Időmondó
Télelő
Időkép
Aranyfényű hajnalok. Ködtengerbe merülő alkonyok. S minden színpompás világ kibontakozik lassan, ahogy búcsúzik a tikkasztó meleg. Az élet egyszerre gyorsul fel és lassul le a szigeten, alkalmazkodva az év utolsó terméseihez. A tenger. A tenger dúl és fúl, akárcsak egy sértődött szerető. Szokatlan ez időtájt, hogy ezerarcú szörnyeteggé váljék.
hírek
Hírmondó
Kisebb helyreigazítások, illetve néhány eltűnt kép pótlása történt.
Írta: Szerkesztők
Frissítve: 2017.10.31.
***
NE,
... írj más nevével!
... káromkodj!
Reklámhoz pedig, használd az URL-t!



hírek
Üzenet
Latest topics
» Vigyázz! Kész! Mondd!
Vas. Dec. 24, 2017 2:01 pm by Shagu

» Remetelak
Szer. Nov. 29, 2017 2:47 pm by Shagu

» Kikötő - Halpiac
Hétf. Szept. 11, 2017 2:02 pm by Amarillisz

» Képajánló
Vas. Nov. 27, 2016 5:53 pm by Shagu

» Északi járás - Ördög kanyon
Kedd Aug. 23, 2016 6:18 am by Perhasan

» Hajnaldal Terem
Hétf. Aug. 22, 2016 5:29 pm by Asfalot

» Utcarész
Kedd Ápr. 26, 2016 11:02 pm by Yeon

» Vad vízű vidék
Csüt. Feb. 18, 2016 10:23 pm by Lumera

» A Szürke-folyó forrása
Vas. Feb. 14, 2016 10:12 pm by Rangor

» Keresett karakterek
Szomb. Feb. 13, 2016 4:12 pm by Hét Hold

Információk
Télelő
Gondolat
Gyönyörű és megszégyenítő dolog az ember életét mint egészet szemlélni: a műalkotás kész, a forma kerek. Egy ember elindul a Nagy Utazásra, de történetét itt hagyja mások tudatában.
Brian W. Aldiss


j
Itt vannak
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

[ View the whole list ]


A legtöbb felhasználó (28 fő) Vas. Júl. 22, 2012 3:13 pm-kor volt itt.

Remetelak

2 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Shagu on Szomb. Jan. 03, 2015 11:02 pm

Azon kaptam magam, hogy a cserepeket bámulom magam előtt a táj helyett, mely alattam terült el szélesen e fenséges látóhatáron. Azt hiszem a a gondolataimba mélyedtem. Sajnos azok mellett most nem volt helye szépségnek. Féltem. Amit mondott Yue, az valójában az volt, amire kicsit számítottam is tőle. Nagyon hasonlóan fogalmazta meg azt, amit már eddig is hangoztatott. "Önállónak kell lennem". Mintha csak azt akarná, hogy rázzam meg magam, mit sem törődve a következményekkel vagy az évek során belém nevelt parancsokkal. Nem volt olyan könnyű az. Még csak elképzelni, vagy elfogadni sem. Yue jót akart nekem, ezt tudtam, és ezzel szembe ment az amit mondott. Azaz hogy....ésszel tudtam, hogy nem így van. Az érzéseim viszont minduntalan egyetlen indulatos góccá tömörültek ilyenkor. Undor fogott el, és a vágy, hogy kiöklendezzem az egészet. Képes lettem volna kivágni az életem ezen részét, csak hogy megmaradhassak a régi, jól ismert életemnél. Azonban egyúttal arra is képes lettem volna, hogy a régmúltat tagadjam meg. Ám egyikre sem voltam képes. Azon egyszerű oknál fogva mégpedig, mert mindkettő valóságos volt. Megtörtént eseményeket pedig nem tudok meg nem történté tenni.
És így lesz egy örök gyötrődés az életem e két elhatározás között? Vagy választok és kiderül, hogy rosszul tettem? Úgy érzem bármelyik mellett döntök, nem jövök ki belőle jól. Megmásíthatatlan lesz, visszavonhatatlan bélyeg amely marni fog halálomig. Érthető, hogy nem is akartam választani. Ám a nem választás is rossz volt.
Nem szóltam semmit, mikor arról kérdezett, hogy bajnak érzem e, amit szeretnék. Nem éreztem annak, de veszélyesnek igen. Csak a lábaim körül húztam összébb jobban a karjaim. Ismerős volt, amit az őrült félvérekről mondott. Emlékszem, hogy egy ismeretlen férfit milyen örömmel képzeltem el holtan. Olyan volt, mintha már nem is én lettem volna. Nem akarom még egyszer azt átélni. Yuet is bántottam.
Mintha én is olyanná válnék lassan, mint a gazdáim. A gonosz gazdák. A sarokban gubbasztóknál felkaptam a fejem és rászegeztem a fiúra vörös íriszeim, de azon nyomban vissza is gubództam.
Azt hittem, hogy ezzel megelőzöm, hogy olyan gonosz legyek, mint a gazdák. Ha nem csinálok semmit, nem csinálhatok rosszat. De az is baj? Egyre mélyebb csöndben hallgattam tovább előre meredve. A friss szellő a hajamat lengette. Még mindig ugyanolyan hosszú volt, mint amilyenre Sylan gazdám növesztette. Megborzongtam. Elfogott a vágy, hogy levágjam, de az már egy lépés lenne ahhoz, hogy engedetlen legyek!
Nem mintha már így is szökött rabszolga lennék. Mégse tudtam áthágni elmémben ezt a tiltást. Egyelőre nem, és talán soha nem is fogom tudni. Nem tudom, akarom e. Egyszerre hálás voltam azért Yuenak, hogy nem mondta meg mit tegyek, pedig előtte nehezteltem rá, mert nem segített vele sokat.
Ő csak élt büszkén.
Amikor magáról beszélt, én végig őrá néztem. Tátott szájjal hallgattam végig a szomorú történetet. - Gonosz apukád van. - Hajtottam le a fejem. - Az enyém csak nem kíváncsi rám. Anyukám azt mondta, hogy egy mágus. Ember. Talán ő is úgy érez, mint a te apud. Szégyell. - Elhúztam a szám. Ez most nem olyasmi volt, mint egy panasz. Azért akartam megosztani vele ezt, mert azt hiszem közelebb kerültünk egymáshoz. Sorstársak lettünk. Persze még mindig ő az erősebb, jobb, bátrabb, de egy picivel több mindent megtudtam róla, és van ami egyezik bennünk. Örültem ennek. Annak ellenére, hogy ez azt jelentette, Yuenak sem volt szép gyermekkora.
Felálltam. Hagytam, hogy a szél meglobogtassa a hajam, a ruhám, az arcomba csapjon. Egy pillanatra lehunytam a szemem és élveztem. Hallgattam a vizet, a fák morajlását. Eldöntöttem hát hogy várok.
- Akkor még nem döntök. - Nyitottam ki a szemem, nem nézve Yuera, de ott fénylett a szám szegletében egy halovány mosoly. - Hüm, van valami házi munka, amit jó lenne megcsinálni ma? Csinálok valami ételt is. - Azt hiszem így jobb lesz. Láttam a hasonlóságot köztünk, de a különbséget is. Ahhoz, hogy ő életben maradjon, változtatnia és erősnek kellett lennie. Ehhez képest én lehet belehalok, ha a szabadságra vágyom. Túl nagy árnak ígérkezik. De még nem döntök.
Megfordultam és elkezdtem lefelé spurizni a létrán, aztán még visszadugtam a füleim egy kérdésre. - Deh, azért megnézzük a hegyet előtte? Mondjuk holnap. Az még nem jelenti azt, hogy döntöttem. >< Úgy hogy megtehetem.... ugye? - Néztem vissza rá kissé vörösen.


[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
avatar
Shagu
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"

Hol? : Samíri; Alsó város

Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Shagu on Csüt. Ápr. 02, 2015 10:14 pm

// minden után, [You must be registered and logged in to see this link.], 18+ //

A néni bent volt a szobájában. Yuet várta. Nem volt dolga és valami megmagyarázhatatlan vágy vonzotta az eldugott szike után. Kivette a ház sarkába helyezett terméskő alól. Egy ideig csodálattal bámulta a nap felé tartva, figyelve hogy csillan meg a nap fényében.

Volt egy lány. A szikét nézve jutott eszembe, pedig már régi történet volt. Nem emlékeztem rá. Első gazdámnál találkoztam vele. Ő egy cselédlány volt. Ember. Szabad ember, bérért dolgozott. Minden nap hazamehetett az anyukájához. Emlékszem, világos barna haja a derekig omlott le. Munka közben, így a nap legnagyobb részében, lent fogva össze mókás copfként. Néha-néha vetettem rá egy elejtett pillantást. Szerettem ahogy jár kel a nagy kúriában. Törékeny, mégis szívós alakja melegséggel töltött el. Olyankor magam is sokkal erősebbnek éreztem magam. Azt hiszem, egy kicsit ő tehet arról, hogy akartam még egy napot, minden este. Sosem beszéltünk egyetlen szót sem. Talán azt sem tudta, hogy miféle szerzet vagyok. Nem volt dolga velem. Nekem ez pedig teljesen megfelelt. Ő volt az én titkos erőforrásom.
Akkor láttam először halált. Az ő arcát bámulva. Nyugodt volt, békés. Úgy feküdt a dézsában, körötte vörös lével, mint egy fehér szobor. Előrehajtott fejjel maga elé szögezve azokat a nagy barna szemeket. Nem mertem megzavarni. Kisétáltam a fürdőből és nem végeztem el a takarítást.

Biztosan egy ilyen szikével vágta meg a kezeit. Láttam a sebeket. Nem voltak nagyok. Egy-egy vörös csík csak.

Felálltam és addig kutakodtam, amíg nem találtam magamnak egy egeret. Egy darabig álltam a kis állat felett, aztán elhatározásra jutván egy hirtelen szökkenéssel a markomba kaparintottam. Bevittem a fürdőbe. Deszka padló, magasan tonyosuló, kis ablakok, egy nagy dézsa üresen. Nem fürdött senki. Én sem akartam, nem is azzal foglalkoztam. Az egeret néztem, amelyik kétségbeesetten vergődött a kezeim közt. Nagy gonddal helyeztem át csak a bal kezembe, hogy a jobbal könnyebben tarthassam a szikét. Így rá kellett szorítanom az állatra. Fülsértő cincogásba kezdett és nekem kedvem lett volna a földhöz vágni, rákiáltani, de a néni nem hallhatta meg, mit csinálok. Azt nem akartam. Még inkább rászorítottam az egér testére. Minden kis int, izmot éreztem benne. Éreztem, hogy lélegzik, a szíve dobogását. Az az egér egyértelműen élt.

Felemeltem a szikét jobb kezemmel. Már fejben eldöntöttem, hogy hol fogom bemetszeni a bőrét. Láttam magam előtt, ahogy kibuggyan a vére. Mikor végül belevájtam olyan érzés lett úrrá rajtam, mintha én is sérültem volna vele együtt. Vissza kellett fojtanom a meglepett sikolyt, ami feltörni igyekezett. A kezemben éreztem, hogy az egérnek mennyire fájt ez. Engedtem a szorításon önkénytelenül is, mire az egér megharapott. Leesve viszont a vérző sebével nem jutott messzire. A sebbel a számban kuporogtam a dézsa mellett. Addig vártam, amíg az egér végleg mozdulatlanná vált. Azt akartam, hogy hagyja abba a fájdalmas cincogását, hogy haljon meg! Nem akartam látni a haláltusáját, de elmenni se tudtam. Valami ismeretlen erő tartott ott. Végül csak kilehelte a lelkét, én meg lélekszakadva rohantam a szikéhez. Felkaptam a földről, ahová ejtettem fájdalmamban. Az egér vérével volt tele. Első gondolatom az volt, hogy elviszem a rejtekhelyre, nehogy meglássa valaki. Azt dübörögte az agyam, hogy meneküljek innen, én viszont másképp értetem ezt. Nekidőltem a dézsának.

Pont ugyanolyan volt, mint amilyenben az a lány is feküdt.
Halott volt.
Egy ugyanilyen szikével ölte meg magát.

Az jutott eszembe, amit Sylan gazdám tett velem.
Bármikor megteheti újra. A barátod nem jó ember.
Elhagyott.

Nem tudtam ellenállni Sylan akaratának akkor sem, ott a városban, és akkor sem, mikor Yue értem jött. Azt hiszem, tényleg az övé vagyok. Hozzá vagyok láncolva.
Én viszont segítek neked...Adok neked fegyvert, hogy ha bántana.
Szeretem Yuet, még ha ő nem szeret, akkor is. Bár nem úgy, mint Sylan gazdámat, egy kicsit másképp, de Yue mondta, hogy többféleképpen lehet szeretni. Nem akarom megvágni ezzel a szikével. Eleget ártottam neki. Ha bántana, nem tudom mit tennék....
Nem jött el értem. Elhagyott, és én mégsem tudok rá haragudni. Nem tudnék ártani neki. Azt szeretném hinni, hogy nem... ha Yuet bántanám, akkor inkább a...

Eszembe jutott milyen békés volt az arca annak a lánynak.

Gyengén fogtam a szikét, combomon pihentetve a kezeim. Végre rájöttem, hogy választanom kell! Döntenem kellett két nagyon fontos dolog között, azonban mostanra már a választás következményeit is ismertem. Mosolyogtam. Tudtam, hogy erről magam fogok dönteni. Csakis egymagam.
Meg fogsz halni.
Jobb kezembe véve a fegyvert, magam elé tartottam bal csuklóm. Hogy is volt az a piciny vágás?
Így minden gondot egycsapásra megoldok. Nevethetnékem támadt a felismerésre. Nem leszek Sylan fogja többé, és nem kell Yuet sem bántanom! Kevésbé fájt mint vártam, egy darabig megbabonázva figyeltem a vörös csíkot. Utat tört magának lefelé a könyökömig, a földre érve pedig egybevegyült a holt egér vérével.

