Kaszárnya - A várkapitány szobája

A szoba csendjét csak az ablaktáblák kocogása zavarja meg, a kinti hűvös szélet ez nem érdekli, újra és újra nekifeszül az üvegnek. Szeretné elterjeszteni a csontfagyasztó hideget odabent is, de alig tud a réseken átbújni. A függöny éppen csak megmozdul, a bejutó hideg áramlat arra még is elég, hogy az ablak alatt, a díványon alvó férfit keltegesse. A délceg alak gyermek módjára gömbölyödik össze, morcosan húzva magára a takaróként funkcionáló köpenyét. Az egyik oldalról a kandallóban ropogó tűz melege igyekszik tompítani elméjét, de az balak felől támadó hideg a hátát simogatja. Percekig tart a fagy és a tűz küzdelme, végül a férfi még is megébred.
Haja kócos, arca fáradt és példásan mutatja kialvatlanságát, kék szemei is még álomittasak. Megdörzsöli és átmasszírozza az arcát is, de szentel a néma tétlenségnek még néhány percet, a dívány támlájának dőlve. ~ Szökés és lázadás a börtönben. A lázadást leverték. Csak ketten szöktek meg, de volt velük még valaki. Senki sem hiányzik a bűnözők közül és hiánytalanul szolgálatba állt minden katona és szolgáló is, a rabszolgák is mind megvannak. Akkor, ki volt a rejtélyes harmadik szökevény?~ Ennek már több mint egy hete és semmit sem tud felmutatni, ha csak a törött orrát nem veszi bizonyítéknak. Ujjai ökölbe szorulnak, ahogy visszaemlékszik arra az alakra, életében nem rémült meg úgy, mint akkor. Azt várta, hogy az idegen megöli, de egészen olcsón megúszta a találkozást. ~ Ő lehetett a harmadik? ~ Találgatások és kérdőjelek, ebből álltak össze gondolatai. Előre dőlt, térdeire könyökölve, úgy nézte a földön szétterített papírokat, jelentések tucatjai, jegyzetek a feltett kérdésekről, amikhez olyan papírokat tűzött, amelyek megválaszolják azt. Letérdelt a kihagyott jelre, hümmögve futotta újra végig a lapokat, közben igyekezett rendezni gondolatait is. Felvette az elfogottak listájának másolatát. ~Sárkányfiú. ~ A vád, amivel behozták nyilvánvalóan alaptalan, sárkányokat már jó pár száz éve nem láttak. ~ Valószínűleg csak egy mágiahasználó, aki nem bírja magát fegyelmezni. ~ Lenyúl egy újabb lapért, erről a dologról meggyőzte magát, a sűrű sorokkal teleírt papírt egy pár kemény fedél alá csúsztatta. ~ Felesleges a gárdistákkal kerestetni, rábízom őt Servalre, elég lesz a kölyöknek egy figyelmeztetés is. Egyenlőre. ~ Szeme tovább siklott a korábbi listán. ~ Nara. ~ A névhez szintén tartozott néhány jelentés, amik között volt egy aggasztó, a torony mágusának észrevétele. ~ Ilyen fiatalon képtelenség, hogy ennyire jól értsen egy komplikált varázslathoz. ~ Állát vakargatja, visszanyúl a Sárkányfiút felmentő papírért. ~ Ezek összejátszottak? ~ Leült a földre és elmélyülten nézte az írásokat, gondolatai sebesen követték egymást. ~ Servalnek mindhármat meg kell találnia! ~ Határozott végül, a dossziéba három papírt csúsztatott, egy másik bíborszínűbe pedig egyetlen egyet, ami az egyszerű halandók számára üresnek tűnik.
De volt még dolga. Újabb papírokat vett kezébe, három holtest, amikben a nemükön kívül az is közös, hogy ugyan az a kéz bánt el velük. ~ A Vasmacska kézjegye. ~ Cseppet sem volt szívderítő, hogy a királyságban halálraítélt gyilkos itt van a szigeten, így mindenki veszélyben van, aki csak egy kicsit is szimpatizál a királlyal. Felsóhajtott, nyugalmat erőltetve magára. Elsősorban az Inkvizítor van veszélyben, védelmét már megerősítette, ahogy ezt megtette a bátyja biztonsága érdekében. A családi birtok pedig maga egy erődítmény, így a családjuk biztonságban van. ~ Ez a helyzet, akár még jól is jöhet. Fergras nem tud úgy érintkezni senkivel, hogy arról tudomást ne szereznék. ~ Diadalmas fény csillant kék szemeiben. ~ Végre megtalálhatom azokat, akik segítik ezt a seggnyalót és akkor …~ Ujjai közt zizegve gyűrődött össze pont az inkvizítor javaslatait tartalmazó irat, cseppet sem bánta, hogy így elbánt a kioktató és sértő hangnemben megírt utasításokat tartalmazó levéllel. Tengelbard háta mögött megmozdult valami, erre a férfi is felkapta a fejét, de arca nem volt riadt és meglepett sem.
