Időmondó
Télelő
Időkép
Aranyfényű hajnalok. Ködtengerbe merülő alkonyok. S minden színpompás világ kibontakozik lassan, ahogy búcsúzik a tikkasztó meleg. Az élet egyszerre gyorsul fel és lassul le a szigeten, alkalmazkodva az év utolsó terméseihez. A tenger. A tenger dúl és fúl, akárcsak egy sértődött szerető. Szokatlan ez időtájt, hogy ezerarcú szörnyeteggé váljék.
hírek
Hírmondó
Kisebb helyreigazítások, illetve néhány eltűnt kép pótlása történt.
Írta: Szerkesztők
Frissítve: 2017.10.31.
***
NE,
... írj más nevével!
... káromkodj!
Reklámhoz pedig, használd az URL-t!



hírek
Üzenet
Latest topics
» Vigyázz! Kész! Mondd!
Vas. Dec. 24, 2017 2:01 pm by Shagu

» Remetelak
Szer. Nov. 29, 2017 2:47 pm by Shagu

» Kikötő - Halpiac
Hétf. Szept. 11, 2017 2:02 pm by Amarillisz

» Képajánló
Vas. Nov. 27, 2016 5:53 pm by Shagu

» Északi járás - Ördög kanyon
Kedd Aug. 23, 2016 6:18 am by Perhasan

» Hajnaldal Terem
Hétf. Aug. 22, 2016 5:29 pm by Asfalot

» Utcarész
Kedd Ápr. 26, 2016 11:02 pm by Yeon

» Vad vízű vidék
Csüt. Feb. 18, 2016 10:23 pm by Lumera

» A Szürke-folyó forrása
Vas. Feb. 14, 2016 10:12 pm by Rangor

» Keresett karakterek
Szomb. Feb. 13, 2016 4:12 pm by Hét Hold

Információk
Télelő
Gondolat
Gyönyörű és megszégyenítő dolog az ember életét mint egészet szemlélni: a műalkotás kész, a forma kerek. Egy ember elindul a Nagy Utazásra, de történetét itt hagyja mások tudatában.
Brian W. Aldiss


j
Itt vannak
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

[ View the whole list ]


A legtöbb felhasználó (28 fő) Vas. Júl. 22, 2012 3:13 pm-kor volt itt.

Remetelak

6 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6

Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Shagu on Vas. Nov. 20, 2016 8:03 pm

Pillanatok voltak, mégsem haboztam. Talán életemben először. Megfogtam az ingjét és magam felé húztam. Gondolkodás nélkül fejeltem le. Bejött, hátra hőkölt, csak hogy nem engedtem el. Balról nagy lendülettel kaptam el a fejét, hogy a földre döntsem. Annyi erőt vittem bele, amennyire csak képes voltam. Hallani lehetett, hogy csattan a padlón. Felnyögött, ami furcsa melegséggel árasztott el. Azt akartam, hogy megbűnhődjön. Szenvedjem, aztán haljon meg! Szinte egyből emelkedett a jobb karom ütésre. Az arcába csaptam. Meglazult egy foga. Hirtelen megváltozott, mint egy erdei vad, amelyiket találat ért. Nyüsszögni kezdett. Vékony „a” hangon sipítozott. Undor fogott el. A feje fölé rángattam mindkét kezét és ballal szorosan tartottam. Túl közelre kerültem az arcához, fájt a lélegzete. Megütöttem. Az arcát találtam el ismét, majd utána az oldalát. Nem voltam teljesen ura a mozdulataimnak. Láttam, hogy megremeg, hogy most ő a kiszolgáltatott, hogy bosszút állhatok és ez feltüzelt. Egyre homályosabbá vált minden körülötte, de őt láttam, és amíg ez így maradt, nem érdekelt más. Ütöttem a nyakán, a mellkasán, a fején. Valamelyik után elernyedt, nem kellett tartanom a kezét. Ez pedig azt juttatta eszembe, hogy felszabadultam végre, teljes erőmből adhatom ki dühömet. Egyszer a bal oldalát, aztán a jobbat, egyszer bal kézzel, aztán a jobbal vertem. Kiizzadtam benne. Lefáradtam, mint egy kiadós futásban. Zihálni kezdtem, még a nyelvem is kidugtam közben, csak az érdekelt, hogy felemeljem a karom és lecsapjak. A hang, amit kiváltott olyan volt a fülnek, mint mikor a konyhán a deszkára ejtenek egy szelet húst. Puff. Egyre sötétebb lett, homályosan láttam, zavart, hogy nehéz néznem előre, izzadságcseppek folytak a szemembe, de amíg elértem a célom, amíg betalált az ütés, folytattam. Lassan csak én voltam már és ő. – Halj meg! Halj meg! Gyűlöllek! Gyűlöllek mindannyiótokat! – Elnevettem magam. Olyan jó érzés volt megtenni, végezni azzal, ami minden bajom forrása. Végül annyira elfáradtam, hogy csak nézni tudtam rá. Nem mozdult vagy szűkölt tovább. Csak test volt. Egy test. Csak…test. Elszakítottam a tekintetem róla, előre bámultam és saját magammal néztem farkas szemet. Fel kellett állnom, hogy rájöjjek. Ez egy tükörkép. Láttam már valahol ezt a helyet. Azon a nagy viharos éjjelen itt szálltunk meg Yuevel. Akkor találkoztam először vele, és mentett meg. Nem is ismert, mégis megszánt. Befogadott magához, az a Shagu akit magával vitt, viszont nem vicsorgott így ahogy most én. Ezt az arcot láttam már valahol. Nem is olyan rég. A felismerés letaglózott. – Nem! – Üvöltöttem. – Én nem vagyok olyan, mint ez! Megöltem! – Fújtatni kezdtem. Összezavart a látvány. – Látod?! – Veszekedni akartam, viszont nem volt kivel. – Én…. Nem! Nem! – Rohanni akartam, s noha fáradt voltam hozzá megindultam előre. Botladozva, szédelegve, de gyorsabban, mint eddig bármikor. Yue üveges szemei. Másik Shagu teste. Azt hittem, hogy követnek. Valami éktelent követtem el és most megbüntetnek. Nem tudtam megvédeni Yuet. Nem is. Hiszen én öltem meg! Én voltam! Kivágódtam a szobából. Magára hagytam Shagu testét. A folyosót lámpafény nélküli homályosság burkolta be. Én csak futottam. Fogtam a fejem, sajgott, lüktettek a karjaim a fájdalomtól. Nehézzé vált a járás, csoszogni kezdtem. Újra a félelem volt az erősebb. Mögöttem vannak! Azokkal az üveges szemekkel néznek rám, úgy, mint Nio. Halottak! Engem akarnak! Üvöltenem kellett. Nem voltam képes haladni, egyre inkább lelassult a mozgásom. Ordítottam, hogy gyorsabban! Rácsaptam a combomra. Mozdulj! Itt vannak! Mindjárt ideérnek és el fognak kapni! Egy szobát pillantottam meg. Az ajtaja épnek látszott. Elvonszoltam magam odáig. Nyitva volt. A következő pillanatban már csuktam is az ajtót. Csak remélni tudtam, hogy nem jönnek utánam. Belül megvilágítatlan szoba fogadott. Nem láttam semmit. Körbe ölelt a sötétség és ez különös módon hatott rám. Nem nyugtatott le, de úgy éreztem, hogy itt le kell ülnöm. Összekuporodtam, amilyen kicsire csak képes voltam. Fájt az emlékezés. Minden, amit el akartam felejteni, túl közel volt hozzám. Ha rá gondolok, csak a gyengeségemet látom. Minden hiba, amit eddig vétettem azzal vádolt, hogy nem vagyok alkalmas. Meg kellene halnom. Nincs miért élnem…. – számolj háromig egy kettő három, úgy, megütlek ne sírjál egy kettő három élvezed? utálom utálom tedd amit mondok és túléled egy kettő három mondjad mondjad szeretlek szeretem megütlek három utálom anyu utálom megütlek szeretem egy, élvezzed, anyu, szereted? kettő három élvezzed cica cica utállak utállak! féreg utállak három, anyu három fáj egy, üssed üssed fáj? mondjad! mihaszna vagyok mihaszna! mihaszna….
Bezárult az ajtó. Észre se vettem. Hangosan kántáltam és dülöngéltem előre hátra. A fejem majd szét hasadt ezért a térdeim közé húztam és lefedtem a kezeimmel. Hirtelen a vak sötétbe egy lámpa fénye tolakodott be.


