Időmondó
Télelő
Időkép
Aranyfényű hajnalok. Ködtengerbe merülő alkonyok. S minden színpompás világ kibontakozik lassan, ahogy búcsúzik a tikkasztó meleg. Az élet egyszerre gyorsul fel és lassul le a szigeten, alkalmazkodva az év utolsó terméseihez. A tenger. A tenger dúl és fúl, akárcsak egy sértődött szerető. Szokatlan ez időtájt, hogy ezerarcú szörnyeteggé váljék.
hírek
Hírmondó
Kisebb helyreigazítások, illetve néhány eltűnt kép pótlása történt.
Írta: Szerkesztők
Frissítve: 2017.10.31.
***
NE,
... írj más nevével!
... káromkodj!
Reklámhoz pedig, használd az URL-t!



hírek
Üzenet
Latest topics
» Vigyázz! Kész! Mondd!
Vas. Dec. 24, 2017 2:01 pm by Shagu

» Remetelak
Szer. Nov. 29, 2017 2:47 pm by Shagu

» Kikötő - Halpiac
Hétf. Szept. 11, 2017 2:02 pm by Amarillisz

» Képajánló
Vas. Nov. 27, 2016 5:53 pm by Shagu

» Északi járás - Ördög kanyon
Kedd Aug. 23, 2016 6:18 am by Perhasan

» Hajnaldal Terem
Hétf. Aug. 22, 2016 5:29 pm by Asfalot

» Utcarész
Kedd Ápr. 26, 2016 11:02 pm by Yeon

» Vad vízű vidék
Csüt. Feb. 18, 2016 10:23 pm by Lumera

» A Szürke-folyó forrása
Vas. Feb. 14, 2016 10:12 pm by Rangor

» Keresett karakterek
Szomb. Feb. 13, 2016 4:12 pm by Hét Hold

Információk
Télelő
Gondolat
Gyönyörű és megszégyenítő dolog az ember életét mint egészet szemlélni: a műalkotás kész, a forma kerek. Egy ember elindul a Nagy Utazásra, de történetét itt hagyja mások tudatában.
Brian W. Aldiss


j
Itt vannak
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

[ View the whole list ]


A legtöbb felhasználó (28 fő) Vas. Júl. 22, 2012 3:13 pm-kor volt itt.

sziklák, hidak ...

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

sziklák, hidak ...

Témanyitás by Yue on Vas. Nov. 24, 2013 3:45 pm


Hangulatteremtőnek

Jöhet mindenki, aki mer :-)

A Nap első sugarai már bekúsztak az öbölbe és egyedi ragyogásba vonták a fellegváros világát, mikor én már magam mögött hagytam a menedéket nyújtó ház illatos szobáját. Zavart már a négy fal, a fecsegő hangok áradata és a befogadó szépség megvetően szúrós pillantása, meg az aggodalom. Egészen új volt számomra, hogy két idegen sorsa végett aggódom. Idegenek? Nem, nem azok. A múltam részét képezik és éppen ezért szakítottak el mellőlük, azt hiszem ezért a tettért joggal vagyok dühös, a Szürke Ordasra. Bármilyen jó szándék is vezérelte, ehhez nem volt joga. Napok, nem is egy hét telt el már azóta, napokig tartó szunnyadásom, után újabb, fogságra ítélt napok következtek. Csak remélhetem, hogy épségben vannak és szabadok.
Felpillantok. Olyan tisztának, egyenesen ártatlannak tűnik. A makulátlan falakat dédelgeti a nap, megannyi zöld élénkül meg, egészen hívogató és van benne valami parányi nosztalgikus érzés. Lehunyom szemem és megengedem, hogy a korábban felsejlő foszlányom megpróbálják magukat teljesebbé tenni. Egy egészen más közeg fog közre. Ez nem nyomorodott meg, nincs mit rejtegetnie, erős és büszke minden porcikájában. A víz dallamosan felmorajlik, hasonlít a tenger lüktető áramlásához, de a gyökereiben egészen más .. állandó, alig változó. Gyenge pára és a fény játéka adja a gyémántos csillogást a levegőnek és a simára csiszolt falaknak. Hatalmába kerít egy eddig ismeretlen érzés, otthon vagyok! Kinyújtom kezem, hogy megérintsem a vicsorgó szörny szobrot, mert meg kell, hogy vége legyen a játéknak?
- O, az igazán jó választás!
Megilletődve pattannak fel pilláim, egyenesen a foghíjas mosolyú eladóra esik pillantásom. Kényszeredetten hajlik ajkam íve mosolyra, hitetlenkedve nézek le, a kezemben tartott faragványra. A gondolataim ebben a pillanatban csak egy valamit képesek kinyögni: Nem lehet! Nem lehet, hogy akár csak egyetlen lépést is tettem. Kizárt!
- No ne szégyenlősködjön! Nézze csak meg kedveském közelebbről. Micsoda kidolgozás! A festése is különleges. Tudta kedveském? Egy fekete oroszlán mindig szerencsét jelent. Kitűnő ajándék is.
Nem a hajthatatlan tukmálás kényszerített rá, hogy jobban szemügyre vegyem a faragványt, hanem az ijesztő hasonlóság. Valóban mesteri munkának tűnt, mintha igazi lenne és erről leginkább a borostyán szín szemek gondoskodtak. Felsandítottam, az emberen látszott, hogy már el is könyvelte magában, a mai első vásárlója bizony én leszek. Ezen a véleményen viszont egyáltalán nem osztoztam vele, sosem tartottam igényt ilyesmire és erre jön az érzés, akárcsak egy villámcsapás. De bizony, hogy igen! Egy tárgy, egyetlen tárgy képe villan fel. Ismerős és hiányát tudatlan is érzem, mert mintha a részemet képezné.
- Jól van?
- Persze! – Vágom rá a lehető leggyorsabban, egyben a szobrocskát is az asztalra helyezem, picit talán az ajánlottnál durvábban. – Elnézést! – Igyekeztem elhátrálni. A szerencse pedig minden bizonnyal, most a pártomra állt, mert az eladó szóhoz sem jutva, leginkább levegő után kapkodva nyúlt a faragványért, hogy ellenőrizze a sértetlenségét. Az sem érdekelt volna, ha ordítva követeli a jussát a tönkrement portéka miatt, de ez immáron csak részletkérdésre a válasz.
Erőltetett iramban hagytam magam mögött a kikövezett utat és az egyre nyüzsgőbbé, lármásabbá váló piacteret. Megnyugvást jelentett a csönd, ami az egyik hídnál fogadott, nem volt díszes, sőt, inkább romosnak tűnt, az emberek számára még riasztó is lehetett az a néhány vastagabb repedés ami itt-ott feltűnt cikk-cakkos vonalával. Kényelmesen rákönyököltem a durván faragott korlátjára, államat is megtámasztottam, úgy pillantottam a messzeségbe. Talán a látvány, talán a fáradság, ami váratlanul támadt rám üldözte el a gondolataimat, de hosszú, megszámlálhatatlanul hosszú ideig néztem a sorost és a sziklafal mentén háborgó zafír és smaragd hullámokat, a habzó fehér tajtékot. Kényelmes volt, túlságosan is. Oldalra fordítottam a fejem és lehunyt szemmel hallgatóztam. A piac hangulata a csúcspontján járhat, a kusza zsivaj itt is utolért, de a nekiiramodó hűvös szél sokat tompított rajta. Jól esett, ahogy meghűtötte arcom és megajándékozott a sziklák lábainál örvénylő víz duruzsolásával. Nem számított, hogy a tincseimet összefogó szalag elveszítette küzdelmét az egyik természeti elemmel és most minden vérszínű tincs kedve szerint terül el az egyszerű vászoningen fekvő sötét mellényen, vagy éppen kószál a szél áramlataival.



avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: sziklák, hidak ...

Témanyitás by Tamire on Vas. Nov. 24, 2013 5:59 pm

Csodálatos nappal hessegette el az ezernyi csodát tartogató éjjelt. Ég ében ura száműzetésbe kényszeredett testvére ragyogó fénye által. Noha sejtelmes hajnali fényei kínkeservesen kaparték fel horizontról az egy szín feketére,fakítgatták fokozatosan a távoli csillagokat. Minde perc, amit fényben él az ember újabb kihívásokat rejthet magában. Pedig előfordul, hogy inkább csendességet és békét keresnek ilyenkor is. Ám vannak olyan remények, amiknek nincsen lehetőségük teljesülni. Tamire reményei teljesen mások. Semmi közük a fenséges kilátáshoz, piacon kavargó tömeg rejtegette pecsenyésekhez. Lefelé sétált magányában egy lejtős dombról, aminek macskakövei egy öreg hídhoz vezettek. Minden megtett lépéssel lelkében fentebb szakadt egy kétely, ami félelemmel itatta át pillantásait. Egyedül van.... egyes egymaga, mint egy sík földbe döfött karó, ami valaminek mutatására volt hivatott.
Nagy ritkán volt efféle helyzetben. Egy kezén megszámolhatta mennyiszer hagyta magára asszonya. Tüdejét megtöltötte friss levegővel, arcát szellő cirógatta kedvesen.
Neki vágott. Tovább haladt. Mióta asszonya betegeskedik , kevesebbszer mozdul ki házából. pedig sokat segíthetne rajta a nap, mert sokan azt hangoztatják, hogy eme misztikus égitestnek fénye melengető és gyógyerővel bír. Tami sosem kételkedett ebben. Hitt amiben úgy vélte érdemes hinnie. Leért , maga mögött hagyva aggodalma némely részét, hogy a híd előtt újabb problémákba ütközhessen. Egyedül van.. bő ruhája alatt erszény, amibe kiszámolt ,kissé súlyos érmék rejtőzködnek. Vékony ujjak simítanak félre egy kósza hajtincset, ami volt olyan balga, és szemtelen, hogy csak úgy kicsusszant sorstársai közül s a lány kíváncsi tekintete elé sodródjon. Neki kellett bátorodnia. Meg kell magáért tenni a következendő lépéseket. Meglepetés érte nem is kis darab, hiszen a hídon egy idegen férfi nézte az alatta elterülő tájat.Skarlát hajtincsek törték meg az öltözék egyhangúságát s bűvölték el Tami-t. Szerette ha valakinek szép hosszú haja van.
Közelebb és közelebb merészkedett, benne egyre csak egy kérdés ismételte önmagát...
- Megfoghatom a haját?- tette fel önkéntelen első kérdését. Pedig ha most gazdája jelen kenne, bizony kapna pár korholó szót... hol az illem? Hol a megszokott etikett? Nem mutatkozott be.. nem is bánta. Ujjaival kiválasztott egy tincset s még engedély érkezése előtt megsimította azt. felvette, cirógatta, mintha valami élőlény lenne, s elkülönülne attól, akit csak úgy lerohant minden előzmény nélkül.
avatar
Tamire

Mottó : Nem szól szám, nem fáj fejem.

Ismertető jegy : Mandula vágású, szomorúságot sejtető szemei.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: sziklák, hidak ...