Keveredj csak! Most már mindegy!

A jobb kezem jött, azonban akkorra már a bal kezem remegett. Furcsállottam, mert még egész jól láttam és nem kerülgetett szédülés. Ám meg kellett tennem, úgy nem teljes és azt nem engedhettem meg magamnak. Nincs második esély. Így hát megfeszítettem magam, hogy belevágjak a jobb csuklómba is. Elvétettem. A számba kellett harapnom, és sikerült is elnyomnom a fájdalmas sikítást. Túl mélyre sikeredett a vágás, a vér felspriccelt. Egy jó adagnyi az arcomra is ment. Nem arra figyeltem. Remegve tartottam bal kezemmel a jobbat. A szike alattam úszott az egérvérrel vegyes vörös lében. Ha vízben lettem volna nem fájt volna ennyire?
Nem akartam összevérezni egy teljes dézsányi vizet, és különben sem szeretem, de ez a fájdalom ami a kezemben lüktetett elgondolkoztatott. Tehetetlenségemben álltam fel, mit tegyek? Túlságosan fáj! Megcsúsztam a véremben és egy hangos koppanással értem földet.
Ugye nem hallották meg? Még ne!
Pillanatok alatt izzadtam le, és ahogy fogyott a vér, úgy váltotta fel a helyét a bágyadt szédülés.
- Yue, Yue... -
Csak önkénytelen suttogások voltak. Féltem, igen. Megijesztett a sok kifolyt vér. Patakozottak a könnyeim, nem tudtam visszatartani a pisit, a testem magától rázkódott.
Aztán mindez elmúlt. Értelmetlennek tűnt a szégyenkezés, a fájdalom, a bánat, csak az maradt, amit el akartam érni. Ott fekve kinyújtott karokkal, véresen, egy döglött egér mellett.
Mosolyogtam mielőtt kimondtam volna. - Nyertem.

// Izé, ne ugorj időt légyszi, itt még lesz valami, amit ki kell játszanom >< Találj meg >< //


[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
avatar
Shagu
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"

Hol? : Samíri; Alsó város

Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Yue on Pént. Ápr. 03, 2015 10:59 am

Egy holló sötét árnya siklik át a falon, mintha az nem is szilárd fából képezte volna a kinti elemek gátját. Ez a lényt nem tarthatta kint, mint a szelet, a tél álmos-gyilkos hidegét és a nyár tikkasztó melegét, ezt a lényt nem tarthatta kint. Szomjazott! Széles tollpalástként engedte némán suhanó szárnyait a földre, kéjes mámorral gázol fekete lábaival a vértengerbe. Lehajolt és ivott belőle. Sötét nyelve elővillant kitátott csőréből, de nem nyalta le az aláhulló vércseppeket, nem kutya, vagy macska, hogy e módon kortyolja fel a bódító nedűt. Közelebb galoppozott a hosszú, véget nem érő álomra vágyóhoz, vörös szemiben a tébolyult buldogság lángjai csaptak fel és édesdeden simult a kölyök arcához. Teste torzzá lett, ahogy apránként madárból valami emberszerű szörnyeteggé változott, csendesen, lélegzet híján szemlélte a holt fehérré váló arcot. Kezét emelte, a szél sem képes odaadóbb gyengédséggel érinteni, megsimította a gyermeki arcot, eligazgatta a ziláltan szétterülő tincseket. Lehajolt hozzá, dörgölődzve…
- Hívd még! Csak őt! Hogy melletted én is győzhessek. – suttogta édesen. – Még ne szökj meg! Várj egy keveset. Hogy lásson még, hogy kínod feleméssze utolsó tartalékait is. – izgatottság remegtette meg a hangját. – Nem leszek hálátlan! Felfallak és egyik vörös ördög sem tud majd elérni. Szabad leszel! – dorombolta, miközben mételyező tekintetét le sem vette a ki-kibuggyanó vörös életről. Lassabban folyik, mert a fiúnak még egy rövid ideig élnie kell, hogy beérjen végre sok évezredes munkájának, várakozásának a gyümölcse. A pokolmadár szemei az ajtó felé fordultak, kivetett lényét nem láthatta meg csak a haldokló és ezért roppant hálás volt a sorsát kovácsolónak. Figyelhetett, ha akart és gyötörhette az eledelét, hogy zamatosabb legyen. Most pedig, a lakoma előtt, szívesen fogyaszt egy kis csemegét!
[You must be registered and logged in to see this link.]
Kellemetlen hideg járta át tagjaimat, takaró után nyúltam, de annak durva anyaga kicsúszott zsibbadt, fájdogáló ujjaim közül. Felriadtam, megültem, de támaszul használt karom is sajgott, egy pillanatig összeomlani látszott a félhomályban kibontakozó kunyhó minden fala. A fejem is fájt, hát persze, azután, amit Hakre megitatott velem, ez nem is csoda. Kezembe temetem arcom, fölösleges, de talán eltüntethettem a mázgás’ világot és az lassan, de tisztulni kezd. Felfedezem a gondosan kezem köré tekert sárgás anyagot, egész karomat befedi, másik kezem tenyerét is átfogja egy hasonló és amint mozdulok, már érzem, hogy vállamat is ugyan azzal a gondoskodással óvták meg. Lejjebb csúsznak ujjaim, durva tetejű, szaggatott vonalakon bucskáznak át, felgyűrt kis bőrdarabban akadnak meg, jobban fájt és elrántva kezem, már látom, hogy bőrömre friss vér tapadt és alig egy pillanat múlva érzem is a gyönge csíkot megindulni. Forró. Verekedtem volna? Nincs kizárva. Emlékektől mentes, üres fejjel tekintek körül és érzem, ahogy a szívem vágtázni kezd, a lélegzetem pedig elfúl. Agyagedények, éppen csak egy pár darab. Szárított hús, gondosan felaggatva és néhány fonnyadásnak engedett téli bogyó. Fel sem fogtam mennyire vágyom, hogy az ő rejteke legyen, pedig kívánt esszenciájának nyomát sem éreztem. Megmozdult egy árnyék, nyomán pedig a fényár öntötte el a két embernek már szűkös üreget. Hunyorogva, megfeszült tagokkal, készen a támadásra vártam, hogy az óvatosan besettenkedő alak szándékai kiderüljenek.
- Á felébredtél!? – érdes hangja senkiére sem emlékeztetett, csalódottan kutattam vonásai után, amit még mindig takart a topa, sárga fény. – Majd két napot átaludtál barátom.
- Kettőt? – kis híja volt, hogy be nem vágtam a fejem, olyan lendülettel igyekeztem felállni. Shagu vár! Hirtelen fejszámolással is talán a harmadik, negyedik, de az is lehet, hogy ötödik napja vagyok távol és azt ígértem másnap hajnalra visszaérek.
- Hohó! Csak óvatosan, kis híján összezúztad magad azon az istenverte sziklán, ne most törd be a koponyád! – elkapott és a földre parancsolt. Undor fogott el, gyűlölet, ahogy belepillanthattam szemeibe és talán ezért is vezette másfelé a tekintetét, én pedig elhúzódtam tőle. Koszosnak éreztem magam, most, hogy tudatosult bennem ő kötözhetett be, legszívesebben letéptem volna az összes gyolcsot. Felkavart, az okát pedig nem értem.
- Mennem kell! – megmásíthatatlan elhatározás volt a részemről és mindenféle előzetes gondolkozás nélkül cselekedtem is. Ezúttal nem a karom, a bokámnál fogva marasztalt és csak kis híja volt, hogy habozás nélkül meg nem rúgtam. – Ere..
- Neked segítség kell! – kikerekedett szemekkel meredtem rá és meg sem próbáltam titkolni mennyire nem érdekel, hogy igaza van, vagy sem. Igaza volt!
- Eresz el, amíg szépen kérem! – szomorú képe láttán sem bántam meg, hogy lealacsonyító éllel, fenyegetve szóltam hozzá. Köszönet? Illet volna megköszönnöm, hogy megmentett, hogy ápolt és nem hagyott a sorsomra, de a látványától egyszerűen felfordul a gyomrom. – Eresz! – sziszegtem és már nem tehetett másként, eleresztett. Lehunytam a szemem, még is mi a jó isten ütött belém, még azzal az átokverte égimeszelővel sem viselkedtem így, azt hiszem. – Ne.. – nem tudtam befejezni. Olyan sok minden kavargott bennem és egyik sem volt már érezhetően tiszta, összevegyült az öröm a gyűlölettel, a remény mások fájdalmának látványával, a menni és a maradás kínzó sürgetése sem volt már egyértelmű. Az idegen pedig nem szólt, nem hittem a szememnek, ahogy bűnbánattól telve hajtja le a fejét és mereven nézi a földet.
- Sajnálom. – de nem éreztem így, de még ezt sem bántam. – Köszönöm a segítséget, de most mennem kell. – kell, olyan vészjósló érzéssel töltött el ez az egyetlen szó, hogy nem is emlékeztem mi módon, melyik úton keveredtem a” hazavető” útra. Egy darabon biztos, hogy futottam, rohantam, ahogy csak bírtam, de aztán elpárolgott a kényszer és csak gondolatok nélkül, tudva, hogy vissza kell mennem tettem lábaimat egymás után. Sosem tűnt még ilyen hosszúnak az út, a házat már egy ideje láttam, nem volt hívogató és ez olyan hihetetlen volt. Valahol a kis kert sarkában éreztem meg először, halvány volt és incselkedő, egyenesen a fülembe súgta: a Te hibád! Vér, Shagu vérének az illata volt. Az éhségtől űzött vadak törnek úgy maguknak utat, ahogy én tettem a ház ajtajával, odabent pedig nem azt láttam, amit vártam. Semmit sem fordítottak fel a máséra vágyó gyilkos kezek, a vészterhes esszencia pedig vezetett, készségesen, egészen be a kis szobácskába.
- Shagu… - hogy ki e mondtam, vagy csak akartam, fogalmam sincs. Kezei a kezemben nyugodtak, de vajon elszoríthatom e a vérző sebeket időben.
- Ez az ő döntése, miért nem fogadod el? - dézsa szélén, vértől mocskos tollruhában kellet szembenéznek Goroval. – Miért mentenéd meg? Hiszen szenved! Szolgalelkű, te pedig nem akarsz az urává válni, sőt, Te akartad, hogy önállóan döntsön. Most! Fogadd el szépen, tiszteld a döntését!

// micsoda helyzet *.*
ne aggódj, nem lesz baj max egy kicsit démonibb lesz az átlagnál ^^ fáradtan nyűgös o///


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Shagu on Pént. Ápr. 03, 2015 12:24 pm

Üveges tekintettel meredt maga elé. Azok a nagy, vörös íriszek elfakultak. Vért látott. A kezéből kifolyó életet. Lassan folydogált a külvilág felé. Érezte a szellő leheletett. Hívd még.
Egy szót formált ajka, hang azonban nem jött ki rajta. Fáradt volt. Yue.
Csak őt!
Nem volt elég ereje hozzá, de egy cseppet se bánta. Már érezte a befejezést. Eldöntetett. Újabb próbálkozás helyett egy torz vigyor ült ki rá.
Szabad leszel.
A hang halottnak tetszett számára. Rideg volt, mégis hívogató. Feketébe bújt szellem. Érte jött. Talán azért a lányért is elment anno, és most érte jött el. Nem félt tőle, nem úgy, mint a sok halandó emberi lénytől. Ő halhatatlan volt. Egy szellem. És ez a szellem most őt akarta.
Várj egy keveset.
Szemei előtt mint megannyi pillanat, cseppenként hullott alá a vörös nedű. Várt. Észrevétlen lélegzett, egyre halványabban, szemnek alig láthatóan. Egybefolytak a pillanatok, s a következő dolog melyre megremegett, az az érintés volt. Nem érezte meg az illatát, pedig olyan jellegzetes. Átható, akár csak egy virágos kert. Ha jobban magánál lenne furcsállná, szomorúvá tenné, de akkor csak a saját, bizarr békéjét élte meg.
A szavak, azok a szavak, melyek fájnak, ha figyel rájuk. Nem értette őket már. Egybefolytak. Ő azonban újra szólásra nyitotta a száját. Eszébe jutott valami.
Yue.
- Üdvözlöm Yuet. - Távolról szólalt meg, vontatottan, utolsó erejét emésztve fel. - Nyertem. - Aztán elmosolyodott. - Szeretlek. - Mo-stmár-mind-enren-ben ... leh- - Még ki akarta mondani. Még tudatni akarta, hogy vége. Megmenekültek. Nem kell többé senkinek se szenvednie. De nem mosolygott többé. Túl lassan jön el a vég. Még kibuggyant egy könnycsepp.