[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
avatar
Shagu
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"

Hol? : Samíri; Alsó város

Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Shagu on Vas. Nov. 20, 2016 8:04 pm

- Hüümm, ezek szerint egy könyvtárba tévedtem be… bár elég kicsi….
Lépések zaja ütötte meg a fülem, én azonban oda se akartam figyelni. A magam bajával voltam elfoglalva és abban a pillanatban nem gondoltam a halott Shagukra vagy Yuera. Valaki közel hozta hozzám a lámpás fényét, rám emelte és elém térdelt. Hallottam a fém landolását a padlón.
- Te vérzel! –
Megfogta a kezem és elébb óvatosan, majd erővel húzta maga felé. Rá kellett volna jönnie, hogy nem akarok vele beszélni, hogy hagyjon békén, de nem tágított.
- Ezt te tetted magaddal?
Akkor jöttem rá, hogy a kezem véres, a nyakamon pedig felfeslett a bőr. Megrökönyödve néztem fel az idegenre. Rám volt írva, hogy azt hiszem igen én tettem…. más nem lehetett.
- Ne tedd!
A hangja féltő volt, viszont nem az jutott el hozzám, hanem a tény, hogy megint magammal néztem szembe! A tükörkép jutott eszembe és az eszelős őrült, aki benne nézett vissza rám. Ellöktem a kezét, hogy elmenekülhessek tőle. Újabb Shagu! Felém nyújtotta a kezét, ami kényelmetlen volt s egyszersmind ijesztő. Nem tudtam a hátam mögötti szekrény miatt tovább hátrálni. Csapdába estem.
- Ne félj. Nem akarlak bántani! –
A hangja ijedt volt, visszább húzta a kezét. Én azonban nem hittem neki. Üressé vált a fejem. Egyedül csak az érzések maradtak meg, a szédülés meg a könnyek.
- Szánalmas. – nyögtem neki.
- Mi? – A hangja kérdővé vált, mint egy kíváncsi fiúcskának.
- Mindegyik ugyanazt mondja. Mindegyik, mindegyik… hinnem kellene nekik, nem de? Igazuk kell legyen. Annyian mondják. Nem akarok így élni… szánalmasan, ostobán, én vagyok a rossz, el kéne tünnöm.
- Ne tedd! – Ijedt volt, közelebb jött, amire felüvöltöttem. Megdermedt.
- Utálom őket, mindet! Téged is, mindenkit. Halljanak meg! – Köptem felé a szavakat.
- De én nem akarok így élni! – Ő is üvöltött és én dermedtem meg. – De meghalni se akarok.
Rám nézett.
- Igen
Helyeseltem. Sose mertem kimondani, de ezt éreztem. Elfáradtam mindenben. Felzaklatott, és mint egy éveken át gyűjtött súly kezdte nyomni a vállamat. Arra ébredtem, hogy sírok. A ruhám nedves volt, a föld nyírkos, de a hátamat melegség járta át. Megfordultam és belefúrtam a fejem a forrásába. Így sírtam tovább, míg újra el nem nyomott az álom.


//Sztem most virrad kb, szal Shagu még alszik, de már nem sokáig. ^^ //


[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
avatar
Shagu
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"

Hol? : Samíri; Alsó város

Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Rii on Hétf. Jan. 16, 2017 8:53 pm

Hogy álmodott-e? Rii életében aligha volt jelentősége álmoknak. Érezte a meleget, amely átölelte, és bár arcát súroló tincseibe bele-belekapott az enyhe szellő, mindez kevés volt hozzá, hogy felébressze a lányt. Úgy aludt, mintha minden pillanat számítana.
Számított is.
Végül kinyitotta élénkbarna szemeit, éberen figyelve a hajnalt, és önkéntelenül húzta szorosabbra magán a kelmét. Mellei nedvesek voltak a bestiafiú könnyeitől; fázott. Letekintett az ifjúra, majd kitapogatta annak pulzusát. Shagu még élt. Alig észrevehetően bólintott, és talán kívülről máshogy hatott a mozdulat, de Rii ekkor tisztázta le magában, hogy érdemes volt lefeküdnie mellé az este. Így melegítették egymást. Ha a fiú az éjjel meghalt volna, csupán a meleget vonta volna el a lány amúgyis kimerült testétől. Felkelt, és mint a macskák nyújtózkodott egy jólesőt, négykézláb, ahogy azt ilyenkor szokta. Majd megrázta haját és felállt. Pillantása csak ezek után kereste a csapat harmadik tagját, aki tán nem is volt olyan messze tőlük, s ha megtalálta, köszönt neki, majd elindult a folyó felé.
- Hozok reggelit – mondta ki, ha a másik esetleg kérdőn nézett volna rá, egyéb esetben azonban nem szólalt meg, csak eltűnt a bozótosban. Rii tudta, hogy ez most az ő feladata, és fel se merült benne, hogy a többieknek ez esetleg ne lenne ennyire nyilvánvaló. Végtére is, a gyengére nem bízhatta, az őrző pedig mindig kimerültebb, ha nem alszik az éjjel. Így tehát otthagyva a bestiafiún a köpenyt indult útnak, s gázolt bele a friss, jéghideg vízbe, nemsokára kék íriszekkel bukva alá a habokban.


Amolyan visszatérő hsznek, ez így most csak ennyi :/


avatar
Rii
Állatbestia - Ragadozó


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Yue on Csüt. Jan. 19, 2017 6:30 pm

Megébredt az erdő. Élettel töltötte meg még azt a parányi szegletét is, amit mi zavartunk meg alkonyatkor és még most is tovább háborgatunk pirkadat után. Halk csettintések, füttyök különleges dallamának szavával terjed hírünk. Az avar rejtekében ébredők halk kúszással osonnak távolabb, magvak és rovarok sem tartóztatják a cickányt, aki jól megnézi magának a lélegző halmot. Ha nem gondok és bűntudat gyötörne vidámabb, lelkesebb lenne az, a mosoly melyet megérdemel az öröm, mely a sok zizgő nesz között majdnem hogy elvesző szuszogások szelíd kánonja hallatán tölt el. Nem kellet e gyönyörű hajnalom gyászruhába öltöztetni a lélek reménysugarát és bár nehéz távolabb maradni, eltékozolva egy érintés bizonyosságát, egy időre elég a várakozás. Erről igyekszem meggyőzni ama gondolatgyűrűket, mik kérlelhetetlen körbefogtak az éj sötétje alatt és csak az ég színpompás változása csitította meg. Mire? Egy bomlott elme ébredésére? Arra a gyilkos ösztönlényre, aki a folyóparton annyi szenvedés után a végső csapás által született?
Már nem fontos megadni a kérdések sorára a választ, mikor is moccanni látom bunda és „palást” laza szövetségét. Sosem volt túl távol tőlük a jelenlétem, ám túl közeli sem. Elemi lett volna a késztetés, hogy minden igét, minden tudást, melyet gyötrelmek árán szereztem megtegyem az első lépést a legkönnyebb út felé. Elvenni és adni. Új életet a bemocskolt helyet, célokat az én nélküli létezésben…
Megpróbáltam levenni a szemem a lány ébredésének minden mozzanatáról, de hiába csukódtak le szemeim engedelmesen, a kíváncsiság sokkal erősebb volt. Őszinteségem minden csodálata ott ült az arcomon. Az árnyalatnyi macska élt magán hordó arca és kacér testének legtöbb porcikája, mintha csak egy egyszerű embert takarna mindez. De, erre a mutatványra, ilyen tökéletességgel aligha lenne képes, akárcsak egy is közülük. Mikorra pedig már talpon volt és szembetaláltam magam pillantásával egy szemernyi szégyent sem éreztem, más szándékok vezéreltek. A barna szemekben láz nyomát kerestem, még élénken emlékezve, hogy átfázva érkezett meg ide, de nem találtam. Megkönnyebbülve fogadhattam köszönését és válaszolhattam, ámbár elgyötörtnek tűnt a hang, mintha egész álló éjjel dühömet szitkok és mindenféle kaotikus gondolatok kimondott formájában csillapítottam volna.
- Lehet, mondanom sem kell. – szóltam után csiszoltam hangot megütve. – Vigyázz magadra! Nem biztos, hogy a tegnapi banda minden tagja jelen volt. – meglehet ok nélküli a féltés és az is lehet, hogy Rii gyakorlatiassága és jártassága nem is indokolja, de … de nem tudok magyarázatot adni, csak ki kellett mondanom. Pont úgy, ahogy oly bősz távolságtartás után Shagu mellé kucorodtam, félszegen ültem mellette jobbára gondolatok nélkül. Apránként, mintha a semmiből tűnne elő, megéled bennem a rutin. Kétséges, hogy képes lettem volna tűzifát gyűjteni, magára hagyva Shagut, így nem gondolva semmire a hatalmam fogtam igába. Az eredmény pedig minden vártnál előbb fellángolt életképes tábortűz formájában valamivel komfortosabbá a hűs hajnalt.

