, hogy térden rúgja az öreget. Aki a nemrégiben összeforrt csontokat érő inzultus miatt, sikoltva rogyott a földre, majd összegörnyedt, ahogy a következő rúgás csípőjét érte, érezte, ahogy a csontok újra elmozdulnak egymáson. A könnyei is kibuggyantak, valami szitkot motyoghatott, Enzo azonban az ajtóra figyelt és mielőtt az kinyílhatott volna, még egy tisztességeset belerúgott az öregbe.
- Itt nem ölsz…
- Hátrébb az agarakkal! Még is, mit képzelsz te rólam? – Förmedt a fogadós egyik kis pultosára, a megtermett legény morózusan, de szavakat nem találva nézett a rárivalló férfire, igyekezve szemmel tartani a földön fekvőt is. – Halkabban te barom, nem látod, hogy másról van szó!? – Enzo fejével a földön terjengő foltra bökött, amire a nagydarab fickó arca megrándult, a szagot meg amúgy is érezni fogja.
- Te találtad, tedd rendbe te! – Ezzel el is vonult, Enzo pedig jót mosolygott a zöldfülűn és a közreműködésért, hálásan megveregette az öreg vállát.
- Nincs harag. – Az öreg teljes szégyenében, még mindig kínzó fájdalmak között nem foghatta föl, hogy nem bocsánatkérést hall, hanem Enzo különös megbocsátása ez. Kegyes volt, nem a sarokba perdült kést használta. Marokra fogta az öreg nyakát és elroppantotta annak gigáját, Enzo lefogta, míg az öreg kapálózva próbált levegőhöz jutni, de nem sajnálta, de némi sürgetést érzett, hiszen várják a pajtában és előbb még el is kell rejtenie a belépőjét az inkvizítorhoz….
avatar
Enzo Frell
Kaleriani közember

Mottó : adok-veszek, vagy ippeg' elveszek

Hol? : itt is, meg ott is

Kaszt : Harcos /Tolvaj

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.