Rangor

Egyéb megszólítás:Gorre
Nem:férfi
Születési hely:Luskan/Kard-part/Faerün/Toril
Életkor:26
Kaszt: kósza
Jellemző vonások: Amikor hosszabb ideig van szörnyalakban, nem ritka, hogy utána elalél. Nem szereti, ha megmondják neki, mit tegyen.
Szereti a természetet,és a zenét. A szabadság és az egyenlőség híve, gyűlöli a szolgaságot.
mindig: zene,tábortűz
soha: pusztítás,háború,
titok:anyjáról nem tud semmit
félelem: retteg a saját szörnyalakjától, és reméli, nem kell majd használnia.
Kinézet: Erős, 6.7 láb magas, fekete haj és szem, tarajos zápfogak. A szörnyalakja leginkább egy nagy kétlábon járó farkasra hasonlít.
ismertető jegy:kereszt alakú sebhely a hátán.
felszerelés: Fekete cserzett bőrnadrág,és kabát, vörös maszk.
Ismeretek:
alap ismeret: (írás és olvasás)
- szint: 2
nyelvek: (értelemszerű)
- szint: 2
tájékozódás: (más néven hely ismeret)
- szint: 2 (szörnyalak: 5)
harc: (pusztakezes harc/ állat harc)
- szint: 3 (szörnyalak: 6)
fegyverforgatás:
- szint: 3 (handzsár,visszacsapó íj) (szörnyalak: 0)
 egyéb: nyomolvasás: 4 (otthon vadász volt) (szörnyalak: 6)
                        zenélés: 4 (kb. egy évtizede játszik a saját hathúrú lantján)
Előtörténet:
Káosz után 576-ban, évzáró havának tizenharmadik napján, Luskan egyik udvarházában született egy fiúgyermek. Ez volnék én, Gorre.
Anyámról csak annyit tudok, amennyit apámtól meg tudtam jegyezni.
Ami különös, hogy nem nagyon hasonlítottam apámra. Neki szőke haja, kék szeme, és nagy hasa volt.
Nem szívesen emlékszem vissza rá. Az az iszákos hadnagy amint csak lehetett elküldött Nyugatrévbe tanulni.
Ott ismerkedtem meg, a leginkább apámnak nevezhető Daeghunnel, aki a falu vadásza volt.
Rögtön megtetszett a hegyes fülű sokszínű műveltsége. Tőle tanultam meg mindent, amit tudok.

Tizennegyedik születésnapomra kaptam tőle egy saját lantot. Nekem nem tetszett rajta a sok húr és elkezdtem leszedni őket míg megálltam egy számomra optimális számnál(hatnál).