Smile én nagyon nem tudtam mit írjak ^^ vissza kell rázódni


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Shagu on Hétf. Márc. 13, 2017 9:50 pm

Metsző hűvösségre ébredtem, bár nem azzal a vehemenciával amivel az emberek ilyenkor összerándulnak. Mázsás nehézség lepte el a tagjaim. Az izmok csak lassacskán kezdtek engedelmeskedni szétszórt gondolataimnak. Még bennem élt az álomkép, mely a könnyek közt született meg, pár szót hangosan is kiejtettem, halkan, nyöszörögve egy anyuért, kérlelve egy mégséért, valakit. Aztán a szemem is kinyitottam. Lángok fogadtak. Heves tűzláng. Izgágán hajladozott a szélben, de ellenállt neki. Yuet hívtam, mint egyetlen hozzátartozómat. Tudat alatt talán, hiszen még nem ébredtem meg teljesen. - Yu-e.... - Megtámaszkodva egyik kezemmel a földön, felhúztam magam, és ekkor, felénél a mozdulatnak, egyszerre villant be minden rémálma az előző estének. A kísérteties zaj, Rii szidalmai, a félelem, amivel magához rántott, a virágok, és, hogy Yue ott feküdt az erdőben. Megdermedtem. Igen, emlékszem már. Én... én megöltem őt. Ott a fa tövében a halott Yuet láttam. Már akkor, amikor az Oázisban leszúrtam, igen én, Én! - Yue... - Mire felültem már a fél arcom rángott a gyötrődéstől. Jobb kezemmel a fejem fogtam, és nem láttam őt.
Hát persze, hogy nem, hiszen minden Sylan gazdámért volt. Ő adta a tőrt, ő vett rá arra is, hogy megpróbáljak magammal végezni, ahogyan arra is, hogy megtámadjam Yuet. Tudta, hogy megment majd, és végül el kell mennie ide erre a helyre, én pedig követni fogom és ezzel a furcsa dologgal ami a testemben van, majd elporlasztom, mint azokat a banditákat a folyóparton. - Nem akartam Yue. Sajnálom. - Túl közel volt hozzám. Láttam az alakját, de nem azonosítottam élőként. Azt hittem, hogy halott, hogy csak a képzeletem szüleménye, vagy, hogy visszajött a halálból megbüntetni. Hátrálni kezdtem. Megijedtem magamtól. - Ne gyere közelebb! Ez a valami bennem megölt tége- megö- én, Én, megöltele- - megráztam a fejem. Csuklottam, könnyeztem. - Nem vagyo- eléh elő- - Sírtam. - Szajnálo- molyan akalta- lenni minte, ehh, ész szemmi nem le, szemmi, bocsháhháhháh-mehh, hahh bocsáhh mehh. - A kezeimmel a szemeimet töröltem, próbáltam látni a könnyeimtől, de egyben elbújni is tőle. Ijesztő volt. Féltem tőle, jól mutatta a testtartásom. Vállaim legörnyesztve, a testem féloldalasan megdőlt, a lábam magam alá húztam, a farkam egyetlen vonallá vállt, míg a füleim a fejemre lapultak. De nem menekültem el. A szégyen és a bűnbánat nagyobb volt félelmemnél. - Ha azér jöhté'l, ho el'igyél, akkor nyukottan vigyélel. - De nem néztem rá. Hiszen féltem tőle. Remegtem, potyogtak a könnyeim megállíthatatlanul.


[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
avatar
Shagu
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"

Hol? : Samíri; Alsó város

Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Rii on Szomb. Márc. 18, 2017 6:27 pm

A meleg kelme és fajtársának testhője után hidegebbnek érezte a vizet. Talpa alól kibuggyant az iszap, ahogyan ránehezedett, már jócskán benn a folyóban, ám annak ezen a szakaszán elég sekély volt a széle, és Rii nem kockáztatta meg, hogy idő előtt alábukjon. Ha négy végtagjának kapálózásával felzavarja a vizet, az összes hal el fog menekülni előle. Tehát Rii sétált. Lassan, megfontoltam ereszkedve lejjebb és szemei néha, egy-egy csillogás erejéig kéken villantak meg, a lány viszont nem figyelte tükörképét a selymesnek ható víz felszínén. Koncentrált.
Majd ugrott, egyetlen fölösleges mozdulat nélkül, és csupasz teste szinte zajtalanul szelte a vizet, ahogyan eltűnt a sodrásban. Macska lévén jól látott, a víz alatt is, habár mint azt korábban megtapasztalta, testvéreinek nagy részével nem osztozott eme kiváltságban: őket zavarta a folyam. ~Ők nem voltak olyanok, mint ő.~ Rii azonban, természetesen, ekkor még nem volt teljesen tisztában ezzel, csupán tette, amire éles eszű apja utasította és örült, hogy segítheti a család túlélését. Vagy éppen az új csapatét, akik közé tegnap csöppent, első helyre téve magát tudat alatt, és épp ésszel gondolkozva egyaránt. Úszott és úszott, és tudta mit keres: egy olyan pontot, ahol a ragadozóhalak szívesen szoktak lesben állni. S miután rálelt, arra terelt néhány kisebb csalit, szorosan mögöttük haladva, közelre érve pedig alsó testrészeit lesüllyesztette egészen az aljzatra, hogy talpa érinthesse a folyómedret. Rii figyelt. A harcsa pedig nem számított ellenségre a saját vadászterületén.

Egy jó hat méterrel fentebb egy szarka ült az egyik folyó feletti ágon, kíváncsian szemlélve a tájat. Éles szemei a vízfelszínre tapadtak, ahonnan egyetlen jel sem érkezett felé az elmúlt öt-nyolc percben. A tollait tisztogatta, majd megborzolta magát. Csöndes volt az erdő. Talán túl csöndes is…

Ahogyan azt többéves tapasztalata oktatta, a lány egy pillanatig sem habozott: abban a pillanatban, ahogyan a harcsa rárabolt az egyik kishalra, Rii elrugaszkodott a medertől és villámgyorsan belemártotta a kést a nagyhal gyomrába. Árral egyirányból érkezett, így a halból ömlő vér a másik irányba folyt tovább; nem zavarva őt a munkában, azonban magát a harcsát nem tudta ennyiből megölni. A lánynak nem volt dolga még ekkorával, s elég volt egyetlen pillantás, hogy ezt ő maga is felmérje. Az állat hatalmas volt: a folyó réme, a nagy rabló, feje nagyobb volt az őt célba vevő bestiáénál, teste izmos, haragja pedig a hirtelen fájdalomtól felfokozottan elképzelhetetlenül erős. Oldalra csapott, ellökve ezzel a lányt, de nem tudott már olyan gyorsan úszni, képzett ellenfele így egy momentum alatt utolérhette őt, szabad kezével belekapaszkodva prédájának hátúszójába. A harcsa dobálta magát, próbálva szabadulni, de elég volt csupán egyetlen, apró pihenő, hogy Rii időt szerezzen, és teljes erőből beleszúrja kését a hal oldalába, markolatig. A penge azonban beleakadt a harcsába, s hiába a képessége, Riinek már a levegője is fogytán volt. Összeszorította fogát, nem hagyhatta elveszni a kését. Számára az a halállal lett volna egyenlő.
Kósza képek. Egészen tiszta színek, formák és alakok, mintha nem is a víz alatt lenne, s talán akkor, abban a pillanatban, ha ő maga nem is, de a látása nem is volt ott. Embert látott. Hangját nem hallotta, de arcán düh mimikája tükröződött, érződött ez egész testtartásán; éppen kelt át a folyón. Kezében egy ismerős vödörrel ért ki végül a partra, majd mászott ki a vízből. Eldobott rongydarabot vett a kezébe, s Rii felismerte benne az ingrészt, amivel Shagu homlokát törölgette előző este. ~Ha Shagu nem szaladt volna Yue után, most ott aludnának épp.~ Az ember összegyűrte azt, és teljes erőből levágta a vödröt maga elé.
A látomás megszűnt és Rii újra a zavaros vizet látta maga előtt. Nem fogta fel, mi történt, s elnehezedő tagjaival együtt homályos lett számára a külvilág. Elájult, s így már könnyedén sodorhatta magával az áramlat, aminek eddig ellenállt.