[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
avatar
Shagu
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"

Hol? : Samíri; Alsó város

Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Yue on Pént. Ápr. 03, 2015 1:21 pm

Más szavai, más szavait kell hallanom eltűnő, mérhetetlenül fáradt hangján. Semmit nem tanult? Dühösen, azt se bánva, ha most leheli ki a lelkét nézem őt a vörös tóban, saját nedveiben fürödve. Semmit nem hajlandó eltörölni a béke, ó nem! Soha, egyikük sem tanult a békéből, csak abból, ha már elvették tőlük mindenük! Elengedtem a kezét, hagynom kell, hagynom kell, hogy eltűnjön és még is azt akarom, hogy végre érezze át a tettinek a súlyát, elvárom, igen is elvárom, hogy megannyi késéles akarat közül felnevelje a sajátját. Goro kárörvendő alakjára emelem a tekintetem, még magabiztos, de ahogy fényes tollain fehér árnyékot vett előmerészkedő hófehér valóm, bizonytalanságának szárnylebbentéseivel menekül.
- Éhes vagy? – megtorpant és összezárta szárnyait. – Hát … akkor még éhezz! – éles károgással válaszolt, el akarta nyomni a hangomat. Nem bírt rám nézni, nem állhatta a tiszta ametiszt folyton változó árnyékait. – Takarod! Takarodj és vissza se gyere, amíg nem hívlak! – élvezettel töltött el, hogy láthattam a mindig fölényes, ocsmány lény kétségbeesett kapálódzását, ahogy a tér elnyeli. Nem maradhat, eddig is csak azért lehetett mellettem, mert megtűrtem és most elég volt! Elhaló, még is érezhetően szörnyülködő nyögés szakadt fel a hátam mögött, nem néztem hátra, elég volt hallanom, ahogy az anyó az ajtó keretének támaszkodik.
- Rendben? .. Minden?.. Szeretet? .. – szavakat ragadtam meg, száműzve belőle minden érzelmet. Lehunytam a szemem, nem szabad, tudtam, de képtelen voltam elnyomni a tulajdon önzőségemet. A kiontott vér lassan ragadóssá váló tócsája újra folyóssá válik és halványodik, eltűnik, visszaszivárog az erekbe, a testbe, amelynek gazdája önnön kezével ontotta ki. A sebek, akaratom nyomán záródnak össze, egy pillanatig, csak futó gondolatik latolgatom csak, hogy eltüntetem őket, mintha soha meg sem történt volna ez az egész. De nem! Viselje döntésének örök emlékéül. Megérintem az arcát, hűvös, de lassan, ahogy szíve újra bő vérben fürödhet, érezhetően egyre melegebb és melegebb. Gyengéden emelem meg a fejét, törzsét, hogy ölembe véve elvigyem innét. Az öreg boszorka félreáll, nem mer rám nézni, tudja, hogy egy magamfajta lény mennyire erős és mennyire törékeny is. Csak az ágyig, éppen csak odáig jutunk és inkább már ejtem, mint teszem a tiszta vánkosra. Fáj beismerni, de nem tudom szeretni! Eltörte annak a kis szeretetszelencének a falait és hiába fognám körbe, megszökik belőle minden. Nem akarom megóvni. Nem akarom tovább vezetni! Nem akarom látni sem! De, de akkor miért hoztam vissza az életbe? Kínozni, mint eddig mindenki? Nincs bűntudatom, még sem bírok megmaradni a falak között, nem értem a mozdulatot, amivel megsimítom az arcát, eligazgatom izzad homlokába ragadt tincseit.
- Te nem szeretsz, hiszen azt sem tudod mi a szeretet… - elhátrálok tőle. A boszorka is összeszedte magát, közelebb merészkedett, ajkait szólásra nyitotta és én még idejében ingattam meg a fejem. – Vigyázz rá, ha akarsz. – nincs kérés a hangomban, sem célzás, hiszen tétovázás nélkül hagyom őket magukra. Friss levegőre van szükségem! A tornác legvégében, a legtávolabb az ajtótól találtam meg menedékemet, a vizet és a zöldellő mezőt néztem, bosszantóan tiszta volt az ég és káprázatosan szikrázott a Nap. Mintha, mintha semmi nem vett volna tudomást a benne és a bennem dúló viharról. Ezüstfehér szálaimat egyenként emelte meg a szél, elcsalta rövid, kavargó táncba hívva. Talán, itt az ideje, hogy Yue meghalljon és végre, arra a kis időre, ami így megadathat megint Shion legyek.


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Shagu on Pént. Ápr. 03, 2015 11:17 pm

Meg akarsz halni?
Koszos rabszolga!
Gyere csak, vártunk már!
Mit képzelsz, hogy csak úgy megteheted?
Nem leszek hálátlan!
Megtaposlak, büdös szolga! Pfej!
Ne szökj meg!
Dögölj meg!
Meg fogsz halni.
Felfallak, és egyik vörös ördög sem tud majd elérni.
Az enyém vagy.
Nem vagy te jó semmire!
Gondolkozzál! Kinek kellenél?
Szabad leszel. Sötét volt. Nem láttam semmit. A kezem ernyedten lógott alá a mély felé. Megmozdítani sem tudtam és azok a hangok. Különböző emberek szólongattak. Olyanok, akik bántottam engem. Nem értettem. Hol vagyok? Ez az a hely, ahova halálom után jutottam? Ez a hely nem jó! Nem volt békés... Szólni akartam, de nem ment. Nem jött ki hang a torkomon.
Valahol a sötétben vízcseppek hullottak alá.
Azt akartam mondani, hogy ne bántsanak, már megtettem, amit tennem kellett. Megszabadultam Sylan gazdám nyomorgatásától, és Yuenek sem okozok többé gondot. Hang azonban nem jött a számra. De ők értettek, még ha nem is tudták mit akartam közölni velük, tudták hogyan érzek. És kinevettek.
Nézd csak meg a kezed!
Lehajtottam a fejem, hogy szemügyre vegyem mire is akartak célozni, és akkor vettem észre, hogy a csuklóimon két nagy vágás éktelenkedik.
Sokkal csúnyább és elnagyoltabb mint annak a lánynak.
Azon keresztül pedig patakként zúdult kifelé a vér.
Ők pedig csak nevettek rajtam. Éktelen hahotába kezdtek.
Nézd csak meg! Véged!
Megijedtem. Meg fogok halni! Még egyszer! Mi ez a hely? Kik vagytok ti?
Válasz nem jött.
Egyszer csak a vér meggondolta magát és mintha csak ellent akarna mondani a hangoknak, elkezdett visszafelé folyni a karomba.
Felkiáltottam. Hirtelen jött és fájt is.
Hátulról sikítás metszette át a sötétet.
Szörnyeteg!
A talpam alatt vörös tóként állt a vér, és az úszott felfelé az ereimbe. Benne tükörként pedig nem a saját arcomat láttam meg hanem vágásokat, szem helyett, torz sebet a száj helyén, csapzott véres hajcafatokat a hajam helyett. Egészen addig nem is láttam áll élt, míg nem az a más is felkiáltott velem együtt. Elnyújtottan, rendellenesen esett a nyakra....
.... A levegőt markolászva, levegőért kapkodva üvöltöttem fel. Ott ébredtem azon az ágyon, ahova aznap éjjel helyeztek. Tágra nyílt tekintettel meredtem előre. Épp az ajtó irányába. Észre se vettem, hogy mellettem egy alvó hölgy riadt fel kiáltásom nyomán. Az előző rémképek után nem tudtam, hol vagyok. Nagyon úgy tűnt, hogy azon a helyen. Élek? Nem! Nem lehet, ez egy újabb illúzió! Megőrülök! Megőrültem és ez a büntetésem, amiért eldobtam az életet! Újra és újra egyre rosszabb látomások elé állítanak.
Zihálva nyeltem a levegőt, még csak oldalra se mertem nézni. Nem hiszem el! Nem lehet!
Az újabb feltörő sikoly mellett ki tudja milyen ebéd , esetleg vacsora maradéka jött fel. A szám elé emeltem ösztönösen a kezem, de mire ténylegesen is kiadtam az egészet, valahonnan egy tálka termett előttem. Kiürítettem a gyomrom minden tartalmát bele, szinte megtelítve.
Azon kattogtam, hogy mi ez?
A kezem! Mindkét kezemen ott volt a vágás.
Ne, ne! Mi ez?
Megtettem.
Egy öreg kar nyúlt a tálért. Óhatatlanul is vitte magával a tekintetem. Megragadtam öreg kezét. Nem tudtam beszélni, csak a tekintettemmel könyörögtem neki, ő pedig morcosan válaszolt.
Ő volt. Nincs kétség.
- Elmondom neki, hogy felébredtél. -
Megráztam a fejem. Csak azt ne! Kirántotta a kezét a szorításomból. Gyenge voltam, könnyen lehetett.
- De igen. Ahh....
Lerogyott a székre, amin eddig ült.
- De felébreszteni nem fogom, ha már alszik. -
Yue! Itt van. Ő mentett meg. Érzem az illatát magamon.
- De az istenekre, hogy tehetted ezt? - Állt fel az asszony. - Felfogtad milyen fájdalmat okoztál neki? Vagy direkt meg akartad kínozni? - Becsukódott az ajtó mögötte. Hogy én? Őt?
Ezt tettem volna?


[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
avatar
Shagu
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"

Hol? : Samíri; Alsó város

Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Yue on Szer. Ápr. 08, 2015 8:06 pm

Lustán kúsznak egymás után a percek, kínzóan hosszú a csend. Az anyó már nem mászkál, léptei alatt nem nyög a padló és a szék lába sem karistolja a nyers falapot. Vár, velem és még is nélkülem. Nem nézek hátra, nem várom visszafogott lelkesedéssel, hogy mikor nyílik az ajtó, csak várok, üresen, mint egy kiszáradt tómeder. Lehunyom szemem, mintha az üvöltés közvetlenül mellettem szakadna fel a kétségbeesés és rémület minden erejével. Ujjaim a meghagyott pallóvégek vékony peremére feszülnek, merőn nézem a feltámadó szélben hullámzó ezüstös fűrengeteget, még pislogni sem merek. Nem gyűlölhetem, hiszen, hiszen oly nagy erő kell, hogy megálljt parancsoljak magamnak. Mennék! Elengedem a megszorongatott fát, elég volt egy pillanatra felidézni a sebeket, a vékony próbát és az elvétet mély hasadékot. Ellököm magam, nem vallom be, de menekülök! Ki tudja, milyen messzire vinnének lábaim, ha lenne bennük erő, de néhány óra kevés, hogy legyen. A Nap melegét elvette az éjszaka királynője, s lopott fénye már csak hideget terít a vidékre. Kifulladva állok a réten. Mit kéne tennem? Vissza akarok nézni és nem teszem, képtelen vagyok, vagy nem tehetem? Felemelem pillantásom az égre, a végeláthatatlan éjsötét tájon milliónyi mécses pislákolt, mindig csodaszépek voltak, most még is egy ravatal kötelező díszeinek éreztem mindegyiket. Egy sem volt kedves! Megemeltem a kezem, egy pillanat alatt kelt életre a vágy, hogy közéjük térjek meg, különös vággyal és gyengédséggel fogom két tenyerem közé a Hold, fogyó, heges alakját.
A szél vaddá válik, megborzongok, de meglepettségemre nem érzem a hideget és nem is reszketek tőle. Lassan, engedve e gyöngéden törődő erőnek, lehunytam szemeim. Éreztem, ahogy a tápláló erő bőröm alá kúszik, kellemes bizsergése, alattomos lassúsággal zsibbasztotta egész lényemet. Egyszerű, de mindennél tisztább kín volt eddig érezni, ahogy a ruha finom anyaga elcsúszik bőrömön, nehéz volt elviselni minden egyes megfontoltan vett kortynyi levegőt, tűrni az alaktalan levegő érintését. Egy kis enyhülés. Kezeimet néztem, szomorúnak éreztem magam és az elmúlt időszak minden értetlen keserve egyszerre követelt magának hangot. Néma maradtam. Vonakodva mozdultam meg, tudattalanul tettem egyik lábam a másik után és mire feleszméltem, kezem már a kilincs előtt tétovázott. Az utolsó pillanat jogán, visszatáncoltam volna, de az ajtó nyílt és elfordulhattam volna, de a zilált ősz fürtök takarta sápadt arc és vesébe látó szürke szemek egyszerűen beparancsolta. Beléptem és némán követtem az anyót és ő vezetett volna egészen az ágyig, de megálltam az ajtóban, kerülve a bestiafiú látványát a kárörvendők mosolyával. Nem fog megismerni! A magabiztosság lassan olvadt le az arcomról, sután tűrtem a fülem mögé egy ősz tincset, ahogy a holdfény hiánya egyre jobban érződött. A falnak dőltem, a földre vetve a pillantásom, a nyitott ajtó résén apránként araszolt befelé az ezüstös fény.
- Mit mondjak? Mit tegyek? Mit akarsz? – szavak, Shagunak címezve, érzések nélkül.


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Shagu on Szer. Ápr. 08, 2015 9:25 pm

Azt hittem tudom, de nem. A néni pedig metszőn tekintett rám, azokkal az átható tekintetekkel.
Megkínoztam. Ő kellett nekem, de ő vele nem foglalkoztam volna? Ilyen lennék? De honnan? Miért?
Hiszen nekem eddig mindenki csak...

Megrugdostak, megtapostak. Azt kiabálták neked, hogy egy semmirekellő vagy. Senkinek sem kellettél. Te, tee, nem vagy te semmi sem.

Ilyennek láttam mindenkit. Őt is. Gonosznak.
Yuet gonosznak láttam.
Az ágyon feküdtem, s félig nyitott szemhéjon át tekintgettem kifelé. Fájdalmat okoztam a számára. Azzal okoztam mindezt, hogy feladtam.
Yuet én... összébb húztam magamon a takarót. Fáztam. ... miért teszi ezt? Miért esik neki rosszul? Miért nem olyan, mint a többiek?

Azért haragudtam rá, mert nem gyötört meg. Mert ő jó szándékú volt velem. És ezért bántottam. Ezért szúrtam bele a kést. Ezért vettem figyelmen kívül amit mondott.
Vége.
Hiszen döntöttem.
Nincs visszaút.
Végül azt kapom, amit mindenáron el akartam kerülni. Egyedül maradok. Eltaszítottam magamtól az egyetlent, aki segíthetett volna.

Én mondtam neki. Gyenge vagyok. Az ő hibája. Nem hallgatott rám.