Témanyitás by Yue on Kedd Nov. 26, 2013 5:58 pm

Mély és lassú lélegzetek követik egymást. A kinti nesz gyöngédsége félresöpri a távolból érkező dúvad, tolongó áradatot és mélyebbre húz. Kellemes és szívesen hagyom magam az árral sodródni, már megint, ám ez, messze nem ötlik fel benne. Egyszerű öröme ez a bőrömön táncot járó, immáron láthatatlan fénysugaraknak, melengetnek és szüntelen szól a dallamos altató. De, már vegyül bele valami, pontosan, valami. Ismerős a hang és ha elmém, vagy akár csak egyik érzékem nem lenne rest, akkor utána nyúlna, megkaparintaná a halkan neszező szövet hangját, amihez léptek puha toppanása társul és ez hangosodik. Nem foglalkozik, nem foglalkozom vele. Nem kell! Így szól az a könnyelmű gondolat, ami felpuhítja a bársonyfeketét és igyekszik egész kis lakát bebugyolálni vele. Igyekezete azonban csak fáradozás és hasztalan. Egy aprócska kő reccsen és hullik ketté, ékké válva és ez az a parányi dolog, ami nem enged el a valóságból.
Vadászhatnak rám. Ismerik az arcom, és ha azt nem is sejtik, miféle szerzet vagyok, azt tudják, hogy nem egy egyszerű haladó. Megbűvölt, de a pórul járt katonák szemében vonzóbb lehet a mágus billog és így nyugodt szívvel tehetik azt, amit dühük parancsol. Én is tehetném, de még nem szabad. Még nem sejthetik, hogy az a hajó, ami mindenidők legnagyobb fenyegetését jelenti az itt élők számára, bizony tud csendesen osonni és gond nélkül a partra „lopni” a vele érkezett és a hozzá csapódott lelkeket.
Messzire kószáltam, de most legalább csak gondolatban tettem meg. Felpillantok, meg is emelkedem kissé, ahogy áthelyezem karjaimat, már nem támaszkodom a kőkorlátra, belekapaszkodom és az idegen felé fordulok. Egészen más a látvány, mint korábba. Össze sem hasonlítható. Ellenben saját reakcióm finomabb, kevésbé kifejezőbb mása a korareggelinek, meglepettség és a feltett kérdés hangtalan ül meg ajkaimon, valahogy ezen a helyen olyan hihetetlenül hangzik. Elhagytam a Vöröslámpás negyedet, e kérdés erejéig még is mintha visszaléptem volna az izgága hölgyek körébe,- a gondolatra a hideg is végigfut a hátamon- akiknek irigységére szolgált a vörös hajam és a hozzá járó szeplőtlen arc. De az és a mostani felállás más.
Zöld pillantásom kecses ujjaira esett, az elkapott tincs elég hosszú ahhoz, hogy ne szaladjon ki fogásából a mozdulatomra. Egy mosolygós beleegyező szó készül elhagyni a számat, de helyette a szél zúg fel. Most bántóan kellemetlen hidegséggel csapódik a hátamnak és dühös rohamával minden egyes rőt szálat a hölgye „ölébe röppent”. Csak egy pillanat az egész, de kihámozni magamat a dús vörös tömegből már koránt sem egy pillanatig tart, azaz tartana, de egy elnagyolt mozdulattal igyekszem az egészet oldalra húzni. A siker nem teljes, de elégséges ahhoz, hogy szemügyre vehessem azt, aki előttem áll. Ismeretlen ez tény, de hordoz magában valami apróságot, ami ismerős. Tekintetem talán hosszabban időzik, arcának vonásait fürkészve, mint az illendő lenne, de a maga szomorú módján megragadó a látványa.
- Minden rendben van? – Olyan suta és kimondva kevésbé ideillő a kérdés, de talán ragadós a hirtelen felindulásból elkövetett tett, esetemben mondat.


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: sziklák, hidak ...

Témanyitás by Tamire on Kedd Nov. 26, 2013 6:28 pm

Ujjbegyei között vesztegelő tincs hosszant kígyózott kefelé,de nem ért poros talajt.Kér is lenne érte,mert csak tiszta színén esne folt. Könnyedsége akár pihés toll a kézen. Kár volna egyből elengedni.. hiszen színe, selymessége olyan ritka s különleges, mint ezen pillanat, amiben állt és rácsodálkozott a valóságra. Ó, ha neki lenne ilyen gyönyörű hajkoronája! Szépnek titulálná ki meglátná, és elégedett füttyszóval jutalmazná.De minek vágyik ilyenekre? Minden külsőség téves álomkép csupán, hiszen a valóság jóval bőr, smink és illat felleg alatt lappang.
Enyhe szorítással morzsolgatta rabját,ami megfeszült váratlan mozdulattól ,és megindult gazdája felé. Tami rajtakapott bűnbánással meredt egy arcra, amit még sosem látott,de még hasonló se bukkant fel eddig életében. Olyan más volt... vékony ráncai, szemvonalai.. ajkak gödröcskéi... de az összképbe azok a fránya, elszabadult tincsek zavartak bele. Elengedte azt, amit nemrégiben kisajátított magának s hátrébb lépett biztonságos távolságot teremtve.
Minden részlet kezdett kibontakozni előtte s a testhez már teljes fej dukált.
- Igen.- vágta rá egyből válaszát. - Minden a legnagyobb rendben. Szép haja van uram. Igazán egyedi és ápolt. Bárcsak minden ember, vagyis lény adna
magéra és rendben tartaná megjelenését. - gyorsan össze tapasztja ajkait, még mielőtt valami illetlent mondana s feltüzelné idegen beszélgetőpartnerének nyugodalmas lelkét. Most tovább vándorolt pillantása s a piaci forgatagra vetülve nagyot szusszant. Be kell mennie...elragadtatni magát avval a képlékeny áramlással, ami besodorja egészen a piac lüktető közepébe. Minden porcikája tiltakozott, hogy elvegyüljön olyanok között, akik undorodnak mástól, s a másságtól.
- Ha belegondolok, hogy el kell vegyülnöm ennyi ember között, libabőrös leszek. - megjegyzését kíváncsi pillantás kísérte. - Uram, megkérhetném, hogy elkísérne rövid bevásárlói körutamra? Asszonyomnak gyógyszer kell, amihez növényi alapanyag szükséges. Azokat leghamarabb itt tudnám beszerezni. Ám egyedül...félek. Sosem voltam... egymagam ekkora tömegben.- szerencsétlenül érzi magét és ezt nem tudja elrejteni.. vagy csupán nem akarja elrejteni. Inkább törékeny virágszálként ismerteti magát, mint büszke facsemeteként, aki egyenes derékkal állja a szél rohamozó ostromát.
- Egyedül.. nem megy. - suttogta keserű hangnemben. Testi kontaktust véletlen sem kezdeményezne, elégvolt otromba bemutatkozása, amikor is csak úgy megragadta eme férfi hajét s nézegette.
avatar
Tamire

Mottó : Nem szól szám, nem fáj fejem.

Ismertető jegy : Mandula vágású, szomorúságot sejtető szemei.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: sziklák, hidak ...

Témanyitás by Yue on Kedd Nov. 26, 2013 7:45 pm

Vállam mögé tuszkolom az összegyűjtött tömeget és jobbommal már újabb vadászatra indulok, hogy a még zavargókat is rendre igazíthassam. A mozdulat azonban egy pillanatara megdermed, túlságosan hamar érkezett a válasz, gyanúsan hamar. A háttérben viszont ott ül sivár trónján az ész érvek ura és egykedvűen, minden érzelem nélkül veti oda, hogy ő egy idegen, semmi nem fűz hozzá, ami miatt dolgom lenne vele. Nem hajlok meg ennek az érvnek. Pillantását keresem fel, hogy egyenest a szemébe nézhessek. Hogy mit remélek, vagy mit fedezhetek fel azokban a fényes szembogarakban? Semmi mást, mint, amit láttatni enged. Fáradt vagyok ahhoz, hogy most mélyebbre ássak, vagy csak érzékenyebben ragadjam meg azt, ami nyilvánvaló. Lassan tovább mozdul a kezem és elfogom a maradék szökevényt is, ujjaimat szétnyitva, fésű módjára igazgatom el a hosszabb és a rövidebb tincseket is, így már is rendezettebben állhatok előtte, immáron egy lépésnyi távolságra, amit ő tett meg.
- Köszönöm! – Szólalok meg halkabban, valamicske mosollyal arcomon, hogy ne tűnjön olyan száraznak. - Ez egy igazán kedves bók, ha szabad annak veszem. Egyéb iránt … - Mosolyom igen csak megszélesedik, hiszen magam is ezen a véleményen vagyok. Bár talán más szemszögből nézve jutottunk ugyan arra a véleményre, de hát akinek érzékeny az orra, annak épp olyan bántó az elhanyagoltság, mint a túlzott kendőzés is. - .. nagy igazság van abban, hogy sokan vannak, akik fordíthatnának magukra és környezetükre is nagyobb gondot. – Éppen csak egy biccentés erejéig döntöm oldalra a fejem, vonásaim közben megváltoznak, lesajnálóvá válik minden ív. Aztán felpillantok, a Fellegváros még innen is tökéletesen kivehető a makulátlanságával és a szellős kertjeivel, de most nem azt a titokzatos lágyságot hagyja bennem. Mesterkélt. Ez a szó fejezi ki leginkább a gondolatok és érzések lényegét, amik most felbukkantak a mélységből. Elengedem és az ifjú hölgyre emelem zöld tekintetem, már megenyhültem, nem foglalkoztat a város. Annál inkább velem szemben álló, aki mintha nm szívlelné a piacot, ha így van, ím, itt a második egyetértés, mi még nem került kimondásra. Valami rávesz, egy tűhegynyi érzés, hiányérzet pontosabban megnevezve, hogy a földet is szemügyre vegyem. Ott tekereg a fekete selyemszalag, magányosan, egyre közelítve a hölgyeményhez. Élek a démonok nesztelen léptével és egy fél lépésnyit közelebb osonok, letérdelve elé nyúlok a szalag után, ám igyekezve megtartani egy távolságot. Kiokítottak, hogy az ember nők néha igen erényesek és azt védik is. Onnan hallgatom végig, majdnem végig.
- A sokaság valóban rémítő lehet, néha magam is úgy érzem, hogy hiénák és piócák közé keveredtem. – Kipillantok mellette, karcsú és minden bizony kecses –hiába fedi bő ruha- alakja mellett nem is olyan nehéz ezt megtenni. Egy sóhaj hagyja el ajkaimat, nem vágyom oda, azonban valami gondolataim közé fúrta magát. Ennyi ember, ember. Ahogy kiejtette ezt a szót, mintha elhatárolná magát tőlük, nem érezné úgy, hogy közéjük tartozik, pedig annak tűnik. Felegyenesedem és egy apró meghajlás kíséretében a kezem nyújtom felé.
- Kérném a kezét, vagy ha ódzkodik tőle itt a szalag is, de ha nem fogjuk meg egymást, biztos elsodornak. Itt csak akkor vagyunk fontosak, ha venni akarunk, addig csak az útjukban állunk, míg nézelődünk. – Ha megfogja a kezem, akkor nem erősen, de megszorítom ujjait. – Menni fog! – Nem csak neki, magamnak is éppen ugyanúgy szánom ezt a bíztatást. Megteszem az első lépést és a következőt is, ha ő is megindul és ahogy haladunk egy apróság egyre fontosabbá kezd válni.
- A nevem Yu.. –Torokköszörüléssel és apró köhintéssel harapom le azt az aprócska „e” betűt. – Yu Anrahasy, a kegyedét megtudhatom?


