Időmondó
Télelő
Időkép
Aranyfényű hajnalok. Ködtengerbe merülő alkonyok. S minden színpompás világ kibontakozik lassan, ahogy búcsúzik a tikkasztó meleg. Az élet egyszerre gyorsul fel és lassul le a szigeten, alkalmazkodva az év utolsó terméseihez. A tenger. A tenger dúl és fúl, akárcsak egy sértődött szerető. Szokatlan ez időtájt, hogy ezerarcú szörnyeteggé váljék.
hírek
Hírmondó
Kisebb helyreigazítások, illetve néhány eltűnt kép pótlása történt.
Írta: Szerkesztők
Frissítve: 2017.10.31.
***
NE,
... írj más nevével!
... káromkodj!
Reklámhoz pedig, használd az URL-t!



hírek
Üzenet
Latest topics
» Remetelak
Szer. Jún. 06, 2018 4:13 pm by Yue

» Vigyázz! Kész! Mondd!
Vas. Dec. 24, 2017 2:01 pm by Shagu

» Kikötő - Halpiac
Hétf. Szept. 11, 2017 2:02 pm by Amarillisz

» Képajánló
Vas. Nov. 27, 2016 5:53 pm by Shagu

» Északi járás - Ördög kanyon
Kedd Aug. 23, 2016 6:18 am by Perhasan

» Hajnaldal Terem
Hétf. Aug. 22, 2016 5:29 pm by Asfalot

» Utcarész
Kedd Ápr. 26, 2016 11:02 pm by Yeon

» Vad vízű vidék
Csüt. Feb. 18, 2016 10:23 pm by Lumera

» A Szürke-folyó forrása
Vas. Feb. 14, 2016 10:12 pm by Rangor

» Keresett karakterek
Szomb. Feb. 13, 2016 4:12 pm by Hét Hold

Információk
Télelő
Gondolat
Gyönyörű és megszégyenítő dolog az ember életét mint egészet szemlélni: a műalkotás kész, a forma kerek. Egy ember elindul a Nagy Utazásra, de történetét itt hagyja mások tudatában.
Brian W. Aldiss


j
Itt vannak
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

[ View the whole list ]


A legtöbb felhasználó (28 fő) Vas. Júl. 22, 2012 3:13 pm-kor volt itt.

Ylhan'Ma - Hideghegy

Go down

Ylhan'Ma - Hideghegy

Témanyitás by Perhasan on Kedd Feb. 03, 2015 12:17 pm


Démonbosszú I. rész

Az elátkozott völgy peremén, a borotvaéles sziklák között valami szokatlan és baljóslatú hatalom terpeszkedett szét. Alant, a soha nem oszló ködben megbújó, vérszomjas árnyak korcs szívében is megpendítette a félelem húrját. A táj nesztelenné vált, semmi sem mert mozdulni, lélegzetvisszafojtva várt a következő percre. Nemes küllemű jószág tűnt fel az erdő sötét rengetegében. Először csak vörösen izzó szemei ütötték át a szürke homályát, majd mélyvörös színű bundája is megszínesítette a fekete-fehér és szürke árnyalataiban létező világot. A legmagasabb szírt szélére vonult, kecses lábainak meg sem kottyant átgázolni a havon, amibe szügyig süllyedt. Sűrű párát fújva tekintett a az élettelennek és néptelennek tűnő tájra. Szemei üstökösként lángoltak, rámordult erre a világra, szarvas pofájából elővillanó, félelmetes agyaraival fenyegetve meg minden megijedt lényt. A táj megremegett, olybá tűnhetett a forróságtól remegő levegő, most ugyan úgy reszket ezen a fagyos tájon is.
Várnia kellett és ez roppant módon ingerelte, amúgy sem kegyes hangulatát.