Az ajtó nyílt. A néni jött be, nem szólt, nem nézett én rám. Megállt a fejrész mögött és hátra pillantott. Egészen addig, mintha ösztönösen blokkoltam volna a jeleket, amik az agyam felé küldték még egy személynek a jelenlétét, észre sem vettem.
Ott volt.
Egy fehér hajú, magas fiú.
Nem néztem sokáig, csak egy pillantás volt. Olyan érzésem támadt, hogy már egyszer találkoztunk. Valamikor a ködös régmúltban, de ismeretlen volt a számomra. Az arca, a tekintete. Egy sokat megélt, keserű ember arca volt ez. Ki ő? És miért van itt? Bele kellett szagolnom a levegőbe.
- Yue?! - Nem értettem, de tudtam. Minden kétséget kizáróan ő volt az. Ez az ő illata volt. Olyan erős, hogy csak is a sajátja lehet. Már nem érdekelt, hogy "ki ő" és miért ilyen. - Te vagy Yue! - Félénk lelkesedéssel ejtettem ki a szavakat. - Mint a róka. Érzem az illatodon. - Azt hiszem nyeltem egyet. Nem jön be. Nem néz rám. Vár. Azt akarja, hogy mondjak valamit.
Szavak.
Fájó szavak.
Sajnálom.
Nem tudtam kimondani. Annyiszor kellett már, és annyiszor tettem már meg. Nem ment, pedig most kellene csak igazán.
De hát miért tegyem meg?!
Félre néztem. A lepedő redőződéseit bámultam inkább, mint hogy rajta kelljen tartanom a tekintetem. Fájt. A szavak éle. Olyan semmilyen volt. Érzelem mentes.

Ezt érdemled. Te kapáltad ki magadnak. Élvezd is ki!

Nem szóltam. Tanácstalanul döntöttem félre a fejemet. Mit tehetnék? Már tettem.... valamit, ami nem volt jó. Amit azt hiszem, őt látva, egy kicsit bánok is. Nem tenném meg újra. Ahhoz túlságosan kegyetlen vég volt. Nem akarom átélni újra. De az a fájdalom semmi ahhoz képest, amit ő rajta láttam, mikor megjelent a néni mögött.
Hát tényleg így érez. És ezt én okoztam neki.
Ha, ha hagyom, akkor talán elmegy. Nem lesz velem gondja többé.
Az majdnem ugyanaz, mintha meghalnék...
Ugyan látszólag feléje se néztem, de amint megmozdult, felkaptam rá a fejemet. Megijedtem, hogy az előbbi gondolataim valóra is válhatnak. S bár könnyebbnek éreztem, minden eddiginél rosszabb érzés töltött el azzal kapcsolatban.
- Várj! - Estem ki hirtelenjében az ágyból. Fél térdre egyenesedtem. Nem teheti! Azok után, hogy visszahozott nem! Megmentett! Semmissé tette a döntésemet! - Miért? Miért? Miééért? - A padlónak üvöltöttem. Tudom, hogy én vagyok a hibás, nem vagyok normális élőlény. Végtére is eddig egy bogárnak is több élettere volt, mint nekem. És mégis miért én érzek ilyen mérhetetlen haragot?
- Ez nem igazság! - Folytattam kis szünet után, nem is várva meg, mit reagált. Ha kimegy, ha tényleg kimegy én.... akkor is végig mondom. Majd a néni egyszer leállít.
De a szemébe nem nézhetek. Most nem. - Egész életemben azt sulykolták belém, hogy egy haszontalan semmirekellő vagyok. Hogy senkinek sem kellek. Hogy bárki megölhet bűntudat vagy sajnálkozás nélkül! Hogy értéktelen vagyok!
Végül miért...
- Csak a padlót. Csak azt néztem. - ...miért az én hibám, hogy el is hittem!
Mit akarok? Mit tegyen? A földre csaptam. Gyenge voltam, ám a düh adott valamicskét abból a tartalékból.
- Legyen! Soha nem tudtam mit akarok. Nem voltam képes döntést meghozni, te pedig nem először kívánod ezt tőlem. - Fájt a mellkasom. Nehéz volt beszélni. Emberek hangjai kiabáltak velem régi, elfeledett szitkozódásukkal, parancsolgatásaikkal, miközben én Yue felé dobáltam saját feszültségemet.
- Azt mondtad a barlangban, hogy szabad vagyok, de ez nem igaz. Talán én vagyok ezen az átkozott világon a legjobban megkötözve! Idebent... - elcsuklott a hangom, miközben a szívem tájékán szorítottam az izzadt pólót magamon. - Nem hittem neked, hiszen tudtam az igazságot, de mégis... olyan, olyan jól esett! - Nehezemre esett beszélni. A hangok azt akarták, hogy maradjak csöndben. "Tegyem a dolgomat". De most az egyszer nem. Ha belebolondulok, akkor is elmondom ezt Yuenek!
- Tudod, miért maradtam én életben, míg a társaimat a halálba kergették? Mert ragaszkodtam az élethez! Bármit megtettem a holnapért, ami csak újabb szenvedést tartogatott. És most? Most már nem fontos az életem. ... - El akartam nevetni magam. Úgy mondtam ki, mintha ez egy erény lenne. Azonban csak könnyek gurultak lefele az arcomon. Átkozott sós lé!
- Nem akarok többé visszamenni oda. Nem vagyok szabad, de rabszolga sem akarok lenni. - Ekkor néztem fel. Itt vagy még? - Egy bolond vagyok, igaz? - Ökölbe szorítottam mindkét kezem. Már mindegy, milyen vagyok. Ez lettem. - Úgy érzem, akkor vagyok a legbolondabb, amikor rád nézve elhiszem, hogy lehetek ennél több is. - Sikerült valamiféle, bágyatag nevetést összehozni. - Nincs jogom ezt kérni, tudom. - Őt kerestem, az én Yuemat! - De nincs másom rajtad kívül. Én csak egy rabszolga vagyok. Csak a gazda-szolga viszonyt ismerem. Te viszont más vagy. Eddig... - lehajtottam a fejem. - ... féltem tőled. Attól amit képviselsz. Attól rettegtem, hogy nem fogok megfelelni. De akarom! A-Én, ... nincs mentségem arra amit tettem. - Folytak a könnyeim, és hol a Yue irányába, hol a földre szegeztem tágra nyílt vörös íriszeimet. Ha már nincs itt, akkor sem beszéltem hiába. - Mutasd meg, milyen szabadnak lenni! Segíts! Egyedül nem megy! - Lehunytam a szemem. Az előbbivel minden belém vésett szabály ellenére cselekedtem és most megbosszulta önmagát. A fejem fogtam fájlalva és hangosan sírtam. Mit tettem?


[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
avatar
Shagu
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"

Hol? : Samíri; Alsó város

Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Yue on Szer. Ápr. 08, 2015 11:16 pm

Súlyos perceknek tűnt, míg pilláim lecsukódtak, mert neki pont most kellet felismerni az illatok közül azt a közös esszenciát, amit nem moshatok le magamról, hozzám tartozik, én vagyok. Én? Yue? Olyan egyszerű lenne a képébe vágni, hogy nem én vagyok és még helyesebb lenne csak úgy odavetni, hogy ő pusztította el. Nem félek, hogy jobban megsebezném, már nem okozhatok neki nagyobb fájdalmat, hiszen megmásítottam az első önálló döntését. Még mindig nem bánom, kéne, tudom, hogy kéne, de képtelen vagyok rá, ahogy arra is, hogy elmosolyodjak a megnyugodtak színtelen görbéjével. Él. Mozog. Gondolkozik. Elpillantok az ágy mellett, nem válaszoltam és nem is akarok, a boszorka figyel, tekintete rajtam és rajta is pihen, érzem unszolását. Eleget tettem a néma kérésének, megnéztem. Most pedig ennyi elég is volt, nem akarom látni, hogy vedlik gyermeki szelídsége újabb alázatossággá. Megtámaszkodtam, egy pillanatra muszáj volt, hogy magabiztosan hagyjam magam mögött a szobát.
Az a szó, azaz egy, úgy csattant, mint egy megmásíthatatlan parancs. Várj! Megálltam, de nem fordultam felé, elég volt oldalra fordítani a fejem, hogy lássak belőle valamennyit. Gyenge tagokkal, reszketve kuporgott a földön. Pont annyira kíváncsi rám, mint én rá, ezt kellet látnom a padlót mereven bámuló tekintete révén. Gondolatok fogantak meg bennem, azok, amelyeket órákkal ez előtt képtelen voltam, talán nem is akartam megfogni. Miért nem állhatjuk egymás tekintetét? Miért nem támogatjuk egymást a helyett, hogy folyton megtaláljuk a legfájóbb pontokat? Nem kéne gyötörnöm magam, hogy megleljem a választ, talán már tudom is, az első pillanattól kezdve tudom az akkor még jelentőséget nem nyert kérdésre, hiszen pont ugyan az, az oka, amiért a pokolmadár is folyton ugyan azt mondta. Meg fog ölni! A villám sosem kegyelmez, nem nézi mit is súlyt halálra, csak kiadja a dühét. Fájni fog, de ahhoz már hozzászoktam nem igaz? Még is, halogatni akartam, azt az árszerű vallomást, aminek érkezését az elhamarkodott mozdulatok harangoztak be. Fáradt még, ne tetézze kimerültségét akaratos beszéddel. Ezt kellet volna mondanom és figyelmeztetni, hogy szörnyen remeg, sápadtabb, mint a frissen szirmot bontó kamilla. Késő volt, titkon pedig tudtam, hogy ennek így kell lennie. Valamikor el kellet távolodnom a valóságtól, egy bizonytalan pillanatban megtettem, a szavak váltakozó hangszíne között nem volt nehéz eltévedni. Nem voltam felkészülve, az a szilárd maszk, akit Yuenak neveztek el, eltűnt és nem bújhattam csak olyan könnyen újra mögé. Mindkettőnk előnyére vált volna.
- Miért? Miért? – csendesen ismételtem első kérdéseit. – Miért most? Miért ezek után jutottál el odáig, hogy mindezt elmond végre? – felé fordultam, hogy nyíltan rászegezve tekintetemet kérjem számon. – Most is az életedhez ragaszkodsz? Belekapaszkodva abba, aki majd a végén mindig megment és nem olyan gonosz, hogy rögtön üt, ha rosszat teszel? Sőt, nem hajlandó megalázni? … De ez neked így nem jó?! – hátrább lépek. Nem szabadna többet mondanom, nem szabad, de amit ott a mezőn még csak el sem kellet fojtanom, most feltartóztathatatlan. – Nincs parancs, csak saját döntések ezért te inkább olyat keresel, aki cselekszik helyetted, megmondja, mit tégy. Üdvözlöm Yuét! Nyertem! Ezek voltak majdnem az utolsó szavaid, vagy inkább annak a szörnyetegnek a szavai? Meg sem kérdezem, hogy mikor… - megtámaszkodtam az ajtófélfában, lehunyva egy pillanatra a szemem. – … én egyszerűen csalódtam benned és szörnyen érzem magam, mert nem tudom eldönteni érdemes volt sietni egy olyanhoz, aki talán egy kicsit sem aggódott. – hogy jutottam el ide? Megemeltem a hangom, de közel sem kiabáltam és hogy nem remegett meg, azaz indulat legcsekélyebb esszenciájának a hiánya miatt eshetett meg. Néztem, őt és könnyeinek sötét nyomát a padlón. Elfordultam, homlokomat a fának nyomtam. Mindig ilyen nehéz volt?
- Shagu, - lassan hagytam, hogy az állást és a járást megtagadó lábaim végleg ellentmondjanak akaratomnak. Nem tudtam tovább állni és így a hátam mögött hagyni ezt az egészet, ehhez most igazán fáradnak és kuszának éreztem magam. Egy távoli hang hívása pedig elijesztette megkezdett mondatom szavait. -


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Shagu on Szer. Ápr. 08, 2015 11:51 pm

Nem akartam hallani. A dühe átmetszette a bőrömet és egyenesen a szívemig hatolt. Olyan közel volt, hogy nem tudtam kitérni előle. Sehogyan sem ment. Volt egyáltalán valaha olyan, akihez ennyire közel álltam? Gyenge! Hallom a hangján!
Ő hozott vissza a halálból. A szavai. Dühösek. Feldúlt. Azért, mert, hogy is mondta?
Csalódott bennem. Milyen kifejezés ez?
Nem akartam hallani. Nem akartam itt lenni. El akartam menni, de nem tettem. Ezt pedig nem csak azért, mert fizikailag képtelen lennék rá. A közelében még mindig sokkal jobb volt, mint bárhol máshol. A kemény beszéd, a zaklatott hangnem is sokkal vonzóbb volt, mint eddigi életem mézes mázos egyvelege. Még az akkori jó is eltörpül amellett, hogy Yue kiabál velem.
Nem tudtam válaszolni. Nem tudtam nemet mondani. Ellenkezni. Sokkolt. Igaza volt. Miért?
Féltem. Tőle is féltem, mint mindenkitől egész idáig. Féltem, és a kedvében akartam járni. Úgy bántam vele is, mint eggyel a gazdáim közül, miközben azt hittem, hogy nah majd most más életem lesz. Ugyanazt tettem vele. Elzárkóztam előle, nem ismertem meg őt.
Nem tudom miért. Sosem fogom megtudni.
Kiáltani akartam, az jutott eszembe, hogy egyedül maradok. Csalódott bennem, és és... mi jön ezután? Mit kellene tennem? Mit kellene akarnom?
Csak sírni tudtam.
Én vagyok Shagu. A rabszolga. Nincsen anyám, apám, nekem csak te vagy. Téged sem kíméltelek.
Felforrt a vér bennem, olyan érzés vett erőt rajtam, mint akkor azon az éjszakán.
Nem aggódtam...
Más szavait...
Azét a szörnyetegét....
Igaza van. Elárultam. Most pedig, most.... nem volt levegőm, már csak nyeltem a szükségeset. Éreztem, ahogy egyre inkább átveszi az uralmat a testem felett az a bizonyos erő, amiért Yue "villámcsászárnak" nevezett.
Majd, még mielött kitörhetett volna, volt egy pont. Csend volt és üresség. Akkor láttam.
Nem!
Öreg kezek markolták meg a vállam.
- Ne erőltessed magad túl. Fekü'dj vissza kérlek. -
Pont kapóra jött. Belemarkoltam a karjába. Arra használtam, hogy felállítson, ám eszem ágában sem volt az ágyat megközelíteni. Ezt a néni is gyorsan észrevette, mégsem ellenkezett. Beletörődött a választásomba és segített Yue mellé evickélnem. Lerogytam a közvetlen közelében. Még mindig könnyektől maszatos volt az arcom, és még mindig nem tudtam mit mondani, de már ez is lényegtelen volt.
Azt mondta, hogy csalódott bennem. Értem már.
Halkan a vállára ejtettem a fejem. Kimerülten, újabb sírógörccsel küszködve engedtem szabadjára könnyeimet. Had hulljanak. Ma megengedem.
Ezek szerint többre tartott engem.
Azt hiszem ma döntöttem még valamiben. Nem romboltam le ezt a házat is.