A szarka eközben végzett a tollászkodással. Reggeli után készült nézni, ám egy hangos csattanás megzavarta figyelmét. Távolról jött, így nem ijedt meg tőle. Fejét oldalra billentette, majd kitárta szárnyait. Felszállt a levegőbe, egy hangos károgással adva a világ tudtára, hogy kicsoda is ő. Egy szerencsés szarka. Hogy miért? Mert reggeli helyett egy sokkal jobbat talált! A folyócska adta neki, s a szarka érdeklődve szállt le a partra vetett harcsatetemre, csőrével piszkálgatva új zsákmányát. Egy csillogó, szépséges fémdarab volt az. Körüljárta, piszkálgatta, de sehogyansem akart kijönni a hal oldalából. Mintha valami nagyon erős kéz tette volna bele, számára kiszedhetetlenül.


avatar
Rii
Állatbestia - Ragadozó


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Yue on Vas. Márc. 26, 2017 6:05 pm

Hosszúnak tűnik a csend. Mintha elnyújtózott volna messze-messze, a folyó partjáig, ahol a víztől ragadós sárba merül a léptek neszét korábban adó apró láb. De nem tud hangot lopni, talán megvárja, míg a lány felveri a sekélyest? Lobog a tűz. Heves, színaranyba mártott vörös nyelvei összefonódnak, ölelkeznek és eltaszítják egymást. Borzongató érzés figyelni. Elveszni a hangtalan lángharcban. Egyetlen, gyenge lábakon álló gondolat noszogat csak, hogy távolabb tekintsek, hogy ugyan azzal a megesett arccal fürkészem a mögöttem szendergőt. Így, könnyű elhessegetni, kezet sem emelve, elkeverve abban a seszínű folyamban, amiben már nem látszik, milyen is volt a színe. Sötét e, mint a gyűlöleté? Tört fehér, mint a legféltőbb aggodalom? Haragos kék, sárga és az ég minden kristálycseppjén megtörő valamennyi fényszilánk. Sötét van. Egy pillanatig. Talán, csak ilyen rövid időre tűnt el a zölddel keretezett tűz. Álnok melege pedig egyre csábít, pedig nem szól. Nem hívogat. Még is, újra és újra megfakulnak a színek, eltűnnek az éles körvonalak. Sötét van.

Yu..e

Felkapom fejem, pillám álmatagon rebbenek szét. Utat engedve, látni hagyja a fényárban úszó erdő egy szeletét. Szólítottak? Az anyag laza gyűrődésére, nem akar miértekbe bonyolódni az elme, mely sajátom. Nem ragaszkodik a maradáshoz, az újabb és újabb, egyre súlyosabb feladathoz. Nem érezni a kínt! Nem hagyni szót a bűntudatnak. Nem emlékezni mindarra, aminek a pillanat múlandósága választási kényszert szabott. Nem, nem és nem! Hát nem érti a mozgolódó, hogy milyen béke és nyugalom simul el üvegszilánkok közt vergődő lényemen, amikor sötét van? Mert sötét van. Ő pedig nem érti.

Yue…

Felismerem a hangját. Törött és fáradt, de mert ebben a pillanatban nem számít, nem fakít az őt, Shagut köszöntő mosolyon. Ez nem. Csak, ami a szemében ül meg, int óvatosságra. Felé nyúltam és egy pillanatig rettenő alakjára mutatva sem értem, miért nem értem el, hogy miért nem ragadtam meg idejében, akár beléfojtva a szavakat. Szavak? Fontosak és a legszükségtelenebb dolgok a világon. Egyenes ívvé feszül a megkönnyebbültség felszabadult mosolygörbéje, szégyenemben ezt az egy dolgot nem akartam hallani, hogy sajnálja. Mindent láttam, amit tudnom kellett. Nem tehettem mást. Lassan loptam a távolságot felé, lenyelve a keserű pirulákat, melyeket szavai adtak. Nem néz rám, így nem láthatja meg, milyen óvatos minden kézzel, térden csúszva megtett lépés. Határozottsággal igyekszem lefogni kezeit, hogy két kezem közé foghassam az arcát, azt akarom, hogy lássa az igazat.

- Nem öltél meg! – nyomatékosítottam. – Élek! – bár az őszinteségen kívül ezt számára mással nem tudom bizonyítani. Ugye, a szavak mindig akkor hagyják cserben még a démont is, amikor igazán nagy szükség lenne rájuk. Ám, ha szavak nincsenek, hát beszéljenek a tettek! Fogást keresek rajta, és most ha ellenkezni is próbál, vagy minden mennyek nyilát zúdítja is a fejemre, magamhoz húzom. Menedéket adón, vígasztalón, ahogy édesanyám ölelt engem, igyekszem én is tenni vele.

- Sírj csak… – hajtottam állam a feje búbjára. – Add csak ki minden bánatod, dühöd, keserűséged. Én itt leszek, meghallgatlak!... Nem haragszom. Nem félek attól, hogy megsebzel, hogy megölsz… Még mindig bízni szeretnék benned! – csendes, de jól érthetően adtam hangot a szavaimnak, elharapva tetemes részét. Hiszen, én vagyok az, akinek bocsánatot kell kérnie, mert elfeledkeztem arról, milyen törékeny egy sebzett lélek. Hogy minden teher, ami a vállamon nyugszik önként vállalt. Hogy miért rettegtem eddig megölelni őt.




Ha csitul és szívének riadt üteme elsimul, engedek valamicskét a szorításon, de addig nem szabadul, míg van mit mondania. Aztán apránként engedem csak el, hogy legyen ideje eldönteni, szüksége van még erre a menedékre, ha annak tekinti egyáltalán, és ha sikerül megülnie, letörlöm maradék könnyeit, egy bátorító mosoly kíséretében.

- Szeretném, ha lepihennél, legalább addig, míg Rii vissza nem ér. – jelzés értékkel simítom meg a puha mohaszőnyeget. – Reggeliért ment. – nyugtatásnak szántam, hogy pontosítottam mi okból nincs a lány a körünkben. Sosem volt fontos szerepe az időnek a napjaim bizonyos elfoglaltságai idején, de mintha túl soká lenne távol. Megrezzen a közeli bozót, Shagu nem, de az én szemem számára nem rejtőzhet el a tegnap segítségünkre lévő démon. Még mindig nem nyerte vissza az erejét, de a hír, amivel érkezett csak még nehezebbé tette helyzetet.

- Shagu, hogy érzed, tudnál járni? – a korábbiakkal ellentétben sürgető a hangszín melyet megütök.

 

A lány a folyóba veszett és egy vadász követi a tegnapi nyomokat, mint egy veszett kopó.


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Shagu on Hétf. Márc. 27, 2017 6:19 pm

Tudatában voltam annak, hogy az életem sok szempontból egy katasztrófa. Még a bestiák közt is volt aki ismerhette a szüleit, és láttam már bestiát szívből mosolyogni is. Én nem, nekem tanították, hogyan csináljam, mit jelent, és miért jó ez a "vendégeknek". Ha rájuk mosolygom közben.... nem volt sosem különösebb ellenvetésem Sylan gazdám üzletével, munkának fogtam fel, életben maradásom fizetségének, bár sosem tetszett. Ahogy régi gazdám mellett se volt jó az élet, eldobni azonban nem volt merszem. Vártam és tűrtem, és közben olyan voltam amilyet megköveteltek tőlem. Yue azonban nem kért semmit. Összezavart furcsaságokkal, amiket nem értettem. Új érzéseket éltem át, némelyek kellemesek voltak, míg mások fájtak. Nem értettem, hogy miért tudok egy személyre haragudni és felnézni egyszerre. Hogy miért más ő, mint a többi lény, akivel találkoztam. De nem találtam válaszra, ám ahogy egyre többet gondolkoztam, amellett, hogy egyre inkább elvesztem a kérdésekben, azon találtam magam, hogy olyan akarok lenni mint ő. Szabad és erős, és képes mosolyogni. Aztán arra eszméltem, hogy halott... mit tettem? Miért? 
Megfogta a kezem. Összerándultam. Elvisz, a lelkemmel fizetek az utolsó balgaságomért. Visszatartottam a levegőt, vártam az ítéletre. Viszont a vezeklés elmaradt, helyette elengedve a kezem, az arcomat fogta közre és a szemembe nézett. Minden szavát elhittem. Régebben eszembe jutott volna, hogy hazudik, de nem most. Nem Yue! Hirtelen könnyebb lettem egy mázsával, a vállaim feszessége is alább hagyott, egy pillanatra értetlenkedve tátottam el a számat, majd ahogy ő is megölelt, és éreztem a teste melegét, nem csak hittem neki, de éreztem is hogy él. Fel akartam kiáltani, hogy "élsz!", de csak értelem nélküli hangok bugyogtak fel. Bőgtem a karjaiban kisgyerekként. Akartam mondani, hogy mennyire féltem, hogy mennyire el voltam veszve nélküle, hogy azt fogom tenni amit mond, de nem ment. Csak hangosan artikulálatlanul sírni tudtam. Hozzá bújni, összegyűrni az ingjét, és bőgni és bőgni ameddig levegőm volt. Hiszen úgy sem fogja megmondani mit tegyek. Elmosódva hallottam csak a szavait. Inkább a hangszínére reagálva csak, hol kicsit hangosabban, hol halkabban sírva, a mellkasába fúrva a fejem. Lágyság volt bennük, lassanként a tény, hogy itt van, megnyugtatott. Nem ment el, nem én lettem a gyilkosa, nem hagyott itt, mint anya. Egy idő után a vége is elérkezett, és bár könnyen el is aludtam volna az ölében, újfent, frissen ébredve, azért álmatagon bólintottam neki. Halványan értettem, hogy azt akarja, hogy pihenjek. Volt olyan érzésem, hogy kinyitom a szám és azt kérem tőle, hogy ne hagyjon itt, de csak levegőt vettem. Egy újabbal meghosszabbítva itt maradásom a földön. 
Nem hagy itt. 
Az utolsó mondata viszont másként hangzott. Aggódóbb volt. Megint bólintottam. Lassan, vigyázva, meg ne szédüljek. Megdörzsölve a szemem előkészültem a felállásra, ami talán Yue nélkül nem jött volna össze olyan hamar... ha te kéred, bármit. Képes leszek.