Odalent, valahol a ködtől terhes völgy mellet húzódó másikban portyázó démonok rettenve verődtek össze. Egy falkához tartoztak, megzavarodva, akárcsak az egyszerű állatok, titkolni kívánt félelmükben egymásra vicsorogtak és oda odakaptak a másikhoz. Nyugtalanságuk egyszerre hagyott alább, ahogy meghallották vezérük éles, tisztán és erőtől duzzadó kiáltását. Érezték, ahogy egyre közelebb ér hozzájuk. Ezüst szeméből sütött a megvetést, amit végighordozott falkáján. Ezüst, fehér és vörös bundások gyűltek köré. Bízhatott erejükben, hűségükben és most még is csalódást okoztak neki. Ajka megremegett, ki kivillantva agyarait, amit egyik tag sem nézhetett aggodalomtól mentesen. A meglehetősen hatalmas róka méltóságteljesen felemelte fejét és úgy vonult át társai között, nyomában két másik tiszteletet parancsoló alak. Ugyan az a jégszerű bunda fedte mindhármukat, fajtájuk utolsó három még tisztavérű tagja. Az ezüstfehér rém rókák.
- Apám? – Szólalt meg a sorban leghátul lépkedő hím, mire a másik és egyben a sort vezető megállt.
- Ti térjetek vissza a falkához és igazítsátok rendre őket…
- De e.. ! – Az ellenkezni készülő nőstényt egy vicsorogva csattanó állkapocs intette csendre.
- Még a te szívedben is túl nagy a félelem! Hogy merészeltek egyáltalán arra gondolni, hogy így álljatok egyik ősötök elé? – Vicsorgott a vezér és két kölyke érezhette, hogy csak hajszál választja el őket attól, hogy apjuk megtépje őket. – Tegyétek azt, amit mondtam! – A két fiatalabb lesunyt füllel lapultak meg és nézték, ahogy apjuk makulátlan fehér alakja lassan belevész az havas táj egyhangúságába.

Valamivel messzebb, mélyen bent az erdőben, a prédájukat tépő farkasokat is elérte a hívás. Vonyítva, vicsorogtak, kettéharapták a hatalmas elefántszerű állat csontjait, félelmüket pusztításba fordítva ezzel. Egy metsző zöld szempár villant fel és a kibontakozó káoszban elég volt büszke, mély vonyítását hallatni, hogy falkája minden tagja lába közé kapva farkát behódoljon neki. Egyedül ében bundában pompázó hitvese mert hozzádörgölődzni kéjesen, belefúrva izzó vörös és sárga szemeit azokba a hideg, zöld ékekbe. A falka alfája elégedetten fogadta szilaj kedvese közeledését, finoman megharapdálta, de nem késlekedhetett tovább. Egymaga indult meg a minden idegeket pattanásig feszítő hatalom központja felé.
- Közösködni fogsz a rókákkal? – Váratlanul, de még is kiszámíthatóan érkezett ez a kérdés a fehér farkas vezér feje fölül. Egy bagoly volt, félszemű s hófehér.
- Pán, te sosem szoksz le a cselszövésekről. Bagoly volnál, próbálhatnád okosabban. – Nevette ki teli feszültséggel a farkas a baglyot.
- Ez nem válasz volt. Mindegy is! – Húzta fel a csőrét sértetten. – Oak nem válaszolt a hívásra, úgy látszik, nem akar csatázni.
- Szégyen, pont a szarvas hagyja figyelmen kívül a Vörös Bika hívását. –Csóválta meg a fejét a farkas, majd megugrott. A szarvas, a farkas, a róka, a bagoly, a macska és medve nemzettség él e hegyek között, tisztább a vérük, mint a más tájakon élőké. Egyszerűen nem hagyhatja, hogy a sunyi Perhas megelőzze őt. De, ott van még Reeger a medvevezér, az utolsó fajtájából, talán ki sem mozdul vackából. Hasira, a macskák tejfehér vezére mintha csak emlegetni kellett volna. Hatalmasabb volt, mint a farkas és legutolsó cseppet sem békés találkozásuk emlékére dühös fujtatással üdvözölték egymást. Ám egymás iránti gyűlöletük most nem juthatott szerephez, egy Démonúr hívta őket.

