Időmondó
Télelő
Időkép
Aranyfényű hajnalok. Ködtengerbe merülő alkonyok. S minden színpompás világ kibontakozik lassan, ahogy búcsúzik a tikkasztó meleg. Az élet egyszerre gyorsul fel és lassul le a szigeten, alkalmazkodva az év utolsó terméseihez. A tenger. A tenger dúl és fúl, akárcsak egy sértődött szerető. Szokatlan ez időtájt, hogy ezerarcú szörnyeteggé váljék.
hírek
Hírmondó
Kisebb helyreigazítások, illetve néhány eltűnt kép pótlása történt.
Írta: Szerkesztők
Frissítve: 2017.10.31.
***
NE,
... írj más nevével!
... káromkodj!
Reklámhoz pedig, használd az URL-t!



hírek
Üzenet
Latest topics
» Remetelak
Szer. Jún. 06, 2018 4:13 pm by Yue

» Vigyázz! Kész! Mondd!
Vas. Dec. 24, 2017 2:01 pm by Shagu

» Kikötő - Halpiac
Hétf. Szept. 11, 2017 2:02 pm by Amarillisz

» Képajánló
Vas. Nov. 27, 2016 5:53 pm by Shagu

» Északi járás - Ördög kanyon
Kedd Aug. 23, 2016 6:18 am by Perhasan

» Hajnaldal Terem
Hétf. Aug. 22, 2016 5:29 pm by Asfalot

» Utcarész
Kedd Ápr. 26, 2016 11:02 pm by Yeon

» Vad vízű vidék
Csüt. Feb. 18, 2016 10:23 pm by Lumera

» A Szürke-folyó forrása
Vas. Feb. 14, 2016 10:12 pm by Rangor

» Keresett karakterek
Szomb. Feb. 13, 2016 4:12 pm by Hét Hold

Információk
Télelő
Gondolat
Gyönyörű és megszégyenítő dolog az ember életét mint egészet szemlélni: a műalkotás kész, a forma kerek. Egy ember elindul a Nagy Utazásra, de történetét itt hagyja mások tudatában.
Brian W. Aldiss


j
Itt vannak
Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

[ View the whole list ]


A legtöbb felhasználó (28 fő) Vas. Júl. 22, 2012 3:13 pm-kor volt itt.

Nemesi Lak

Go down

Nemesi Lak

Témanyitás by Oreo on Csüt. Jún. 05, 2014 6:24 pm

avatar
Oreo

Mottó : Lassan járj, s tovább mész, rohanj hát, s tovább élsz.

Hol? : Mögötted...

Ismertető jegy : Egy furcsa mintázat mellkasa bal oldalán, a szíve fölött.
Kaszt : Ragadozó

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nemesi Lak

Témanyitás by Oreo on Csüt. Jún. 05, 2014 7:55 pm

A szél körbejárta a bundámat, s a nálam kétszer nagyobb bestiáét, aki előttem állt. Nem lesz semmi baj mondta, és megölelt. Apám és anyám akkor a bányákban dolgozott, nem tudták, hogy ez történik velem. Nem akartam menni, ott akartam maradni, vele, és a szüleimmel. Elengedett, majd pedig-
- Ne! - riadtam fel, miközben Yeon felé kaptam kiengedett karmokkal. Szerencsére nem találtam el.
- Bocs - mondtam kábán. Úgy éreztem magam, mint aki semmit sem aludt.
- Nyaaaaaaah - ásítottam, éles fogaim csillogtak a holdfényben, miközben karmaimat kivillantva nyújtóztam egy nagyot.
Az volt az egyike azon napoknak, amikor nem voltam dühös azért, mert felkeltett. Ma van a nap gondoltam. Ránéztem jobb kezemre, ezüst karmaimra, majd elrejtettem azokat. Felálltam, még egyszer nyújtóztam, miközben Ratha felé igyekeztem.
- Kelj fel, Ratha. - mondtam - Itt az idő.
Nem tudtam egyhelyben maradni. Nekiálltam összeütni valami reggelit, mert a hasam erősen tiltakozott. A tegnap lefekvés előtt megsütött kenyér már lehűlt, így azt is elcsomagoltam. Ránéztem a tűzhelyre, ami kicsit még parázslott. Elmormogtam egy gyors imát, azt, amit bátyám tanított. Örülök, hogy szabad leszek, azonban... hiányozni fog Ratha, a konyhai munka, és a jó öreg élet... De azóta már érzem, hogy nem tudok itt maradni. Mennem kell, és ezt az én bikaszerű pótapám is nagyon jól tudta. Sajnálom, hogy nem jöhet velünk, ha ő nem lenne, talán sokkal korábban is elmentem volna. Körülnéztem még egyszer utoljára, hogy nem-e hagytam itt semmit, és eszembe jutott az elmúlt évek minden emléke. Nem tudom, milyen lesz kint. Ratha a vállamra tette a kezét.


A hozzászólást Oreo összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Jún. 18, 2014 4:36 pm-kor.
avatar
Oreo

Mottó : Lassan járj, s tovább mész, rohanj hát, s tovább élsz.

Hol? : Mögötted...

Ismertető jegy : Egy furcsa mintázat mellkasa bal oldalán, a szíve fölött.
Kaszt : Ragadozó

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nemesi Lak

Témanyitás by Yeon on Csüt. Jún. 05, 2014 9:03 pm

A hold lágy fénye gyönyörű fátyolként borult a villára. A baglyok huhogtak, a fák susogtak, olyan volt mint mindig, de valahogy mégis más.
Ellentmondás…együtt jár az élettel.
Az ablakban üldögélve, megcsapta az orromat a szabadság zamata és elkapott a türelmetlenség íze…az a keserű íz. Amikor a percek óráknak tűnnek, hiába tudod hogy nem kéne így érezned, hisz úgyis elfog jönni, és akkor fájni fog a megválás a múlttól, nem te rajtad múlik. Visszamásztam a szobámba, majd kiballagtam a konyhába. A félhomályba rápillantottam az órára, ami egyre jobban közeledett a cél felé: két óra. Tik-tak-tik-tak-tik-tak! A kismutató elért a tizenketteshez. Lehajoltam Oreohoz, majd gyengéden megráztam.  Ahelyett, hogy morcosan ébredt volna, megint felriadt és remegő hangon suttogott:
Ne!
Már nem először történt ez, de én vele ellentétben nem kérdezgettem. Tudtam hogy talpraesett a maga módján és szinte biztos voltam abban is, hogy a múlt miatt lehetnek olyan álmai, amiknek megszakadásakor kétségbeesik.
És hogy ezt hogy elemeztem ki?
Elkezdtem kicsit magamból kiindulni, átgondoltam hogy mi történik velem álmaimban, milyen érzéseket keltenek bennem, és csak ez jött ki. Egy régi, fájó emlék mindig visszatér…lehetsz akár ébren, vagy álmodban, de visszatér, bosszút áll azért, amiért hagytad megvalósulni...de az élet már csak ilyen.
Oreo átment a konyha másik sarkába készíteni magának valami ételt, én addig megálltam középen és körülnéztem. Körülnéztem abban a helyiségben, ahol tulajdonképpen az életem egy negyed részét töltöttem. Vegyes érzelmek kavarodtak bennem, emlékeztem az összes napnak összes másodpercére. A memóriám határtalan…de nem vagyok képes a jelenben teljesen koncentrálni. Ez vajon átok, vagy áldás? Mi jobb? Menni egy úton, és emlékezni minden lépés örömére és bánatára, vagy a mostani lépés szépségét átélni? Bárki is tud erre válaszolni?
Nem hinném.
A sült hús illata felcserélte a poshadt levegőt, Oreo neki is látott az újonnan készített ennivalójának. Én eddig a fal mellett haladtam, kezemet a falon és az ott lévő bútorzaton végighúztam. Rengeteg dolog átfutott az agyamon. Bár akkor, amikor ott laktam, utáltam azt a helyet, de az évek során megszerettem…az otthonom lett…de igazából nem is magát a konyhát szerettem, nem is az emlékeket, amik hozzákötöttek, hanem azokat akiktől származtak azok az emlékek. Az egyik velem jön, de a másik itt marad. Sokat megélt, nem fog miutánunk bánkódni. Mi is csak két gyerek voltunk, se több se kevesebb, bár ez inkább rám volt igaz, gondoltam, hogy még fog hiányozni az ő segédje, aki mindig lelkesen sürgött-forgott a fazekok, lábasok között… Már nem is akartam elmenni annyira…gyermeteg érzések kavarogtak bennem, hiába tudtam: ez nem helyes. Vannak dolgok, amiknek mi nem tudunk parancsolni, legyőzi az észérveket. Emellett, féltem is, hogy valami hiba jön a tervbe és, lebukunk…valamint Ratha miatt is aggódtam. A nemes annyira nem hülye, ha gondolkozik kicsit, talán még rá is jöhet, hogy az egész előre ki van tervelve. Eljött a pillanat. Felébresztettük Rathát, majd búcsút vettünk tőle.

- Mi megleszünk…nem fognak elkapni minket...és remélem hogy egyszer azt fogod hallani, ahogy a nevünket kántálják. Mi még fogunk találkozni. Szóval ne merj meghalni addig a pillanatig, amíg nem láttam újra a barna szemeidet…meg utána se…
 – ekkor kicsit megtorpant a hangom. Minél hamarabb elakartam kezdeni...ha később indulunk, akkor még nehezebb lesz elmenni… - Vigyázz magadra...Én pedig majd vigyázok Oreora.
Hátat fordítottam, majd elindultam az ajtó felé, megálltam előtte, visszanéztem Oreora.

- Jössz?