[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
avatar
Shagu
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"

Hol? : Samíri; Alsó város

Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Rii on Vas. Ápr. 16, 2017 4:12 pm

 
Surranó hangokat hallott maga mellett; ahogy hozzá-hozzáértek, meg-megsimítva bőrét, sebes folyam mélyén, habok között fuldokolva. Érezte a felette lévő víztömeg súlyát, de nem volt ura testének; úgy bucskázott át az iszapba ragadt fatörzsvégek között, mintha tehetetlen, kósza tárgy lenne csupán, kiszolgáltatottan a folyó kényének kedvének. Szemeit behunyva tartotta, mégis látott - élettelen alakot, melyet elragadott a végzet, ki egészen eddig őt szolgálta. Felköhögött e rémképre: tüdejébe újabb adag víz ömlött, s a hirtelen ijedtség rábírta, hogy kezeit a torkához tapassza. Sodródott tovább, pár másodpercekre térve csak magához, nem is sejtve, hová tart éppen…
Mélyült a folyó, aljára átláthatatlan sötétség költözött. Lassult, kiszélesedett, s a lányt pillanatnyi örvény dobta le az alant elterülő, iszapos verembe. Tündöklő csillanások, apró lények vették körbe őt, belefúrva magukat a lány egyre vizenyősebb bőrébe. Suttogásuk egyre hangosabbá vált, ahogy a holt víztérben rajzottak, izgatottan, mintha új vendégük érkezett volna. Aztán szétrebbentek, mint galambok a templomtéren, utat engedve valaminek, ami őnáluk nagyobb erővel bírt. A lény átölelte a törékeny testet, kacagása betöltötte a némaságba burkolózott világot. Rii pedig kinyitotta szemeit.


Végtagjai remegtek, csöndesen zilált a parton. Gondolatai zavarosak voltak; még nem látott tisztán. Összefolyt előtte a világ. Felnézett a kék égre, felszakadozó sóhajjal ürítve ki tüdejéből a maradék vizet, akarva-akaratlanul is erejét használva hozzá, majd felült, s ugyanezen mozdulattal esett is vissza a folyó fölé lógó, zöld növények közé. Hangokat hallott, emberieket, egyre hangosabban, ahogy az ismeretlenek a víz felé igyekeztek, ereje azonban nem volt ahhoz, hogy megmozduljon, hogy elmeneküljön előlük. Lelapult hát a dús partmenti növényzetben, közel a végkimerüléshez, és ahogy teltek a végtelenségnek tűnő másodpercek, lassacskán megint magával ragadta a zavaros öntudatlanság...


avatar
Rii
Állatbestia - Ragadozó


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Yue on Hétf. Május 08, 2017 7:00 pm

Az emberek meg sem sejtik micsoda kincse lapul nem is olyan messze tőlük, de a nyomolvasó hogyan is kutathatná fel azt, amit a folyó örök titokként fed el. Ellenben vele valami más, puha léptű, négylábú lény bújik át a szövevényes zöld seregen. Megtorpan, szimata már rég óta csalja a víz illatú lány felé, most szemmel látva már nem érzi érdekveszítőnek. Morgás nélkül villantja elő éles fogait, barna bundája zöldé lényegül, gerincéből fullánkok merednek az ég felé.
- Ha nincs hasznunkra, akkor hagyd a sorsára. – kemény női hang csitította meg, a négylábú lényt. – Az emberek zavarnak, egy se maradjon! – a lényeg elhangzott, más nem is szűrődhetett volna el a két világ közt ingadozó tudatig. Hacsak, az erőteljes szárnycsapások suhogása és az újfent kutyává vedlett lény trappoló távolodása.
 
Kezet nyújtva, tartva, segítve. Csak a felállásig jutottunk el, túl gyenge, Shagu még túl gyenge ahhoz, hogy elvárjam tőle, a folyóig meneteljen. És utána? A maradás pont olyan, mint késéleken táncolni, elég egyetlen óvatlan lépés és vége mindennek. Menni, a folyó túlpartján megpihenni pedig ugyan ezt a kettősséget adja. Választás csupán abban áll, hogy mikor élem fel hatalmam utolsó cseppjét.
Shagu vállán pihentetve kezeim, megtartva őt- ha kell, tekintek a távolba, messzebbre, mint látna az éles szemű sas. Felzavarom az erdőt, szél nélkül telik meg a levegő a fák és minden zöld neszezésével, lélegzetem elmélyül, nem érzem igazán, hangjának nehézkessége viszont visszaránt. Letérdelek, talán jót mosolyognék, hogy így vagyok csak valamivel alacsonyabb, mint ő, de túl feszült vagyok, hogy csak úgy természetből fakadóan értékeljem az apró örömöket. Nem fogom tudni megvédeni!
- Ne ijedj meg! – a rókavér vihetett rá, arra cinkos mosolyra, amivel Shagura pillantottam. Felkapni és futni, mi sem lenne egyszerűbb az Asfalottól kapott alakban. Most sem nehezebb! Ám, fájdalmasabb. De nincs itt a fekete sárkány, hogy leckéinek kínjával emlékeztessen, sem pedig a hűséges Phoron, aki örök józan aggodalmával parancsol a helyemre. – Kapaszkodnod sem kell, foglak majd. – nem magyarázhatok bővebben, az idő meglepően szűk és csak csekély a reményem, hogy nem marad elegendő nyom melyen követhetnek. Megragadom, erősen és egyszerűen elrugaszkodom a talajtól. Az erdő zöldjei könyörtelenül egybeolvadnak, de a látvány még is teljesen tiszta marad és a természet rendjének megcsúfolásával egy fűszál sem lebben. A kövön melyet következőleg érintek új lendületet véve, nem fogja meg árnyékunkat és a friss tajtékot verő víztükörben sem csillan vissza alakunk. A túlpart bokrain túl, oda akartam eljutni, de addig nem vitt az iram. Megtorpanva Shagut elengedve rogytam meg, muszáj volt állva maradnom, de az akaratom ellenére sem sikerült állva maradni. Vér íze és szaga uralta el érzékeimet, tudomásul véve, hogy ez a sajátom, nyúltam el a földön.
- Mu .. muszáj .. egy, kicsit… kicsit pihennem. – fáradt habogással aligha nyugtathatom meg Shagut. Elesett? Megint megsérülhetett? Hiába szorítottam össze kezeimet a remegés nem akart csitulni, egyetlen egy porcikám sem akart engedelmeskedni, hogy megnézhessem, jól van e.
Egy magadfajta nagyhatalmú démon hogy lehet ennyire gyenge?
Epés mosolyra futotta tőlem válaszul a kérdésre. Hogy? Hát nem nyilvánvaló? Csak ízzé és porrá kell zúzni a lényegét, elvéve az esélyt, hogy évezredek alatt meggyógyuljon, megadni azokat a nagyhatalmú lényeket, akik viszont az elmúlását késleltetik. Az arcomba hullott ezüst szálak függönyén át saját kezem és a démon, remegő alakját figyeltem, ahogy az ő erejének nagy része, úgy az enyém is a létezés fenntartására megy el. Feladni, ó igen, csábító! Lassan, nem akarattal, saját hatalmammal sikerült legalább felkönyökölni.