[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
avatar
Shagu
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"

Hol? : Samíri; Alsó város

Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Yue on Csüt. Ápr. 09, 2015 11:05 am

Elmosódott a világ, de amilyen törött, darabos szürke és ingatag színes lett minden úgy vált egyre tisztábbá minden hang. A kinti szél motozása, ahogy megrázza a fák dús koronáját, megemeli és tengerként mozgatja a füvek minden szálát. Oda vágyom, had tompítson el a zöld csacsogó suttogásával. Tiszta, önzetlen beszédüktől sosem kellett tartanom, bennük nincs álság. Bántóan érdessé nőtt az anyagok mindig nesztelennek tűnő surrogása, nem akartam hallani és látni sem, csak végső kétségbeeséssel kapaszkodtam a gondolatba. Ha nem látom és nem hallom, akkor nem érhet el! Riadtság mozdított meg, legszívesebben belesimultam volna a megmunkált fa vaskos gerendájába, csak ne kelljen elviselnem. De ott volt, nehéz és bár nem viseltem magamon az általa okozott sebet, jobban fájt. Forró homloka, lángot lobbantott, koponyájának súlya szilánkokra törte csontjaim. Kérdem én, hol a heves mozdulat, amivel távol űzhetném magamtól? Sehol. Elég ajkaimba harapni, hogy szisszenés se csússzon ki elfehéredő ajkaim küszöbén, azért is elviselem, és nem hagyom, hogy a sárga szemű szörnyeteg élvezze győzelmét. Elhatározások és szándékok kerülgetik egymás, okolva és okokat adva. Ha így maradok, már is vesztettem, hiszen járni sem lesz erőm. Ha újra álruhába bújok magam ellen veszítek, megint elvesztve valódi lényem egy részét. Savanyú és sosem kíméletes döntés, legyek önző? Újra, megint legyek végre én a középpontban és ne másért tegyem?
- Sírj addig, ameddig jól esik! – engedékenység, de nem az a szívből jövő kedves és megnyugtató melegség járja át. Megemelem a kezem, megtart majd mindkettőnket a fal és nem jár többel, mint egy harmatgyenge döccenéssel. Olyan mindegy már és az anyó csak most veszi észre, hogy meggondolatlan cinkosa volt a kis „bestiának”. Érte nyúlna, hogy most talán erélyesebben parancsolja ágyba, de az én kezem érinti, ahogy elállom útját Shagu vállára ejtve kezem, riadtan táncol vissza. Egy pillanattal később pedig a kölyök fekete fürtjei közé bújok ujjaimmal, nem fogom bántan, gyengéden simítok végig rajta, újra és újra ismételve a mozdulatot. Asfalot el fog jönni. Megint dühös lesz és a rettegés is ott fog ülni szivárványos tejüveg pillantásában, segíteni fog, összefog és elrejt, kérés nélkül. Nem akarom látni és nem akarom elviselni a város irdatlan nyomását sem! Nézzenek oda, hát nem olyan vagyok, mint ő, csak könnyeim nincsenek. … Végre, a várva várt apró kis tünemény felkavarja a valóság képét, a szoba legsötétebb sarkából szakad ki a pilla kormost, törékeny kis alakja. Vércseppek fekete pora hull alá szárnyáról, megcsillan vörösen, fenyegető sötétséggel. Parányi lény, még is szárnyainak gyöngéd remegése kis híján ellobbantja a gyertya reszketeg lángját. Érte nyúlok, ujjamat kínálom számára, mint egy színes kanárinak. Megtelepszik, áttetsző szárnyain lassan éltre kel a varázslat, elfogadom, már nem tétovázom. Alighogy halványul a pillangó alakja, úgy szűnik meg, megkínzott valódi lényem fájdalma, könnyű volt levegőt venni, Shagu súlya sem volt fájdalmas teher többé. Játszi könnyedséggel tudtam megragadni, mindkét karját, hogy eltoljam magamtól, hogy a szemébe nézhessek. Az ametiszt mindig őszinte tisztaságtól teli, de most túl fájdalmas volt, ellenben a zöld, ami mögé elrejtőzhetett, megengedhette magának, hogy erős legyen, akkor is, ha hordozója nem az.
- Nem bízom meg benned, mindaddig nem, amíg te sem bízol meg bennem. – egyszerű, félsztelen szavak voltak. Elengedtem, de csak egy kézzel, hogy letöröljem könnyeit, megtisztogatva maszatos ábrázatát is és erre megfelelő volt a kezemre tekert, már meglazult kötés. Szusszantottam, mintha lerázhatnám magamról az elmúlt percek nyomorát. Oldalra sodortam zavaró vérvörös tincseim, kényszeresen babrálva velük az emlékezés pillanatában. A szerzett sebek meg vannak még, az összes és már jelentkeznek is, szépen sorjában.
- Gyere! Mindkettőnkre ráfér a pihenés. – elengedtem, hogy könnyebben felállhassak és hogy úgy-ahogy megtámaszkodva őt is felsegíthessem.


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Shagu on Csüt. Ápr. 09, 2015 7:04 pm

Odaértem. Elérve célom viszont ugyanúgy tehetetlen voltam, mint messze tőle. Csak sírni tudtam, még csak megszólalni sem. Mit számítana azon, ha azt mondanám, hogy sajnálom, vagy nem akartam. De hiszen akkor ott, igenis akartam. A legrosszabb pedig az volt, hogy tudtam, akkor és ott senki sem akadályozhatott volna meg. Szép szóval, rábeszéléssel semmiképp. Talán még ő se. Nem tudom, hogy mit tettem rosszul, csak tapogatózni tudok.
Feladtam, elhagytam őt, nem foglalkoztam vele, és mégis, az, hogy miért esett neki rosszul, még inkább ködös előttem. Meg kéne kérdeznem. Miért? De minek? Azt mondta, hogy nem aggódtam. Hogy egy olyanért sietett, aki talán nem is aggódott.... még csak azt se tudom, hogy ez mit takar? Egy emberi szó, amelyet ugyanúgy nem ismertettek meg velem, mint sok minden mást is. Talán a szótári alakját ismerem, és ki tudom mondani, de átérezni, használni?
Csak sejtéseim vannak.
Ott sírtam a vállán, és még csak nem is tudtam igazán, hogy mi az amiért. Vagyis inkább egy érzés miatt, ami szokatlan volt tőlem.
Ha ilyen aggódni, akkor nem akarom, hogy aggódnia kelljen értem. Soha többet, soha soha!
Engedelmeskedtem a szavának, még csak meg se próbáltam semmilyen kontaktust felvenni. Egyszerűen a vállának hajtva a homlokom bőgtem, mint egy kisgyermek édesanyja mellett.
Aztán átölelt. A vállamra tette a karját, a másikkal meg a fejemet simította meg. Az a mozdulat egészen a szívemig hatolt. Megbocsát? Nem megy el? Megbocsát! Itt marad! Nem leszek egyedül!
Pillanatnyi meghökkent szünet után egy eddiginél is erősebb, ám megkönnyebbültebb zokogás vett erőt rajtam.
Yue itt marad!
- Soha többet nem csinálok ilyet, soha soha! - Magamon kívül motyogtam a szövetnek, könnyeimet nyelve közben. Határtalan boldog voltam. - Ne haragudj! - Kérésnek nem volt elég, inkább könyörgés volt. És valóban addig sírtam amíg jól esett. A fehér hajú, magas ismerős ismeretlenre hajtottam a fejem és a vörös hajú, zöld szemű Yue nézett vissza rám, mikor eltolt magától. Egy pillanatra megdöbbentem, nem tudtam mi fog következni.
Nem bízik, ha én nem bízom, megszeppenve álltak ketté a füleim szavaitól. Látszott rajta, hogy komolyan gondolja, de nem tudtam értelmezni. Tudtam mit jelent bízni valakiben. Megtenni amit mond, akkor is, amikor nem tudod, miért kell, de nekem ezt eddig bizalom nélkül is meg kellett tennem, így ez a szó számomra üres volt mindig. Most azonban olyan volt, mint egy létszükség és elhatároztam, hogy megszerzem magamnak ezt a dolgot. Bár nem voltam egészen biztos benne, hogy miben is nyilvánul meg ez, de azt akartam, hogy Yue bízzon bennem.
Abban a pillanatban viszont csak egy félénk bólintás jutott osztályrészéül szavaira válaszképen. Tágra nyílt, óriási macskatekintettel követtem végig minden centimétert amit megtett. Fülelve a legapróbb rezzenésre is, amit hallatott. Úgy ültem én a padlón. Amikor felállított, és elmondta, hogy mit szándékszik tenni, gondolkodás nélkül kapaszkodtam belé a ruhájánál fogva a mellkasán.
- Ne! Ne menj el! - Reszketve bújtam a lehető legközelebb hozzá, csak hogy itt maradjon, pedig a véglegetekig kimerült voltam én is. Nem akarok egyedül maradni!


[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
avatar
Shagu
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"

Hol? : Samíri; Alsó város

Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Yue on Csüt. Ápr. 09, 2015 8:08 pm

Bennragad a levegő, elcsuklik meglepettséget hordó hangom. Ruhám anyaga a markába szorul, gyengeségében is roppant erővel ragadva meg, ha nem teszi meg, amit megtett, most képes lennék mosolyogva a haját borzolni és a világ minden szelídségével megnyugtatni. Nem megyek, egy tapodtat sem mozdulok mellőle! Kezére fonódnak ujjaim, megszorítom, nem erősen, éppen annyira, hogy érezze, szeretném, ha elengedne.
- Nem fogok. – nem hazugság, bár szándékomban áll átlépni a ház küszöbét. Reszketőnek tűnik, ahogy egészen közel bújik és nem tud nem megesni rajta a szívem. Nem szánom, csak emlékezem arra, hogy tulajdonképpen ő egy tudatlan kölyök, akit eddig mindenki és ezek közül én sem vagyok kivétel, a saját képére akar formálni. Átkaroltam, ellentmondást nem tűrően az ágy felé fordítottam és ha nem hagyta, akkor araszolva indultam el, nem engedve, magammal vonva. – Neked alvásra van szükséged! – megélénkült a hangom, végre volt benni szerethető él, bár dorgálóan szólt. – Itt leszek, de nem biztos, hogy az ágyad mellett. – nem akartam becsapni és már nem ragaszkodtam ahhoz, hogy minden áron megóvjam. Tudta, hát most tudja egészében mit okozott, bár, meglehet, a fegyver igazi gazdája sem tudhatja biztosan, milyen veszedelmes penge van a tulajdonában. – Rendbe kell szednem a kötéseket és szeretnék vacsorázni is, két vagy három napja egy falatot sem ettem és .. be kell valljam a vállam is megint egyre jobban fáj. – lassan, de nem komótosan beszéltem, hogy észrevétlenül fogyjon el a távolság az ajtó és az ágy között. Noé felé pillantottam és hálás voltam, hogy a nő megértette néma kérésemet, felpaskolta a párnát és megrögzött szokásnak élvez rázta ki a takarót úgy hajtva, hogy aki a kihűlt ágyba fekszik, már csak magára keljen borítania a takarót. Ha hagyta Shagu, ha nem igyekeztem úgy lépni és fordítani, hogy elég legyen egy kis lökés és az ágy maga löki ki lábait alóla és nem is hagyom, hogy túlzottan ellenkezem. A mai napra már nem oszt és nem is szoroz, ha még egy kis bűbájt latba vetek azért, hogy mindketten pihenhessünk. Így igyekszem elérni, hogy egész teste, beleértve ragaszkodó kis mancsai is a takaró alá szoruljanak, amit azon nyomba ráborítok. Fölé hajolok, unszolva magamat, hogy ne keljen látnia a pillanatnyi kellemetlen érzés szülte grimaszt. Érdekes volt érezni, hogy minden erőlködés nélkül elmosolyodom.
- Ha szeretnéd, megvárom, amíg elalszol? – megenyhültem? Igen, talán tényleg erről van szó. Gyerek még, buta és meggondolatlan, talán nem is érti, hogy mit tett, mert eddig nem volt értéke az életének. Elsimítom a takaró ráncait és szépen az ágy szélére telepszem, hogy megvárjam a választ és attól függően megyek, vagy maradok.
- Noé, nagy kérés lenne, ha melegítenél nekem fürdővizet? – fordultam az asszonyhoz, aki fáradtam bólintott, majd elindult abba a kis helységbe, ami majdnem egy tragédia színhelye lett. A kezeimre esett a pillantásom, a gyolcsnak, amit rátekertek, fura illata volt, közel emeltem az orromhoz és már éreztem rajta annak az idegennek is az illatát.
- Megnyugodtál egy kicsit? – egy semmitmondó illat helyett inkább a vörös szemű fekete macskára fordítottam a figyelmem.