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: sziklák, hidak ...

Témanyitás by Tamire on Kedd Nov. 26, 2013 10:48 pm

Két esélyes volt ez is, mint minden, ami nagyban függött egy láthatatlanan erőtől. Első eshetőség, hogy kedélyesen kinyilatkozza, nem ér rá gardedámot játszani . Megértené Tami, hiszen mindenkinek megvan maga dolga, legyen szó emberről, vagy valami másról.Másik eshetőség, aminek aligha vár el egy vad idegentől, a segítőkészség. Nem verné mellen , ha vissza utasítanák, de lelkét felmelegítené az a tudat, hogy vannak olyan személyek, akik igenis képesek másokat elvezényelni egy adott helyre, ahová egymaga aligha jutna el.
Eközben lehajoltak előtte. Lassú, mégis folyamatos mozdulatsorvolt ez, aminek hatására minden tincs előre siklott.
Hiába volt nagy gondosan össze terelve, most az egész lehet, hogy semmibe veszett.
Mosolygott... mosolyra húzta ajkait s úgy figyelte minden rezdülését partnerének. Nem tudta mit várjon egy vad idegentől, de bízott jó szerencséjében. Szeretett asszonyáéval kijárni piacra, mert sok érdekességet láthatott. Nem sok rossz élmény fűződött ehhez az eseményhez, mert minden alkalommal kapott törökmézet, amit nagyon szeretett. Igaz nem nagy adaggal, csupán annyit, hogy élménynek megfelelő legyen.Míg várt, lopva egy, mér dolgai végére járt emberre pislantott, aki szamarával hagyta maga mögött az egész kavalkádot. Paták kemény kopogása bántotta érzékeny hallását, míg orrába frissen felfüstölt kolbász illata siklott.
Ó igen.. van itt sajtos, húsos és kifőzdés...mennyi program.. igen az.. mert elkölteni egy piacon reggelit, ebédet hatalmas élmény. Hangulatos és sokkal finomabb!
- Igen... de mégis.. magukról vallják, hogy tökéletesek... könnyebben meglátják mások szemében a szálkát, mint magukéban a tövist.De ezekkel az alakokkal érdemtelen foglalkozni...szerintem..válaszolt ama témára, ami az ápoltságról szólt. Izgatottan simított végig ruháján, hátha van pár oda nem illó ránc, amit egyből ki kell simogatni.
-Piócák?- meglepetten pislogott. Furcsa elemzése volt ez azoknak, akik itt élnek..de tetszett a szó és ízlelgette is rendesen magában. Íriszei leheletnyire remegtek meg, ahogy felé nyúlott egy kéz. felismert egy kedves, udvarias gesztust, ami teljesen ámulatba ejtette. Ha kicsivel magabiztosabban állna most eme férfi előtt, büszke nőként nyújtaná kezét felé, s bízná rá magát.Eme vörs tincsek alkotta keretbe fogott arcon semmi rossz indulatot nem látott.Most csupán fekete pillái simultak össze hirtelenjében.
- Megtisztel!- szelíd, bátortalan mosolyra húzódott ajka. Kezét a nála nagyobb s melegebb tenyérbe illesztette. - kedves öntől.. igazi.. úriember.. - újabb bók.. mintha ma csak kedve szavakat tudna produkálni.
Ám feltűnt neki, hogy eme segítőkészség mögött nagy önuralom és bátorság kell. Nem lehet nem érezni , hogy mind ketten legalább annyira tartanak az elvegyüléstől, mint disznó a böllér késétől. Bátorítólag kuncogott picit s szabad kezével megpaskolta Yu közelebbi vállát. érintése alig érezhető...finom mozdulatokat asszonyától tanulta, aki sok társaságban fordult meg. Ez a tudás nem rossz,főleg ha idegen vizeken jár a bestia.
- Yu... hm... lágy ejtése és rövid.Könnyen szájra áll. Timi vagyok. Simén... Timi. Hálám jeléül elköltene velem egy ebédet.. vagy reggelit? Ó.. nem tudom már milyen szakában járunk napunknak. Micsoda feledékeny vagyok. Teljesen elvesztettem a fonalat.- minden lépés nehéznek tünt, de talán a beszéd eltereli figyelmüket.
- Ön ide valósi? Még egyszer sem láttam errefelé...vagy csupán át utazó?

avatar
Tamire

Mottó : Nem szól szám, nem fáj fejem.

Ismertető jegy : Mandula vágású, szomorúságot sejtető szemei.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: sziklák, hidak ...

Témanyitás by Yue on Szer. Nov. 27, 2013 6:19 pm

Nemes egyszerűséggel bólogatok, a témához azonban már nincs hozzáfűznivalóm, azaz lenne, de jobban teszem, ha most hallgatok. Nehezen állnám meg az emberek lenéző kommentálását, talán régi sérelmek táplálják ezt? Homályos és ingoványos terep ez, Athem és Karel talán tudtak volna ezen segíteni, biztosabb talajon járjak. És. Már megint itt tartok. Megrázom a fejem, nem erőteljes a mozdulat, inkább amolyan hessegető, ugyan nincs mit, hacsak a kósza szálakat nem veszem annak. Most miért ne vehetném.
- Igen. – Bólintok is a szóhoz. – Piócák, persze csak képletesen értve. Az emberre csimpaszkodnak és minél több pénzétől meg akarják szabadítani. – Rövid kis eszmefuttatás, ezúttal kimondva, de jár hozzá a kötelező finomítás, hogy ne tűnjek teljesen „ellenségesnek”. – Persze nem mind ilyen, de azoknak meg is látszik a standján. Vagy teljesen üres, vagy roskad a haszontalan dolgok alatt. – Leheletnyit megvonom a vállam. Ezek kevés tapasztalatból kifejlődő megállapítások, nem pedig naponta szerzett tapasztalatok alapján nyugszanak. De egy kicsit terelődik talán a gondolatok fonala és lehet segít egy kis önbizalmat is meríteni, nem nekem van rá szükségem, inkább a kis hölgynek. Érdekes, igen, érdekes látni a tétovázást, ami nem csak arcának kellemes vonásain, de mozdulatain is megül. Keze lassacskán csak a kezembe csusszan és egy hordóhasú démon szavai fel is hangzanak, emlék formájában, egy nőt érinteni olyan, mint egy ritka kincset birtokolni. Eme vágyakozását nem értem, talán egyszer … de lehet, hogy maga a hasonlat sem tökéletes?
- Ugyan, - Zavart mosollyal arcomon fordítom a menetirány felé arcomat. – ez természetes és enyém a megtiszteltetés. A szoknyáját nem foghatom, nem lenne túl illendő, sem pedig praktikus, ha esetleg a hajam kínálnám fel, hát, ebben a tömegben bizonyára jó pár szálat elveszítenék. Jobb a kéz, meg valószínűleg ez az egyik rendeltetése is. – Mosolygom szelíden, egy kis szóba öntött bátorságeszencia, ha másra figyel észre sem veszi, hogy micsoda „veszélyeknek” teszi ki magát. Nem baj, ha kissé bohókásnak tart. Esetleg következtetéseiben tovább is lép, mert az emberek többsége szeret sokat tudni a másikról és ebbe valahol érdemes belegondolni. Egy lehetőség, hogy valamivel jobban megértsük mi hosszúlétű lények azokat, akik számunkra pillangó létűek. Vajon egy nemes szökevény sarja, vagy inkább a vörös lámpás negyed kihasznált virága leszek.
- Nem veszett az el, csak fel kell pillantani az égre. – Megteszem, bár nem nagy agytorna visszaemlékezni a napszakra. – Egy tízóraiban egyezzünk ki, kedves Timi. – Felé pillantok. – Igazán kedves név. – Jó volna többet mondani, de valahogy nem megy. Illik önhöz, de mintha ferde lenne ez a megállapítás, így nem is mondom. A csendnek azonban nincs esélye kettőnk közé fészkelnie magát, Timi ugyan is előrukkol a következő kérdéssel.
- Igazából,.. azt hiszem,.. egyik sem. – Elgondolkodva formálom meg a szavakat, kicsit bizonytalanul, talán. – Nem régen érkeztem, valamennyire ismerem már a várost és kicsit a környékét is, de még nem vagyok benne biztos, hogy itt szeretnék élni. – Tökéletes válasz, de valami egészen mást érzek belül. Nem tartozom ide és sosem tartoztam ide, de olyan távol sem voltam. Fura érzés, de ezt is igyekszem elhessegetni. Erre pedig a legjobb módja, ha kérdezek, valamiért még sem Timi kérdését ragadom meg, majd később.
- Amúgy merre is tartunk? – Idevágóbb ez, mivel nem csak hogy megérkeztünk a piac határához, egy, vagy már két lépéssel be is hatoltunk az „oroszlán barlangjába”. Itt viszont nem ártana tudni, hogy merre is van azaz arra.


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: sziklák, hidak ...

Témanyitás by Tamire on Szer. Nov. 27, 2013 6:53 pm

Mosollyal jutalmazta Yu megfogalmazását, de visszafogott kuncogással nyugtatta az árusok jellemzését.
- Az, hogy valakinek üres a standja jó jel. Van, aki megteheti,és meg is teszi, hogy olcsón kínálja portékáját. Nem szégyen ha kevésbe kerül és kapós. Mindenkinek az a célja, hogy pénzénél maradjon. Van aki alapból drága, vagyonosabb rétegnek mutogatja áruját, amik lehetnek hasznosak és haszontalanok. De ebbe nem szeretnék jobban bele mélyedni,mert holnap is erről beszélhetnék. Mellesleg, még unalmas is. - evvel letörte azon törekvését, hogy hosszan elnyúló gondolatsort zúdítson beszélgető partnerére, aki nem biztos, hogy örömmel fogadná. - Viszont a kérdés jogos.. merre is? ha jól emlékszem az elkövetkezendő kereszteződésnél le kell fordulni balra, s ott jobbról a negyedik stand. Talán ott leledzik azaz öreg nő, aki árulja a hozzávalókat. - nem zavarja , hogy kéz-kézben sétálnak, egyre elmélyülve a zsibogó tömegben. élvezi, mert mér nem fél. Talán pillanatnyi megnyugvás ez kis lelkének. Igen ám, de ekkor szemben velük, egy ékszerész standnál megtermett, vörösfejű kereskedő lép eléjük.
- Tamire, hallom miképpen van gazdád. Remélem hamar rendeződik minden és újfent élvezhetem kedves vendág szeretetét és tárgyalhatunk további sorsodról. - Eme szavakra az említett Tami rámered a kereskedőre, majd komorságba merevedik arca.Komoly, határozott szavakat ejtve ki.
- Asszonyom állapota stabil s nem tervezi itt hagyni eme világot. Erős akaratú és szívós testű nő. Sorsomat legjobb belátása szerint intézi.Nem kételkedek döntésében.De megnyugtatom, hogy az ön neve nem szerepelt a szóba jöhető, megbízhatóbb emberek sorai között. - a férfi szemei villanva szűkültek össze, de vigyora szelesebbé vélik. Majd zsebébe nyúlva drága köveket vett elő s mutatta Yu és Tamire felé.
- Nincs olyan ember, aki ne szeretné a gazdagságot s a pénzt. Meg foglak venni.- félelem egyáltalán nem látszott lélektükreiben, de reakciója teljesen más volt..hozzá simult Yu-hoz.
- Hatalmam nagy, s nem félek kiterjeszteni a botor emberekre... ha kell, megveretem a kis barátodat...-csettintésére két verőlegény, aki a férfi standját őrizte, előlépett.
- Parancsolom Tamire hogy lépj félre!- szólt a férfi. Ám a megnevezett nem hagyta el helyét, csak Yu elé lépett.E-képpen pajzzsá válva,
avatar
Tamire

Mottó : Nem szól szám, nem fáj fejem.