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Shagu on Szomb. Aug. 05, 2017 11:58 pm

Hideg futott végig a hátamon. Majd teljesen máshol tértem magamhoz, Yuehoz igen közel. Állt, én viszont légszomjjal küszködve rogytam térdre. A mellkasomhoz nyúltam, azért a lenge rongyért, hogy szorítsam, mely régen még ingnek volt hívatva. Cafatokban lógott, egyik ujja megsemmisült még régebben. Furcsa érzés kerített hatalmába. Minden ok nélkül folytak a könnyeim, a testemben éreztem tűket, melyek felhasítottak. A szememen keresztül folyt el valamennyi, de nem mind. Lassan egyre mélyebb levegőt szívtam magamba, Yue leült, lerogyott, feltérdelt. Hozzám beszélt. Azt mondta, dadogta, jól lesz. A tűk amelyek kínoztak, még több vizet követeltek. Izzadni kezdtem. Azt éreztem, rajtam múlik minden. Elhúztam a szám, legörbült, majd vicsorgásra húzta az ínyem. Nem értem ezt az érzést. Mi történik velem? - Ne halj meg.... Yu-ehh... - Ráemeltem nagy macska szemeimet. A vörös íriszek közepén nem emberi szembogarak fogadták, mint egy pillanattal ezelőtt. Hosszúkás szemvonalak szemhéjtól az alsó pillákig. Levegőt kellett vennem, nagyot, hogy folytathassam. Szavakká mégsem formálódtak a hangok. Morgás jött fel valahonnan  a bensőm legmélyéről.
Megváltozott.
Csak ennyiben voltam biztos. Még abban sem, hogy mi. Közelebb kúsztam, távolabb a folyó partjától, épp időben ahhoz, hogy elkerüljem egy nagyobb mosás kiöntését. Nem lettünk vizesek. A macskafarok volt az utolsó amit elemeltem a helyről, alatta felizzott a por.
- Neh, - Akaratom ellenére történt minden. A szavaim is, a remegés is mely magába szívott, a verejtékezés a könnyek. Nem voltam ura semminek. A gondolataim. Kívülről hallottam magamat. Tudtam hogy, ugyanezt mondanám én is, hogy ezt gondolom, ennek ellenére azt éltem át, hogy nem én vagyok ott. Meg akartam feszíteni magamat, összezárni az állkapcsomat, nem remegni, nem hagyni szabadjára a könnyeket, nem beszélni, tökéletesen sikertelenül.
Körülöttünk megtelt a levegő feszültséggel. A madarak elhallgattak, neszezés zajai halkultak el. Az állatok tudtom nélkül menekültek.
- Neh halj meg. Én.... Én - Megérintettem. Nem történt semmi.
Bízni akar bennem.
Bőgtem miközben vicsorogtam rá. Semmi nem volt összhangban rajtam. A kezeim lágyan érintették a vállát, majd rámarkoltam de erőtlenül. A térdeimre helyeztem a súlyt, hogy a másik kezemmel is rásegítsek. Képtelen voltam kimondani, hogy segíteni szeretnék. Azt hajtogattam, hogy én. - Én én... - Ott az anyó, visszaviszem hozzá. Vagy a vízi tündér, akiről Kaan beszélt. Hol lehet, hova vigyem innen. - Neh, kérlek.... - megráztam a fejem.
Bízni akar benned.
- .... használd az erődet..... - fújtam. Rá, erőtlenül téve kísérletet egy elfordulásra. Fel akartam emelni, a mozdulat azonban megrekedt. Visszahanyatlottam kicsit megkoccantva Yuét a földre.
Nem megy.... nem megy..... hisztérikusan tettem egy újabb kísérletet ugyanolyan eredménnyel mint az előbb. De hiszen olyan könnyű! Miért nem megy?!
Elbuktam.
Féreg.
Meglepetésemre az idegen hang a fejemben felállított. Ezután lenéztem a fehér hajú fiúra. Valahonnan ismerős. A szaga!
- Yue....
Fájdalmasan elhúztam a szám. Kudarcot vallottam megint. Biztos vagyok benne. Kellettem volna neki és nem tudtam tenni semmit. A szememben ott pislákolt a kérés még. Annyi idő sem telhetett el az első próbálkozásom óta, mint két levegővétel.
Ne használd az erődet.... értem.
Hirtelen elöntött a pánik. A semmiből és mindenhonnan. Hátráltam egy fél lépést.
Ekkor hallottam meg először. Furcsa csörtetés. Fújtatás. Ember.
A fejem fölé emeltem a kezem, védekezően, meggörnyedtem. - Jönnek.... - suttogás volt csak, közben léptem egy és még egy lépést. Hátra. A víz felé.
Semmi természetfeletti nem volt abban, ahogyan megbotlottam. Egy kőbe akadt a lábam, azonnal elvesztve az egyensúlyom. Mindezt esés közben fogtam csak fel. Számomra lelassult az idő.
Láttam az anyám, amint a karjai közé emel, embereket, kisgyerekeket akik bottal piszkáltak meg míg egyedül voltam, első gazdám szúrós tekintetét, nevető szolgálókat. Megvetéssel telve legyintettek, idegeneket ahogyan felém köptek, Ryan gazdám amint a kezemben tartotta láncaim.
Yue.
A vihart, amiben elkeveredtem, vörös hajkoronát, az utcát, Slyan gazdám baldahinját... hangos csobbanással értem vizet.
Azt mondják nem mindenkit öl meg a vihar. Ahogy nem az összes fát csavarja ki, ahogy nem súlyt le minden magányosan álló szekérre. Azt is mondják, hogy saját akarattal rendelkezik. Ő választ áldozatot, ő kíméli meg a szerencsést. Tiszta, felhőtlen eget tudhattak magukénak aznap a halandók és természetfeletti lények egyaránt. Az Ezüst folyó erdővel takart részét azonban földi égzengés rengette meg. Halak tucatjai emelkedtek hasukkal fölfelé a felszínre. A part növényzete sisteregve porladt el, fekete csíkok szegélyezték a pillanatnyi halál vonalát. Gőz szállt fel a középpontján eltakarva szem elöl titkát. Minden mozdulatlanná meredt. Nem is olyan rég, egy hosszú, sóhajtásnyi időre semmi sem hallatszott csak a sistergéssel vegyes elektromos pukkanások. Shagu meg sem nyikkant.
Égett hús szaga töltötte meg a levegőt. Semmi sem maradt érintetlen hosszú métereken keresztül, egy pontosan kettő és  fél méteres sugarú kört kivéve. A sugár belsejében pedig Yue térdelt.


[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
avatar
Shagu
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"

Hol? : Samíri; Alsó város

Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Rii on Szomb. Szept. 09, 2017 3:16 pm

 
Rii nem volt magánál. Álmodott; álmodott a végtelen zöld fűtengerről, amelyet egyre közelebb sodort hozzá az illatozó szél megannyi apró lélektöredéke; közöttük pedig egy zöld farkas állt: vicsorogva-morogva, fogait kivillantva bámult előre, de mégsem mozdult el a körülötte viharzó árnyékból. Felettük madarak suhantak el az égen, feketék és tarkák, azt suttogva a távolba tartó fáknak, hogy hagyják békén a lányt. A farkas is megfordult végre s a lány látta, amint még utoljára visszanéz rá. Utána akart menni, de nem volt ura testének. Álmodott a kínról, mi nem engedte mozogni, álmodott a kétségbeesésről is, amely egyre nagyobbá nőtt, ahogy eszelős gúnnyal kapaszkodott a már-már élettelen testbe és szívta, szívta annak kicsorduló vérét. Egyszerre fellobbant a világ; táncolt és zenélt a rét és nevettek, nevetett minden lélek, narancs és sárga, bíbor és vörös és villódzó, égető maskarába burkolózva. A távolban fájdalmas vonítás vonta el a lények figyelmét, de Rii hiába akart, szeretett volna utánuk menni, minden fűszál, minden ismerős virág otthagyta. Semmivé lettek a tűzben, és a farkas már nem vonyított többé.