A hozzászólást Yeon összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jún. 20, 2014 10:01 pm-kor.
avatar
Yeon
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Semmit se muszáj, csak amit te is akarsz"

Ismertető jegy : A vörös szemei, az azok mellett lévő hegek, valamint kilenc farkas farka és két farkas füle, mind elég jellegzetes.
Kaszt : Ragadozó

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nemesi Lak

Témanyitás by Oreo on Szer. Jún. 18, 2014 4:34 pm

 Miközben Yeon Rathához beszélt, én nekiálltam a hasznosabb holmikat elcsomagolni. Volt egypár kés, amit nem árt, ha elrakok, így a mellkasomon lévő szíjakra erősítettem párat. Miközben így tettem, próbáltam nem Rathára gondolni. Ő volt a második apám, és attól féltem, hogy elválnom tőle olyan érzés lesz, mint vér szerinti családomtól... Eközben elemeltem pár értékes evőeszközt is, a legjobbak közül, és gondosan elcsomagoltam. Ha fizetni kell, a míves aranyozott ezüst jól jöhet még. Még akkor is ezzel foglalatoskodtam, amikor a füleim Yeon felé fordultak, mert kérdezte, megyek-e. Nem válaszoltam, és mikor befejeztem, odamentem nevelőapámhoz és főnökömhöz, hogy még egyszer utoljára érezzem azt a csontropogtató ölelését, ami néha annyira zavart. Most mosolyogtam.
- Ti is vigyázzatok magatokra, fiúk.
 Kilépek az ajtón. Nem nézek sem előre, sem hátra, inkább nekiindulok, és felmászok egy fára, ami közel volt a falhoz. Ha van valami őr, így legalább nem szúr ki olyan könnyen. Átmászok a falon, és azonnal búvóhely után nézek. Egy pár üres ládát pillantok meg, gyorsan ezek mögé lopózom, és összehúzom magam, majd pedig körbenézek, hogy nincs-e itt valaki, aki nem Yeon vagy én. Egyenlőre nem látok senkit. Ha még nem ért ide, bevárom, és lassan, búvóhelyről búvóhelyre haladva kezdek el a városhatár felé somfordálni, legalábbis abba az irányba. Nem sokkal később kiszúrok három őrt, és a lehető legjobban összehúzom magam, hogy ne tudjanak észervenni, és várom, hogy elmenjenek. Közben Yeonra is próbálok figyelni, hogy ő vajon mennyire észrevehető, és hogy éppen hol tart. Igyekszem kiverni a fejemből az elmúlt éveket, hogy ne fájjon, hogy Ratha már nincs velünk, de még így is el kell morzsolnom egy könnycseppet az arcomon.
avatar
Oreo

Mottó : Lassan járj, s tovább mész, rohanj hát, s tovább élsz.

Hol? : Mögötted...

Ismertető jegy : Egy furcsa mintázat mellkasa bal oldalán, a szíve fölött.
Kaszt : Ragadozó

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nemesi Lak

Témanyitás by Yeon on Vas. Jún. 22, 2014 9:50 pm

Az ajtó a kinyitásakor nyikorgással próbált minket leleplezni, de nem sikerült neki: az őrök nem voltak a helyükön, az öt perc szünetüket tartották.
A konyha a kisudvarból nyílt, ami egy négyzet alakú tíz méterszer tíz méteres  kiskert volt, közepén egy szökőkúttal. Több ilyet is építetett a nemes a villába és nagyon szerette is az efféle dolgokat.

”Díszes, növénymintázatú márványkerítés, bíborszínű, arannyal tarkított szőnyeg, ezerféle virág és egy pompás szökőkút…egyesek szerint gyönyörű…de szerintem a túlzsúfolt, vagy giccses sokkal helyesebb szó rá…Különböző minták, formák, színek, teljes szimmetria…a tökéletességet próbálják elérni, de az nem létezik, épp ezért nem is érdemes ahhoz hasonlót készíteni…Ez a legtávolabbi dolog tőle… a tökéletes dolog az, ami teljes harmóniában van mindennel, egyszerre elegáns és visszafogott, sötét és világos, jó és gonosz…de ilyet nem lehet létrehozni. Ha egy „tökéletes” oszlopot is akarnának csinálni, egy oszlop nem lenne „gonosz”. Tehetnek rá olyan motívumot, ami számukra a negatív természetet fejez ki, de az ő elképzeléseik felületesek és így az eredmény csak számukra lesz „tökéletes”. Nem is igazán tudom mit jelent számukra a tökéletesség. Talán egyenlőt jelent nekik a giccsességgel. Én így látom. Ami nekik tetszik, annak máris egy világnak szépnek kell lennie, sőt, azonnal rá is aggatják az adott dologra a tökéletes jelzőt…művészetnek hívják azt, amikor egy nemes, fogja magát és szétfröcsköli a festéket, hamis állításokat rak mellé, hamis gondolatokat, felruházza értékkel, annyival, hogy odafirkantja a sarkába a nevét és mivel ez már egy remek, egy műalkotás, egy csodálatosság, egy tökéletesség, a látnivalóság legnagyobb fénypontja, amiről a szemlevétele bűn, majd ha ezt már minden idióta bevetet, akkor csak simán fogja magát, odaadja egy szegénynegyednek, aztán ő lesz a hős, a jólelkű. Egyszerű emberi megoldás. Ha a köd kezdene oszlani a kalitkából, adj egy drágakövet, ami visszatermeli azt.
Szánalmas hasonlat, de igaz.
Bár, helyesebb ha azt mondom hogy hamis drágakövet…
Na meg persze, a szegénynegyed se lesz szebb, csak esetleg még egy fél hónappal tovább élnek.  A kevesebb néha több, de ezt az emberek nem képesek felfogni…elvakítja őket a pompa, a kapzsiság, és a látszat…de a bestiák se jobbak..valakinek fel kell nyitnia a szemüket…és ha senkik sem képesek a sarkukra állni, akkor nekünk kell megtenni. Nekem, és Oreonak. Biztos vagyok benne, hogy vannak olyanok, akik csak félnek egyedül nekivetemedni, vagy kezdenek hinni a nemesek hazugságaikban és a fájdalmas munkájukat „megszeretik”, már az életük céljának fogadják. Egy bestia, aki emberek szolgálata alatt nő fel, nem fog rendelkezni saját elmével, mert ők kimossák az agyát. Egyes szegényebb, közepesen szegény családok se különbek ez alól. A hit. Az ígéret. Ezzel meglehet nyerni az embereket…csak mond azt hogy: „Emberek! Sajnáljuk, hogy ilyen időket élünk, viszont gazdasági válság van! Ám ez még nem jelenti azt, hogy fel kel adnunk! Van remény! És az hal meg utoljára! Épp ezért, kérünk titeket, bírjátok ki a helyzetet és a mi Istenünk áldását adja mindenkire egy esztendő múlva!
Nem számít milyen értelmetlenségeket beszélnek, csak a kulcsszavakra van szükség, meggyőző testtartásra, beszédre. Lényegtelen, hogy három mondatban hányszor halmozzák fel ugyanazt a szót, a nép csak azt halja hogy ilyen időket élünk, gazdasági válság. Ez elszomorítja őket, ami kapóra jön a szónoklónak, mert rosszból hirtelen jóba átmenés mindig hatásosabb, mint a semlegesből indulás…”
Ilyen gondolatok között, egy farkas kecsességével lépkedtem a szőnyegen, egyedül a Holdfénye világította meg a termet, de az is csak egy titokzatos ragyogást adott neki. Bár Oreo jóval elővigyázatosabban haladt nálam, próbált mindenhol lebukni, elbújni, ahol tudott, vele ellentétben engem csak a fejemben járó gondolatok zavartak, semmi egyéb feszültség nélkül lopakodtam, mivel őrök nélkül annyira nem találtam veszélyesnek a helyzetet.
Kicsit sem.
Ahogy haladtunk, az óra kattogása egyre távolodott…vele együtt pedig a rabszolga életünk, a fogság...a múlt…és Ratha is. Hiába háborogtam a világ furaságán, néha-néha beugrott ez a zavaró tény.
Eltelt egy perc. A helység mérete miatt lassan haladtunk, de ez nem volt baj: Az őrök valószínűleg a szobájukban voltak, ahol iszogattak, beszélgettek, vagy aludtak. Volt már alkalmam egyszer kihallgatni egy ilyen hajnalt és bizony erről árulkodó hangok szűrődtek ki az ajtó mögül.
Az út vége egyre csak közeledett és közeledett, aztán…
avatar
Yeon
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Semmit se muszáj, csak amit te is akarsz"

Ismertető jegy : A vörös szemei, az azok mellett lévő hegek, valamint kilenc farkas farka és két farkas füle, mind elég jellegzetes.
Kaszt : Ragadozó

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nemesi Lak

Témanyitás by Oreo on Szomb. Jún. 28, 2014 1:47 am

...életem egyik legleírhatatlanabb élményét élem át.

A három őr csatlakozoik az ivászathoz, a dobozoktól elsettenkedem a szép udvarig. Tetszik, habár kissé az én izlésemnek sok volt benn a díszítés. Olyan... sok volt úgy egybe. Persze Yeonnak úgyse tetszene, ő jobban szereti az egyszerűt, biztosan túl csicsásnak gondolja. A falnál vagyok már, egy nagy bokor mellett, amikor az egyik őrt találom magam előtt. Leblokkoltam. Vége! Vége mindennek! Megölnek, megkínoznak, ezüstbe fojtanak, megesznek, végem vaaan! A füleim lesunyva, nagy szemekkel nézem őt, a pupillám valószínűleg túltágult a határokon. Aztán látom, hogy eléggé tántorog. Talán megint egy olyan "kábult" őr az? Itt néhányan nagyon rákaptak az ördögmeggylére... Ahogy végignézek rajta, látom, hogy nem igazán van magánál, és mintha valamiért nyúlna... Aztán kioldja a nadrágját, és a falnak akar támaszkodni...
Rájövök én mit akar. Bokornak néz! Máris elhúzódom, menekülök, ahogy csak tudok az elől, amit kioldott. És igazából meg is lepődtem, hogy mennyire különbözik kettőnk... felépítése. Kicsit furcsa ez az egész helyzet, és annyira megalázó! =>.<= Aztán megfogja a fülem, és visszaránt. Erre már nem bírok már nem reagálni.
- NyaaaAAAÁÁÁÁH! - reagálom. Erre pedig az őr ezt motyogja:

- Azta, beszélő bokor? Ráadásul mozog! Na várjál csak, mindjárt elvégzem a dolgom, és megmutatlak a többieknek...
És újra szemben állok azzal. Minden általam ismert imát elrebegtem már, és ekkor válaszra is találnak. Egy suhintás, egy becsapódás, és egy tompa puffanás a vígasztalóm. Hálás szemekkel nézek megmentőmre, majd pedig...


