Időmondó
Télelő
Időkép
Aranyfényű hajnalok. Ködtengerbe merülő alkonyok. S minden színpompás világ kibontakozik lassan, ahogy búcsúzik a tikkasztó meleg. Az élet egyszerre gyorsul fel és lassul le a szigeten, alkalmazkodva az év utolsó terméseihez. A tenger. A tenger dúl és fúl, akárcsak egy sértődött szerető. Szokatlan ez időtájt, hogy ezerarcú szörnyeteggé váljék.
hírek
Hírmondó
Kisebb helyreigazítások, illetve néhány eltűnt kép pótlása történt.
Írta: Szerkesztők
Frissítve: 2017.10.31.
***
NE,
... írj más nevével!
... káromkodj!
Reklámhoz pedig, használd az URL-t!



hírek
Üzenet
Latest topics
» Remetelak
Szer. Jún. 06, 2018 4:13 pm by Yue

» Vigyázz! Kész! Mondd!
Vas. Dec. 24, 2017 2:01 pm by Shagu

» Kikötő - Halpiac
Hétf. Szept. 11, 2017 2:02 pm by Amarillisz

» Képajánló
Vas. Nov. 27, 2016 5:53 pm by Shagu

» Északi járás - Ördög kanyon
Kedd Aug. 23, 2016 6:18 am by Perhasan

» Hajnaldal Terem
Hétf. Aug. 22, 2016 5:29 pm by Asfalot

» Utcarész
Kedd Ápr. 26, 2016 11:02 pm by Yeon

» Vad vízű vidék
Csüt. Feb. 18, 2016 10:23 pm by Lumera

» A Szürke-folyó forrása
Vas. Feb. 14, 2016 10:12 pm by Rangor

» Keresett karakterek
Szomb. Feb. 13, 2016 4:12 pm by Hét Hold

Információk
Télelő
Gondolat
Gyönyörű és megszégyenítő dolog az ember életét mint egészet szemlélni: a műalkotás kész, a forma kerek. Egy ember elindul a Nagy Utazásra, de történetét itt hagyja mások tudatában.
Brian W. Aldiss


j
Itt vannak
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

[ View the whole list ]


A legtöbb felhasználó (28 fő) Vas. Júl. 22, 2012 3:13 pm-kor volt itt.