Ismertető jegy : Mandula vágású, szomorúságot sejtető szemei.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: sziklák, hidak ...

Témanyitás by Yue on Szer. Nov. 27, 2013 7:57 pm

- Való igaz, majd egy más alkalommal, amikor borús az idő és nem engedi, hogy elhagyjuk a ház négy falát. – Egyezem bele a téma talonba kerülésébe. Azt hiszem, amúgy sem egy magamfajta alaknak való. Nem foglalkoztat az, hogy eladjak és azt úgy, hogy minél nagyobb haszon folyjon be.
- Akkor nézzük meg, balra és jobbra a negyedik. Nem tűnik eltéveszthetőnek. – Szavaimmal ellentétben az arcom egészen másról tanúskodik, nem bonyolult, de kérdéses, hogy három lépés múlva képes lennék e visszatalálni ahhoz a hídhoz, ahol találkoztunk. Túl sok az ember, túl színes a forgatag, maguk a színek a meg nem szűnő duruzsolás és a szagok, ez az utóbbi üti a legnagyobbat sajgó kobakomra. Még is igyekszem, hogy Timi ebből a lehető legkevesebbet vegyen észre.
- Rég járt erre? Vagy csak hasonlóképpen új ezen a szigeten? – Teszem fel végül a kérdést, amit korábban már nekem is feltettek és ezzel együtt magunk mögött hagyjuk a sarkot is. Nyújtogatom a nyakam, de a legtöbb fej bőven magasabban van az enyémnél, azaz semmi esélyem, hogy bármit is láthassak abból, ami előrébb van, így a keresett standot sem. Suta bámészkodásomat egy váratlan felcsendülő orgánum zavarja meg, nem állok meg, ezért meglehet, megrántom kissé Timit .. vagy Tamiret? A kérdő pillantás talán jogos, de elkendőzöm, hiszen én sem voltam teljesen őszinte, így a legkevésbé sincs jogom bármit is felróni egy magányosan közlekedő fiatal nőnek. Érthető az óvatossága. Azonban a kereskedő pökhendisége egy pillanat alatt képes kiváltani az undoromat, hamar végigfutom felfújt alakját és eltéved tekintetem a portékáira. Csak az embert babonázzák meg igazán a csillogó kövek és ércek, ez a kór az én fajom sosem érte utol. Tamiret dicsérően hátba veregetem, persze szigorúan csak gondolatban, a kezét viszont nem engedem el, így biztosabb. De azért is szép volt, tökéletesen leiskolázta a piperkőcöt. Ezzel befejezettnek tekintettem a dolgot, az ékkövek látványa pedig egyszerűen hidegen hagyott és léptem is volna tovább.
- Pardon. Vannak még emberek, akik nem pénzben mérik az értékeket. – Hűvös, kissé arrogáns stílusban teszem véleményem az árus szavaihoz. Tekintetem átsiklik a szép szál legényekre, ellenfelek, ebben az alakban igen is pórul járhatok, de a szükség törvényt bont, aztán visszaemelem gazdájukra. Nem rettentem meg, inkább dühös vagyok, de e pillanatban igazán ez sem látszik meg rajtam. Ujjaim lassan másféle fogást vesznek fel Tamire vékony ujjaim és finoman magam mellé állítom, ha nem moccanna, akkor egyszerűen mellé állok.
- Az én gazdám nem bánja, ha egy két pökhendi alakot a helyére teszek. – Egyetlen mozdulat és ingének gallérja markomban gyűrődik össze, karmaim átszaggatták, érzem a kiserkenő vér illatát is. Elengedem magam, az emberek ilyen közelről, ha démon engedi, már megérzik a baljós aurát és én most azt akarom, hogy ez az ember féljen. Biztos, hogy a kutyái most vetődnének a prédára, rám, de az asztal lába megmagyarázhatatlan okból éppen pont most törik ki, a földre borítva a drága portékát.
- Futás! – Rikkantom el maga, ahogy megtaszítva elengedem a pökhendi alakot és remélem, hogy sikeresen felvesszük a nyúlcipőt.


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: sziklák, hidak ...

Témanyitás by Tamire on Szer. Nov. 27, 2013 9:12 pm

Yu könnyeden megoldotta helyzetüket. Nem lehetett meghunyászkodni, mert avval saját halálos ítéletüket írták volna alá. Kéz lendült, és selyembe öltözött férfi megérezhette hatalmának határait, Hiszen mit lr két agya fogyott,aki csak verni tud? Hiszen azok jóval mögötte voltak, míg Ő elöl, közvetlen veszélyben, amit egy jelentéktelennek ható személy okozott. Erő feszült azokba a karokba, még ha nem is látszott gyúrt férfinak Yu. Tami érezte a felszínre törő erőt s némi csodálattal meredt a magukat védőre, aki nem teljesen fizikuma latba vetésével akart megoldást találni problémájukra.
Félt picit...mert egy idegen személy védte őt, s nem tudta ennek miféle foganatja lesz. Váratlan láthatatlan erő roppantotta el a stand egyik lábát, mire a tömérdek drága kellék ledöntötte az őket tartó fa tákolmányt, s csörgések közepette földre hullottak. Ekkor a kissé túlsúlyos férfit hátra vették s a meleg tenyér erősebben fonódott Tami kezére. Váratlan fordulat követte a másikat és már futni kellett.
Cipőjük kopogása elmosódott környezetük zsivajéban. Visszafelé elérték kereszteződésüket,de Tami élre nyargalva vezette Yut- Egyenesen haladtak, mert ha elkeverednek a tömegben, több esélyük jut megszabadulni esetleges üldözőjüktől, mint ha a hídon árválkodnának. Egyenest mentek, és ott mér Tami lassítva lépteit nagyot szusszant, Nem előre, hanem Yu-ra nézve enyhe meglepettséget engedett mutatni. Váratlan neki is csattant valakinek, aki sajnálatos módom Tami útjába keveredett s sem ideje, sem módja nem adatott kikerülni a lányt.
avatar
Tamire

Mottó : Nem szól szám, nem fáj fejem.

Ismertető jegy : Mandula vágású, szomorúságot sejtető szemei.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: sziklák, hidak ...

Témanyitás by Shagu on Szer. Nov. 27, 2013 10:04 pm

Már bő egy hete élek új gazdám házában. Egyelőre lekerültem a konyhába és ott kell kisegítenem. Az ételhez azért nem érhetek, azonban a kisebb munkákat, illetve az alapanyagok letisztítását, megpucolását rám bízták. És végtelenül örültem is neki. Nem volt még ilyen munkám, és hasznosnak éreztem magam. Tőlem telhetően mindent meg is tettem azért, hogy jól szolgáljam a gazdám érdekeit. Kezdtem úgy érezni, hogy nem kell már régi gazdámról gondolkoznom, vagy félnem attól, hogy esetleg idejönne, és követelne. Nem, ő már a múlté, és új gazdám mondhatni semmiben sem hasonlít rá. A magam módján boldog voltam. Tudom, hogy nem mutattam ezt ki, és sose lehetett rajtam látni a mosolyt, ahogy azt a felszabadult emberek teszik, de hát ők emberek én meg egy bestia vagyok. Ez így természetes. Annak véltem. Nem akartam olyan lenni mint ők, hiszen nem is voltam olyan. Habár tudtam azt is, hogy nem tudom igazán milyen egy ember, és sajnos azt sem, hogy milyen egy bestia. Magamat se ismerem, azonban igyekeztem ezen változtatni. Apránként, kis lépésekkel haladva, hogy ne zavarodjak össze. Eddig sikerült is.
Egész pontosan addig a napig amíg a konyhafőnök, egy idősebb, ötvenes éveiben járó nő fel nem kért kísérőnek a piaci bevásárlásához. Azt mondta, hogy nekem az a feladatom, hogy "kisegítő" vagyok. Nem nagyon tudtam, hogy mit is takar a szó, de ő határozottan kifejtette előttem, hogy magában foglalja azt is, hogy kimenjek a birtokról, ha úgy kívánja ő. Megijedtem, és a gazdámat szerettem volna megkérdezni, hogy ez mégis hogy lehetséges. Tőle akartam hallani a hír igaz voltát, de nem mertem eme szentségtörő kívánságomat a felettesem elé tárni. Így hívatta magát. Ő az én közvetlen munkaadóm és felettesem. Sosem hallottam még ezt a szót, de ő szerinte ez egy nagyon fontos pozíció, és bármi ami nem életbe vágó, az az ő hatáskörébe tartozik, ami engem illet. Így nekem engedelmeskednem kellett a követelésének.
Egy darabig gondolkodott fölöttem én meg vártam az ítéletet. Mit is kell majd tegyek a piacon? Aztán megjött a parancs. Kaptam egy kendőt, meg tiszta ruhákat, és le kellett mosakodnom, a kendőt meg a fejemre kötni. A macska füleim miatt. Azt mondta az asszonyság, hogy most még ő nem szívesen vállalná fel, hogy bestia vagyok, így gondoskodjam a farkamról, illetve ne nézzek senki szemébe.
Kis gondolkodás után a dézsa mellett, úgy döntöttem, hogy a cica farkamat feltekerem a testem körül és úgy veszem fel rá a pólót. Lenge öltözet volt, így nem látszott ki a furcsaság, és a kendővel a fejemen egészen emberinek néztem ki.
Leszámítva a vörös szemem, de azt nem tudom megváltoztatni.
Amikor elindultunk a szívem egyre gyorsabban kezdett el kalapálni, én meg ide-oda kapkodtam a tekintetem izgatottságomban. Voltam már itt, de akkor csak a földet nézhettem. Ez volt régi gazdám parancsa. Nézzek is ki úgy mint egy rabszolga, ha már az vagyok. Ezzel ellentétben most szabadon sétálhattam ennek a kissé testes, de minden szempontból nagyon kedves nő oldalán. Maga volt a mennyország! Végül történt valami ami kettészelte ezt az idilli történetet.
A nő felém fordult és elmondása szerint kiszámolt pénzt tett a markomba. Zöldséget kellett vennem, amíg ő az edényeket nézi meg. Aztán megfogta a vállaimat és arrafelé fordított, amerre a zöldséges standok vannak. Egyből bele a mély vízbe!
- Lássuk milyen rátermett vagy, és jobban teszed ha nem kószálsz el. -
Valamiért olyan hátborzongatóan magabiztosan mondta ezt a mondatot, hogy megjelent előttem az ahogy elkap és megbüntet, így hát bólogattam, majd lenyeltem a felgyülemlett nyálam.
Ezzel ő is elindult és én nekem is el kellett. Tudtam jól, hogy ha ezt sikeresen elvégzem, akkor értékesebb leszek a gazdám szemében. És én el akartam érni, hogy azzá váljak!
Nagy levegőt vettem és elindultam. Egy kis hídon kellett átmenni a célállomáshoz. Görcsösen szorongattam a kezemben a nekem adott pénzt, még meg se számoltam, csak mentem előre....vakon.
Meglepődtem amikor egy általam nem észlelt erő visszalökött a másik irányba. A második puffanás már én voltam, ahogy a földhöz koppant a testem, fejem, de ez nem minden.
A pénz! A záloga annak, hogy sikeresen véghezvihessen a feladatomat, és így gazdám szemében nőhessek, hacsak egy kicsit is, kigurult a kezemből. Csilingelve gurultak szerte-szét a hidacska kövezetén. Nem volt időm azzal foglalkozni, hogy kilökött fel és miért. A pénzt kellett felszednem!
Azt sem vettem észre, hogy a lendület hatására a talán nem túl jól megkötött fejfedőm kibomlott. Lecsúszott a vállamra, felfedve vele fekete tincseimet és a macskafüleket.
- Jaj ne! Gyertek vissza... vásárolnom kell belőletek. >.< -
Motyogtam félhangosan elkeseredésemben a csilingelő pénzecskéknek, amik nem akartak maguktól hozzám sietni. Ha nem lesz meg mind, akkor nem tudom megvenni a zöldségeket!
avatar
Shagu
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"

Hol? : Samíri; Alsó város

Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: sziklák, hidak ...