A hozzászólást Oreo összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Júl. 11, 2014 9:07 pm-kor. (Reason for editing : Oreo)
avatar
Oreo

Mottó : Lassan járj, s tovább mész, rohanj hát, s tovább élsz.

Hol? : Mögötted...

Ismertető jegy : Egy furcsa mintázat mellkasa bal oldalán, a szíve fölött.
Kaszt : Ragadozó

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nemesi Lak

Témanyitás by Yue on Hétf. Jún. 30, 2014 9:16 pm

(akkor csatlakoznék, a szökésben lévő urakhoz)
Halk zene szólt, átszivárgott a falakon, akárcsak a megfoghatatlan illatok. A beszéd, a túloldalt futó vörös lámpáktól fényes utca hangjai hullámzó duruzsolássá olvadtak össze. Kibontottam a tincseimet összefogó szalagot, a ruhát, amit viseltem kisimítva akasztottam a helyére és szándékomban állt a maszkot is mellé tenni, de túlságosan a szívemhez nőtt. Nem tudnám csak úgy, majd egy egész napra a szekrény aljába száműzni. Új. De még is régi. Nem az a maszk, amit oly sokáig hordtam, még is annak anyagából készült és ugyan azokat az íveket, mintákat követi. Emlékezem, jóra is és rosszra is, ahogy végigsimítók a sima felületen. A szárnyak suhogása már megszokottá vált, Goro úgy jött és ment a szobámban, mintha legalább annyira az övé is lenne. Általában rá sem hederítek, érezni a levegőben a halált, portyán járt, lakomát csapott. Most még is felnéztem rá, felszegte fejét és mintha gúnyosan kacagott volt, majd halk koppantások, ritmusos hangja követelte a figyelmemet. Elég volt egy pillantás és Goro szárnyra kapott és beleveszett az éjszakába… Akkor még nem sejthettem, hogy én is követni fogom. ...
A várakozással töltött percek csak duzzadtak és duzzadtak, ólmos súlyokat hordtak a vállaimra, szemeim le-lecsukódtak és az térített észhez, ébresztett fel egy kis időre, hogy álltamban a falnak döccentem. Órákkal korábban kísértem fel a Fellegváros egyik pöffeszkedő nemesének udvarházába a Kamélia egyik cselédlányát. Az emberek tényleg hihetetlen lények, nem csak más népeket, de saját fajukat is a porba alázzák. Goromba, ócsároló gondolataimnak se szeri sem száma, de most nem hagyom őket tömegével felbukkanni. Sajnálom ezt a lányt, dolgos és odaadó, sosem hallottam egyetlen panaszszavát sem, pedig keményen bánnak vele és csak azért, mert nem ügyes és nem is szép.
Lassan a falnak dőlve az ajtó felé emelem a tekintetem, a darab fa moccanatlan és csak síri csend munkálkodik mögötte, s hogy bent a fény ural mindent, csupán a kulcslyuk tűhegynyi sziporkája mutatja. Invitáltak, de most sem gondolom úgy és még kevésbé érzem, hogy el kellett volna fogadnom. Tekintetem elréved, a melléképület gondos és szerény kertjében bóklászok, majd távolabbra is elkémlelek, az úr hűvös eleganciát sugalló „palotájáig”. Mennyi gyertya fénye játszik az ablakokban! Meglepett a látvány, talán ezért is hunyom le a szemem, mert talán csak a káprázat, és ha újra felnyitom pilláimat, már sötéten fognak ásítani az ablakok. Nem így lett.
Az a pár pillanat, amíg vak voltam elhozták nekem a kis házikó hangjait. Sírás, fájdalmas tónusú zokogás. Önkéntelenül komorodom el, de ahogy meghallom az ismerős szárnyak suhogását, már közömbösen nézek fel. Még az én démon szemeim is nehezen lelnek rá a fekete foltra, de én azt a földöntúli vörös csillogást kerestem és meg is leltem. Hirtelen tört rám a vágy, nem akartam, hogy Goro felfalja annak az embernek a lelkét! Mielőtt azonban szólhattam volna, az ajtó halk nyikorgással kitárult. A kiömlő fény elvakított, kezemet is a szemeim elé emeltem, de elég volt néhányat pislogni és karikába vékonyuló foltok eltűntek.
- Apá …m…ha.. - bólintottam, ahogy Ruth felé fordultam. Megértettem, abban a pillanatban feljebb is vezettem tekintetem, de a Holló már nem volt ott. Közelebb léptem a lányhoz, elmém készségesen ontotta a szavakat, még sem szólaltam meg. Elég őszinte tudnék lenni, de szívből jönne?
- Sajnálom, hogy ennyit kellet várnod. – fogott bele, sírástól rekedtes hangján és én, én csak elódázva a szavak jelentőségét bólogatok. – Itt maradok anyámmal, ma és talán holnap is. Megmondanád a madámnak, hogy ezt vonja le a fizetésemből.
- Megteszem, de most ne legyen gondod a teaházra. – megtaláltam a hangom, az együtt érzőt és még az arcának élét s megsimítottam. Néhány perc telhetett el, amíg egymással szemben és néma csendben álltunk, aztán ő elfordult és csak az ajtóból nézett vissza, mielőtt becsukta volna maga után.
Édesanyámra gondoltam és a kristályra, ami megőrizte szavait a számomra. Meg van e még? Hallhatom azt az édes, szelíd hangot? A gondolat és kérdések kicsiny csokrával a fejemben indultam el, vissza a Vörös Lámpás negyedbe. Azaz, azzal a szándékkal, hogy oda megyek vissza, de az út, egy ponton túl kezdett teljesen ismeretlenné válni és ezzel együtt a kedves, de fájó emlékeket felváltotta morgolódó dühös. Maluqa és a parancsai!


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nemesi Lak

Témanyitás by Yeon on Pént. Júl. 11, 2014 9:06 pm

…egy, akár a terv meghiúsítására is képes dolog történt.
Az őrszobába további három személy lépett be,  a sötét miatt elég volt lefeküdnöm a földre hogy ne vegyenek észre.  Az ajtó nyílt, majd becsukódott, amikor meghallottam a fa vasküszöbhöz csapódását azonnal tovább indultam. Nem volt időnk tétovázni, sietnünk kellett ahogy tudtunk. A hangokból ítélve a beszélgetés már a végéhez közeledett, ami nagy bajt jelentett: Az indulás előtti két hónapban figyeltem a dolgokat és már háromnapnyi megfigyelés után is észrevettem, hogy négyen nem fogyasztanak alkoholt, ezért a szünet után folytatják munkájukat. Fejemet balra fordítottam, ránéztem Oreora, akivel nagyjából ugyanolyan gyorsan haladtunk.
”Rendben…minden a terv szerint halad…”
Továbbra is rajta tartottam a szememet, hisz Ő nélküle nem lettem volna képes végrehajtani a terveimet.
”..Na meg….a második családom tagja is volt. Szinte az öcsém. Már ha mondhatok ilyet. Mégis honnan kéne tudnom, hogy milyen egy család? Vagy egy öcs? Könyvekből?”
Tizenöt méterre voltunk a kijárattól, amikor hirtelen egy alak tűnt fel és felfedezte Oreot.
Az agyamban átkattant valami ettől a látványtól, muszáj volt eltérni az eredeti tervtől. Az „A” terv egy hosszabb, de biztonságosabb útvonal, a „B” pedig a gyorsabb, ha észrevennének minket. Tíz méterre voltam a célponttól. Rohanásba kezdtem, olyan sebességgel, amilyennel csak tudtam. A fejformájából rájöttem, hogy sisakban van, ezért a fejét vettem célpontnak. Ha megrúgom, akkor mindenképp felesik, a fejét pedig beveri kőbe. Ha nem lenne sisak, betörné a koponyáját, de így maximum csak elájul. Ha nem is ájul el, akkor is a meglepettség és a fájdalom hatására lesz pár másodpercünk arra hogy elmeneküljünk. Sőt, több, hisz a bódultság hatását nem vettem figyelembe. Így igazából elég valószínű hogy már nem kel fel, de a lényeg, hogy előnyünk van.  Az őr a földön landolt, Oreonak adtam egy pillanatot, hogy felfogja a helyzetet, aztán megragadtam a csuklóját és elkezdtem rángatni. Siettem, ahogy tudtam, megfordult a fejemben, hogy a társam nem bírja ezt a gyorsaságot, de ennek a jelentőségét gyorsan elvetettem:
”Inkább szenvedjen most, mint hogy elkapjanak minket. Ha nem fogunk tudni elszökni, még nagyobb kínokat fogunk átélni. Így sem lesz könnyű a folytatás, de még mindig jobb. Sokkal jobb. Ha meg is halunk, legalább szabad ég alatt tesszük azt. Egyszer úgyis utólér minket a végzet, hogy mikor, az rajtunk múlik”
A fél perccel azelőtt még őrszobában lévő négy, munkáját rendesen végző  őr  léptei hangzottak mögöttünk, aztán bekanyarodtunk egy hosszabb folyosóra, ott balra, a harmadik ajtónál be, azon a folyosón végig. Beléptünk az étkezőbe, hatalmas volt, a középen egy  nagy, lekerekített hatszög alakú asztallal, körülötte díszes székekkel. A szoba többi része – ami egyben a nagyobb része is volt. – szobrok, képek,  kiállított értéktárgyak tároló helye volt.  Jobb oldalt a falhoz tolva két farkas szobor állt, közöttük átmenve egy másik terembe jutottunk, ami jóval kisebb volt az étkezőnél: csupán egy háromszor két méter méretű helységről volt szó, a Nemes itt őrizte az „igazi értékeit”. De a fő értéke az egésznek a falon tátongó, udvarra vezető lyuk volt, amin átbújtunk. A fal tetején egy nagy darab kivolt törve, ezért felugrással képesek voltunk felmászni a tetejére.

