Időmondó
Télelő
Időkép
Aranyfényű hajnalok. Ködtengerbe merülő alkonyok. S minden színpompás világ kibontakozik lassan, ahogy búcsúzik a tikkasztó meleg. Az élet egyszerre gyorsul fel és lassul le a szigeten, alkalmazkodva az év utolsó terméseihez. A tenger. A tenger dúl és fúl, akárcsak egy sértődött szerető. Szokatlan ez időtájt, hogy ezerarcú szörnyeteggé váljék.
hírek
Hírmondó
Kisebb helyreigazítások, illetve néhány eltűnt kép pótlása történt.
Írta: Szerkesztők
Frissítve: 2017.10.31.
***
NE,
... írj más nevével!
... káromkodj!
Reklámhoz pedig, használd az URL-t!



hírek
Üzenet
Latest topics
» Remetelak
Szer. Jún. 06, 2018 4:13 pm by Yue

» Vigyázz! Kész! Mondd!
Vas. Dec. 24, 2017 2:01 pm by Shagu

» Kikötő - Halpiac
Hétf. Szept. 11, 2017 2:02 pm by Amarillisz

» Képajánló
Vas. Nov. 27, 2016 5:53 pm by Shagu

» Északi járás - Ördög kanyon
Kedd Aug. 23, 2016 6:18 am by Perhasan

» Hajnaldal Terem
Hétf. Aug. 22, 2016 5:29 pm by Asfalot

» Utcarész
Kedd Ápr. 26, 2016 11:02 pm by Yeon

» Vad vízű vidék
Csüt. Feb. 18, 2016 10:23 pm by Lumera

» A Szürke-folyó forrása
Vas. Feb. 14, 2016 10:12 pm by Rangor

» Keresett karakterek
Szomb. Feb. 13, 2016 4:12 pm by Hét Hold

Információk
Télelő
Gondolat
Gyönyörű és megszégyenítő dolog az ember életét mint egészet szemlélni: a műalkotás kész, a forma kerek. Egy ember elindul a Nagy Utazásra, de történetét itt hagyja mások tudatában.
Brian W. Aldiss


j
Itt vannak
Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

[ View the whole list ]


A legtöbb felhasználó (28 fő) Vas. Júl. 22, 2012 3:13 pm-kor volt itt.