- Koe. – Követte tekintetével a falakon a fényhez képest, rendellenesen mozgó árnyékot, aki most visszakúszott gazdájához és beleolvadt a férfi árnyékába. Eddig a szobát őrizte, jobban, mint bármelyik eb és most elújságolta, hogy fivére tart errefelé. Tengelbard ennek hatására sebtében kapkodta fel a papírlapokat, amennyire tudott igyekezett ügyelni arra, hogy az ügyek ne keveredjenek össze nagyon. Ebben kifejezetten ügyes volt már, Balbel nem tűrte, hogy rendetlenség uralkodjon egy olyan fontos helyen, mint a városkapitány szobája. Mire kopogtatás hallatszott, már a legtöbb irat lefűzve, mappáikban alkottak két kisebb tornyot, a maradékot inkább lerakta az asztalra.
- Tessék, szabad! – Szült ki és állva várta meg, míg fivére benyit. Egyben nagyon hasonlítottak, mindketten borzasztóan fáradtnak tűntek, de minden másban igen csak különböztek.
- Még nem érkezett meg hozzám annak az ügynek egyetlen részlete sem. – Köszönés helyett rögtön inkább okításba kezdett Balbel és miután az asztal elé ért, az egyik székben helyet is foglalt, hátradőlve figyelte öccsét.
- Tudod, hogy nem szeretek elsietni semmit. – Mentegetődzött, pedig szörnyen dühös lett. – A börtönlázadás és a szökevényeké már itt van, utóbbiak nyilván nem bírtak magukkal. Megértem őket, én is szívesen megmutatnám…
- Addig jó, amíg mindenki úgy tudja, hogy egyszerű emberek vagyunk. – Korholta le Balbel az öccsét, bár, megértette. Míg helytartó nem lett, ő is szívesen ráuszította volna szövetségesét a Kaleriani Kutyákra, azóta azonban nagyon sok dolgot megtudott és rájött, hogy semmi sem egyszerű.
- Szóval. – Vette vissza a szólás jogát Tengelbard. – Véleményem szerint elég egy figyelmeztetés, első kihágás volt, senkinek sem esett komoly baja. – Balbel bólintott, ezzel egyetértett, közben jelezte öccsének, hogy folytathatja. – A három megcsonkított szerencsétlennel pedig biztosan tudom, hogy a Vasmacska végzett. Persze, az Alvárosban mindenki hallgat.
- Ez gond. – Simította meg állát Balbel, míg Tengelbard bólintott. A híres harcos, aki később hírhedté vált, kegyetlenségben és könyörtelenségben egy démont is utolér.
- Egyes személyek védelmére már kirendeltem néhány őrt. – Balbel újabb bólintással hagyta jóvá öccse javaslatát. – Maradt még néhány dolog, mint az a rejtélyes alak, aki eltörte az orrom. Azt hiszem..
- Megint apánk halála után nyomoztál? Hányszor mondjam, hogy ne bolygasd!
- Ha elárulnád, hogy mi tudsz, akkor nem ..
- Erről nem nyitok vitát Tengelbard, elég idős vagy, hogy tud mik a feladataid és azokat végezd el minden bedobással, minthogy már meg..
- Nem megváltoztatni akarom a történeteket!
- Elég volt!
- Nem! Balbel ez így nem jó! Voltál valaha is a rabszolgapiacon? – Balbel tartózkodóan oldalra fordította a fejét. – Azok a szerencsétlenek mit vétettek? Nem ők akartak félig állatnak születni, de ezzel nincs is semmi baj. Sosem akartak az embereken uralkodni, éred? Soha! Erre mit teszünk?!
- Elég volt! – Balbel felállt a székből és az asztalra támaszkodott, fenyegetően öccse felé hajolva. – Megmondtam! Ne törődj a múlttal. Amíg ilyenek miatt rágod magad, addig tehetnél valamit, hogy a jövőben másként legyen. Ha az uralkodónk..
- Az uralkodónk? Az a taknyos hét éves? Aki … - Balbel nem tudta tovább türtőztetni magát, megragadta öccse ingnyakát és egy lekevert egy hatalmas pofont. Úgy rázta az indulat, hogy szóhoz sem tudott jutni, de lehet, hogy nem tudott tiszta szívvel a királya mellett érvelni? Elengedte az öccsét és azt ajtó felé viharzott, azt szinte feltépte, mielőtt bevágta volna maga mögött, még dühösen Tengelbardra förmedt.
- Tedd a dolgod! Csak a dolgod!
Tengelbard az asztalára csapot és csak kis híja volt, hogy le nem sodort róla mindent. Dühösen meredt az asztallapra, ő is remegett az indulattól. Kövér, vörös csepp koppant a lakkozott fán, ez kizökkentette a fiatal férfit, aztán még egy és még egy csepp hullott alá, szétpattanva a közeli fedetlen lapokra is fröccsent, pontnyi foltot hagyva rajtuk.
- Remek! – Fogta be orrát és zsebkendő után kutatott. Nem vehette észre az ablakban gomolygó sűrű ködöt, ami egy pillanatra egy farkas vicsorgó pofáját öltötte fel, de a jellegzetes kisugárzás az ablak felé vonta pillantását. A szürke, borús ég fogadta, aminek láttán egy rossz érzés fogta el, valami baj közeleg. ~ Mikor ér ide? ~