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Shagu on Csüt. Ápr. 09, 2015 8:50 pm

Ösztönösen a kezére vándorolt a tekintetem és csak még jobban ragaszkodtam a ruhája anyagához. Úgy mondta ki azt a két szót, mintha nem is lenne érdekes. Nem fog? Biztosan? Máris nem bíztam benne.
Nem akartam megfordulni, és ezt hangtalanul adtam tudtára. Csak szorongattam haloványan a kis fölsőt, ha elmegy akkor biztosan... Megfogott, magával vonszolt. Azt mondta, hogy aludnom kell, ami igaz is volt, de erről tudomást sem akartam venni. Addig nem amíg meg nem ígéri, hogy nem megy el! Természetesen azt se hitem volna el, ahogy az előbbi szavait sem tettem. Csak azt fogadtam el, ami épp a szemem előtt létezett. Nem tetszett, amit utána mondott. Elhúztam a számat és már az fogalmazódott meg bennem, hogy miért nem alszunk akkor egy ágyban, mint az első nap után?... amikor folytatta. Eszembe se jutott, hogy nem lenne kényelmes neki, .... azok után. Már megbocsájtott! A kötések, fürdés, vacsora, megvárom! Makacskodtam volna tovább akkor is, ha még felsorol vagy száz ehhez hasonló programot, de azzal nem tudtam ellenkezni, amit a karjáról mondott. Tulajdonképp belém vájt. Tényleg! Eleve azért ment el, hogy meggyógyulhasson. Abból a sebből, amit én okoztam neki. Hirtelen adtam fel az ellenállást, és hagytam magam tovább vinni. Tettem engedelmesen a lábam előre, bár kelletlenül, lehajtott fejjel. Még mindig fáj neki. És most még jobban fáj. Miattam megerőltette magát.
Őt néztem, akkor is, amikor betett az ágyba. Láttam a fájdalmat az arcán. Bűntudat gyötört. Csak a baj van velem. Elkeskenyedett ajkakkal néztem rá.
- Biztos nem mész el? - Hitetlenségem határtalan volt. Annak ellenére sem akartam, hogy itt hagyjon, hogy láttam rajta fáradtságát. Azt hiszem önző is vagyok. A kérdésre felcsillant a tekintetem. - Igen! - Habozás nélkül ragadtam meg az alkalmat. Ha ő adta meg a lehetőséget, biztos nem bánja annyira! Gyanakvón méregettem a távozó nénit, de csak egy pillanatra. Yue mindennél fontosabb volt. - Ühm, Yue? Foghatom a kezed, amíg... mm elalszom? - Ki fog menni. Vacsorálni fog, meg fürödni, meg a kötéseket kicserélni és egy másik ágyban fog nyugovóra térni. Sokáig nem lesz itt. Én meg egyedül leszek, de ha a kezét érezhetem álmomban, akkor nem!
Nagyot ásítottam, míg kikandikált a farkincám vége. A kezemet nyújtottam felé. Csak úgy magamnak motyogtam, magam elé míg behunytam a szememet. - Nehéz lesz... megváltozni. - Egy kis piros pírrel az arcomon nyomott el az álom, szinte rögtön azután, hogy megkaptam Yue kezét és a kezeim közt tudhattam.


[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
avatar
Shagu
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"

Hol? : Samíri; Alsó város

Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Yue on Csüt. Ápr. 09, 2015 10:00 pm

- Biztos! – mint aki nem tűri a vitát válaszoltam, csak a goromba erősség hiányzott belőle. Megnyugvással sóhajtottam, ahogy a sötét borús felhőkön át ragyogni látszott a remény fénye. Olyan már nem lehet, amilyennek elindult a közös életünk, de biztosra nem merném állítani, hogy úgy volt jó és most már nem is lehet jó. Összeráncolt homlokkal, kizárólag a hitetlenség végett, enyhén ingatva a fejem emeltem Shagura a töprengésben elkószált tekintetemet. Milyen más. Mintha a megkeseredettségből egy cseppnyi sem maradt volna benne, pedig kellett maradni, ahogy abból az irtózatos kapocsból sem törtek le darabok, ami ahhoz az emberhez köti.
- Rendben. – beljebb húzódtam, kényelmesebben helyezkedve el mellette. – Miért ne foghatnád meg? – vállamra hajtottam a feje, nem volt tiszta az érzés, ami a kérdésformába öntött választ megszólaltatta. Mély levegőt vettem, semmi keresnivalója sincs most itt a vádaskodó hangoknak, azoknak sem, akiknek halála sem lenne elégséges elégtétel. Értem nyúl, ragaszkodik, hogy hozzám, úgy, ahogy szülő a gyermekhez, vagy testvér a testvérhez, vagy mint egy magéra hagyott gyermek egyetlen játékrongyához.. Még nincs kész a felelet, most formálódik, vele együtt fog megszületni. Megfogom szokatlanul törékenynek tűnő ujjait, biztatóan tartom, és egyszerűen rajta felejtem a tekintetem. Nem csak a sápadt fehér arc és a sűrű fekete pillák alatt eltűnő vörös tekintett fogott meg, az egész együtt. Valahogy nem tűnt gyermeknek már, inkább érettséget nem tanuló ifjú, törékeny volt, a változás vagy az őrület határán tévelygő és nem tudhatom, hogy melyik felé lép majd.
- Nehéz, de az akaratod meg van hozzá. – suttogtam, véletlenül sem akartam elriasztani az álmait. Az ajtó nyikorgása libabőrt csalt tagjaimra, amiken a hideg is táncot járt, a hangoskodó felé kaptam pillantásom, de csak a szél játszott a szabadon hagyott falappal. Fújt már eddig is, de egyre nagyobb erőre tett szert. A levelek suttogása régi emlékeket ébresztett bennem, édesanyám szelíd hangja csendült fel közöttük, szinte magamon éreztem gyöngéd karjainak ringató védelmét és nem vártam, míg az ész dönt a szív helyett. Halkan, tapogatózva, időről-időre helyesbítve a régen elkopott szöveget, nem, nem énekeltem, inkább csak dúdoltam a kis dalocskát. Apránként elhalkult hangom és erősebb lett a kinti levélsuhogás, amit sokáig hallgattam lehunyt szemmel, hosszan, belefeledkezve. Egy mély sóhaj ütött csak el a többitől, de nem láttam értelmét megmozdulni miatta. A padló recsegett, halkult, majd ropogva hangosodott és valami nehéz nyomott vissza, pedig már szinte elhatároztam, hogy utána nézek ennek a jövés-menésnek. Pedig, sejtettem, hogy a boszorka az és elkészült a fürdővízzel, de az megvár, holnapig ráér.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Valamikor, amikor a kandallóban az utolsó parázs hamuba fulladt, a gondosan bereteszelt ajtó csendes nyikorgással kitárult. Magas, robosztus alak holdárnyéka vetült a sötét szobára, belépett, óvakodva, akárcsak egy tilosban járó vad. Szemei felparázslottak, zölden, kékbe fordulva villantak az ágyban alvókra, ha látta volna valaki, mérhetetlen düh és irigység járta át azokat a lélektükröket. Egy ideje már itt volt, de egy bogarat kevesen vesznek „emberszámba”. Közel osont, végzetesen közel, szinte arcán érezte a kavargó lélegzeteket. A mellkasát fedő farkasbőr alá vezette kezét és az oda rejtett éles tőr finom rántással vált meg tokjától, hogy megvillanva a bekúszó holdfényben, életre, bestiavérre éhesen fedje fel forgatója gyilkos szándékát. A férfi megemelte a kezét és lesújtott..
Éppen csak megállt, megfeszítve izmait és csak azért, mert a szabadon hagyott kéz, amelynek párja még mindig rendületlenül fogja a kölyök kezét, pont annak szíve fölé vándorolt. Mintha, mintha még a világra érzéketlen is védené ezt a… Elrejtette a pengét, óvatosan, szinte nesztelenül dőlt előre, a vörös tincsekért nyúlt, gyengéden igazította félre őket. A szeplőtlen arc egyszerre volt idegen és fájdalmasan ismerős számára, lehajolt és nem mert tétovázni, egyetlen apró csókot lopott, fájó lelkének. Megriadt, valaki rajta kapta! Ledobta a vászontáskát válláról, csak azt hozta vissza, csak azt akarta visszaadni…


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Shagu on Pént. Ápr. 10, 2015 6:37 pm


Hűvös szellő járta át a szobát. Lágy dallamocska kísérte a kölyökfiú álomba merülését. Gyöngéd volt, gondtalan. Szeretetteljes, akárcsak egy különös védelmező valahol a távolból. Gyorsan bukott alá a fiúcska teljesen az álmok tengerében. Fáradt pillái, a sírástól kipirosodott arca, félig nyitott, nehézzé vált ajka, halk szuszogása gyermeki volt még és mégsem volt már az. Meggyötörten, az élet viharától csapzottan kapaszkodott egy régi, megfakult érzésbe. Akkor anyja mellett érezhetett, az ölében mindig megpihenhetett. Makacsul vonta vissza elméje egy észrevétlen, ám annál erősebb része oda, akkorra. Ha az újra megvalósulhatna! De anya már nem volt. Nem pihenhetett meg. Azóta egyszer sem. Már nem volt olyan egyetlen pillanat sem, mint akkor.
Egészen mostanáig. Fejét egészen közel vitte a másikéhoz. Hallotta annak szívdobogását. Az ütemes, fáradhatatlan hang eltompította, magával sodorta. Nem volt már anya. Ezt tudta. Nem olyan volt, mint akkor. Az érzés mégis ugyanaz maradt. Szerette őt, úgy érezte, hogy bármit meg tudna tenni a kérésére, csak azért, hogy láthassa őt büszkének lenni. Nevetni. Bár még nem volt tisztában ezzel.
Csak aludt. Most még csak álmokat látott. Jókat, rosszakat egyaránt. Érezte a levegő metsző hidegét, a ruha surrogását, ő azonban már messze járt. Forró homlokán látszott igazán. A lázálmok vegyes tengerét látta lehunyt szemhéján keresztül. Az a nap és az az éjszaka sokat kivett belőle. Azok után napokig lázasan vergődött az ágyon. Percekig volt csak éberen, leginkább félálomban motyorgott ahhoz hasonlókat, hogy "soha", meg "öröké". Gyenge volt, az órák teltével pedig kicsit sem javult. Beteggé lett, talán az egér vére, talán az idegi megterhelés, vagy mindkettő, esetleg egyik sem. Mégis lázasan feküdt, sokat sírdogált egymagában, tisztább pillanataiban pedig Yuet kereste. Keveset tudott enni, és azokból is több vándorolt felfelé, mígnem kiderült, hogy a pépesebb ételeket tartja meg a gyomra. Nem volt étvágya, akarata is csak akkor, amikor meglátta a vörös hajat. Azt mondta. "Nehéz lesz" Majd elmosolyodott azzal a megtört tekintetekkel. " De megvan bennem az akarat. " Ismételte meg Yue szavait, amiket a fülébe suttogott, mielőtt elaludt volna. Kis kezeit ökölbe szorította. " Csak ne fájna ennyire a fejem. "


[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
avatar
Shagu
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"

Hol? : Samíri; Alsó város

Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Yue on Pént. Ápr. 10, 2015 8:36 pm

[You must be registered and logged in to see this link.]
Felriadtam. Túl hamar, semmit sem átgondolva mozdultam. A mögöttem egyenes lappá formált deszka bizony megmutatta, hogy szilárd és nem csak az új erőre kapó vihart tartja távol tőlünk, de a koponyám is betöri, ha erősködöm. A megütött tájékot masszírozva hajoltam előre, mogorván, némát átkozódva néztem a foszlásnak induló szőnyeg szélét. Mély levegőt vettem, már észre sem vettem a kamilla és menta érdekes egyvelegének nehézséget, meleg volt, egy kicsit kellemetlenül. Lassan, halkan adtam ki útját a visszafogott lélegzetnek, hogy barátságosabban pillanthassak az ágy, ragaszkodó vendégére. Aggódtam érte. Az eltelt napok, mert már abban mérhetem az időt, egyszerűen összefolytak. Voltak nyugodt pillanatok, kuszák és mételyezően fájdalmasak, ha volt is minek örülni váratlanul, az egy következő lázroham fel is perzselte. Az arca számomra még most is ijesztően sápadt volt, ajkai tikkadtságtól voltak cserepesek, de semmit nem mertem belé diktálni, ehhez az anyó jobban értett. Még is… A borogatásért nyúlok, amit szakadatlanul lehet rendezgetni, mert makacs ellenállással rázza le folyton, mindig, de most nem olyan forró az anyag, ahogy azt az orcáját borító pír láttán vártam. Talán jobban van, ez lenne a remény, amire rögtön felel azaz én, aki mindenben csak a rosszat látja, mert talán nem. A rongy kiesik kezemből, a másikkal az ágyba kapaszkodom, új volt ez a szöveteken átvágó nyilallás, de nem az első.
- Fáj? – bólintottam, de nem néztem az anyóra. A földre térdeltem, hogy összeszedjem az elszórt gyógyfüveket. Igen, fáj, de ezzel ő sem és én sem tud mit kezdeni. Várakozva ált meg, alig lépésnyire, cérnaszalagos szoknyája ott lebegett szinte a szemem sarkában, erőt vettem magamon és felnéztem rá. – Menj nyugodtan, addig vigyázok rá. – savanyú mosollyal hajtottam le a fejem, majd nehezen, de inkább vonakodva álltam fel. Addig még sem tudtam elmenni, otthagyni Shagut, amíg meg nem igazítottam a takaróját és felfrissített, jócskán kicsavart borogatást nem terítettem a homlokára.
A fürdő látványa a vér nélkül is taszított, minden egyes alkalommal ugyan arra emlékeztetett. Levetettem az ingem, érdektelenül a tükörre dobva, a látható kép helyet a tincseimet igyekeztem összevadászni és magas fogott lófarokba fogni. Egy ideig ellenálltam a késztetésnek, mert hallottam, ahogy az ing lassan lecsúszik és a földre huppan. Nem akartam látni. Látnom kellett! Sóhajtva szemléltem a szerteágazó, fonalgyökérszerű fekete ereket, lekúsztak karomon és felfutottak már a nyakamra is, de ami megrémisztett, hogy mellkasom felé is elnyújtóztak. Már nem várhatok sokáig! Ezt tudva, komótosan dobtam le a földre az utolsó ruhadarabokat is és vágyakozva, tönkretéve korábbi szorgos művemet, egészen elmerültem a dézsányi vízben. Hűvös volt, de nem hideg. Igazán jól esett, érezni véltem, ahogy a melegtől elgyötört bőröm mohón issza a felkínált vizet és lassan múlt a fáradtság is. Nyújtózkodva, égnek emelt karokkal, a dézsa peremének támasztott fejjel, hirtelen másfelé kanyarodtak gondolataim és éreztem, hogy a düh, egy pirongató formája lesz úrrá rajtam.
- Még is… mi a fészkes fenét képzel magáról azaz alak…