Négy évvel később vissza a akartam menni Luskanba, de amikor megláttam, a város lángokban állt. Egy napra rá körülnéztem a romok között.A bástyák maradványain ott lobogott a vörös N betű.*Szóval az újabb háború ide is elért*gondolkodtam, amíg eljutottam a központi térre. A főtér romokban állt. Azt hittem egyedül vagyok a romvárosban, de tévedtem. Egy óriási árnyék vetült rám, majd valaki lecsapott. Tehetetlenül terültem el a földön.
Arra ébredtem, hogy egy mágus laboratóriumában vagyok, meztelenül, háttal lekötözve egy  fekvő vaskereszthez. A mágus odalépett, majd megvágta a hátamat egyszer hosszában, egyszer pedig keresztben, majd ráöntött a sebre valamit, amitől az izzani kezdett. Az elviselhetetlen fájdalom legyűrt, és elájultam.
Egy ketrecben tértem újra magamhoz, de nagyon furcsán éreztem magam. Megtapogattam az arcom, de mintha egy kutyáé lett volna. Hátranéztem, és azt vetten észre, hogy farkam nőtt. Az egész testemet szürke szőr borította, de fel tudtam állni hátsó lábaimra különösebb nehézség nélkül.
A mágus elcsodálkozott, majd megszólalt:
-Úgy látszik, a kísérlet sikerrel járt. Vajon tud beszélni?
-Hol a fenében vagyok?-kérdeztem.
-Ragyogó! Még beszél is! Egyébként engedd meg, hogy felvilágosítsalak. Az én laboromban vagy, de nem sokáig(őrült nevetés).
-Hogy érted ezt? És hol vannak a cuccaim?
-khm..Mindjárt elmész egy hosszú utazásra, de előtte még várunk arra, hogy visszanyerd emberi külsődet.
-És ha nem fog megtörténni?
-Akkor majd kitalálok valami mást (újból nevetés).
Nem értem, mi ennyire vicces ezen. Szerencsére pár óra múlva újra ember voltam, csak a fogaim maradtak olyanok, mint egy ragadozó állaté.
Kinyílt a ketrec ajtaja, és hat mágus volt körülöttem.
-Akkor most szépen menj oda a kör közepébe, ott vannak a cuccaid. -mondta fogvatartóm.
Bementem, erre egy mágikus fal elzárt engem a külvilágtól, a hat mágus nyilván készült valamire.*Soha nem fogom megérteni őket*Majd amikor minden elsötétült, olyan érzésem volt, mintha lebegnék.
Egy erdőben találtam magamat, szerencsémre a cuccaimmal együtt. Nem tudtam, hogy egy paralel világban vagyok egészen addig, amíg nem találkoztam azzal a mágussal az erdő szélén, ahogy éppen aratott.
Ekkor jöttem rá, nagyon nem vagyok otthon.
Később bementem egy faluba, ahol egy ember épp egy térképet mutatott egy másiknak.
Tudtam, hogy már soha nem jutok haza.
Az emberek akikkel először találkoztam, megrémültek a tarajos fogaimtól. Ezért hordok kendőt az arcomon. Majd egyetlen kiindulópontként követtem azt az egy folyót, amit találtam. *Majd csak vezet valaková*gondoltam. Utam közben ha megéheztem, lőttem egy vadat. A bőrét kikészítettem, a húsát megettem. A bőrökért a kisebb falukban kaptam szállász és ételt. Így teltek az évek egymás után. Aztán elémtárult az egyetlen város képe, amit a lebegés óta láttam. Megérkeztem Samírba.
Az azelőtti estéig viszont még nevem sem volt. Azon az estén álmot láttam. Egy papírt, rajta a Rangor névvel. Úgy döntöttem ez lesz az új nevem.
"Amikor átléped a világok határát, megszabadulsz a régi világ szabályaitól, de az új világé rögtön gúzsba köt. Egy kiméra, a mágusok esküt nem tett, hűségre kényszerített szolgálja. Hátadon viseled, sebhelyed felett a szolgaság jelét, amelynek rúnákban írt szavait, mágusok és természetfelettiek érthetik meg, de csak a mágusok képesek engedelmességre bírni a benned szunnyadó fenevadat. Aki megfejti a hátadra vésett verset, annak szava szent és ellene tenni képtelen vagy, légy bármely alakban.
Dühöd és tested kínja hozza felszínre ezt a ritka vadat, melynek bőrébe bújva elméd nem enyészik el. Tudatod ép, gondolkozol, de eluralnak az ősi vágyak. Minden férfi ellenség és minden nő „falkád” hölgye, a gyermekek, akik nem tieid, csak koloncok, ők is csak vérszomjad csillapítására jók. Minél több idő telik el a szörny testébe zárva, elméd annál inkább tompul és két nap után, talán el is elenyészik.
Mikor e gyilkos lény felébred, tüzes vassal feszíti ki izmaidat, de ezt meg sem érzed, míg e torz lény tested. Farkas, nagymacska és krokodil vére keveredett el benned. Testedet szőr és pikkelyek lepik el, nem tűnsz egyik ragadózónak sem, de mindegyik vonását magadon hordod. A pikkelyek kemények, a könnyebb sebektől megvédenek, de nem érnek fel a vaspáncélok kitartásával.  Súlyod tetemes, erőddel egy lovat is feldönthetsz, képes vagy arra, amire egy ragadozó, de gyorsaságod nem ér el egy kutyáéval. És mivé leszel, amikor újra önmagad vagy? Elkínzott tagjaid, akár napokig őrizhetik a változás fájdalmát, gyengébb vagy és hangulatod is ingadozó lehet. A sebektől sem szabadulsz meg, de azok valamivel gyorsabban gyógyulnak, mint egy másik, egyszerű emberénél."