Tűzbarlang

Go down

Tűzbarlang

Témanyitás by Ra'Agan on Szer. Szept. 17, 2014 4:58 pm


A hatalomért nyúló kéz. I. rész
Sűrű gőz tölti meg a barlangot. Vágni lehet a kavargó foszlányokat. Aláhulló, a vizet el sem érő cseppek pendülése és a mélyből felszaladó buborékok folyamatos bugyogása tölti meg ezt a cseppkövekkel szabdalt, medencés termet. Meleg van, nem pusztán a nyári napok delének heve az, ami kiszorítja innen a sziget bitorlóinak többségét. Az a meleg, forróság, sokkal mélyebbről, a föld forrongó gyomrából tör elő. Kivételes pillanatok egyike az, amikor látni a baljóslatú vörös fényt és hallani, ahogy a felforrt víz azon nyomban bomlik, sisteregve száraz gőzzé.
Nehéz lélegzet szakad pattogással teli csendbe, a sötéten sejlő repedés sarkában egy izzó forma kezd alakot ölteni, mintha feltörő lávából kéne kihúznia tagjait, de az, mint a mocsár cuppanósan marasztaló sara, nehezen engedi csak. Egészen váratlan az a légies könnyedség, amivel a lassan sötétülő masszától elválik a karmazsinból és aranyból öntött madár. Kecses léptekkel állapodik meg a parton, kitárt szárnyaiban a csontok megszilárdulnak, ahogy tollainak heves lobogása is megszűnik, farktollai, akárcsak egy király bő palástjának uszálya az üres medencébe hömpölyög. A levegő e testből áradó hőtől remegett. A kövek körülötte lassan élénkvörös színű váltak, tetejük és oldaluk lassan vált amorffá. A vad zöld szemek tágan figyelnek az egyetlen járat felé, csőrét résnyire nyitva rikoltott. A levegőben végigrezgett a sólymok éles, harcias hangjához hasonló kiáltás. Egy másik, tisztább hang válaszolt rá kisvártatva.
Ra'Agan méltósággal tette meg lépteit, testén a lángok újjáéledtek és mohón falták fel testén tollait. Elégette a madár alakot, hogy valami sebezhetőbb, valami könnyebben tettre fogható alakká tegye. Kilépett a hőség uralta barlangból, a teremben egy nő várta, szigorú vérvörös íriszei a főnixre meredtek. Nem maradt tétlen, köpenyért nyúlt és mély tisztelettel terítette azt vezére vállaira. Nem volt több megszokott rituálénál és ennek fényében ült Ra a közeli kőből vájt trónusra, köszönet nélkül. Villanó tekintetét a démonra vetette, ki előtte ereszkedett fél térdre és arcán kegyetlen mosollyal hajolt meg vezére előtt.
- Mit láttak éles szemeid, Morkean? – Kérdezte Agan a türelem álarcát erőltetve vonásaira, de már napok óta fojtogató indulat munkálkodik benne. Döntések és végeredmények. A sors nem várt kincset hullajtott az ölébe, bár használhatatlannak tűnt, sosem vetette el annak a lehetőségét, hogy az Ou visszanyerve emlékeit végül hasznossá válik. Az emlékek előcsalogatása végett engedte kalandozni Zuhatagváros elveszett urát, gondoskodott a megfelelő figyelő tekintetekről, de a póráz túl hosszúra sikerült és a bárány kisiklott karmai közül. Hozott egy rossz döntést és most el kell érnie, hogy még is jól járjon.
- A vén sárkány agyarai megkoptak! A sziget és a város is szinte érintetlen. – Ra rosszallva intett, de csak mosolyra húzta a száját és kényelmesebben elhelyezkedett „székében”, közben a démon folytatta a mondanivalóját. – Beletelt egy kis időbe, de megtaláltam a mi kis elveszett báránykánkat, de ha Asfalot nem vitte magával, akkor számunkra még mindig hasznavehetetlen.