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Shagu on Pént. Ápr. 10, 2015 9:10 pm

Fáj. Szenvedek. Feléget, nem kapok levegőt, segítsetek! Izzadtan, szédelegve keltem fel ki tudja mikor. Az azonban a kinti madárcsicsergés hallatán leszűrhettem, hogy reggel volt. Még pedig egy tisztább. Lehet egy vihar előtti béke, vagy egy azutáni örömünnep kezdete. Ki tudja. Én nem. Nem is ezzel törődtem. Elsőre senki nem volt mellettem. Még javában hajnalnak lehetett mondani korai kelésemet. Egyszer csak a néni jelent meg. Rám nézett, majd tovább ballagott. Egy friss vízzel teli tálkát hozott be, majd letéve az ágy melletti szekrényre, poharat vett elő és inni töltött nekem. A kezembe nyomta várakozás teljesen.
Egy elenyésző ideig figyeltem csak, majd az egészet lehajtottam egy adagban. Ekkor enyhült meg a tekintete.
- Kifelé mászo' belőle, nagy öröm lesz itt. - Rám mosolygott biztatón. - Kérsz még? - Én válaszképen a poharat nyújtottam feléje bólintva és örömmel ittam meg a második poharat is.
A következő pillanatban pedig a hideg vízbe mártott rongy érte még mindig forró arcomat. Száraz volt, ahogy én is kitikadtam a napok alatt. Összerezzentem, de nem húzódtam el.
- Jól esik, igaz? - Hallottam a hangjában azt az idegen élt, ami talán öröm lehet. Nekem örült. Erre nevetnem kellett és bólintottam.
- Ühüm. -
Ránéztem nagy szemekkel. Yue? Nem értette elsőre. Csak a rongyot csavarta ki a vízzel, majd a fejemet is becsavarta kicsit vele, összenyomorgatva a füleimet közben.
- Nem számítottam arra, hogy felébredtél. Hogy van a fejed? Fáj még? -
Óvatosan bólintottam. Tulajdonképpen el is felejtettem a jó előbb, és most bosszulja meg magát.
- Egy kicsit igen. - Megmosta a karjaimat is ugyanígy, majd visszadugott az ágyba. - Úgy ne' Mindjárt jön ő is, addig pihenj szépen. - Szomorúan néztem vissza rá. Mikor? De nem értette. Örült, hogy jobban vagyok, és azt hiszem én is. Nem tudom megmondani, mit éreztem akkor, amikor gyengéden visszanyomott. Azt hittem, hogy felállít, hogy minden rendben és megpaskol, ehelyett azt mondta még. - Teljesen fel kell épüljé' - Hol van Yue? Ezt el kell mondjam neki...


[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
avatar
Shagu
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"

Hol? : Samíri; Alsó város

Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Yue on Pént. Ápr. 10, 2015 10:02 pm

Frissen mosott, jellegtelen szagú ruhákat gyűrök ujjaim között. A víz mintha beforrasztotta volna a legtöbb horzsolás utolsó kis karcolását is, nem fáj már megfogni semmit sem és kötés sem kellett. Roppant mód örültem, legalább ennek az egy fejleménynek, de nem lehetett önfeledt, tiszta az érzés. A méreg, a méreg meg fog ölni. Igazán, igen, sosem bántam, hogy egyszer, akár egy pillanat múlva is megszűnhet a létezésem. Hiszen nem önálló, még nem és talán az, akit apámként tisztelhetek, de sosem fogok, tett róla, hogy soha ne történhessen meg. Asfalot? Az ő segítségét kérni újra, olyan ígéretet tesz valóssá, amitől félek. Visszamenni, vagy maradni? Élni, vagy halni? Utóbbit nem tehetem csak úgy meg, most még korai lenne, gondolnom kell rá, mert felelősséggel tartozom érte, ha már visszarángattam az életbe.
Eltűrtem a vállamra tekert kötés végét, szoros lett, de a nap folyamán sokat fog majd lazulni, ez az elmúlt pár nap tapasztalata. Most azonban szúrósan nézem, keveset takar abból, amit nem szívesen mutogatnék. Magamra veszem az inget is, gondosan eligazgatva, szorosabbra húzva a zsinegeket, de a tükör tiszta őszinte képe nem hazudhatott. Látszott, a méreg útjának fekete íve, nem is egy. Kellemetlen volt, bosszantott, hogy majdnem tarkómig mert nyújtózni. A ruhák közé túrtam, céltalan keresgéltem a formára szabott anyagok között, de lassan fogalmazódni kezdett a keresett forma. Valami vékony, de elég hosszú. Konkrétan egy sálat szerettem volna találni, de egy rozoga inget fosztottam meg végül még használható ujjától és miután laza fonatba fogtam rakoncátlan vörös tincseimet, már nyugodt szívvel tekerhettem a nyakam köré. Eligazgattam és az eredmény közel tökéletes volt. A lényeget eltakarta az anyag és ami még is kilátszott, azt a szándékosan szabadra hagyott szálak fedték el. Győztem!
- Szép jó reggelt! – dugtam be a fejem, jókedvűen köszöntve a kis beteget és egy külön kis biccentéssel az anyót is. Szólt volna, hiszen látta a házi praktikámat, de cinkosságot kérve ajkaim elé emeltem mutatóujjamat. Hallgasson, hallgasson egészen addig, míg egy kicsivel több terhet elbír az, akiért az összefolyó napok sokaságán át aggódtunk. Én meg leszek, démon vagyok, és ha másért nem is, érte még egy kicsit akarok maradni. Talán, tovább is.
- Hogy érzed magad? –már szinte a lábaimba éget az út, amit gyorsan és könnyedén tettem meg az ágyig, hogy ott az őrposztomat azon nyomban el is foglaljam. Nem haboztam felkeresni tekintetét, kíváncsi voltam végre megcsillan abban a vörösben az egészség, vagy még mindig a láztól olyan fényes. Kis megnyugvást ad a látványa, mintha erősebb lenne, nem sokkal, éppen csak egy kicsivel. – Ahogy látom, egy kicsivel jobb a színed.


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Shagu on Szomb. Ápr. 11, 2015 10:29 am

Kaptam a homlokomra egy hideg vizes kendőcskét összehajtogatva. Az előzőektől eltérően nem égetett már. Kellemesen hűsített, és ez valahogy, bár mindenképp meg akartam várni Yuet, hiszen azt monda a néni, hogy mindjárt jön, egy picit elbóbiskoltam. Az elöbbi kis mosakodás eredményeként felfrisülten helyezkedtem el a néni által felrázot párnán. Magamra húztam a takarót és kényelemben feküdtem egy jó darabig. Most jó volt így. A láz ellenére is. Nem múlt el, ott pislákolt valahol mélyen. Jellegzetesen még mindig inkább szájon át vettem a levegőt, de ez egy cseppet sem érdekelt. Örültem, hogy nem gyötörnek a rémképek tovább. Nincs ott Yue mellett Sylan gazdám azokkal a sárga szemekkel, nem mosódik egybe jelen és múlt, valóság és képzelet. Végül ő is bejött. Mosolygott, a hangja dallamosan csengett a meghitt csöndességben. A néni, ő mellettem tett vett valamit, nem igazán tudtam felmérni mit. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy figyeljek, de Yue felélénkített. Egyből ülni akartam a láttára.
- Felébredtem! - Ezt a szót azonban már a párnára hajtva ejtettem ki. A néni ugyanis visszanyomott egy vizes kendővel. A homlokomra tette a régi helyett. Csak egy pillanatra méltattam őt morcosan, majd visszavándorolt tekintetem őrá.
- Képzeld, kaptam a nénitől hideg vizet. Egyből megittam belőle kettő pohárral is!
- Noé. Az égszerelmére' tanuld már meg a nevem kölyök.
Megszeppenve konyultak le macskafüleim. Furcsa neve volt, nem tudtam olyan könnyen megjegyezni. Az anyóka mogorvasága azonban nem bántotta a füleim, olyan volt, mintha nem is haragudna.
- Hozok enni valamit, mit hozzak neked? -
Nem nekem mondta. Egyértelműen Yue felé fordult. Vajon ugyanazt fogom kapni én is? Yue biztos tudja. Ahogy kiment a néni, én csak folytattam. Folyt belőlem a szó, nem túl gyorsan, komótosan de annál lelkesebben, meg meg állva, kifújva magamat közben. Mintha megerőltető lenne beszélni is, bár most számomra azt hiszem az is volt.
- Azt mondta, hogy pihenjek. Pedig jobban érzem magam ám! - Lelkendeztem. - Yue, olyan jó érzés csak úgy feküdni most itt. Kipróbálod? Mmm te is jobban vagy már? - Kicsit följebb húztam a takarót magamon és félénken a vállára vittem tekintetem.


[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
avatar
Shagu
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"

Hol? : Samíri; Alsó város

Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Yue on Vas. Ápr. 12, 2015 8:39 am

Öröm látni lelkesedését és azt is, ahogy a boszorka bánik vele. Nevetni lenne kedvem, de megállom, hogy közbekuncogjak, legalább is hangosan. Halkan azonban, enyhén rázkódva elkerülhetetlen volt és akkor sem bántam, mikor Noé futó pillantása rosszallóan igyekezett helyre igazítani. Igyekeztem a pillanat hevében komoly képet vágni, de csak nem akaródzott sikerülni. Azt hiszem, ennek egyszerű oka csupán annyi volt, hogy mostanában nemhogy kevés, szinte semmi olyan nem akadt amin önfeledten nevethettünk volna.
- Látom ám. – mosolyodtam el és e görbével bólogattam is, mintegy helyeselve szavaira. – Nagyon helyesen tetted! – a kancsóra vándorolt tekintetem, csak két pohár, biztosan van még benne. Mielőtt azonban feltehetném a kérdésemet, Noé megelőz, meglepődtem és némi késéssel kerestem fel haladtában megakadó alakját.
- Nem kérek semmit, köszönöm. – az idős asszony megingatta a fejét, de továbbra sem éreztem szükségét a szilárd tápláléknak. Mennyi ideje is már? Sóhajtva láttam be, hogy muszáj lesz ennem, akkor is, ha nem érzem szükségét. – Hát talán…
- Hah! Salátának salátát! – felkaptam a fejem és nyikkanni sem tudtam, majd némi szégyenlősséget érezve sikerült bólogatnom. Azt hiszem megkönnyebbültem egy kicsit és aggodalommentesen tudtam újra a kis betegre koncentrálni. Érdeklődve fordultam felé, némi kíváncsisággal, figyelmesen lesve a kimerültségének a jeleit és minthogy minél többet beszélt, ezekből egyre több mutatkozott meg, már azon töröm a fejem, hogy bírhatnám csendre és nyugalomra.
- És nagyon jól mondta! – helyeseltem némi komolysággal, de messze nem szigorúan. – Illene megfogadnod, mert most lehet, hogy jobban érzed magad, de még közel sem gyógyultál meg. – bólogattam is hozzá, ám csak mímelt komolysággal. – Örülök, hogy ilyen mmm.. majdnem energikus vagy, de takarékoskodj, rendben? – kérem tőle nagyban reménykedve, hogy megértette. Egy kicsit közelebb húzódok hozzá, hogy kielégíthessem abbéli kíváncsiságomat, hogy a látszat csal vagy sem. A megszülető félben lévő mozdulatom igen korán megakad, hogy vele lelkendezve, elismerően bólintsak a dolog felett.
- Ezt jó hallani, akkor csak feküdj. Én.. hát, én jobban szeretek ücsörögni. – a fekvés rossz emlékeket idéz bennem, úgyhogy, ha nem muszáj, én inkább közelebb maradnék a függőlegeshez, mint a vízszinteshez. Ez talán látszik is rajtam, de semmiképpen sem sokáig, mert a következő kérdése némi gondot okoz nekem.
- Miattam nem kell aggódnod, most az a feladatod, hogy meggyógyulj. – nem felelhetek igennel, mert hazudnék és megfogadtam, hogy nem teszem, de a nemmel is ugyan ez a helyzet. Az ugyan nem hazugság, de csak gyötörné magát és talán vissza is vetné a gyógyulását, így a középső utat választottam. Feleltem, de nem mondtam semmit és egy kicsit ámítottam is. Sérült vállam karjával nyúltam felé, gond és a fájdalom legkisebb jele nélkül, hogy a borogatást eligazítsam a homlokán. Mindig, mindig elmászkál a helyéről.
- Van egy ötletem! – húzom vissza a kezem, de lelkes maradok. – Ha nem megy fel a lázad és kint is elég meleg lesz, van egy kényelmes hintaszék a verandán, kiülhetünk egy rövid időre. Egy kis napsütés biztos jót tenne, meg a friss levegő is, persze csak ha szeretnéd és Noé sem ellenzi.