- Jól van, a lényeg, hogy minél hamarabb kijussunk a városból. Keletre megyünk.
-  beszéltem suttogva a futás közbe. – A vörös háznál szétválunk ha még mindig követnek minket. aztán a kék mögött találkozunk és az észak-keleti kapun távozunk.
Aztán, már a „vörös háznak” elnevezett  épület előtt jártunk, de hirtelen Oreo beleakadt valamibe és mindketten felbuktunk...
avatar
Yeon
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Semmit se muszáj, csak amit te is akarsz"

Ismertető jegy : A vörös szemei, az azok mellett lévő hegek, valamint kilenc farkas farka és két farkas füle, mind elég jellegzetes.
Kaszt : Ragadozó

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nemesi Lak

Témanyitás by Oreo on Pént. Júl. 25, 2014 8:42 pm

  Egy pillanat, csak ennyi jut szünetként.
  Yeon megragadja a kezem, és elkezdi húzni. Egyre húz, én pedig engedek. Biztos fel akar segíteni, fut át az agyamon. De nem. Magával ránt, és nekiáll magával cibálni. Futok én utána, nem akarok azért elesni vagy megvárni, hogy észrevegyenek minket. Vissza be, terem, csarnok, szoba, terem, csarnok, szoba...
  De a fülem még mindig jobb, mint Yeonnak. Messziről hallom már a rohanó lépteket, az a három őr nem akarja feladni, siet utánunk... Szobrok, faragványok, étkező, folyosók, ajtók, termek, lépcsők... És egy rést látok. Átmászom hamar, megyek Yeon után, aki még mindig elfelejtette, hogy cibál maga után, de ha nem húz, nem is tudom, hogy mennék-e tovább.


Mi történt itt?!



Mindenütt romok, sár, és az emberek próbálják menteni ami menthető. Holttesteket húznak ki, embereket, s bestiákat egyaránt... Férfiak, nők, gyermekek... Az a rengeteg ártatlan rabszolga, akiket kupacokba hordtak... Visszanyelem mi kikívánkozik. De amikor meglátom azt, ami ki van tűzve... Én felismerem! Benne volt a könyvben! Ő az, a vezetője a bestia lázadóknak!
  Nincs hova mennünk. Ha elkapták a vezért, minden bizonnyal megtalálták a rejtekhelyüket. Nincs merre menni. És most jut eszembe, mi is vaktában megyünk! Nem tudjuk merre találhatnánk meg a szabad bestiákat, nincs hova bújnunk, és üldözni is fognak minket! Érzem, ahogy eluralkodik rajtam a kétségbeesés. Utánunk három őr, akik bizonyára ránkszabadítják a városi őröket is, nem tudjuk, merre mehetnénk, hogy mi merre van, hisz minden szinte rom! De Yeon még húz. Nem tudom, merre megyünk, csak megyek...
  Megcsúsztam, Yeon húz, de már esem, és egyenesen bele valamibe. Puha, meleg... Kicsit kába vagyok, de felnézek, mibe estem bele. Egy ember! Hosszú, vörös haja van, és furi szaga... Most mit csináljak? =>.<=
- Elnézést elnézést elnézést elnézést! - hadarom - Bocsásson meg! Hadd segítsem fel, kérem! Elnézést az ügyetlenségemért!
  Lehajtom a fejem, próbálok alázatos lenni, de közben azon pörög az agyam, hogy mi legyen ezután. Egészen addig, míg...

- Jössz vissza, te büdös macska!
  Hátranézek, füleim is feléjük állnak. Az őrök azok! És akkor, egy pillanat alatt döntenem kellett. A férfi olyan furcsa volt, biztosan nem valami hétköznapi ember, hanem valamiféle nemes. De döntöttem. Felugrok, és megragadom Yeont, és az ismeretlent. Nekiiramodok, és kettejüket magammal rántva akarok szaladni. Pupilláim tágak, füleim erre-arra járnak, a hangokat fürkészve. Előjött belőlem valami ősi ösztön, menekülni akarok, elbújni, biztonságba kerülni. Ha valamelyikük ki akarja magát küzdeni markomból, kinyílnak a karmaim, és erősebben, azok segítségével tartom mancsom fogságában az illetőt. Nem engedhetem meg, hogy Ratha végignézze a kivégzésünket! Nem akarok meghalni!
avatar
Oreo

Mottó : Lassan járj, s tovább mész, rohanj hát, s tovább élsz.

Hol? : Mögötted...

Ismertető jegy : Egy furcsa mintázat mellkasa bal oldalán, a szíve fölött.
Kaszt : Ragadozó

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nemesi Lak

Témanyitás by Yue on Vas. Júl. 27, 2014 1:53 pm

Egy kereszteződés keresztezi az utamat, itt jött el a pillanat, hogy mérlegelnem kell és számba venni a lehetőségeimet. Tekintetemet a házakra emeltem, nem lettek szegényesebbek, a kőből rakott és faragott magas falak még mindig arra mutatnak, hogy gazdagok házai között járok. Előrébb merészkedek és megnézem magamnak azt a három utcát, ami elvihet pontosan valahová. Az egyenes apránként, de elkanyarodik és elég sötétté válik, kaput sejtek a végén, a jobbra vezető, enyhén emelkedő út nekivisz a szikla falának, tehát az sem arra vezet amerre én menni szeretnék, így hát esélyt adok a baloldali elágazásnak is. Lefelé vezet, első ránézésre és a hússzú falakat mintha itt-ott megtörné egy sötétebb folt és ez már elég kecsegtető ahhoz, hogy elkezdjek azzal a gondolattal foglalkozni, hogy esetleg teszek egy elegáns hátraarcot. Rálépek az újnak választott és remélhetőleg a kaméliába vezető útra.
Ahogy lépteim sorra követik egymást, van alkalmam belesni a korábban látott sötét ösvényekre, valóban a házakat elválasztó sikátorok közel feketén ásító járatai. Egyikben viszont olyat látok, ami egyenesen meggyőz arról, hogy jó felé vettem az irányt. Saroképület volt, a többi között, inkább mellet kissé elhanyagoltnak látszott, ablakait deszkatáblák fedték el, üresnek és hidegnek tűnt, a legszembetűnőbb az volt, hogy oldalán néhol mállott a vörös vakolat. Talán a városőrök egyik őrtornya lehet, vagy lehetett. Elég magas volt, biztosra veszem, hogy a fent terebélyesedő erkélyéről pompás kilátás nyílik az öbölre, míg tekintetemmel a magas építményt tanulmányoztam, meg is feledkeztem arról, amit a fala melletti látvány nyújtott. Egyenesen le lehetett látni a vigalmi negyedre, a vörös lámpák fénye még mindig élesen kirajzolódott a völgy sötétjében.
Valami zaj ütötte meg a fülemet, léptek, méghozzá nem olyan andalgósak, ahogy én jöttem egészen idáig. Sietősek, botladozóak? Körülnéztem, a hang ugyan is érdekesen viselkedik a városban, ugrál egyik helyről a másikra és igénybe veszi még a démonok képességeit, így az enyémet is, hogy megmondhassam honnét is hallom pontosan. Az utolsó pillanat, mintha így lett volna kiszámolva, egy fél lépést tettem a sötét sikátor felé és éppen belebámultam a feketeségébe, amikor felbukkant benne valami ezüstösen szürke. Egy bestia! Ezen gondolkodnom sem kellett. Nem értünk egymáshoz, könnyeden, ütközés nélkül suhantunk el egymás mellett. A hibát, a későbbi következményeket figyelembe véve, én követtem el, mivel utána néztem. Nem először láttam együtt egy, kettő, háromnál is több farkat, de ennek látványa, akkor is ritkaság. Nem számoltam azzal, hogy jön még valaki és ezért én nekihátráltam és ő pedig nekem rontott, a pillanat műve volt csak, hogy a térdem nekikoccant a köves útnak, tenyerem is megérezték saját és a váratlanul érkező súlyát. Felé kaptam a pillantásom, meglepettségnek nyoma sem volt arcomon, pedig egy újabb bestia arca és egész alakja rajzolódott ki előttem. Szökevények?
Ahogy a látszatra macska bestia szabadkozni kezd, elfeledkezem arról, hogy engem is ellenségnek nézhetnek, egy embernek, aki újra visszajuttathatja őket a gazdájukhoz. Megszólalnék, de egy emlék tart vissza, Shagu, annyira hasonlít rá, nem a külseje, inkább az alázatos viselkedése. Az egyik üldözőjük hangja azonban engem is felráz, így a pontos, mert aki letarolt már vonna is maga után. Csak pillanatig szemlélem értetlenül, s pont ugyan addig tart felfogni azt is, hogy nem akar elereszteni, hiszen ezt belém mélyedő karmai pontosan mutatják. Karom ide, kicsorduló vér oda, akkor is rántok a kezén, hogy megpróbálhassak a csuklójára markolni, szándékomat azonban szavakba is foglalom, miközben készséggel engedek a húzásnak.
- A nyomornegyeden át lehet a legkönnyebben kijutni a városból. – érthetően, de nem túl hangosan teszem közzé ezt a közérdekű információt. Ott elvétve vannak őrök és általában azoknak a fele a pancsolt italoktól kótyagos, az ott élők viszont keményebb dió, néhány sarlóért készségesen mondanak el bármit. Viszont nincs őrzött kapu, sem fal, a parton egész hosszan el lehet menni. – Itt nemsokára túl sok lesz a városőrökből, azaz alak felveri az egész környéket. – futó pillantást vetettem csak a hátunk mögé. Ott a fény erősebbé vált, a zaj és a kiabálás itt csak felriaszt mindenkit.