- Úgy véled, még mindig nem emlékszik? – Agan a kiszélesített repedésen át tekintett ki, a környező vadvirágokban buja erdőre. Csendre intette a démont, hogy kényelmesen eredhessen bakfis csikó módjára ficánkoló gondolatai után. Túl sok idő telt el azóta, hogy eljöttek Alcariszról, ám akkor is érezhető volt, hogy a sárkányok és démonok közötti feszültség növekszik és ez hol máshol csapódhatna le, mint minden bajok forrásán, Zuhatagvároson. – Nem Morkean, Yue már emlékszik! – Önelégült mosolyra húzta a száját. Ahogy a káoszsárkány logikáján indult el tapogatózva olyan egyértelműnek tűnt ez a lehetőség. – A félelmetes mészáros képtelen koncként a haragvók elé citálni a szövetségesét. – Ra, a démon összeráncolt szemöldökét látva csak jobb kedvre derült. Szerette, egyenesen élvezte, ha előrébb járhat társainál. Úgy vélte, így nem érheti meglepetés. – Egyetlen egy tárgyaláson voltam jelen. Nincs kegyetlenebb, mint asztalhoz kényszeríteni a gyűlöletet, ahol a vád a vád ellen támad. A szó Morkean, a szó élesebb a pengénél és sokkal mélyebb, sokkal nehezebben gyógyuló sebet ejt és a mi kincsünk sebesült. Én is az emberek között, Maluqa oltalma alatt tudnám őt szívesebben, messze a fájó emlékektől. – A főnix arca lassan zárkózottá válik. Ismeri a múlt néhány eseményét és egyike azon szerencséseknek, akik a fontosabbakról is tudnak. De az bosszantja, hogy akad egy lény, aki nála is többet tud. – Maluqa?
- Őt nem láttam, próbáltam a nyomára akadni, de a jelenlétét sem sikerült kiszagolnom. Talán..
- Nem, az a farkas nem hal meg csak úgy és nem is tűnik el, ha az érdeke nem kívánja úgy. – Ra még egy utolsó pillantást vetett a nyíló orchideákra, a kacéran aláomló indák tömegén is át, a nap felé nyújtózkodó liliomokra. – Menj vissza a szigetre és hozd magaddal a kis kincsünket. Szeretném, ha önszántából jönne, de ha kell, akkor hozd erővel. Magam mellet akarom tudni! – Határozott Ra. Szenvedélyes pillantását megosztotta a tettre kész vezérével is, aki mélységesen hálás volt a feladatért. Ra már az elkövetkező napokra gondolt, a kimerítően hosszú várakozásra és arra, hogy miként kell majd bánnia a kölyökkel, hogy készségesen elmondjon mindent, amit csak tud. Morkean motozása zökkentette ki tervei közül, a nő meghajolva hátrált el, majd fejét a bejárat felé fordította. Hirtelen iramodott meg és mire elérte a barlang száját, már méretes madár alakjában száguldott a hegyek felé. Ra is felpattant székéből, ugyan az a baljós erő érte el, ám a kijáratot alig néhány lépésnyire hagyta csak el. Kezét kinyújtva várta, hogy az aláhulló szürke szilánk a tenyerére érkezzen. Ujjaival fogta össze, a különösen szép jeges hópelyhet, amelyet undorral nyalt le ujjairól.
- Maluqa! – Préselte ajkai között ki a nevet és a messzi baljós ködbe bámult. A zöld levelek sisteregve kaptak lángra körülötte, kitárt karjain végigfutottak a pokol bugyraiból megidézett forró lángok és már ő maga is a levegőbe kapott általuk. Hatalmas vöröslő tűzcsóvaként tűnt fel az égen, ami a hegyek felé száguldott. Meg akart küzdeni a démonnal, meg akarta ölni!
A köd érkezésére hamar oszlott, már nem táplálta a démon ereje. Eltökéltségén ez azonban egy kicsit sem változtatott, a hő, ami nyomában száguldott eltüntette az utolsó utálatos gomolyagot is. A védet öbölben érintette meg először a kínzó rosszullét, de éppen csak megingott röptében. A parton feltűnő társainak kiáltása elért hozzá, akadt olyan, aki a tengerbe vetette magát, hogy utolérje az árulót, mások a sebesültek felé rohantak. Ra maga is az üldözés mellett döntött, kirontott a tenger fölé, lobogó szárnyai szinte felperzselték a komiszkodó áramlatokat, de egyre kevesebb örvényt tudott eltakarítani maga elől. A gyengeség, a kínzó fájdalom csontjaiban egyre nagyobb erőt vett rajta. Zöld szemeit pedig hiába futtatta körbe s körbe az acélszürke hullámokon, az árulót nem fedezte fel.