Görcsösen markolta a csontszáraz leveleket, és az első pillanatban nem fogta fel, hogy nem prémjét szorítja magához olyan erősen. Nyögve kinyitotta a szemét végre, éppencsak megpillantva a körülötte elterülő, halott vízinövényeket.
Nem égtek ki. Kiszáradtak.
A szél lassan zörgette a papírvékony szálakat, s ahogy a lány azok fölé emelte fejét, a temető többszáz méterre terült el, mindenfelé. A partot nem mosta víz: mintha erőnek erejével parancsolták volna vissza medrének gödrébe, megtiltva neki, hogy akár egyetlen vízcseppel is túlérjen szűken kijelölt territóriumán. A hordalék szinte porzott, a vastag fatörzsökön ülő mohák pedig körömnyi, barna aszalékké alakultak vissza. A partra sodródott békanyál egyre színtelenebbül haldoklott a napon, a lapulevelek pedig, melyek eleddig elrejtették a bestialányt, fejüket egymásra téve aludták immáron végtelen álmukat. A vízben élők sem jártak jobban: a folyó haltetemeket hozott s vitt el messzire, üveges szemeik ki-kibukkantak a hullámok közül, ahogy tehetetlenül haladtak útjuk vége felé. Az erdő ezen része megszűnt a jelenlegi formájában létezni; csupán a túlpart egy része élte túl a két bestia egymásnak csapódó erejét. Rii elborzadt a látványtól. Tudta, hogyha itt marad, előbb-utóbb rátalálnak, de nem volt ereje felállni: arcán könnycseppek folytak végig, egyre gyorsabban követve egymást és a lány sírt, zokogott. Utolsó erejével siratta az élet múlását.


*

- Apu, ez… hamu?
- Ne lépj bele, koszos lesz a cipőd.
- Az nem baj, apu. Majd Nene kimossa.
- Nenét elküldtük, lányom.
- Óóó… akkor veszünk majd egy újat.
- Mióta az utolsó rabszolga-szállítmány hajótörést szenvedett, elég drágák azok, Lin.
- Az sem baj, apu. Akkor majd kimosom én...
Hatévesforma kislány gázolt bele a fekete világba és futott egyre beljebb és beljebb, mit sem törődve apja rosszallásával. Egy régről ismert dalt dúdolgatott, közben ugróiskolát játszva az állattetemeken, majd nevetve fordult el és követte a folyót, otthagyva apját és annak három szolgáját. Unta a vadászatot. Mosolyogva lépdelt a kiszáradt leveleken és tetszett neki, ahogyan piciny cipellője alatt ropogtak, törtek azok apró és mégapróbb darabokká. Lin tudni akarta, mi okozta a villámot, de nem ment át a túlpartra megnézni. Messze is lett volna, meghát utálta is a vizet. Inkább maradt ezen az oldalon, és felkacagott, amikor egy kiszáradt fa egyik ága éppen mögötte csattant a földön. Hangjukat messze elhordta a szél, a lánykának azonban valami más terelte el a figyelmét; és többé nem érdekelte a fa és a halott táj sem. Meglátott valami érdekeset. A folyó ajándékát, mely az életéért küzdött meztelen, és amely onnantól, hogy meglátta, az övé volt már. Csak az övé.
 
A következő hszem már a kilépő hsz lesz, de mivel innentől nagyjából független a történetünk, nem kell rám várnotok.


avatar
Rii
Állatbestia - Ragadozó


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Yue on Kedd Szept. 19, 2017 1:18 pm

[You must be registered and logged in to see this link.]


Hangtalannak tűnik a világ. Először csak egy pillanatra, aztán egy hosszabbra. Végül, kellemetlen sípolásban állapodik meg, a némaság után rám törő hangzavar. Csak ki kell ráznom a zűrzavart a fejemből! A gondolat egyszerű, ám tettbe fordítani már közel sem az. Közel, Shagu távoli alakja tűnik egyre és egyre közelebbinek, ezen a tényen, vagy csupán lehetőségen, azt hiszem, elmosolyodom. Nincs baj. Nincs nagy baj! Ezt szeretném mondani, mutatni, vagy ha másként nem megy, hát csak sugallni. De mintha őt ez nem érte volna el, kell egy perc, azokból, amik szinte óráknak tűnnek, felfogjam azt, amit látok. Látom, a tudat ösztönös szintjén tudom is mi történik. Valami megint elpattant a velem szemben lévőben, képtelen megálljt parancsolni annak, aminek létét talán még el sem fogadta. Fel akarom rázni!
Megérintett. Beleborzongva, valahol fél úton a kin és a bent között elvesztve a lélegzetet, megfosztva minden gondolat nélkül, egyszerű, magatehetetlen áldozata lettem. Gyönge volt a fogása. Még is, mintha tüzes karmokkal tépte volna fel a bőröm és ahogy mozdulásra késztetett, csak a keservesen mélyebbre fúródó szilánkokat éreztem. Engedj el! Egyetlen, ez az egyetlen egy vágy furakodott át a néma kínok okozta kábaságon. És ezt sem érti. Újabb fogása, ha nem is igaz, csontot tör és ahogy tőlem ellopja a kitartás utolsó morzsáit, úgy őt is meglopja. Karjaim ezúttal megtartanak, csoda talán, vagy a sors fintora, megsemmisülten, levegőt is csak aprót véve, beleremegve a mozdulatba, hátráló alakját figyelem. Ez nem miattad történt! Újabb, üres, bizonyíték nélküli gondolat, pedig elég lenne egy el nem kapkodott, gyors mozdulat. Megfogni, elérni mielőtt a sarka le nem csúszik a peremről, de elfogyott az erő, melynek utolsó cseppjét az érte nyúló - de el nem érő -, kéz emésztette fel.
Ismerős a tehetetlenség érzése, melybe bele vegyül valami nagyon mélyről előtörő félelem. A fák félik a villámot, a vihart, mely egyetlen csapással halált hozhat. Hozott, sokat mérhetetlent. Csendes susogása a természetnek megszűnt, fájdalmas sikolyuk felélesztette vérem jussául adott érzékeit. Velük éltem meg a vég utolsó pillanatát, tehetetlenül ülve a kimúlt világ közepén, könnyekkel búcsúzva.
Nem volt sötét. Azaz ismerős melengető teljes feketeség, amiben olyan jó elsüppedni és nem is a bántóan fényes fehérség, jeges világa vett körül, de még e kettőnek harmonikus elegye sem. Csak voltam valahol, hangtalan és színtelen helyen, tudatában annak, hogy létezem, hogy még mindig az élethez vagyok kötve. Meg akartam ragadni, már réges-régen eldöntöttem, hogy nem adom fel, de nem volt kezem, amivel megtehettem volna. A nyugtalanság még sem fogott el és hiánya sem aggasztott egy pillanattal később, egyvalami még is megmozdult bennem. Felelősség, felelős vagyok érte. Érte? Kiért? … Csendbe fordult a valóságba kapaszkodó gondolat. Az előbb még meg volt a könnyektől maszatos arc, melyben igazi örömet talán még nem mutató vörös szemek ültek. Vörös volt? Mintha egy meg nem becsült festményről csúszna le a lepel, arra emlékeztet látványa, de a por és a nedvessé g összefogva az idővel, elvették a színek teltségét és a formák élességét. Ott a képe, ismerem és a következő rávetett pillantásnál már nincsenek vonásai, alakja elvesztette teltségét. Szót sem várva, gondolatot sem keltve eltűnik és magával visz mindenkit.
Bánom? Nem bánom. Magányos vagyok? Mi az a magány? Létezik az élet? Így jó.


Nehézkesen mászik elő a mozdulatlan test alól a démon, ki eddig is nagy üggyel s bajjal titkolta jelenlétét a halandó elől. Most kifáradva, a teljes döbbenettől lesújtva inkább csak kúszva közelíti meg a part szélét és nem is megy tovább annál a pontnál, ahol már ellenállásnak jelét érzi. Érzékeny orrát csavarja a hús égett édes szaga, ami elkeveredett az itt-ott felkavart hamu nehéz, enyhén szúrós szagával. Hitetlenül bámulja a bestiafiút. Minthogy tenni érte nem tud, figyelme a démon irányába fordult. Erősnek érezte, egyenesen ijesztően hatott rá, amikor először belé botlott. Most pedig szemlátomást érzékeinek csalárdságáról kellett megbizonyosodnia. Visszasomfordált mellé, de nem érintette, nem volt hozzá mersze. Félt, még mindig pislákolt annak a félelmetes hatalomnak a lángja, ami korábban is megérintette. Hát még sem csalták meg érzékei. De, ahogy a magát a halál szélére sodró haladóért, úgy a korábban szívességet kérő démonért sem tud semmit sem tenni. Ehhez ő túlságosan gyenge.
Gyenge. Gyáva. Gyűlölködő. Egy lélekcafat, mely bosszúszomjából fakadt csírából érett démonná. Régen volt, dühe még sem apadt és most, hogy elveszíteni látszik azt, aki szavát adta megtalálja a csontjait, indulatai nem korbácsolódnak fel. Egy dallamszerűség kezdett benne éledezni. Régi emlékfoszlány darabjait illesztgetve össze, ahogy a legkötetlenebb ellem visszamerészkedett a „mészárlás” helyszínére és mit sem törődött azzal szabad e vagy sem, nekiállt játszani az ezüstös fehér tincsekkel.