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nemesi Lak

Témanyitás by Yeon on Hétf. Aug. 11, 2014 7:43 pm

Egy ember volt az. Magas, vörös hajú, húsz és harminc év közötti férfi, de mindközül a legfontosabb információ  - amit az imént már említettem -, hogy ember. De mégis különös dolog történt. Az első volt a fajtársai közül, akinek valamiért kellemesebbnek hatott az aurája. Nem egészen értettem mi okozta ezt az igazán enyhe szimpátiát, de túlzottan nem is érdekelt: Rágondolva csak a „A tervre káros hatásokkal levő ellenség” besorolás jutott eszembe, hisz miért lett volna több mindenki másnál, kivel először találkozom, csak azért, mert a szemében fénylik valami, ami a többi emberében nem. Futni készültem, megragadtam Oreot is, de hiába húztam, visszarántott és az előttünk álló nemes bocsánatáért kezdett esedezni.
”A fenébe! Mégis mit csinál ez az idióta? Ezzel veszélybe sodorhat mindent! Azonnal menekülnünk kell! Nincs időnk ilyenekre!”–  Futott át az agyamon.
Aztán egy olyan tette következett, ami még ennél is jobban meglepett: Ahelyett, hogy ott hagyta volna a személyt, mindkettőnket maga után vont.
Természetesen felmerült bennem az is, hogy ez a továbbiakban számunkra még hasznos lesz, de nem voltam benne biztos. Veszélyes egy húzás volt tőle.

”Amennyiben nemes, egyszerűen visszaszolgáltat „Ő” hozzá és mindennek vége lesz. „Ő” pedig nem ölne meg minket. Túl hasznosak vagyunk neki, de ettől még megkínozna minket és valószínűleg szívesen amputálná is pár, a munkában haszontalan testrészünket, hogy megtanuljuk a leckét. Aztán talán a bestia nép  örökre rab maradna. Mert a bestiák gyávák kezdeményezni. Legalábbis én így vettem észre.
Arra is van esély, hogy ez a férfi azok közé az emberek közé tartozik, akik a bestia lázadókkal szimpatizálnak. Vagyis…azok közé az emberek közé, azt a látszatot keltik fenn, hogy bestia lázadókkal szimpatizálnak. Én már nem tudok megbízni bennük, túl sok szenvedést okoztá nekünk. Az egyetlen dolog a világon, amit még egy ideig nem fogok elhinni, hogy egyes emberek elméje olyan mint a miénk, vagyis enyém: Nem tűrik a fájdalom barázdáit nézni egy arcon, képesek együtt érezni másokkal, a legnagyobb álmuk pedig a béke...Nem hiszem hogy van ilyen. De remélem.”
– gondoltam át a dolgokat gyorsan.
Ami a legjobban aggasztott, hogy amiket mondott a személy, igazak voltak. Valóban a nyomornegyeden keresztül lehetett a legkönnyebben kijutni. Ez egy jó pont lehetett volna neki, de kitudja, miféle ördögi terv része lehet ez neki? Amikor valaki segít egy másik valakinek, akkor a másik valaki máris szimpatikus lesz, azonnal jónak kezdi hinni a segítőkész személyt, bízni kezd benne,  de mégis milyen bizonyíték van arra, hogy nem csak azért csinálja ezt, hogy aztán később, amikor már bárhová követnénk és  még több galibát okoztunk és a fejünk értéke esetlegesen növekszik, akkor a Nemes kezére adjon minket?
Mögöttünk őrök sokasságának lépései töltöttek be az utcákat, szinte hallottam ahogy egyre többen keresnek minket.

”Na mi van-mi van? A hatalmas nemes számára csak nem ilyen fontosak vagyunk? Vagy talán belegondolt, hogy mi lenne ha valaki hirtelen fellázítaná a szerencsétlen rabszolgákat?”
– került az arcomra egy gyenge, alig látható, kíváncsi, de mégis ravaszságot sugalló mosoly.
”A kocka már el van vetve. Tehetetlen vagy. Ki fogunk jutni és tenni fogunk az ellen, hogy többé ne árthassatok senkinek. A nyomornegyed kapujánál kevés az őr. Oreo képes tűzmágia használatára, és nekem is van még egy utolsó ütőkártyám, ha már a lábam ereje nem lenne elég. Talán még a vörös hajú illető is képes valami módon támogatni minket. Azt pedig nem ajánlom neki, hogy az őröknek segítsen, mert ha úgy cselekedik, akkor kiiktatom. Természetesen nem meggyilkolásra gondoltam a kiiktatás alatt, csak egyszerűen  mozgásképtelenné teszem. Lehetnek bármekkora férgek, meg nem fogom ölni őket, ilyenek miatt nem fogom bevérezni a kezem…
Talán nem…”

(Off: Oreo, itt most fogod magad és megengeded nekem hogy csaljak kicsit xD)


A hozzászólást Yeon összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Aug. 26, 2014 10:15 pm-kor.
avatar
Yeon
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Semmit se muszáj, csak amit te is akarsz"

Ismertető jegy : A vörös szemei, az azok mellett lévő hegek, valamint kilenc farkas farka és két farkas füle, mind elég jellegzetes.
Kaszt : Ragadozó

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nemesi Lak

Témanyitás by Oreo on Csüt. Aug. 14, 2014 2:13 am

//Ejj, te kutya...  Nevet De ha nem baj, gyorsítok egy kicsit Bocsíí //

Ez a nemesféleség eléggé fura. Eredetileg nem is nagyon tudom, hogy miért hozhattam magammal, aztán beugrott a túszként való alkalmazásának lehetősége is... De ez határozottan meglepett.
Ott voltunk. Ha egyenesen tovább megyek, akkor elkerülhetem az általa említett nyomornegyedet, de ha befordulok, máris ott vagyunk, és állítása szerint ott kevesebb az őr.
Megálltam. Kapkodtam a fejem, előre, a nyomornegyed felé, hátra, előre, a nyomornegyed felé, hátra...
Döntöttem.
Befordultam, és már rohantunk is tova. Nem engedem el őket, csak megyünk előre. Egy romos épületen át, az utat kerülve, nem akarom, hogy könnyen utánunk tudjanak jönni. De egyre többen vannak, akik el akarnak minket kapni, tán azért, mert elcibáltam magammal a nemest is, aki már megérezte karmom, hiába akarta megragadni a csuklóm, hogy ő irányítson. Valamennyire sikerült neki, de most nem hagyom. Most nem!
Rongyos ruhákban, sirató, takarító, kunyhót építeni próbáló embereket és bestiákat söprök félre, az örömházakat is meglátom egy másodpercre. Befordulok, úgy tűnik, arra nehezebb lesz az őröknek az átjutás, én azonban mással nem törődve vonszoltam a romok közt Yeont és az ismeretlent. Még mindig nem voltam teljesen önmagam, ez valami mély ösztön volt. Nem is igazán éreztem a mezemen a kezüket, a lábam alatt a talajt, sem semmi egyebet.

Több időbe került elérnünk a határt, mint gondoltam. Szerencsénk van, a kapu bedöntve. De ahogy közeledem, kiszúrom, hogy öt őr akkor is ott áll, és ez csak a legkevesebb, mögöttünk pedig egy fél sereg, igaz, rendesen lemaradva. Nem is igazán tudom, mit kéne tennem. Amikor odaérünk, Megláttak az őrök, kapcsoltak, rájöttek, mit akarunk. Öt kard két bestia ellen, és egy túsz ellen. Ez az!
Egy perdítés, és máris egyik kezemmel a nemes karjait fogtam le, másikat pedig kivont karmokkal a torkához szegeztem.
- Engedjetek ki minket a városból, vagy a nemesnek vége! És nehogy követni merjetek minket!
Ez volt, amit kívülről láttak, és a sötét tekintet. Belül azonban a félelemtől legszívesebben összegömbölyödtem volna egy pince mélyén, egy hordóban. A farkam is felborzolódott, mint ahogy végig a hátamon a szőr, pupillám nagyon tág, szemem is teljesen nyitva. Ha kell, akkor megteszem!
avatar
Oreo

Mottó : Lassan járj, s tovább mész, rohanj hát, s tovább élsz.

Hol? : Mögötted...

Ismertető jegy : Egy furcsa mintázat mellkasa bal oldalán, a szíve fölött.
Kaszt : Ragadozó