Témanyitás by Yue on Csüt. Nov. 28, 2013 3:29 pm

Megérné megállni, csak hogy láthassam, ahogy a galád ember arcának pirossága halotti sápadtsággá válik. Be kell érnem a hangjával, ami elkísér minket egy rövid darabon, az cérnavékonnyá válik és szinte nőket megszégyenítve sikolt fel, de csak egy pillanat kell és észhez térve már utánunk ereszti kopóit. Mit meg nem adnék azért, ha most a két hegyomlás áttrappolna a földön heverő ékszereken, egy kevéske haszon helyett, csak még több kárt okozva gazdájuknak. Csak a rosszakarat piszkálja az oldalamat, de muszáj megnyugodnom és inkább egy halk kacagást eresztek meg vágtánk közepette, hirtelen még a fáradságot sem érzem, de meglehet nem ártana, ha óvatos lennék ezzel a láthatatlan ellenféllel?
- A nyomunkban vannak! – Teszek helyzetjelentést Taminak, aki nagy örömömre váratlanul átveszi a vezetést és ezzel a vezető szerepét. Így legalább kényelmesen vehettem szemügyre azt, ami a nyomunkban zajlik. Keveseket érintett meg a kis közjáték és ahogy távolodunk, szinte fel sem figyelnek ránk és mindezt csak azért lehet így, mert mindkettőnket embernek néznek. Megingatnám a fejem, de újra hátra lesek és el, elkapok néhány képfoszlányt az üldözőink akadálytól nem éppen mentes útjából, a látvány, ahogy egyikük felbukik megérte az árát. Egy későn észrevett váll vert állba, de hát, semmi sem lehet tökéletes. A rá való törekvés viszont megengedett, minden mennyiségben és mikor fordulunk egy újabb érdekesség esik meg, üldözőink számára ugyan is az ellenkező irányban menekülünk. Erről egy újabb hátrapillantás alkalmával győződöm meg, minél egyszerűbb valakinek az elméje, annál nehezebb átverni, meglepő, de ha megpróbálunk mi is az egyszerűségre törekedni, akkor minden simán megy.
- Már nem követnek. Megmenekültünk! – Megkönnyebbülve sóhajtok, vagy inkább csak egy erősebb lihegést produkálok. Nincs mentség, egy csöppet kifulladtam, mintha nem lennék a kellő formámban és ez helytelen, egy démonnak illik mindenkor fittnek és egészségesnek lenni. – Remélem nem… - Emelem Tamira tekintetem, egy pillanatra talán furcsállom, hogy pont találkozik pillantásunk, de valami mást is kiszúrok. – Vig… Most már, mindegy. – Megesik a koccanás. Nem lehetett volna elkerülni, legfeljebb akkor, ha mindketten, azaz hárman körültekintően haladunk az utunkon. Elsőként a kis hölgy épségét mérem fel, de a pillanatnyi megilletődöttségen kívül talán mást nem igazán látok rajta. Jól van és talán csak egy halványka kék foltot szedett össze, mely majd később bukkan elő. Ki tudja. Aztán következett az elgázolt kölyök, megmosolyognivaló a látványa, de még sem áll szám erre a görbére, mert, ahogy a szerteguruló, halott érmék után kap az … az szánalmas? Körbepillantok, a közöny, az undor és az érdektelenség töménytelen kifejező módjával találom magam szemben, csak elvétve vélek felfedezni egy-egy olyan mozdulatot, mintha segíteni akarna, de a többség. Elengedem Tamire kezét és letérdelek, mérhetetlen bűntudat nyomott a mélybe, azt hiszem, vagy a hirtelen rám támadó érzéshullám. Ez nem történhetett volna meg Alcaris földjén! Felveszem az elém perdült érmét és bestiafiú felé nyújtom.
- Tudod mennyi volt nálad? – Kérdezem tőle, talán a zsivajhoz mérten halkabban, de bizonyos vagyok benne, hogy ilyen fülekkel meg fogja hallani. Már, ha nem esett teljesen pánikba. Kósza pillantással feltekintek Tamirere is, két bestia, akik különböznek, de van bennük valami közös, ami kézenfekvő oknak látszik a bennük rejlő szomorúságra. – Segítünk összeszedni. Nyugalom! – Valami biztató mosolyt igyekeztem az arcomra tornászni és egy újabb pillantással néztem fel társamra, elnézést kérve, hogy az ő nevében is felajánlottam a segítséget.


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: sziklák, hidak ...

Témanyitás by Tamire on Csüt. Nov. 28, 2013 5:42 pm

Fájdalmas villanásként jelent meg fejében azon este, mikor össze koccant egy fiatal fiúval, aki nem tett semmi rosszat, mégis károsultként keveredett ki ebből. Földre huppant Ő is, de kezeiben nem volt érme, ami szerte-szét futhatott volna s nem kellett azon izgulnia sem, hogy meg van-e mindegyik hiánytalanul.Neki volt saját erszénye, ami meggátolta az esetleges szökési kísérleteket és fedte a mennyiséget is.
- Micsoda?- dús szempillái elengedve egymást, íriszei rácsodálkoztak az egyből kétségbe zuhanóra. Heves kapkodás során felkelt a macska fülekkel rendelkező fiú, és vagyonát kereste... - Ó...- észhez zökkent egy az egyben , hiszen egy hálatlan szökevény mellette akart elheveredni, de nem engedtem. Felkapta és térdre ereszkedve kutatott ahogy Yu és az idegen.
- Megvan három!- szólt diadal ittasan. N nem mintha olyan sokat keresett volna meg,de ez is több mint a nulla. - Nagyon sajnálom! Nem néztem magam elé!- szabadkozott felegyenesedve. Sajnos heveny közöny fogadta parányi drámájukat, ami nem is volt baj. Egy ember úgysem értené milyen ha hat,vagy nyolc tallér elgurul... bár..aki szegény, mint a templom egere, annak igenis fontos lenne az esemény...de akinek van mi húzza lefelé erszényét, annak bagatell dolog. Esetlege dohogna picit, de nem venne fáradtságot arra, hogy megkeresse.
avatar
Tamire

Mottó : Nem szól szám, nem fáj fejem.

Ismertető jegy : Mandula vágású, szomorúságot sejtető szemei.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: sziklák, hidak ...

Témanyitás by Shagu on Csüt. Nov. 28, 2013 6:44 pm

Túl sok felé szállingóztak el az érmécskék, és nem számoltam meg. Csak annyit tudok, hogy mennyi zöldségre elég. Ezt mondta el nekem a gazdaasszony, ha már valami olyasmi. Nem tudom mit jelent a "felettes", de biztos nagyon fontos személy ő is, akire hallgatnom kell. Habár őt nem hívhatom gazdámnak, hiszem az csak egy van és ő Ryen gazdám, akinek nem használhatom soha a nevét. A "gazdaasszonyomnak" viszont használhatom, sőt csak a nevén tudom jóformán szólítani. A lelkemre kötötte, hogy el ne veszítsem a pénzt, mert akkor nem lesz elég. Be kell tudnom vásárolni, más különben nem érek "annyit, amennyit a nagyúr remél".
Ezen gondolatok közepette szedegettem fel szaporán az előttem lévő pénzt. Hangosan kalapáló szívem fájdalmasan verte az ütemet bent. Mintha ki akarna törni börtönéből. Azt hiszem elbuktam. Már másodszor. Először a madárnál, és most megint. Pedig ez egy fontos feladat lett volna, amit rám bíztak és én nem tudom elvégezni. A földet bámultam és a pénzecskéket kerestem szótlanul.
Az elém tartott kéz váratlanul ért, s megrezzentem a hatására. Felnézve mértem meg a fiút akihez tartozott a kéz. Barátságosnak tűnt, remélhettem, hogy nem akar bántani, de mi van ha még is? A pénz felé nyúltam, hogy kivegyem a kezéből, ha hagyja, de közben csak őt néztem.
- Kö-köszönöm... -
Pont olyan zöld a tekintete mint gazdámnak. Hogy lehetséges ez? És a haja, vörös. Sosem láttam még vörös hajat. Nagyon szép! Az én vörös íriszeimet meg rajta felejtettem a fiún, egészen addig amíg maga meg nem szakította a kapcsolatot. Lám eddig tartott kísérőm kifejezett kérése, hogy ne nézek senki szemébe, de talán ő nem bánt. Vele nem lesz baj. Aztán tovább keresgélt, és azt mondta, hogy segít nekem, majd a lány is leguggolt mellé. csatlakozott a kereséshez,én meg leragadtam. Egy darabig nem tudtam az érmék után kutatni, őket figyeltem és ámultam.
- Weehh, ne nem lehet, ... nagyon kedvesek.... az én hibám volt.... >< -
Nem is tudom miért de szabadkozni kezdtem, és nem akartam, hogy segítsenek. Talán ez is azért volt, mert meg akartam felelni a gazdámnak, de ha csak segítséggel sikerül, akkor azt nem is csináltam, nem igaz?
Azonban ezzel egy nagy lendületet véve, a messzebb gurult pénzek után vittem a tekintetem és meg is találtam párat. Felálltam, hogy odamenjek, majd újra leguggolván felszedjem a három érmét, azonban még mielőtt ezt megtehettem volna egy kéz nyúlt le előttem és felvette az én, az én gazdám érméit. Felemeltem a fejem, hogy lássam ki volt az. Ez magas fiú. Nem tudnám teljesen jól leírni, talán pár évvel lehetett nálam idősebb. A mosolya pedig pont olyan volt, mint azoknak a gyerekeknek, akik bottal a kezükben szerettek megverni.
De nem volt most itt helye félelemnek, a gazdám pénzét kellett visszaszereznem. Kinyújtottam a kezem és szóra nyitottam a számat.
- Vissza tudná adni? Még el ke... -
A mondat vége azonban bennakadt, s csak levegő szakadt ki belőlem, ahogy a cipője orra érintette a mellkasomat. A hátamra estem, a fiú meg fölém tornyosult.
- Hé te! Nem hallottam mit mondasz! Talán loptad ezt itt? -
Nem loptam, dehogy loptam volna, miért hiszi ezt? Tehetetlenül terültem el a földön, ő meg rám lépett.
- Hehh. Tudod ki vagyok én? Egy szempillantás és a börtönbe vitetlek!
- Ne-em... -
- Nem hallom! -
Hallottam a kuncogásokat a háta mögül. Ki lehet ő, hogy ilyen erővel bír, és miért történik ez velem? Megnyúlt az arcon és lefelé görbülő ajkaim érzelmeimnek adtak jelt.
De nem sírhatok. Nem szabad.
avatar
Shagu
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"

Hol? : Samíri; Alsó város

Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: sziklák, hidak ...