A Vörös Bika kínszenvedést ígérő viccsora lassan elhalványult, királyi agancsdíszén szemének dühödt lángolása már nem vetett vörös árnyékot. Megérezte az elsőnek érkező jelenlétét, ha létezne benne egy gondolatnyinál több szeretet, akkor egyértelmű lenne, hogy az emelkedőn kecsesen felkapaszkodó alakot, bizony, szeretettel várja. Egy villanásnyi ezüst csillanást látott csak belőle, a fehér tájban nehezen körvonalazódott a méretes róka alakja.
- Perhasan. – Búgta Yäfel, mire a vezér lesütött szemmel hajtotta meg fejét, majd élesen a szarvas vörös szemeibe fúrta mereven sajátját. – Ti hárman folyton csak a gondot okozzátok apátoknak és anyátokat sem kímélitek.
- Nézd el, kérlek s legyetek kegyesek. Korunk még nem tett elég éretté, hogy felnőtt fejjel érthessük a világot. Még akarunk és követelünk, mint a szomjazó gyermekeitek. – Perhas nem félt, oka lett volna rá, de az ő félelmét egészen más táplálta és erről tudott a Démonúr is. Nem firtatták hét ezt a kérdést.
- Mindig értettél ahhoz, hogyan csiholj magadnak előnyt. – Szemében reménység csillant és ezt a róka is észrevette, vonásai megkeményedtek, ahogy egyszerre rádöbbent, fogalma sincs, hogy miért hívatta őket most színe elé. Undorodva, de büszkén húzta ki magát, mikor meghallotta a tollak suhogását és könnyed mancsok trappolását.
Üdvözöllek benneteket! – Köszöntötte őket a Démonúr. – Pán, az Ezüsthátú Baglyok nemzetségéből. Ahtheki, a Rémfarkasok nemzetségéből. És téged is Hasira, aki korával s kivételes adottságaival a macskák nemzetségét képviseli. – Minden jelenlévő tisztelettel és alázattal fogadta a Démonúr szavait, amik után csend következett. Hosszú, kínos csend, ami alatt Yäfel mindegyikükön végighordozta tekintetét és nem csak azt mérte fel, amit a szeme lát, marokra fogta lényüket és legbelsőbb gondolataikat is kikutatta.
- Azért hívtalak benneteket ide, hogy végre kivívjuk a szabadságunk. – Perhas vigyorgott egyedül, a többi vezér nem értette a Démonúr szavait, hiszen ők szabadok. – Lám nem értitek! – Feszengő pillantásokat váltottak egymással a vezérek, a róka vette csak a bátorságot a nevetéshez, majd viccsorba fulladó, teljes lényéből fakadó gyűlölettel köpte a szavakat.
- Az istenek! – Perhas a társaira nézett. – Az istenek árgus szemekkel figyelnek. Átkozott bilincsekkel kötelezik legnagyobbjainkat arra, hogy a kétes elemeket eltakarítsák. Idő kérdése, hogy mikor szakad újra ránk az emberi szenny és akkor, mint azon a gyalázatos estén, a mi fajtánk fog szenvedni! Az istenek velünk nem törődnek! – A szirt vad morgással, fékezhetetlennek tűnő indulatokkal telt meg.
- Nem nyugszom bele, de ez a sorsunk! – Hajtott fejet a farkasok vezére.
- Van egy könyv! – A Démonúr hangja csendes volt, mintha csak mellékesen említené meg. – Zuhatagvárosban őrzik. A lapjait lelkekből készítették, a nemlétezők’ és a szentföldiek' életéből. Véletlenül pont annak a tulajdonában van, aki lényéből fakadóan ama könyvre nézve a legveszedelmesebb.
- Úgy érted a Feketevésznél van? – Érdeklődött a dolgot fontolóra véve a baglyok vezére. Yäfel bólintott csupán.
- Azzal a sárkánnyal nem jó ujjat húzni, túl erőssé nőtte ki magát.
- Ahtheki, ha nem tudnám, akkor azt hinném, hogy félsz. – A farkas a pimasz rókára villantotta fogait, amaz azonban nem törődött vele. – Veletek ellentétben, én már sikerrel bevettem, nem egyszer, annak a szégyenfoltnak a falait. És most védtelenebb, mint valaha. A Démonkirály ereje lassan kimerül, ezt nektek is éreznetek kell és a Sárkánykirály … hatalmát már rég nem lehet érezni.
- Őrültség! Bocsáss meg Yäfel, de magad is fejed vesztheted, a népeinkről nem is beszélve, hatalmasak vagyunk, de az ősi isteneknek csak egy gondolatba kerül eltüntetni minket. Sokakat veszítettünk, a démonok ősi vére is sokat hígult. – Hátrált meg a nehéznek ígérkező feladat elől a farkasok vezére, pedig első akart lenni.