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nemesi Lak

Témanyitás by Yue on Kedd Aug. 26, 2014 8:45 pm

Lépcsők, utak tompa, hideg döngése a talpunk alatt. Egyáltalán nem hagyják, hogy segítsek. Nem, ez így nem teljesen igaz, mivel nem nagyon igyekszem, hogy segítsek. Megelégszem azzal, hogy a határozott húzásnak engedve követem a legkönnyebbnek ígérkező úton őket. Igazán nem nehéz követni és tartani az iramot, bőven van időm kilesni és nem csak a változó környékben felismerni valami már látottat, hanem látni belőlük is valamit. Először sodort össze minket az élet … komor, de élesen kutató pillantással néztem a hátunk mögé, nem sokszor tettem meg az út során. Egyetlen üldözőt sem láttam, de a hangjuk, a súlyuk alatt morajló lépteik ellepik a korábbi csendet. Miért vannak ilyen sokan? Vagy pontosítanom, ne adj, átfogalmaznom kéne?
A macskabestia szorításában ringó csuklómra pillantok, ennyi elég, hogy egyfajta elképzeléssel álljak elő, alig pillanattal ez előtt megfogalmazódott kérdésemre. Elképzelhető, hogy miattam verték fel a többi őrt, mert meglátták, hogy a szökevények magukkal ragadnak. Szép kis segítőszándék, már a puszta jelenlétem is csak tetézte a gondjaikat. De, talán lesz rá módom, hogy valamiféleképpen még is csak a hasznukra lehessek. Ennek fényében tartottam szememet az úton. Amiben logikát nem igazán láttám, igaz, nem is keresgéltem, nyilvánvaló, hogy másféle módon tájékozódunk. A házak beláthatatlan vonalú utcákat adtak ki, az egyik romos maradvány elég alacsony volt, hogy meglássak egy biztos pontot. A vigalmi negyed falának töredékét és néhány magasan helyezkedő ház vörösen égő lámpáját, ez viszont azt jelenti, hogy az egyik kapu már közel van.
Nem hittem, egészen addig, míg meg nem álltunk, hogy a hallgatásból baj származhat. Volt egy harmatgyenge próbálkozásom arra, hogy megállítsam a maga után vonó macskát, de a helyet, hogy ő hátrált volna én tettem néhány lendület diktálta lépést. Sasszé jobbra, tipeg kettőt, aztán állj! Volt valami rutinszerű a mozdulataimban és az azt követő mozdulatlanságban, hagytam merev tagokkal, hogy lefogjon és megemelve fejemet készséggel rendelkezésére bocsájtottam a nyakamat. Voltam már fogoly, csak akkor végezhettem azzal, aki kezet emelte rám, de most…
Most igyekszem pótolni az elmaradt szavakat, de semmi sem vár és semmi sem marad nyugton. Az őrök, miért kellet ezeknek pont most, pont itt lenniük, harcra készen pillanatok alatt felmérték és értették meg a helyzetet. Csendben maradtam, szólt helyettem a macska. Nem lep meg, amit hallok tőle. Lopva igyekszem a társára nézni, legalább csekély fogalmam legyen mennyire elhatározottság van bennük. Csak egy pillantást engedtem meg, hogy utána az őrökre nézhessek. Az egyik túl ismerős, túlságosan is az!
- Bakot lőttek a kis férgek, az csak egy szajha! – kiabálta az, amelyikkel immáron a felismerés kölcsönös volt. A Kaméliában ugyan ezért a szóért vettem elégtétel, csakhogy akkor teljesen más volt a helyzet, a teaház szabályai megvédtek. Most azonban egy félredobható szemét vagyok, két megbüntetendő rabszolga kezében. – Adjátok meg magatok! Talán, pitizhettek az életetekért! – adja parancsba a fajankó. Az utálat önállóan adta a düh kezébe az izzó piszkavasat, jelképe a körülöttem végbemenő változásnak. Nem vagyok ember. Démonon vagyok, az istenért! A mögöttem álló érezheti, ahogy valami finoman megüti a lábát, a társa láthatja a semmiből alakot öltő fegyvert, amit halk csilingelés követ, ahogy a láncok földet érnek.
- A kapun át akartok menni? – kérdem hűs nyugalommal. Eldöntöttem, hogy segítek, még ha fény derül is arra, hogy nem vagyok halandó. Ajkaim számító mosolyra húzódnak, de a koszban haldoklók nem beszélnek, ha tennék is, ki hinne nekik és az őrök, az egyik már megérett a halálra, ezt a kiváltságot a többitől sem sajnálom. – Segítek nektek, ha bíztok bennem, ha nem. – velük is tudatom elhatározásom és ha esetleg még sakkban lennék tartva, a következőt még hozzáfűzöm. - Értékelném, ha elengednél…


// nem tudtam mit írjak, úgy hogy ez lett Nemértem bunyó o/ //


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nemesi Lak

Témanyitás by Yeon on Vas. Nov. 09, 2014 9:45 pm

Rohanás. Menekülés a haláltól. Olyan érzésem támadt, mintha egyszer átéltem volna már. Ez nagyban befolyásolta a gondolataimat. Már nem hittem, hogy fölényben vagyunk és a terv sikerességét sem tartottam biztosnak. Veszélyben éreztem magam.  A füleim kihegyesedtek és a szemeim is gyorsabban mozogtak, ha bármi gyanús neszt hallottam, azonnal odavetettem a tekintetem, hogy leellenőrizzem az adott hang forrását. A közvetlen közelről és a távolabbról jövő zajokat szinte eltudtam különíteni egymástól.
„Kipp-kopp, kipp, kipp, kopp, platty, csatt, platty, reccs- reccs!” – csapta meg a fülemet a körülbelül tíz méter messziről érkező  hangsorozat.

„Egyre közelebb vannak…”
– szorítottam össze a fogaimat idegességembe. „…Nem biztos hogy meg lesz.”
Az úti célunk az alig őrzött nyomornegyed volt, azt terveztük, hogy ott fogjuk elhagyni a várost. Oreo össze-vissza rángatott minket, mindenen áthaladt, amin pedig nem tudott átmenni, átlépni, vagy átugrani, azt odébb lökte. Lehetett az bármi, vagy bárki, ember, állat, bestia, doboz, szekér, de valahogy az utat mindegyiktől sikerült megtisztítania.

”Talán ő is hasonlót érezhet…”
– olvastam ki a testbeszédéből.
Sok érzelem kavargott bennem. A félelem mellett egy számomra ismeretlen vágy is próbált felszínre törni, amit próbáltam visszafogni. Minél tovább érezhettem ennek az ízét, annál jobban kezdtem rájönni, hogy ez a valami, mégsem áll olyan távol tőlem. A félelemről is azt hittem, hogy egy számomra idegen dolog, de akkor, abban a pillanatban rájöttem: az életem szinte minden percében ott lapult. Mindig is rettegtem ettől a jelenettől, a Rathától való elválástól és attól, hogy talán elvesztek mindent, beleértve az életemet is, ami oly’ keveset ér. De mégis. A patkányoknak is céltalan, értelmetlen életük van, mégis futnak, menekülnek a haláltól, rohannak, futnak, mindent feláldoznak! Csak azért, hogy életben maradjanak.
A másik. A másik érzést pedig még egyszerűen nem tudtam teljesen meghatározni, de erősebben és erősebben mardosott engem belülről, arra akart ösztönözni, hogy forduljak vissza. Nem értettem miért, de éreztem, voltak pillanatok, amikor már majdnem meg is tettem. Körülöttünk sok dolog történt. Emlékszem. mindenre emlékszem. A kislányra, aki az összeomlott ház mellett sírt, már órák óta, – látszott a rózsaszín szemein – az idős házaspárra, akiknek tekintetén egy élet munkájának elvesztése, a kutyára, akinek a gazdája sohasem fog visszatérni, a munkásokra, akik semmit sem vesztettek, de már elegük van a sok építésből, de ezenkívül még mindenre, mindenkire. Nyolc év fájdalmaitól meg lettem szabadítva, de örök szenvedésre lettem ítélve. Vajon megérte?
Ezalatt siettünk, amennyire csak tudtunk, de mégis még elég távol voltunk a nyomornegyedtől.
Sokáig jártam a város utcáit és az attól nem túl messzi földeket, viszont az érzelmi zavar nagyban akadályozta a fejembe lévő térkép felidézését, épp ezért csak akkor jöttem rá hol vagyunk, amikor megláttam a vörös lámpákat. A szemeimen tükröződött a fény, akinek volt mersze felém vetni pillantását, az arcomon két, őrületben izzó rubint fedezhetett fel.
„Kopp, kopp, kopp, kip-kop, kopp” – Az őrök továbbra is kitartóan követtek minket de ha a fülem nem csalt, akkor a létszámuk már megcsappant: valószínűleg a minket már elejétől üldözők kifáradtak és inkább úgy döntöttek, hogy a munkát az adott körzetben lévőekre hagyják.
Végül elérkeztünk  a nyomornegyedben lévő bedöntött kapuhoz, ahol öten „vigyáztak a rendre”. Mögöttünk már egy őr se volt, ők is feladták a harcot.
Ezalatt én már szinte felrobbantam. A testem egésze remegett, a fejembe éles fájdalom hasított, a fülem zúgott, éreztem ahogy elvesztem a fejem. De nem zavart. Sőt. Jól esett. Oreo túszként használta a nemest, akiről aztán kiderült: nem nemes, és még csak az őrökkel sincs jóban. Az őrök körülbelül öt méter messzire álltak egymástól, öten voltak. Ekkor érkezett el a pont. A pont, mikor már nincs menekvés nekem a pokol bugyraiból. Az őr féregnek nevezett minket. Azt akarta hogy pitizzünk…

„A gyűlölet és a…”

- A VÉRSZOMJ!
– rohantam ahogy csak tudtam, őrülten vigyorogtam, néztem, ahogy alattam szinte szétmorzsolódnak a gyengébb kövek, majd még egyszer pillantást vetettem az idióta arcára. Mosolygott. Gúnyolódott.
Már szinte nem is én irányítottam magam, hanem a vágy, de olyan jó volt, hogy nem tudtam mit tenni ellene.
Hatalmas kardját vízszintesen lendítette és nem számolt a mozgékonyságommal. A futás remek bemelegítés volt. Egyszerűen lehajoltam a magasról érkező penge elől, majd már alig vártam, hogy széttépjem. A közel két méteres kard túl súlyos volt ahhoz, hogy gyors mozdulatokat végezzen, ő egy vágással akart mindent elintézni és ez okozta a végét az életének.  Befutottam mögé, majd ráugrottam, bal kezemmel a bal karját próbáltam szétroncsolni, jobb kezemmel az oldalán próbáltam benyúlni a mellkasáig a páncélja alá és kitépni a bordáit, a számmal pedig elharaptam a torkát. Élveztem. Imádtam. Még! Még akartam! Olyan sok fájdalmat okoztak nekünk. Még akartam! Én is ezt akartam nekik! Hogy szenvedjenek! Hogy tudják, milyen ez! Mert ők sem csinálnak mást, csak ezt! Ezt! Ezt! És ezt! Mindenálló nap! Nem érdemelnek mást. Megérteni úgy sem fogják. Akkor nyugodtan kihalhat az emberiség! Elővettem a Rathától kapott konyhakésem, és még többször belemélyesztettem a katona mellkasába, a gyenge páncélján egyszerűen áthatolt. Nem azért tettem, mert féltem attól, hogy még az utolsó erejével próbál valamit tenni ellenem. Csak mert akartam hogy szenvedjen. Hogy megértse milyen ez.
A négy társa próbáltak  segíteni rajta, de túl messze voltak ahhoz: elkéstek. Amikor végeztem hátraléptem, megfordultam és visszavonultam Oreoékhoz.
Aztán…lecsillapodott minden. Már…nem remegtem, nem fájt a fejem és hallottam is. Csodálkozva álltam ott. Nem bírtam rájönni, mi is volt ez pontosan és azzal vigasztaltam magam, hogy helyesen cselekedtem. Talán igen, talán nem. Egy biztos: megtettem azt, amit nem akartam: bemocskoltam a kezem ezek miatt.
avatar
Yeon
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Semmit se muszáj, csak amit te is akarsz"