Témanyitás by Yue on Pént. Nov. 29, 2013 3:02 pm

- Miattunk szóródtak szét, nincs mit megköszönnöd. – Rebegő hangját hallva valahogy nehezebb mosolyogni és egyszerre könnyebb is. Mennyi mindent sulykolhattak ebbe a fiatal teremtésnek, de nem vadult meg és mintha még mindig megpróbálná a legjobbat feltételezni a vele szemben állóról. Érdekes. Tamire is ilyen? Ahogy egy újabb érme kézre kerítésébe kezdek, egyben vissza is gondolok a hídnál történt találkozásunkra, fura, hogy még most is a közelében vagyunk. Lehet, hogy valami misztikus hely. De, ott ez a magabiztos, merthogy igen is az, lány is hasonló szelídséget és meghunyászkodást mutatott. Dühít, egyszerűen és mérhetetlen mennyiségben fakad ez az érzés.
A hideg érme és még egy társa a gondolat végszavára már a markomban vannak, de onnét kis híján kitáncolnak, ahogy a macskakölyök megszólal. Meglepett a vékonyka hang, az azt követő mondanivaló már kevésbé. Tehetetlenül néztem, ahogy felpattan és egymaga igyekszik rendbe hozni a bajt, amit nem ő okozott. Mit is tehetnék? Rászabadíthatnám a városra a legnagyobb félelmüket, igen, ezzel talán l tudnám üldözni az összes embert és utána? Valamit eltörölni a legkönnyebb, de amit ezáltal sebezhetővé teszünk, azt a legnehezebb megvédeni és én … Pillantásom találkozik a szinte érmék után néző Tamirevel, most megszeppenek kissé, ahogy látom magam tükröződni tiszta tekintetében. Szólásra nyitom a számat, de fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék, vagy hogy mit akartam mondani, mert a hátam mögött az események új fordulatot vesznek.
- Még hogy a bestiák a kutyák és a démonok a szörnyek. – Morgom, összeszorított fogakkal miközben felegyenesedem. Ez már nem puszta düh, ez már gyűlölet, ami nagyon hamar felforralta a vérem és igazán fel sem fogom, hogy hatalmam, az érzéseimnek engedelmeskedve önállósítja magát. Az utca néhány köve megtekeredik, a falak mérhetetlen lassúsággal hajlanak meg a piactér felé, fenyegetően és még az ég is egészen másként viselkedik, ha felgyorsítják az időt, akkor suhannak, villám gyorsaságával, így a felhők. Hiába igyekszem lecsitítani magam, azt hiszem ez most túl sok volt így egyszerre. Az erőm és én viszont képesek vagyunk egymástól függetlenül cselekedni, így míg a változások a maguk ütemével megindulnak, addigra már ott állok a ficsúr mellet. Ujjaim kalodaként záródnak kényes csuklójára, meg is rántom, hogy kibillentsem egyensúlyából. Erre a kezében tarot érmék kihullottak belőle és dallamosan csendülve értek földet.
- Vedd le rólam a mocskos kezed! Te is egy …
Elakadt a szava, amint megérezte arcán a tenyeremet. Tisztességeset csattant, én is érzem égni a bőrt, de elégtétellel tölt el, hogy kezem nyoma ott vöröslik kényes orcáján. Mi több, meglepettségében hátratántorodott és mivel már elengedtem csuklóját, így semmi sem állította meg zuhanó testét. Seggre esett. A nézelődő tömeg kis részén fut csak át a felháborodás moraja, de többen és minden perccel egyre többen érzik, hogy valami nincs rendjén. Színtiszta és makulátlan rettegés üli meg a levegőt jeges leheletével.
- Mire vártok ez is csak egy rab…
- Tolvaj! – Vetem oda a szót, miközben mellkasom előtt összefonom karjaim, hogy elrejtsem indulattól remegő ökleim.
- Tessék?
- Ennek a rabszolgának van gazdája és hiába tőle vetted el az érméket, akkor is valaki mást loptál meg. Sőt, a tulajdonában is kárt tettél. – A kis nemesi ivadék is ízlelgeti a szavaimat, a félelem alatt szorultak viszont komolyabban átrágják. Már van, aki igazat adva nekem, bólogat.


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: sziklák, hidak ...

Témanyitás by Tamire on Pént. Nov. 29, 2013 6:53 pm

Egyik érme bukkant elé másik után. Úgy tűnik nem akartak sokáig bújócskázni velük. Vékony ujjak simultak rájuk s szedték fel , hogy félig üres tenyérbe ejthessék. Ekkor még minden rendben volt... vagy nem: Baljóslatú érzés borzongatta meg Tamine érzékeit. Hirtelenjében, egy mellette földbe döngölt kődarab megnyúlott, mintha eget szeretne érinteni s körös-körbe fordulva spirális formát vett fel. Szemei tágra nyíltak , hiszen ilyet még sohasem látott. Szinte hihetetlennek hatott nála az egész, de saját szemeivel látta...és..és...valósa volt... árnyak kúsztak fölé, és ugyan így távolodtak el.. felemelve fejét pupillái össze aszalódva parányi pontocskává váltak. Ajkai résnyire nyílottak széjjel.
~Ki tehette? ki teheti?~ kattogott ezen agya, miközben valakit egy ficsúr felrúgott. Macskafiú hanyatt esett, de már Yu tettek mezejére lépett és elakarta simítani az ügyet. Lobbanékonnyá és félelmetessé vált.. Körülötte rettegés telepedett mindenre és mindenkire. De miért így akarta? Miért!?
- Yu!- térdei ruganyosan mozdultak és könnyed teste a most láthatatlan erőtől duzzadó férfihoz közeledett. Mellé érve megfogta felé eső karját. Nem erősen...finoman...kellemes érintésének ellentmondó hangon szólalt meg.- Fejezd be! Ez nem lesz így jó!Ne alacsonyodj le az Ő szintjére. - nem várt ellenkezést... hanem némi engedelmességet s belátást. Hozzásimult teljesen, vállai vállakat karcolta , ajkai viszont a vörös tincsek között kibukkanó fül mellett leledztek.
- Ésszel élj, ne erővel...- lehelte eme szavakat. Meleg lélegzete megcirógatta a férfi füleit,míg kezeivel a derekat fogta közre. - Így csak félnek tőled, és gyűlölni fognak ennél jobban! Tedd meg az igazság szolgáltatást, de ne így! - megbontatta ölelkezését s most a földön ücsörgő fiúhoz térdelt le. Pillantásai megenyhültek.
- Minden rendben?- tette fel kérdését.
avatar
Tamire

Mottó : Nem szól szám, nem fáj fejem.

Ismertető jegy : Mandula vágású, szomorúságot sejtető szemei.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: sziklák, hidak ...

Témanyitás by Shagu on Pént. Nov. 29, 2013 7:53 pm

Rám hullottak a pénz érmék, de most nem kaptam utánuk. Láttam őket a szemem sarkából, azonban ahogy engem is, mindenki mást is ámulatba ejtette a tett, amit ez a vörös hajó fiú megtett értem. Szóhoz sem jutottam, csak felültem halkan és egyik szemem dörzsöltem. Rosszul látok. Nem igazán a miértek kavarogtak a fejemben, igazából csak az járt a gondolataim közt, hogy ez nem helyes. Hiszen bántott egy embert. Bajba keveri magát. És mindezt miattam. Meg kéne állítanom? Mit kéne tennem? De csak meredten figyeltem a jelenetet. Amit mondott a fiú az egészen, elképesztő volt. Nekem nem jutott volna az eszembe ilyesmi. Nem tudnám megvédeni magamat, vagy bebizonyítani az ártatlanságom, azonban ez a fiú most megtette helyettem és, ahogy körbe néztem lopva a tömegen, egész hatásosan. Még a pórul járt nemes is megnémult egy időre. Most szedi össze gondolatait. Mérlegel. Mennyire éri meg kioktatni a "pökhendi" rabszolgát.
Ám még mielőtt szóra nyithatta volna a száját az a lány lépett oda a fiú mellé, nevén szólítva, aki vele volt eddig és segített nekem úgy szintén a pénz össze szedésben.
A nemesi fiú felállt, nagy nyugodtan leporolta a ruháját, majd rávillantotta gesztenye barna szemeit a lányra. Nem Yu-ra.
- Hogy is fogalmaztál, kislány? Te is csak egy koszos bestia vagy. Tudd a helyed! Hmpp nem éri meg rátok az időm, de felidegesítettetek. -
Mintha ne is hallotta volna az előbbi okfejtést. Teljes mértékig figyelmen kívül hagyta Yu szavait, és fölényesen állt hozzá a dologhoz. Valami megpendült bennem. Itt baj lesz, még pedig gyorsan. Hiába vannak akik most egyet értően bólogatnak, ha egy nemes ellen kell majd felelnünk a katonák előtt, nem lesz aki mellénk áll majd. Ahogy pedig kettejüket elnézem azt hiszem nem fognak meghajlani a nemes fiú akarata előtt.
Akkor hát nekem kell...
- Arcátlan viselkedésete~ Mi ez? Ez a te műved? -
Képed el a furcsa jelenség előtt, s lám én is eddig csak haloványan éreztem a félelemet. Legbelül a zsigereimben. Körbe nézve azonban groteszk látványt nyújtott a piactér. vajon hányan láthatják még ezt? Nem tudtam a mivoltát, azonban biztos voltam abban, hogy a vörös hajú fiú tette. Gondolhattam volna a lányra is, talán az meg magyarázná miért olyan nyugodt, de az érzékeim azt súgták, hogy a fiú volt. A nemes ivadék is rá gyanakodott, véleményem szerint azért, mert őt látta veszélyesebbnek. És mint a veszély forrását, előre lépett, hogy kiiktassa. Nem tudom mire készült, de meg akartam akadályozni benne.
Előre léptem, hogy én legyek a fiú előtt, s megmentőim és ő közé kerülhessek. gyorsan mozogtam és határozottan, vörös íriszeim is megteltek magabiztossággal. Tudtam mit kell tennem.
A fiú is megtorpant. Talán nem gondolta volna, hogy képes vagyok még felállni a félelemtől.
Én pedig tettem a dolgom, így hát leborultam előtte.
- Kérem bocsásson meg nekünk nagyuram. Bizonyára beüthette az előbb magát, és csak valami félreértésről van szó. A társam csak meg akart védeni, mert én nem tudom kifejezni magamat rendesen, és néha nem jön szó a számra....
Aztán eszembe jutott valami. Köhögj!
Hangosan krákogtam a tőlem telhető legnagyobb átéléssel és reménykedtem benne, hogy megijeszti.
- És beteg is vagyok. A gazdám néha kienged, hogy bevásároljak neki, hogy a hasznomat is lássa néha. *megint köhögj ><* köhköhh....Kérem ne büntessen meg minket. Ők is megbánták már. >.<
Hangosan beszéltem, hogy mindenki érthesse. Hátha lesz foganatja. Elsőre az is megtette már, hoyg egyáltalán hagyott beszélni. A földön maradtam, lefelé fordított fejjel, nehogy megint fenyegetésnek vegye a mozdulatot amivel felfelé nézek. De jó lenne ha hihető lenne az utolsómondatom is és valóban hagyna minket elmenni.
avatar
Shagu
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"

Hol? : Samíri; Alsó város

Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: sziklák, hidak ...