- Valóban így van! Már ezer esztendő is eltelt, hogy ezüstsólymot bárki is látott volna, már csak a déli feketék s rőtek szelik az egeket. Az én fészkem pedig épen hogy gyarapszik, mióta a jégsárkányok befészkelték magukat Suhatagba. – Meglepő volt hallani a baglyok vezérének egyetértését.
- Te mit gondolsz erről? – A kérdést az eddig pusztán megfigyelőként jelenlévő macskának intézte a Démonúr, az előrelépet.
- Azt, hogy, a mi létezésünk olyan, mint a tűzből kipattant parázsé. Nem tartozunk sehova, önállóak vagyunk és ha el akarnak oltani, akkor el kell taposniuk, de az utolsó leheletünkig marunk. – Vibráló kék szemeiből egyetlen egy dolog volt kiolvasható, vesszen minden és mindenki, aki megpróbálja kordában tartani őket. – Zuhatagvárosban egy a véremből, az átkomat hordja magában. Tökéletes áruló lesz.
- Akkor ideje, hogy színt valljon és felelősséget vállaljon mindenki. Én Perhasan a rém rókák utolsó fia kivívom a teljes szabadságom. – Állt fel a rókák vezére és szemét egyenesen a vöröslő szarvas alakra emelte.
- Én, Hasira a fémdémonok legidősebbje elpusztítom mindazt, ami rabbá tesz. – A macska a róka mellé állt.
- Én, Pán a rém baglyok lánya … segítek minden erőmmel, hogy elérjük a függetlenségünket. – Meghajolt, de nem állt a harcos szívűek mellé.
- Én, Ahtheki a rémfarkasok fia megteszek mindent a szabadságunkért. – Ő volt a legpesszimistább, de büszkén állt társai mellé.
- Mostantól rajtatok áll. – A szarvas, gyönyörű és egyben rémisztő alakja e szavak után lassan megindult, visszafelé vette az irány, a feketén ásító hegyek szívébe. A vezérek néhány perc múlva magukra maradtak, mint érezhették, ahogy az egész táj mélyen, tele megkönnyebbüléssel vesz levegőt.
- Ezzel nem csak az embereknek üzenünk hadat, ami azt tekintve, hogy jelenleg ni..
- Pán! A sárkányok is éppen eleget ártottak nekünk, emlékezz, még véletlenül sem kerestek módot arra, hogy megóvják az életünket. Sose felejtsd el, minket a világ gonosznak bélyegzett meg.
- Nekem megfelel.
- De nekem nem! – Ezzel a felkiáltással bontott szárnyat a bagoly és hagyta magára társait.
- Nem számíthatunk rá. – Ebben mindhárman egyetértettek. Perhas kilépdelt a szirt szélére, a másik két démon nem követte, bár most közös ügyért fognak harcba szállni, mindketten érthetetlen viszolygással viselték a róka közelségét. - És mondd, Hasira, ki lenne a szerencsés jelölted?
- Phoron, apám egyetlen még élő korcs utóda…
- Nagyszerű! Ismerem őt, nem lesz nehéz előcsalogatni. – Perhas elmosolyodott, terve már alakot is öltött benne, sőt nem is csak egy. - Ideje megtorolni a régi sérelmeket! A Szivárvány-völgyben, úgy tudom sok zöld sárkány telepedett meg. Hasira gyűjts össze annyi fémdémont, amennyit csak tudsz. Illő ott sebet ütni, ahol a legjobban fáj. – A macskának tetszett az ötlet, annak ellenére, hogy látszólag a róka vette át a vezérszerepet szövetségükben. – Ahtheki, ha jól tudom, a te vonaladban vannak szellembűvölők.
- Igen, de ahhoz halottakra is szükség van.
- Ne aggódj, nem is egy van ott! – Perhas sunyin felvihogott, hallatán a másik két vezér sem tudott izgatottságán úrrá lenni. – Kezdjünk neki! – A vezérek elcsitítva hangjuk, saját különös nyelvükön szólva vitatták meg a kényes részleteket. Tervük pont olyan sötét volt, mint a fejük felett gyülekező szilaj felhők és pont ugyan olyan kíméletlen is, mint a távoztuk után kitörő vihar.
avatar
Perhasan
Anyagi - Faunadémon

Mottó : "semmi sem ár, a Szabadságért"

Hol? : Alcaris szerte bárhol.

Ismertető jegy : hófehér és hűvös, mint a tél.
Kaszt : kutász - harcos.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.