Írisz szigetén ritkán látott lények rázzák le magukról a hamvakat. Ötükből csak egy kínlódott a földet kaparva, lassú volt és talán túl gyenge, védtelen is azzal az elemmel szemben, ami letarolta az erdő egy tetemes részét. Mind földöntúlinak hatott, különböző színekben pompázó éteri lényeknek tűnhettek volna az emberek szemében, még ha egyetlen állatra sem lehetett bennük ráismerni. Láthatatlan szörnyetegek!
A legnagyobb és legtisztábban fénylő lény csapott le a szenvedőre, véget vetve kínjainak. Hogy valaha létezet, csupán a földbe vájt barázdák mutatták. Kitárta szárnyait és a magasba emelkedett, nem uralták el érzelmei, sem bánat, sem düh nem motiválta abban, hogy megtalálja a váratlan rajtaütőt. Éles szemeire sem volt szükség, hogy a folyó fentebbi szakaszán a magasba emelkedő párafüggönyt észrevegye. Nem rikoltott, hangtalan suhant a felfedezett irányba és megmaradt társai követték röptét. A folyót azonban nem lépték át, noha nem vedlették még vissza fizikai formájukat, jobbnak érezték távolságot tartani a kiszámíthatatlan halandótól. Vezérük, joggal nevezhetjük így, nem tartva következményektől azon a helyen ér földet, ahol a villámok erejét uraló a vízbe fordúlhatott.
Egy pillanatig fürkészhette csak a lassan higuló gőzt, de amit szemmel nem látott, arról egészen más módon győződhetett meg. Tervek formálódtak fejében, hiszen azt, aki ilyen gyermeteg módon veszíti el hatalma felettaz uralmat, azt komoly célokra nem, de egyszeri alkalommal még fel tudja használni, talán. Mi sem keltene az emberek körében nagyobb pánikot, mint egy természetfeletti hatalommal rendelkező gyilkos bestia. Akit e pillanatban könnyen jött lehetősségként kezel, gondot azonban még nem fordít rá.
- Lám-lám, egy kincsestérképet keresek és rögvest a kincset találom meg.- szólalt meg, színtelen kellemetlenül reszelős, a nőiességet szinte egészében mellőző hangján, miközben érdeklődve lépett közelebb a földön fekvő és a mellette strázsáló démonhoz. - Nem kell tovább őrizned, én majd a gondját viselem. - mondta miközben immáron emberi alakjában ereszkedett térdre. Nem érintette meg a fehér démont, de közel sem tetszett számára az, amit érzett felőle. - Hord el magad! - förmedt a szemét szúró démonra, aki viszont nem tűnt úgy, késze engedelmeskedni a nála, de talán a földön fekvőnél is nagyobb hatalmú démonra. Motyogott valamit, de hiába a rendkívüli hallás képessége, amivel a nősténydémon rendelkezett nem értette a szavakat és ez az engedetlenséggel együtt bőszítette.


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Shagu on Szer. Nov. 29, 2017 2:47 pm

Egyetlen pillanatnyi csend állt be közéjük, tovább nem várt az érkező. Olybá tűnhetett mintha csak a vállát rántotta volna meg. „Nem érint meg.” Színtelen hangja undorodó sóhajjal vegyült el.
-          Nem fontos az engedélyed. –  majdnem köpte az utolsó szót.
Már alig vette csak észre a kis démont, Yue töltötte be az érdeklődését. Szinte meghazudtolta a szavait viselkedésével és mintha ezen gondolkozna elmosolyodott. Talán utálkozás volt vagy megvetés a hangjában, talán semmi sem. Talán a méricskélés, hogy vajon melyikük az erősebb. Bárhogy is volt, döntésre jutott. És tetteiben érezhetően leírta a fehér hajú démont. Felállva, otthagyta és a bestia felé libegett ráérősen. Erejének és hatalmának teljes tudatában.
-          Mindig megszerzem, amit akarok.
Felemelte prédáját, háttal az egyetlennek, aki még tehetne valamit. A macska bestia rongyként lógott a markában. Csak egy fél bestia volt. Az íriszei összeszűkültek, mintha ébren is egy másik világot látna maga előtt. Valószínűleg eszméletlen. Esetleg kábult. Elfintorodott. Így közelről nézve lehetetlennek tűnt az a pusztítás, amit véghezvitt. Hogy egy társuk ettől a magatehetetlen senkitől pusztuljon el. Nem érzett bosszúvágyat, csupán döbbent volt. Közel hajolt hozzá, rálehelt, megrángatta a fejét, semmi sem történt. Keserűen felnevetett. Kacaja vérfagyasztó volt. Volt benne valami vészjósló.
-          Még a végén azt kell hinnem, hogy szívességet teszek neked!
Megfogta a fiúcskát a karjánál fogva és megfordulva a fehér démon elé terítette.
-          Alig él.
A nyakánál beleszimatolt a levegőbe. Ha ember lenne, azt mondanánk, kéjesen. Kihívóan, de csak egy pillanatra. Szemei megvillantak és ledobta Shagut arccal a földre Yue elé.
-          Nem. Él. Nagyon is. – Leguggolt.
A bestia semmi jelét nem adta annak, hogy az idegen démont a legkevésbé is igazolja. Amazt mégsem törte le a hiány. Tudta, amit tudott, és most azon töprengett, mihez kezdjen az új helyzettel. A félbestia, bárhogyan is szabadította el azt a mérhetetlen erőt, most annak áldozatául esett. Kétséges, hogy lábra tudna állni a közeljövőben.
 
Minden homály volt. Először. Másodjára fehér fények cikáztak az égen, körbe-körbe jártak előttem, majd eltűntek a szemem sarkánál. Nem emlékeztem mikor vettem újra levegőt, vagy, mikor kerültem a földre le. Lassan tértek vissza emlékek, képek, érzések. Olyan voltam, mint egy darab fa, amit visz a víz, néha-néha megérintve a talajt, vagy egy másik fát. Erős szúró érzés nyilallt a szemembe. oda akartam nyúlni a kezemmel és előbb jutott eszembe, hogy de hát nincs is!, mint hogy megrémüljek azon, hogy de volt. Félni kezdtem. Le akartam hunyni a szemem, hátha enyhül a csípés, vagy hirtelen máshova kerülök, de ez is kudarccá lett. A testem, a testem nem én voltam, én csak léteztem, attól függetlenül. Mindentől függetlenül. Arra se voltam képes, hogy lefelé vigyem a tekintetem. Hogy megbizonyosodhassak arról, hogy van e még lábam, vagy karom. Hirtelen víz borított el én pedig képtelen voltam arrébb fordulni. Iszapos lét mosott a számba, a szemembe. Lassan zsibbadás vett erőt rajtam. Lassan égni kezdtem, belülről emésztett az érzés. Üvölteni akartam, de hangom sem volt. A fájdalom töltött el. A fájdalom és a mozdulatlanság.
Fekete alak állt elém. Eltakarta a napot, hűvöset hozva magával. Holló képe villant fel emlékeimből. Egy fekete madár a halál őre. Ez a gondolt is ott lapult ahol a kép. Pedig a holló emberibb volt annál, mintsem kellemes lenne, és mégis az arca biztatóbb, mint bárki, akit eddig láttam. Bárki….kivéve Yue. A hajamnál fogva megfogott, felrángatott. Se szólni se nyögni nem volt erőm.  A fejem előre csuklott, a földet láttam. Beszélt, azonban nem jutottak el hozzám a szavak. Újra a hajamra markolt, durván megrángatott, rám lehelt, nevetett. Teljességgel érthetetlen volt, mit miért tett. Mi volt a célja vele, és. Hol van Yue? Egyszer csak a kezemet is elkapta, kinyújtotta maga előtt, és akkor láttam meg. Körülötte feketén parázslott még a fű, de ő sértetlen volt, mégis feküdt. Mozdulatlanul.
Megint én sodortam bajba. A legbosszantóbb az volt, hogy tenni akartam valamit. Bármit! Nyál csurgott ki a számon, végig folyt az államon és lecsöppent a mellkasomra. Ennyire vagyok képes. Földet érve por ment a szemembe, a fájdalom olyan mérhetetlenre nőt, ami lassan elborított. Hiába ordítottam belülről, hiába voltam már csaknem vak, hiába fájt, kívülről semmi sem történt.

//igen, írd meg püben h mire gondolsz, mi történt Shaguval x3 //


[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
avatar
Shagu
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"

Hol? : Samíri; Alsó város

Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

6 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.