Ismertető jegy : A vörös szemei, az azok mellett lévő hegek, valamint kilenc farkas farka és két farkas füle, mind elég jellegzetes.
Kaszt : Ragadozó

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nemesi Lak

Témanyitás by Oreo on Pént. Nov. 14, 2014 8:48 pm

Kicsit... Túl sok minden történt egyszerre. Az őr azt akarta, hogy pitizzünk, erre Yeon elordította magát, odarohant, és megölte az egyik őrt, mire az, akit nemesnek hittünk, de kiderült, hogy csak egy szajha, a semmiből fegyvert rántott, és segíteni akart nekünk, a többi őr pedig Yeon után futott, én pedig csak néztem, nem tudva, hogy mit tegyek. Elengettem a segítőnkké vált túszt, azonban ettől függetlenül Yeont még követik az őrök, én pedig nem tudom, hogy mit tegyek! Nem vagyok benne biztos, hogy el tudunk bánni velük, de nem fogunk pitizni, és nem fogjuk hagyni, hogy elvegyék tőlünk az életünk. Nem fogom hagyni, hogy újra mindent elveszítsek!
Megint az a nap jutott eszembe, amikor elszakítottak a családomtól. Egy apró kis cellában voltam, összegömbölyödve, majd pedig egy hatalmas téren állítottak ki, kikötözve. Rengeteg ember állt ott, és engem nézett, én pedig megpróbáltam elfutni, egyszer csak pedig egy újabb ketrecben voltam, majd pedig a konyhában, Ratha mellett... Annyira féltem, hogy elbújtam egy hordóban a pincében, és egész nep ki sem mentem... Féltem, mert nem tudtam hol vagyok, mert nem tudtam, hol vannak azok, akiket szeretek, és nem akartam újra hasonlót átélni!
A tüzet, az ősi elemet akartam magamhoz hívni. Tudtam, hogy képes vagyok rá, de nem voltam biztos abban, hogy hogyan tegyem. Elképzeltem, ahogy a tűz a kezemből kiárad, és eltalálja az egyik őrt. Ezt akartam megtenni, azt akartam, hogy az őrt egy lángcsóva találja el! Kinyújtottam felé a kezem, amin rajta volt az a karkötő, amit a Szerda Fiának intézett imáimhoz használok, és megszólaltam:
- Lángoló Bátyánk, segíts!
Éreztem, ahogy valami furcsa erő jár át. Hasonló volt, mint amikor kis lángocskák gyújtását gyakoroltam, de sokkal erősebb volt, majdnem engem is magával rántott. És láttam, ahogy a kezemből kitörnek a lángok, és elnyelik az egyik őrt! Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy sikerült! Hihetetlenül boldog voltam. Yeonra néztem, és megfeledkezve arról, hogy hol vagyunk, és mi történik éppen, kacagni kezdtem.
avatar
Oreo

Mottó : Lassan járj, s tovább mész, rohanj hát, s tovább élsz.

Hol? : Mögötted...

Ismertető jegy : Egy furcsa mintázat mellkasa bal oldalán, a szíve fölött.
Kaszt : Ragadozó

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nemesi Lak

Témanyitás by Yue on Vas. Nov. 16, 2014 2:21 pm

A farkaskölyök kirohanása azon szent pillanatban emlékeztetett, hogy a harcban egyetlen egy dolgot nem szabad tejhatalmú hatalomhoz juttatni és ez az indulat. Sokan, szinte mindenki úgy érzi ebből merítheti a legnagyobb erőt, ahhoz, hogy bárkit legyőzőn, vagy meggyőződés és elhatározottság híján van. Mindkét kölyök azonban most ebbe a hihetetlen érzéstömegbe kapaszkodik, az életük a tét és ez most a legfontosabb. Így vélem és érzem, de egészen eddig a pillanatig én is átengedtem az irányítást annak a felemnek, amit igyekeztem mindig szigorú fegyelemmel felügyelni. Harag és düh követelte vér most viszont egyezik az ész diktálta tettekkel.
Nincs elismerés, vagy rosszallás a pillantásomban, de végtelenül hálás vagyok, hogy kirohanása után a farkaskölyök magához tért és nem nyúlt újabb ellenfél után, ezzel esetleg kiszolgáltatva magát a többieknek. Bár, mi is többen vagyunk. Érzem annak a félelmetes erőnek a parázslását, a tűz esszenciája, mintha folyékony lenne, úgy csepeg, majd köd módjára sűrűsödik össze szemnek láthatatlanul a macskakölyök körül. Engem arra késztetett, hogy a féken tartó kéz marasztalása nélkül, távolabb lépjek, amit meg is teszek és ezzel a tétlenségnek is vége a részemről. A penge lejjebb csúszik, ahogy engedek a láncon. Szinte már megfeledkeztem milyen egyszerű és könnyű mozgásra bírni ezt a nehéznek tűnő, de az én kezemben meglepően könnyű fegyvert. Elengedem, megcélozva azt az őrt, aki a legbiztosabb célpontot kínálta. A találatban biztos voltam, abban viszont nem, hogy mennyire mély sebet okozok. Így a bizonyosság hiányában indultam meg a megmaradtak fel, méghozzá azzal a merész elképzeléssel, hogy majd én elintézem őket.
Kasza hegye fémnek ütődött, de könnyűszerrel szúrta azt át. Éreztem a finom döccenést a megremegő láncszemeken át, a jel, hogy visszaránthatom és ekkor éreztem meg milyen mélyen hasított a páncél alatt rejlő testbe. A megsebzett még áll, de csupán elmúlásának váratlanságán csodálkozik, elég volt egyetlen pillantást vetni elhomályosuló tekintetére. Ajkain vér szökött át és mire térdre rogyott, már felé forduló társa háta mögött álltam és koránt sem haboztam, sem az alkatom, sem a testi erőm nem tett ellenféllé. Ezért éltem a démonok gyorsaságával. A véráztatta pengém megszaladt a második nyakán is, de a helyett hogy biztos kezű mészárosként az utolsó felé fordulhattam volna, kénytelen voltam ellökni második áldozatom, hogy a kard pengéje az ő húsába vágjon. Egy apró karcolást így is húzott arcomra a jókora erővel meglendített penge hegye. A közben tett mozdulat egészen a megszokásból eredt, a láncnak ugyan is két vége van! A jókora vasnehezék elhajított kő módjára lendült a levegőbe és mire én visszanyertem az egyensúlyom, addigra tisztes súlyával a férfi képébe vágódott. A vak szerencse vezérelhette a fickó két szeme közé, odakapni sem volt ideje és talán fel sem fogta, hogy ennyi.
Szemernyi elégedettség sincs tagjaimban, más megoldást kellet volna találnom. Megtörlöm arcom, elkenve rajta saját cirógatva folydogáló vérem.
- Haha! Meg ne sirasd már őket! Ha, engem kérdezel, mind megérdemelte a hálált. – hallatszott a gúnyos károgás a közeli omladék tetejéről. Goro kitárt szárnyakkal hallatta hangját oly módon, hogy a két kölyök is megértse és ez nekem roppantul nem tetszett. Egyszerűen rossz érzéssel töltött el, hogy ez a pokolmadár így megnyílt ennek a kettőnek. Ízlésesem meghajolt feléjük, úgy mozgatva szárnyát, ahogy egy laikus számára is lehetetlenségnek tűnik. Egy holló ízületei ilyet nem bírnak elviselni. – Ízletesek voltak! Bár egy …
- Hess innen! Károgj másnak! – legyintek felé kezemmel, amit persze fel sem vesz, de nem erőltetem tovább a dolgot. – Ha erre megyünk tovább egyenes az út roncspartra, de nem lesz könnyű út. Vagy megpihenhettek a közeli kelmefestő műhelyében, évek óta üres. – kérdőn nézek rájuk, de aztán távolabbra is fókuszáltam. A környék közel sem olyan csendes, mint az a harc „hevében” tűnt, sóvár s kíváncsi szemek merészkedtek elő, csak egy irányból nincs kíváncsiskodó. Járhatóbb, tisztább út, azaz, az amelyiken az őrök is közlekednek.