Valami megmozdult Raban. Mélyen. egy vérre szomjas lánglelkű szörnyeteg. Életében nem érezte még fojtogatónak a hőséget és elképzelni sem tudta milyen az, amikor a mohó lángok lerágják a húst és hamuvá omlasztják a csontokat. Elégett, halt már meg nem is egyszer, de sosem volt fájdalmas számára. De most...

Íras roppant állkapcsát ismerte meg és azt a jellegzetes bűzt, ami a démon torkából tőrt fel, ha éppen ínyenc lévén hetek óta pácolt, de leginkább csak rothadó emberhúst evett. A démon kihúzta a vízből és el is hátrált mellőle, ha démon is, ezt a hőmérsékletet még ő sem állhatja sokáig. Hallja pattogni a homokot, ahogy gyors iramban üveggé olvad alatta. Kóvályogva, erőltetve kényszeríti tagjait, hogy újra felvegyék az utált kétlábú formát. Percek, kínosan lassan telő percek alatt képes csak hatalma felett visszavenni az uralmat. Retteg. Megijedt attól a sötét lénytől, aki a kebelében nyugszik, most még el tudta csitítani, de ehhez a halál határára kellett sodródnia.
- Jelentést! – Parancsolta rekedtes, megviselt hangon. Harmadik embere a szükséges rossz volt a belső körben. Ennek ismeretében ki várna tőle együttérzést, vagy legalább egy kevés tiszteletet? Íras biztonságos távolban, eredeti alakjának védelme alatt mosolyogva nézte a szerencsétlen főnixet. Megbánta, hogy engedelmeskedett a sólyom parancsának és kirángatta a vízből. Egy tökéletes alkalom volt, hogy a Viharban Járók új vezért kapjanak.
- Hawl, súlyos sérüléseket szenvedett. Maluqa pontosan tudta mit tesz, szándékosan … - Morkean hangja fájdalomtól csuklott el, Ra leghűségesebb emberére pillantott. A démonsólyom egy farkassal verekedett, a látvány pedig egyszerűen mesélte el a farkas fölényét.
- Mit tehetünk Hawlért? – Kérdezte és közben hagyta, hogy két embere, akiknek hasonlóan jó barátja a tűz, felsegítsék.
- Egyelőre semmit, ahogy Morkean mondta, Maluqa pontosan tudta, hogy mit tesz. Jar, Berhgar, Felxen és Shíma, akik segíthettek volna, halottak. – Ra lehajtotta fejét, társaira nehezedett. Mindenki csendessé vált, a vereség meghökkentette őket. A győzelmek mámorító íze elfeledtette velük, hogy nem legyőzhetetlenek és most, pont egy társuk mérte rájuk ezt a kijózanító csapást.

A vihar sziget szörnyei ezúttal csendesen egymástól távol töltötték az estéjüket. Érezték a jelentős változást, azt a leheletnyi erőingadozást, ami a vezetőik között végbement. Óhatatlanul megfordult természetlélek és démon fejében is a céljuk értéke, tetteik elégségessége. Végezetül azonban mind ugyan oda jutotta, Maluqa ügyük leghűbb követe elárulta őket. A düh viaskodott azzal a képzettel, hogy ők azok, akik rossz irányba tartanak. Szükségük lett volna Ra’Agan a hatalmas főnix iránymutatására, arra az elszánt határozottságra, amivel ilyen különböző lényeket eddig képes volt közös munkára bírni, de a főnix beteg és ereje látványosan meggyengült.
Ra a kőtrónjába süppedve, körmeit rágva, szemében örült fénnyel nézett a semmibe. Két vezére és azok legbizalmasabbjai várakoztak csendben, egyikük sem akarta magára vonni a nyilvánvalóan dühös főnix haragját. Hawl nélkül értelmetlen kimenni a tengerre és értelmetlen összehívni a környező szigeteken szétszóródott társaikat is, kifulladva és nagy valószínűséggel sérülten érnék csak el a Vihar-szigetet.
- Íras faggasd ki az életben maradtakat, tudni akarom, ha Maluqa akárcsak egy szóval célzott egyéb terveire. – A démon elhúzott szájjal bólintott elfogadva a feladatot, érezte ő, hogy nem kívánatos személy, de azok, akik a vezér körében maradtak túl éles szeműek és a fülük sem tompa. Ra megvárta, míg harmadik vezére magukra hagyja őket és hallótávolságon kívülre jut.
- Ő itt, Zaha, átveheti a helyemet. – Ra figyelme a tűzvérűre fordult, aki büszkén állta tekintetét.
- Értesi..
- Nem kell! – Intette le a démon Ra. – Ne keresd a társainkat, egyetlen egyet hoz csak vissza. A rókát, annak az áruló ölebnek a védencét! – Ra az őrület fényét dédelgető szemét a plafonra emelte. – Ha ő itt lesz, jönni fog az áruló is. Légy résen, neki csak annyit mondj szükségem van rá. .. Menj! Siess! – Agan hátra hajtotta a fejét az a néhány suttogó szó, amit mester és tanítvány egymás között váltott, irritálta. De, miután elhaltak a léptek és csak a sólyomdémon jelenléte maradt meg mellette a csend éppen ugyan olyan gyilkos volt számára.
- Mondd Morkean, milyen démonnak lenni?
avatar
Ra'Agan
Tűzlelkű

Mottó : "tűzben fogant"

Hol? : Vihar-sziget

Kaszt : Vadász
: Viharban Járók


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.