Témanyitás by Athem on Pént. Nov. 29, 2013 8:29 pm

A város határában voltam. Nem túl messze, de nem is épp közel. Emlékszem, itt rejtettem el cókmókom. A kő megnyílt, engedelmeskedett, és én kihalásztam a kráterből a belé rejtett dolgaim. De megéreztem valamit. Valamit, amit időtlen idők óta nem éreztem. Leültem. Lehunytam a szemem. Koncentráltam. És megláttam mi volt az. Yue. Ideges. Nem is kicsit. Utoljára tán akkor láttam ilyennek, amikor abban a barlangban volt... Hullámzott a kőfal, ahogy a sötételfre nézett. De ez most más. Már nem ugyanaz, mint rég. Mi lesz, ha elszabadul, és a földdel teszi egyenlővé a várost? Ilyet nem kockáztathatok meg. Felálltam. Izmaim megfeszültek, és teljes sebességre kapcsolva futottam. Egy lyukat ástam a falba, amit aztán el is tüntettem, így gyorsabban tudtam bejutni. Utca utcát követett, a hatalom, mint egy kis iránytű, jelezte önnön hollétét, így nem kellett sok, hogy megtaláljam. Ott állt, mellette egy bestiával. Ritka fajtával... Előttük, éppen egy félvér borult le egy negyediknek. Embernek. Tudtam, Yue azt az embert akarja bántani, aki előtt a bestia-ember keverék épp arccal a földnek mutatja tiszteletét. Kiválóan belenevelték a rabszolgaszerepbe. Őszinte sajnálatot érzek a fiú iránt, azonban van még valami, amire koncentrálnom kell. Ha esetleg eddig nem vették volna észre jelenlétemet, most megmutatom: Kitárom karjaim, és a talaj, mintha mi sem történt volna, visszarendeződik úgy, ahogy addig is volt. Azonban nekem csak a föld és a kövek felett teljesedik ki a hatalmam, így csupán ennyit tudok tenni. Azonban ezt rendkívül hatásosan. Szóra nyitom emberi ajkaim, hisz törött szárnyam miatt úgy láttam jónak, hogy amíg megfelelő gyógymódra nem találok, emberi alakban maradok.
- Yue! Ne tedd ezt! Egy ember nem ér annyit, hogy szabadjára engedd a hatalmad! Gondold át újra! Nyugodj meg, és mérd fel a helyzetet! - mondom, és közben egyre közelebb megyek, míg a démoni félvér és a bestiakeverék közé nem kerülök. Mélyen a vöröshajú szemébe nézek zöld hüllőszemeimmel. Nem akarom, hogy harc legyen ebből. Értelmetlen vérontás lenne csupán. Remélem, ő is látja ezt, és megleli a nyugalmat.



Semmi sem az aminek látszik... egy Sárkányra ez halmozottan is igaz lehet...[/center]
avatar
Athem
Zöld - Földsárkány

Hol? : A Természet lágy ölén

Kaszt : Jó kérdés...
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése http://hohfrpg.hungarianforum.net/

Vissza az elejére Go down

Re: sziklák, hidak ...

Témanyitás by Yue on Pént. Nov. 29, 2013 9:31 pm

Idegenül hat az a két betűből álló név, ennek ellenére felfigyelek rá, hátha megtoldják azzal e jelentéktelen „e”-vel. De nem. Csak futó pillantást vetek Tamire közeledő alakjára, nem kéne közelebb jönnie, biztonságosabb távolabb. Tekintetem felkeresi még a földön ülőt, hihetetlen, egészen az, ahogy arcán az érzések kergetik egymást, de messze nem az áll össze az öntelet fejében, mint aminek kéne. Leengedem karjaim, már nem ráz úgy az indulat, mint néhány pillanattal ez előtt. A megnyugvás olyan dolog, amire egy szempillantás alatt képes vagyok, csak hogy most nem akarok megnyugodni. Minden egyes szó, a körülöttem lévők rezzenései csak felpiszkálják a vadállatot bennem.
Az érintésre legszívesebben elhúznám a karom, vagy durván eltaszítanám magamtól a szelíden próbálkozott. Az illat, ami az érintéssel érkezett elárulta a bátor személy kilétét és lehajtom a fejem, ahogy elhangzanak Tamire első szavai. Bevallom, igaza van, de attól még rosszul esnek. De, honnan tudhatná, hogy nem mágiával bíró bestia vagyok, hanem egy démon, egy démon, aki nem élhet az ereje nélkül. Nem vehetek erőszakot magamon minden egyes alkalommal, mikor kimerészkedem az odumból, mert egyszer, elfelejtem ki vagyok és csak úgy, eltűnök. Keserű gondolatok közepette fogom meg Tamire ölelő kezét és tolom odébb finomabban, sürgetve, hogy elengedjen. Amire kísérletet tett, azt hiszem, elérte. Tisztábban látok és felfedezem a hatalmam csintalan játszadozását is, nem nehéz visszafogni, nem lenne nehéz visszafogni. De az emberi görcs éppen most szedte össze magát és újra fröcsögni kezdi az önhittsége szavait. Megéri itt bárkire is vigyázni? A válasz rá..
Megrázom magam, ujjaim görcsösem feszülő csomóját is ellazítom. Ami az utcán megesik ettől a pillanattól kezdve nem a véletlen műve, bátran emelem szemem a közelebb igyekvő nemesre, aki dacosan fúrja tekintetét a zöld tükrökbe. Megmosolygom, számítóan, alattomosan, ahogy az a fajtámtól elvárható. De mielőtt belefurakodhatnék az elméje rejtekeibe, ahol a legnagyobb félelmei lappangnak, egy sötét üstök libben a képbe. Egészen megdöbbent a látvány, sóbálványként állok és csak nézek a földre kuporodó kölyökre. Megalázkodik, nem, igyekszik a lehető legjobbat kihozni a helyzetből. Védi magát és megpróbál minket is megóvni, vagy főleg minket? De, képtelen vagyok arra, hogy a cinkosa legyek. Ahogy a nemes felnéz, a megbánás legkisebb jelét sem láthatja rajtam, éppen ellenkezőleg, vádló és lenéző a tekintetem. Hagynom kellene, elmenni és hagyni, hogy ezt ők oldják meg. Istenek! Egy és még egy lépés, aztán már ott állok a macskafiú és a nemes előtt, lehajolva megpaskolom a kölyök hátát. Ő jól csinálta, csak én nem tudok megmaradni a közöny álarca mögött.
- Semmi baj. – Aztán felcsendül egy ismerős hang, a volt cellatársamé. Sóhajtok. Nem fog megállítani, hiszen ez az ostoba egyenesen a szemembe néz és nem kell már több csak egy szempillantásnyi idő, hogy eljuttassam őt a rémálmai mezejére. A szemek üvegessé válnak, arca kifejezéstelenné válik, elégedetten hajolok meg előtte és egészen addig úgy is maradok, míg a láthatatlan fonalak el nem terelik valahová. Tántorog, nem tudja hol van és hová megy, alkonyatra minden bizonnyal úrrá lesz rajta az őrület. Viszont a közönség vajon miként fogadja ezt az egészet?


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: sziklák, hidak ...

Témanyitás by Tamire on Pént. Nov. 29, 2013 9:55 pm

Döbbenetvolt... nehéz lélegzetet vett, ahogy az emberek, akik köre állták hármasunkat lassan, kínosan lassan hátrálásba kezdtek. Féltek...Tamire is félt, de le kellett győznie magában eme elrettentő érzést, ami lassan mér gyomrát szorongatta s csavargatta , mint kutya a rongyot.
- Démon!-sikoltott valaki, mikor minden borzadály, mely a teret meghajlító hatalomtól eredt megnyilvánult... kitört a pánik.Pánik... menekülés, lökdösődés.. majd emberi gyarlóság okozta káoszba fulladó hisztéria tetézte mind ezt.. szárnya kapott a gyávaság, az Ön elérőbb valósága....némi gúnyosság cseppent Tami lelkébe, de elnyomta...Tamire dob fokozott hangját vélte kihallani a zárzavarból, ami össze mosódott zsivajjá emelkedett. Nem tudta elsőre mi az... végül szíve fölé tette kezét... bizony, az  a testét meghajtó motor dobogása volt. Yu ereje mindenkit körbe ölelt , míg azt a szerencsétlen rabszolga macskaféleséget is, aki könyörögve telepedett földre, hogy mentse amit lehet. A fondorlat, a színjáték ideje lejárt. Egy elme, mely képtelen elviselni mindezt , mindent felborított. Nem nagy probléma egy földöntúli erőt bitorlónak..de aki nem tud ilyenekkel játszani? Az mit tehetne?
Némi lépéssel hátrált, mert a sárkány jelenléte megzavarta, de erőt véve magán a macska fiúhoz húzódott megragadva annak karjait.
- gyere! El kell innen mennünk! Ha maradunk, mi is pórul járhatunk!- próbálta elmozdítani finoman a  fiút, de ha ez nem sikerül, bizony erélyesebben szól rá , szinte parancsoló hangon és erőt költöztetve karjaiba elvonszolja a csata teréről.
avatar
Tamire

Mottó : Nem szól szám, nem fáj fejem.

Ismertető jegy : Mandula vágású, szomorúságot sejtető szemei.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: sziklák, hidak ...