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nemesi Lak

Témanyitás by Enzo Frell on Hétf. Feb. 09, 2015 11:10 am

//A helyzetet kihasználva. A játékot pedig majd az alvárosban folytassátok, elvileg már ott vagytok. Smile Sikeres szökést! Tisztelettel, Fea//

Intermezzo: Megtorlás
Lopakodott, olyan volt, mint az egérre éhező macska. Simulékonyan folyt egybe a folyosó homályos sötétjével, fekete öltözete szinte láthatatlanná tette a kutató szemek számára, arcát is korommal kente össze és hajára is kendőt borított. Sokat, nagyon sokat fizettek neki ezért a váratlanul jött munkáért. Ritkán ölt, ha kérték rá. De a sarlók száma olyan tetemes okot jelentett számára, hogy miért is ne szórakozzon egy kicsit, főleg, ha már így megfizetik. Érezte a tagjaiban gerjedő izgalmat, önkéntelenül nedvesítette meg az ajkait. Olyan volt ez számára, mint bevenni egy érintetlen szűzies nő oltárát. Már ott volt, szinte gondolatban már be is lépet az elfüggönyzött hálóterembe, amikor éktelen lárma támadt.
Elfintorodva, tiszta kényszerűségből vette fel a nyúlcipőt és iszkolt visszafelé abba az irányba, ahonnét jött. Nagy meglepetés érte, két kölyök ügyetlenkedett kifelé. Enzo szíve szerint, mindegyiket megkurtította volna egy kicsit, hogy magasságuk fej nélkül ideálisabb legyen. Azonban esze előrébb járt a vágyainál és inkább behúzódott az egyik sarokba, majd kivárta, amíg az ostoba házi strázsák szépen a szökevények nyomaira akadnak. Nos, mivel megzavarták, volt benne annyi rosszindulat, hogy elnagyolt jelekkel, a jó irányba terelte a felbőszült urakat. Levetette fekete öltözetének nagyját, arcáról is letörölgette a kormot és egy közönséges, de feltűnően bicegő szolgálónak adta ki magát. Nem várta el, hogy a sötétben ismeretlen pofáját annak is ismerjék fel. Alig bírta visszatartani a röhögést, de valahogy csak megbirkózott a komisz ingerrel, főleg, amikor meglátta, hogy a ház ura bizony nem saját hálóterméből kerül elő, hanem egy cseléd szobájából mászik ki, sebtében felkapott hálóruhájában. Sajnálatára a pökhendi főúr el is kapta a grabancát, lévén mindenki más a ház másik pontjába igyekezett.
- Te ott! Ne ácsorogj! Küldess katonákért! Csupa csőcselékkel vagyok körülvéve. –Méltatlankodott az úr, mire Enzo nagy alázattal és a csak létező minden földi féreg talpnyalásával elé bicegett.
- Ja, édes jó uram!  - Jajveszékelte, ahogy térdre rogyott megragadva a hálóruha szélét. – Én uram! Nem esett baja? Azok a nyomorultak belelöktek a szenesbe, de majd az ég kiégeti a szemük. Jó Uram! – Csak úgy ömlött belőle a sirám, mire az úr elfintorodva inkább már azzal törődött, hogy a koszos kezekből kiszabadítsa a selyemből varrt anyagot.
- Eressz, te mocsok! Tönkreteszed ezt a drága anyagot! – Mintha az úrnak is nehezére esett volna észrevenni egy apróságot, miért is nem teszi e szolga azt, amit kéne. – Nem megmondtam, hozz katonákat, te szerencsétlen!
- Ja, édes jó uram! Hajnalra sem érnék oda! – Reszketett, még csak rá sem ellet játszania. – Küldje őt! – Mutatott az ajtóba settenkedő a kéj izzadságtól fényes testét takarni igyekvő cselédre, aki megrettent ettől az új és nem várt feladattól. Az úr pedig mérlegelni látszott, éji nászuknak már vége, a lába előtti söpredék sánta és mást nem lát, bólintott.
- Eridj, te kis szajha és hozz végre katonákat! – Türelme fogytán volt a nemes úrnak és Enzo feltételezése szerint sajnos utolsó játszadozása sem volt kielégítő. A cselédlány megszeppent, visszalépett a szobába, de az úr dühtől fűtötten utána lépet és karon ragadva szinte kihajította a folyosóra. – Nem megmondtam! – A lány elesett ugyan, de látva az úr bőszségét, inkább úgy, ahogy volt, fél pucéran indult teljesíteni a parancsot. Enzo megbabonázva figyelte a lepedő által hanyagul fedett női értékeket és kedve lett volna jól megpakolni azokat a kerekded kis popsikat, amik szeme láttára pattogtak egyre távolabb. Csalódottan sóhajtott, némileg kizökkent korábbi állapotából.
- Mit merészelsz, te kutya! – Ordított rá a nemes úr, ahogy tanúja volt Enzo szemérmetlen vonzalmának. – Várjunk,.. te ki vagy?
- Oh, én? Én, édes jó uram, a te legjobb barátod. – Enzo felemelkedett, szemei olyanok voltak, mint egy kígyóé. Tiszta fényűek, könyörtelen, halált ígérők. Az úr hátrált, egyenesen vissza a szobába, ajkai remegtek és mire megtalálta volna a hangját, Enzo vasmarka már a torkára szorult.
- Se…
A gyilkosság, 18-as elővigyázatosságból.:
- Segítség! – Dorombolta Enzo. – Segítség! – Éles, sikoltó, de halk hangon ismételte, miközben a férfit a falhoz nyomta. Testi erejének fölénye, az első pillanattól kezdve megmutatkozott, de a nemes úr próbálkozott az ellenállással, de aztán teljesen ledermedt. Enzo ugyan is hozzásimult,mint egy szakmáját igen csak értő kurva, a nyakába lehelve a következőket. – Büdös vagy! – Beleharapott a húsos nyakba, feltépve a bőrt, mire az úr nyüszíteni kezdett, hiszen szájára a korábban a torkát markoló kéz szorult.
Csss, nem fáj az ennyire! – Enzo gyengéden megsimogatta a férfi arcát, majd gond nélkül húzta elő éles pengéjű kését és habozás nélkül döfött. A nemes megrándult, de nem szerzett halálos sebet és ezt senki más nem tudta jobban, mint Enzo. – Nocsak?! Ha tudom, hogy ilyen kis zsíros vagy, inkább böllérkést hozok… mert így csak csiklandozni foglak. – Csóválta a fejét a gyilkos, nem zavartatva magát, hogy állán áldozata vére folyik és hagyta, hogy a fájdalommal küzdő férfi lecsússzon a földre. Elé guggolt, feltűnően nézegetve a pengéje élességét, amit egy pillanat múlva a nemes arcának szegezett, lapját húzta csak végig í bőrén, majd a hegyével finom kis karcolatot ejtve rajta. – Nem. Jó lesz ez! Te is így látod? – Enzo szemei kikerekedtek. – Ja, ne bőgj már! Jól fogunk mi szórakozni! – Biztatóan elmosolyodott, majd egy kicsit bűnbánóan megvonta a vállát. - Jó, beismerem, én egy kicsit jobban, mint te, de hát ez nem szex, hogy mindketten kielégüljünk. – Enzo várt, a nemes pedig egyre kábább lett, a vére fogyott, a nyakán feltépett ér egészen hamar meghozta áldásos hatását. A megfelelő időben lépett csak gyilkosa és gondosan, nagy szakértelemmel állította el a vérzést, majd egy fiola keserű tartalmát is beleöntötte. Később, az előbbi kés ikerpárja is előkerült és gondosan kimérve az arányokat, szegezte a két késsel, tenyerénél a falhoz. Az újabb fájdalmakra a nemes magához tért, teste felett azonban nem volt uralma.
- Istenkém! Ilyen idősen már szégyen bepisilni! – Kacarászta Enzo, miközben készletének újabb darabját vette elő és pont helyet keresett az újabb metszésnek, amikor a nemes motyogni kezdett. – Hogy?.. Parancsolsz valamit? – Egészen közel hajolt, de úgy sem igazán értette. – Ha nem beszélsz értelmesen… Óóó! – Aztán megértette, de csak vigyorogni tudott, ha fizetsége kérdéses lenne, már akkor sem lenne képes leállni. – Drága barátom, úgy hallottam szeretsz ilyesmi csúnya dolgokat művelni másokkal. Az a legtermészetesebb, ha az életed során legalább egyszer kipróbálod! – Finomkodó mozdulatokkal megszabadította a nemest ruházatától, majd egyre több és több sebészi pontosságú vágást ejtett, egy sem lett volna halálos közülük, viszont ő csak előkészítette a végső mozzanatot. Azt, amiért mindenki undorral és félelemmel gondol a Vasmacskára.
- Sajnos, te már nem fogod megtudni milyen vastag a bőr a pofádon. – Ezzel nekifogott az utolsó mozzanatnak, egymás után bontotta le a kiszabott bőrterületeket, félelmetesen rövid idő alatt végzett és a testen egy kis bőrfelületet sem hagyott. Mintha csak egy nyulat nyúzott volna meg. A darabokat gondosan feltekerte és tarisznyájába rejtette – Fenének kellett így meghíznod! Egy egész napom rá fog menni, mire tisztességesen összevarrom. – Leköpte a csonkot, amiben még mindig pislákolt az élet, ez nem a balszerencse műve, hanem a szeré, ami még ereiben kering. Enzo még utoljára elé guggolt, a szemeibe nézett és elmosolyodott, aztán visszavette a késeit, amik híján a fedetlen test tehetetlenül a földre zuhant. Egy nyikkanás rezzentette össze Enzot, egy sikoly volt, amit a szép leányzó torkán feltörő pép fojtott el.
- Rosszkor jöttél ide, virágszálam! – A lánynak, ha erősebb az idegzete és nem környékezi meg az ájulás, lett volna esélye, de nem volt. Az éles penge könnyen szaladt át a nyakán, hogy még véletlenül se üssön zajt, majd szívének vad kalapálását is megállította. Gyors és szenvedésmentes halált halhatott. Enzo gyöngéden a karjaiba vette, a kis konyhakert nem volt messze, hiszen az elmúlt hetekben több tucatszor hozott ide értékes borokat és más holmikat, hogy megismerhesse a járást. Az illatos fűszernövények közé fektette a leány halott testét, a virágzó babérból tépett a kezeibe csokrot. Sírt, miközben puha csókot lehet a lány homlokára. – Nyugodj békében!
- Micsinálsz!’ – Csattant a távolból. – Nézzétek! – Sokasodtak össze a nyitott folyosón a szolgálók, emberek és bestiák is egyaránt. Enzo azonban céltudatosan választotta meg irányát, s mire a cselédség között fellángolt volna a bátorság, addigra már nem érhették utol.
avatar
Enzo Frell
Kaleriani közember

Mottó : adok-veszek, vagy ippeg' elveszek

Hol? : itt is, meg ott is

Kaszt : Harcos /Tolvaj

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Nemesi Lak

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.