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Shagu on Vas. Ápr. 12, 2015 10:15 pm

Az idős hölgy már el is tűnt az ajtóban. Anélkül ment tova, hogy méltatta volna Yuét és a tekintetét. Én se tettem másképp az ő irányába. Fura szerzet volt, és annak ellenére, hogy annyi mindent megtett értem, nem tudtam hogyan viszonyuljak hozzá. Talán ez is olyasmi, mint amit Yueval szemben éreztem? Nem, ez valami más lesz, de talán ugyanabból a tőből gyökeredzik. Yue közben felém hajolt, rá meresztettem kedvesen a szemeim. Bámultam kifelé a vörös íriszeken keresztül, mint egy bamba nagy cicus. Ő pedig megigazgatta a homlokomra tett rongyocskát. A kezéhez nyomtam lágyan a homlokom. Azt hiszem öntudatlanul mozdultam meg az irányába és ez lett belőle. Békés volt minden. A légkör nyugodtnak tűnt, én sem éreztem magamban gyötrődést. Ő is mosolygott. Mikor volt ilyen egyáltalán? Volt olyan, amikor azt hittem.... de végül az az érzés is egy másiknak volt halottja. És az a másik gyilkosa a békémnek. Bántam már, egyre erősebben, amit tenni készültem, és amit csak ő tudott megakadályozni. Az akaratom ellenére tette meg, pedig ő mondta, hogy döntsek önállóan. Azt hiszem ez fájhatott annyira neki. A saját eszméje ellenére kellett cselekednie. Nem voltam felkészülve rá, és azt hiszem, még most sem vagyok. Ennyiben maradtam.
Fáradtan, de mosollyal dőltem vissza az ágyba.
Bólintottam neki, lassan értelmeztem a szavait így, csak úgy mint anno régen, sokkal tovább tartott válaszolnom is. Talán a kimerültség okozza.
- Ühüm, jó. - Konstatáltam, már ki tudja mire. Végül is visszahanyatlottam. Fáradt voltam, de határtalan boldog és most az isteneknek sem tudtam álomra hajtani a fejem. - De te is gyógyulj meg mindenképp. - Ebből nem adtam alább. Kis pírrel az arcomon ejtettem ki a szavakat. Én meg fogok gyógyulni, hiszen ő gyógyított meg. Csak pihenésre van szükségem. Ő is megmondta, akkor annak úgy is kell lennie. Ha azt mondja, hogy még ne ficánkoljak, akkor nem fogok. Pedig annyi minden kezdett el motoszkálni a fejemben.
Bólintottam. Egy bágyadtka felelet közben néztem fel rá.
- Az jó lenne! Mond Yue. - Elgondolkoztatott a tegnapi, azaz nem is tegnapi viharos emlék. - Ha felgyógyultunk, mit fogunk csinálni?


[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
avatar
Shagu
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"

Hol? : Samíri; Alsó város

Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Yue on Kedd Ápr. 14, 2015 6:25 pm

Ahogy megmozdulni éreztem, mélyen pillantottam a szemében, pedig már sejtettem, hogy ott miféle érzésre fogok találni. Egy apró kis vágy, ami a törődést nyúl? Ez lehetett az és habozás nélkül fordítottam meg ujjaimat, hogy könnyen és a tőlem telő visszafogott óvatossággal megcirógassam az arcát. Önmagamnak is egy jó példa volt arra, hogy nem kell irtóznom az érintéstől. Ebben a formában nem fog megkínozni senki és semmi, ha hozzáérek és ezt, az parányi kis gesztust akkor is megtettem volna, ha úgy ülök mellette, ahogy kéne, eredeti alakomban. Átöleltem, eltámogattam az ágyáig és nem pusztultam bele. Ez semmiképpen sem vehetjük úgy, hogy a szerencse játszott közre, inkább erősebb lettem és amennyiben ez tényleg így van, kénytelen leszek elnézést kérni egy bizonyos sárkánytól és mély hálám jelét is adni felé.
- Ez a jó nem hangzott túl magabiztosan. – kis elégedetlenséggel, ez lenne rá a jó szó, jegyzem meg a levert hanem hallatán. – Fáradtnak tűnsz, a beszélgetésnek most szépen legyen itt vége és pihenj, rendben? – aggódva kicsit közelebb helyezkedem, nem tetszik nekem az orcájára kiülő pirosodó folt. Ennyi, ilyen kis semmitmondó idő jutott volna a láztalanságnak? El kell mosolyodnom, hogy elrejthessem azt a kis kételkedést, amit saját gyógyulásom iránt érzek. Hiszen, hiszen, ha nem ez, akkor majd megöl apám átka. Bólintok, meggyógyulok, mindenképpen ez a mozdulat ígéret szava, de én még is a hazugokat fojtogató érzéssel küzdök. Nem bűntudat, de ahhoz hasonló és jó, hogy a szó tovább folyik, mert elkalandozhatom, méghozzá büntetlenül emelve a tekintetem a plafonra. Hümmögve, lassan ingatom fejemet.
- Mondjuk meglátogathatnánk azt a lányt, nem biztos, de talán örülne egy kis társaságnak. – váratlanul jutott eszembe eme eshetőség és bár végiggondolva nem tűnt annyira kézenfekvően jó ötletnek, attól még csillogó szemekkel osztottam meg Shaguval. – Meg elmehetünk egy hosszabb kirándulásra is, innen pár napi járóföldre van egy falucska, barátságos népek lakják. – kicsit elkomolyodok, ahogy az utolsó szavakkal együtt egy új gondolat is megfogant a fejemben. Roncsparton hall ezt-azt az odatévedő, az én fejem pedig eddig nagyon hatékonyan tartotta távol azokat a dolgokat.
- Elmehetünk a be… - orromat fura illat csapta meg. Ismerős volt, volt alkalmam magamon is érezni, de nem csak egyszer. Elfordultam Shagutól, az ablaktáblák a korai idő miatt még csukva voltak és az ajtón is csak egy szűk résen át szökhetett be a friss levegő, meg a kis kormos macska dolgát végezve. Azt a szűk rést viszont egy árnyék fedte el, ezt még fel sem fogtam már is csendre intettem a kis beteget. A kopogás meglepett, a megkönnyebbült sóhaj azonban nem hagyhatta el a tüdőmet, mert az illat még is feszélyezett. Felálltam és az ajtóhoz sétáltam, de töprengve méregettem a fogantyút. Beengedni, vagy nem engedni?
- Megtanultál kopogni? – valahogy azonnal kicsúszott a számon, ahogy a kinyíló ajtó láttatni engedte az idegent. Látszólag nem sikerült mit kezdenie a szúrós fogadtatással és én akarództam megenyhülni. – Betegünk van, nem szellőztetnék sokáig. – elnézett a vállam fölött, fura jellegtelen kifejezése volt az arcának, de feltűnt, hogy hosszú, sötét színű haját most összefogta és így tisztán kivehetők hegyes cicafülei.
- Bemennék. – csakhogy nekem ez nem tetszett és nem is akaródzott félreállni az útból. – Nem fogok elmenni! Szívesen szobrozok idekint is. – elléptem az útjából és némi hezitálás után belépett. Ami miatt két szakaszban sikerült becsuknom az ajtót az, az, hogy eddig takart kezéből Shagu kis barátja került elő. A férfi az ágyhoz sétált és a takaróra tette a fejét nyávogásnak adó cicát.
- Egy fáról szedtem le. – engem nézett, de inkább nem válaszoltam. Mert te kergetted fel, ez egy olyan válasz lenne, amivel nem illik egy vendéget illetni.


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Shagu on Vas. Ápr. 19, 2015 6:44 pm

Azon bágyadt elégedettséggel mosolyogtam őrá, ami csak a betegeket illette meg. Biztos voltam benne, hogy minden rendbe jön, leginkább azért is, mert elmém nem tudta volna feldolgozni az ellenkezőjét. Egyszer már megpróbálkozott vele, a végeredmény katasztrófális lett. Nem mellékesen Yue haragját szította fel csak. Belegondolni is sok, hogy magamra haragítottam őt. Ezért is leledztem abban a pillanatban a tudatlanság jótékony felhőjében, mikor Yue csendre intett. Áhh, hogy addig se szólaltam fel? Akkor most már meg se fog fordulni a fejemben. Valójában csillogó tekintettel szívtam magamba amit mondott. Gondolataim elkalandoztak. Elmehetünk... ezt mondta és én bárhova bármikor örömmel! Az utolsó mondata viszont félbe szakadt. Sajnáltam és majdnem megkérdeztem, hogy "hova?" de csak egy "hm?" jutott meglepettségemből. Tágra nyílt szemekkel tekintgettem az ajtó felé.
Ugyanígy pislogtam rá a magas férfire, akinek a fején szintén macskafülek voltak, emberiek helyett. Egy darabig még kerestem is azt a másikat, hátha csak valami megtévesztés, bár nem tudom kit akarna éppen átverni. Tátott szájjal néztem előbb a takaróra ejtett cicára, majd a magas férfire. Ki ő és mit akar tőlem? Nem. Nem ez a helyes kérdés. Hiszen nem tőlem, nem miattam van itt. Yue kell neki. És ekkor hirtelen elfogott az irigység.
Karjaim közé bújtattam a nyávogó cicust, és szinte már duzzogva kezdtem cirógatni, mellőzve a kettősüket. Meg kéne köszönnöm, hogy leszedte a fáról... azt hiszem.
- Ühm... kö-köszönöm. - Motyogtam magam elé, de talán azok a nagy fülek így is értették a hálafélét. Persze közben buzgón a cica bundáját nyomorgattam. A kis feketeség gyorsan elhelyezkedett a kezemben és már dorombolt is. Nem néztem fel. Ez a nagy cicafüles ember el fogja vinni Yuet és én ezt nem akarom, de mit tehetnék ellene?
Ekkor lépett be az anyóka. Nagy nehezen ellavírozott egy tálcányi étellel az ágyam melletti szekrénykéig, közben el nem hallgatott volna. Nohát! Még nem hallottam a nénit ennyit beszélni.
- No lám! Évekig egy lélek sem járt erre pár kereskedőn kívül, erre most a legkisebb szobámban hárman is tömörülnek! Arrébb az útbó' fiatalok! -
Letette a tálcát, majd Yue felé tolta a tál salátát. - Mondanám, hogy kívül tágasabb, de - Olyan elcsigázott képpel fordultam felé, hogy elhúzta a szája szélét. - ... valaki nem enné meg a levesét, ehh. -
- Milyen leves?
Egyszerűen csak kicsúszott a számon. Pedig legbelül úgy voltam vele, hogy nem rólam van szó... de az anyóka felnevetett.
- Finom tyúkhúsleves a cicagyomrodnak, hogy megerősödj! Nah tudod már a nevem?
- Öööö
Nem vagyok cica, bár őt nézve legszívesebben én is csak nevetnék a kifejezésén.
- Ne kéresd magad, ti ketten meg üljetek le már, van szék is ám! Túl magasak vagytok.
- Noé. ^^

// vissza lehet venni az anyókát ^^ nyugodtan irányítsd X3//


[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]
avatar
Shagu
Állatbestia - Ragadozó

Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"

Hol? : Samíri; Alsó város

Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Yue on Szer. Ápr. 22, 2015 7:29 pm

- Talán, még is jobb lesz, ha másik időpontot választok. – szabadkozás szerűnek hangzottak szavai, de azt hiszem ez egy cseppet sem érdekelt. Sőt, inkább örültem annak, hogy Noé elől elhúzódva, lehajtott fejjel sunnyog a szoba, ajtóhoz közeli részére, míg én pont az ellenkező irányba igyekszem. Ott pedig elfoglalom a széket, amin általában az anyó szokott őrt ülni, míg a kis kölyök alszik és amúgy meg nagy egyetértésben, bólogatok a szavai nyomán.
- Igen, valóban jobb lenne. – egyszerű volt kisegíteni, megtettem, egykedvűen. Fájdalmas ábrázata láttán sem igazán éreztem, még a bűntudathoz hasonlót sem. Néhány éjszakával ezelőtt nem én voltam az, aki sunyi módon belopódzott és …olyat tett, amiért ez a rideg bánásmód a részemről még elég udvarias. A figyelmesen elkészített saláta felé fordítottam a figyelmemet, nincs szükség az e féle tartózkodásra, hiszen maga Nié volt az, aki felébresztett akkor és jószerével el is zavarta ezt az alakot.
- Akkor… később. Gyógyulj meg mihamarabb, kölyök, szükség lesz az erődre. – érdekes zöngéje volt a hangjának, mintha egyfajta fenyegetés ülné meg, de még is inkább figyelmeztetés értéke volt. Nem akartam, de felnéztem és most nem futottam össze a tekintetével, ugyan is Shagut nézte, de kihívóan, már-már oly mértékig éreztetve, hogy ő az erősebb, hogy majdnem kifordult a tál a kezemből. Az után kaptam, mielőtt kiborul az értékes harapnivalóm.
- Mögyógyú! Ékni akar ő, csak megcsapta a macskanétha és ahógy elnözlek, te is aféle lönnél. Jobb is, ha távolabb vagy, még megkapod! – az anyó előkapva eredeti szavajárását, ellent mondást nem tűrően beszélt. Nem ijedt meg a feladattól, ami azt jelentette, hogy karon ragadva a vendéget, a lehető legnagyobb udvariassággal kitessékelte. Mosolyogni támadt kedvem és valószínűleg a jókedvem ki is tartott volna egy jó darabig, ha nem néz még is csak vissza. Valahogy egy csapára ment az étvágyammal egyetemben az emelkedett hangulatom is valahova, nagyon messzire. Az anyó is kilépett azt ajtón és behúzta maga után, Shagura pillantottam, egy pillanat elég volt, hogy meghozzam a döntést, ami nem biztos, hogy az előnyünket, vagy pusztán csak az enyémet szolgálná. Ajkam elé emelem az ujjamat, arra intve Shagut, hogy maradjon csendben, a salátástálat jobb híján a földre tettem le, majd minden egyéb hezitálás nélkül az ajtóhoz osontam. Füleltem, azaz, amit műveltem minden tekintetben túlszárnyalta a hallgatózás fogalmát, csakhogy, semmit sem hallottam!
- Valamit titkolnak. – duzzogva ültem le Shagu mellé ezúttal az ágyra. – De fogalmam sincs, hogy mit. Aznap este idejött és nehezemre esik elhinni, hogy pusztán a róka bája fogta meg. – sóhajtottam, majd a levesre esett a figyelmem. – Segítsek? Meg kéne enned addig, amíg még meleg.


avatar
Yue
Földvérű-Démon

Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?

Hol? : sosem ott, ahol keresnek

Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Remetelak

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.