Témanyitás by Shagu on Pént. Nov. 29, 2013 10:14 pm

Démon? Hol?
Szavak fura össze-viszsasága kavargott a fejemben. A Yunak hívott vörös hajú fiúéi, illetve a nemes üvöltése.
- Neee! Mi ez? Mit tettél velem?! -
Aztán egy nő, majd egy újabb férfi hangja, de már egyre közelebbről. Felemeltem a fejem. Káosz tárult elém, mi történik itt?
- Démon! -
- Yue! Ne tedd ezt... -
Az újabb hang forrása felé mozdítottam a fejem. Olyan ismerős volt a szaga. Furcsa érzés kerített hatalmába és egyszerre félni kezdtem a jövevénytől. Yu-t Yuenek hívta, s láthatóan ismerte, nagyon is jól a vörös hajút. Ekkor megragadták a kezem, amire össze rezzentem. Fogva tartómra pillantottam, és az ideges pupillák nem meséltek semmi jót.
A szavai pedig pont azt árulták el nekem, amitől tartottam is. Nem mozdultam meg. Nem akartam vele menni. Túl magabiztos, túl határozott, és túl bátor. Ha Yu-e tette ezt ami most zűrzavart okozott, mégis milyen viszonyban lehet vele? Nah és az új fiú? Ő kicsoda micsoda? Mégis, valahoyg úgy éreztem, hogy nem szabad elmennem innen. A nemes után fordultam, de amaz már eltántorgott. Hirtelen változott meg a viselkedése. Nem értettem miért. Talán ez is Yu-e műve lenne?
Azonban a lány felhúzott.
- Hagyj! >< -
Szóltam rá egyből, s noha még felálltam, feltett szándékom volt itt maradni. A sűrűjében. Első sorban azért is, mert itt vannak még a pénzecskék is, amik elgurultak, másod sorban, mégis hová akar cipelni? Nem bíztam benne.
avatar
Shagu
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"

Hol? : Samíri; Alsó város

Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: sziklák, hidak ...

Témanyitás by Athem on Pént. Nov. 29, 2013 10:31 pm

Démon!
Természetesen ezen egy szó tökéletesen elegendő ahhoz, hogy kitörjön a pánik. Az emberek nem ismerik a náluk nagyobb erőket, és pontosan emiatt félnek tőlük. Jómagam, mint a félelem egyik tárgya, sóhajtottam.
- Remek - kísérte e szó. Yue pedig szabadjára engedte hatalmát a nemesen. Teljesen széttörte azt a piciny kis tudatát, és elvezette. Nem sokáig fogja bírni szegény pára, a lélekmágia ilyen szintje nagyon veszélyes... Láttam, ahogy a bestiák közül a hölgyemény felkapja a leborulót, és el akarja vonszolni, de az nem hagyja. Talán nem bízik benne? Vagy netalántán kíváncsi, hogy mi sül ki belőle?
Ezen két gondolat erejéig foglalkoztam csupán velük, egyenlőre azon kell tanakodnom, hogy miként lehetne elkerülni azt, hogy ez a remek kis tömeg a végén még egy egész szép kis fáklyás hadat formáljon, és hadat üzenjen egy démonnak és egy sárkánynak. Yue felé emelem tekintetem, mint a probléma okozójára, s tőle várom erre a megoldást is.



Semmi sem az aminek látszik... egy Sárkányra ez halmozottan is igaz lehet...[/center]
avatar
Athem
Zöld - Földsárkány

Hol? : A Természet lágy ölén

Kaszt : Jó kérdés...
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése http://hohfrpg.hungarianforum.net/

Vissza az elejére Go down

Re: sziklák, hidak ...

Témanyitás by Yue on Pént. Nov. 29, 2013 10:56 pm

Káosz. Ez Asfalot szakterülete. Ez a két igen foghíjas mondat arra késztetett, hogy elszakadjak a valóságtól, attól a valóságtól, amit egy róka illúziói éppen egészen olyanná faragtak, mint egy lázálomtól szenvedő gyermek rémképei. Hallottam már a sárkány nevét, de csak a nevét és így elég merész bármit kijelenteni vele kapcsolatban, de ez nem is puszta kijelentés és végkép nem találgatás.
És jön a pánik! Annak ellenére, hogy démont emlegetnek, valaki vad vágtájában elfeledkezett arról, hogy én vagyok az a démon, vagy inkább a közelben megállapodó sárkányt tekintik annak. Ha nem tartanék attól, hogy a Szürke Farkassal kell majd szembenéznem, szívesen hagynám, hogy egye a rákfene ezeket a … ezeket az embereket. Így viszont, kénytelen vagyok jóvátenni azt, amit elrontottam. Itt van Tamire is és érthető okból szeretne távol maradni, valamiért ez szomorúsággal tölt el. Köröttem voltak, mindig is ott voltak, fiatalok, idősek és gyerekek, valamikor, valahol máshol és ezt egyre biztosabban érzem. Az elfeledet múltam a mai napon az eddigieknél is közelebb került hozzám, el akarom kapni, minden, de minden darabját. De előbb rendet kell tennem. Elkapom Tamire kezét és éppen ugyan úgy a macskakölyökét is, erősen, de nem szorosan fogom őket, akár egészen apró mozdulattal is le tudják rázni kezemet, ha úgy akarják.
- Athem maradj nyugodtan és ti is, mind a ketten. – Reméltem, hogy eleget tesznek a kérésemnek. Nem hunytam le a szemem, látnom kellet és közben emlékeznem, az időt nem csavarhatom ki, hogy visszapörgessem, de minden mást megváltoztathatok. A házak minden fala, az ég, amit a hatalmam búra alá vont, visszavedlik a rendes formájára. Jöhetnek az emberek, a pánik múlik el először, lassan visszaszállingóznak a helyükre, aztán megdermednek, az emlékek ingatagok, nem érhetek el hozzájuk, de az elméjükkel elhitethetem, hogy amit láttak az nem történt meg. Ezt akarom elérni, semmi többet. Ezért kell emlékeznem és rábírni őket is, hogy emlékezzenek arra, amit addig tettek, míg a nemes meg nem szólalt. Lassan megindul a mozgás, az emberek felveszik a történések fonalát, ki a beszélgetést, alkudozást folytatja tovább, ki a pakolást. Csak kevesen ráncolják a homlokukat, mintha nem lenne valami rendjén. A nemes hiányzik, de hiányát egy serény asszony veszi át, aki tetszetős ládika árát igyekszik megtudakolni. Csak hárman maradhattak ki a rekonstrukció, feltéve, ha tényleg mozdulatlanok maradtak.
- Vége. – Ha fogtam, most elengedem a két bestia kezét és nemes egyszerűséggel a földre huppanok, előrehajolva találom meg az egyensúlyomat, elveszve a vörös fürtök függönye mögött. Kiráz a hideg, soha többet nem teszek ilyet. Ennyi temérdek sok gondolat és érzés, mocskosnak érzem magam, mocskosabbnak, mintha kitéptem volna annak a görcsnek a szívét.


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: sziklák, hidak ...

Témanyitás by Tamire on Szomb. Nov. 30, 2013 9:29 am

Valami megváltozott. Egy idegen érkezett, aki nyugalomra intette Yu-t.Miután a nemes üreges tükrökkel menetelt elfelé, lassan saját tébolyába merülten, Macska fiú is meg makacsolta magát. maradni szándékozott ott, ahol ép ésszel megáldott bestia, ember vagy isten tudja micsoda és kicsoda nem tenné.
~Ismerik egymást..~ ez a felismerés már akkor felötlött Tami fejében, mikor egymást néven illette Athem és Yue.
~Yue.. csak éppen egy betűt harapott le..óóó! De én sem voltam jobb..~ mind ketten hazudtak a másiknak. De mit tehet az, aki nem mer teljes nyíltsággal közeledni egy vad idegen felé? Mit tehet az, aki nem szeretné, hogy kihasználják még jobban?
Most furcsa választás elé került..mivel nem ment el, mivel csak állásba ránthatta a fiút, rá is figyelem irányult Yue felől. Kéz nyúlott felé, biztonságos nyugalmat, de inkább feltétlen védelmet kínálva neki.
Némi habozás után a vörös hajzattal megáldott férfi szemeibe pillantott. Nem tudta, vagyis nem akarta hamar eldönteni merje, vagy sem. Végül rászánva magát jobbját a másik, meleg tenyerébe illesztette, és várt. Valami újfent megváltozott. Megváltozott? Inkább a meggörnyedt falú házak vissza egyenesedtek egykori állásukba a kicsavarodott, megnyúlt téglák vissza húzódtak egykori mivoltukba. A felhők járása le lassult, normalizálódott. Az emberek pánikja hamar el illant és mindent ott folytattak, ahol abba hagytak egykoron.
Minden tökéletes lett..és..
- Vége.- A tenyér elernyedt és tulajdonosa leomlott a földre, hogy ott leljen meg egyfajta egyensúlyt.
- Yu...e..- nyögte félénken az igazi elnevezést, amit nemrégiben tudott meg. le guggolt ,és ha még óvatosabban akart eljárni, mégis megérintette a másikat.. karban...Nem tudta mi a baja, hogy a furcsa szerzetben mi játszódik le. Nem értette, mert nem ismerte ezt a dolgot.
- Jól vagy?- lehet nem a leg kézenfekvőbb kérdés, de mit mondhatna? Mit kérdezhetne?
avatar
Tamire

Mottó : Nem szól szám, nem fáj fejem.

Ismertető jegy : Mandula vágású, szomorúságot sejtető szemei.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: sziklák, hidak ...

Témanyitás by Shagu on Hétf. Dec. 02, 2013 12:31 pm

Csodálkozva kísértem egy darabig tekintettel az elbotorkáló, büszke nemest. Mintha kifordult volna magából, és vele együtt az egész világ is. Különös módon azonban nem féltem. Csak figyeltem. Talán azért lehettem ilyen nyugodt, mert nem láttam a kiutat, ahogy talán ezt látni vélte az a furi lány, akinek a szaga nagyon hasonló az enyémhez, még is olyan idegennek tűnt a számomra. Nem bíztam benne, és biztos sok "gyanús" dolgot tudnék róla állítani, az igazság azonban az, hogy egyszerűen nem volt szimpatikus. Úgy éreztem, hogy gyorsan gondolja meg magát, hiszen az előbb még szinte belekapaszkodott a vörös hajú fiúba, akit Yunak szólított, most meg úgy akart menekülni innen, mintha szörnyeteg lenne, és ránk is veszélyes. Azt nem tudom, hogy rám veszélyes e, de ő miért nem bízott meg benne? Hiszen engem is védett, és én ezért hálás vagyok. Nem néztem én senkinek se a szemébe, de készségesen fogtam meg egyből Yu-e kezét, amint mondta. S a szemem láttára vált vissza minden olyanná, amilyen volt. Csodálatos jelenség volt, csak ámulni tudtam rajta. A barna hajú mágus fiú, ~ aki leginkább Ithorra emlékeztet ~ egyelőre csak közel volt, s bár feszélyezett az újabb jövevény jelenléte, próbáltam magam elvonatkoztatni ettől.
Yue majdhogynem összeesett, úgy rogyott le a földre, utána néztem, de a lány gyorsabb volt engem meg kirázott a hideg. Miért ilyen szeszélyes ez a lány, most kedveli a fiút, vagy nem? Nem tudtam kiigazodni rajta, és pont ezért gyanúsan kezeltem továbbra is. Ám örömömet ez sem tudta elfeledtetni velem. Felderült az arcom, ahogy újra minden a régi volt. Kicsit még körbenéztem, és valóban minden a régi volt, mintha az előbbi események meg sem történtek volna.
- Wááohh, ezt mind te csináltad? -
Fordultam a fiú felé, majd leguggoltam és vidáman hajtottam fejet előtte.
- Nagyon nagyon köszönöm, megmentettél. Az adósod vagyok. -
Még nem érdekelt se a fejfedő, se az elgurult pénz, remélhetőleg mind meglesz azért.
avatar
Shagu
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"

Hol? : Samíri; Alsó város

Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: sziklák, hidak ...

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.