Koponyák Hídja

Go down

Koponyák Hídja

Témanyitás by Asfalot on Vas. Feb. 07, 2016 7:24 pm


Démonbosszú II. rész : Elfogadás
Megcsitulnak a hangok. A város néma, szinte néma, mert a hír gyorsan terjed, pont úgy kapott lángra a szörny közelségének rémisztő története, mint szikkadt sztyeppén a villám szikrája szított lángvihar. Halottak, halottak is vannak! Ezt súgták az őrök, nem vigyázva, nem gondolva azzal, hogy aki elhaladt előttük oly füllel lett megátkozva, mely hallja még a gondolatok motoszkálását is. A Kristálykupola, nem volt többé a nyugalom szigete, felbolydult és nyüzsgővé lett, mint egy faágról levert méhkas. Dühös, öntörvényű fiatal katonák ragadtak fegyvert és a tiltás ellenére elhagyták az oltalmazó falakat. Megmutatkozik mennyien is maradtak meg azok közül, kiket valódi harcok edzettek és kovácsoltak ésszel küzdő fegyverré. Kevesen. Kevesebben, mint amire e városnak szüksége lenne. Csupán öt alak tűnik fel a végtelennek tűnő folyosón. Nincs rajtuk páncél, mely ápolt fémtestén baljósan játszhatna a fény, de köpenyeiket mind magukra terítették, melynek takarásában íj és kard nyugszik, ám tettre készen.
- Haladéktalanul hívjátok össze a Kardokat. – Adta első parancsát Asfalot. Váratlanul fogta el a rosszullét, úgy, ahogy hetek óta megesik vele, egyre gyakrabban, egyre erősebben törve rá a belülről emésztő érzés. Mindig megtehette eddig, hogy leplezze állapotának gyors hanyatlását, egy mozdulat, a széke biztonságában még az a minden átlátó macskabestia sem vette észre. Most nem a fal tartotta meg és nem is a fiatal sárkány, akit tanítványaként mutatott be az egész városnak, az egyik vezér volt. Meglepett arcából a Feketevész, mint nyitott könyvből a ként olvasott. Zavarodottságán átsütött a rémülete is, de nem feledkezett meg az erejéről. Az emberszerű bőrbe bújt sárkány egyetlen mozdulatára engedelmesen felsegített a földről.
- Egy vén sárkány megengedheti magának, hogy az alvatlansága' és egy zöldfülű tudásszomjának kielégítés megviselje. – Magyarázatára szinte csak jóváhagyó, futó mosolyok érkeztek. Nincs idő az anyáskodó aggódásra és nem is tisztük, egymás iránt, hiszen mind arra esküdtek, hogy megvédik a várost és annak minden lakóját.
- Asfalot, a Havasi őrzők egyike hozott információt. – Asfalot bólintott, de kézmozdulatával sürgette is a félvért, hogy folytassa. – Nem csak az, az őrjárat esett annak a szörnynete..
- Állj! Szörnyek nincsenek. – Mordult a fekete sárkány a beszélőre, aki csak megrántotta a vállát.
- A lényeg, hogy három őrjáratot mészárolt le, a nyomok közel sem tűnnek egyértelműnek. A beszámoló szerint, a nyomok egyetlen élőlényre utalnak, de még is a szagok és maradék eszenciák több élőlényre utalnak.
- Démonok, természetlelkek? – Érdeklődött Asfalot, míg az elf vérnek köszönhetően nyurga félig vízlélek pillantást váltott a társaság bestia tagjával.
- Bestiák és sárkányok jelenlétét éppen ugyan úgy lehetett érezni, de..
- Phoron eltűnt. – A kapitányok közül a démonvérű lényegre törően sűrített össze a lényeget átvéve a szót a bestiától. Asfalot lehunyta a szemét, úgy érezte, hogy azon nyomban vissza kell rendelnie Athemet. Veszélyes most számára odakint lenni, de meglehet, hogy nincs nagyobb biztonság, mint amit az ismeretlen hely és az egész földrész rejtélyessége biztosíthat.
- Akkor az a néhány bolond kölyök, e miatt nem hallgatott a józan szóra. – A kapitányok bólintottak, ahogy a következő kérdésre is néma egyetértéssel válaszoltak igennel. – Már keresik? – Nyugodt sóhajjal fogadta, elvetve közben az ötletet, hogy értesítse névleges tanítványát.
- Farro falkája is a környéken volt, azok, akik életben maradtak üldözőbe vették a szö.. azt a valamit. – Asfaloton volt a sor, hogy bólintson. Emlékszik még a hatalmas fekete nőstényre, vadabb és erősebb volt, mint bármelyik általa ismert falkavezér, ám mindig józan ésszel hozta meg döntéseit. Egy üldözés, a bosszú különös, elkeseredett lépésnek tűnt. Asfalot előre nyújtotta a kezét, botja engedelmesen megjelent, a tetején trónoló kő azonban néhány pillanat múlva szilánkjaira hasadt és fényes madáralakok formájában szerteröppentek.
- Amikor megtámadták a várost, mindig akadt egy ilyen különös támadás. Szeretném, ha mindenkit felkészítenétek. – Senkinek nem volt szüksége bővebb magyarázatra, nem voltak sem tapasztalatlanok, sem pedig ostobák. Egy-egy biccentés után a többségük elsietett a dolgára, egyedül a démon maradt ott állva a fekete sárkány ádáz pillantását. Alabástrom arcán egy érzelmet sem lehetett fellelni, hacsak a várakozást nem sorolhatjuk ide.
- Tedd meg, ha tudod. Tedd meg. – A démon a sárkány mellé lépett, nem volt undor a mozdulatában, ahogy megszorította a rettegett sárkány vállait, odahajolt és a fülébe súgott. Csak pár szót, röviden és majdhogy nem hangtalanul. Aztán, aztán távozott, a folyosó márványfalán megvillant a gyorsan suhanó kecses szarvas alak. Asfalot pedig megemésztve a hallottakat tovább indult. Sosem hozta össze még a balsors egyik Démonúrral sem, de tudva róla, hogy az egyik majd egy hónapja megmutatkozott és magához hívta a hozzá hűeket. Nem tudott róla, ahogy sejtése is inkább egy rossz előérzet volt. Démonok a Völgy ellen? A lelke legmélyén érezte a féltést, ha nem is élvezte a Völgy szeretetét túl sokáig, de az ott élők csak kedvesek a számára.
Senki sem kísérte figyelemmel haladását, noha, kíváncsi szem lett volna, ám a fekete sárkány kissé döcögősen haladó alakját elnyelte az egyik kárpit mögött rejlő titkos járat. Talán a leghosszabb és a legszerteágazóbb út ez, ami levezet, a város egyetlen olyan kapujához, amely az erdőből nyílik. Asfalot maga talán még sosem járt ott. Ha a gond nem nőtt volna gondolatainak fordulásával, bizonyára megemlékezett volna arról, hogy a faragott lépcsőfokokat és elnagyolt szobrokat, milyen szelíd módon hódította meg. Zöld moha lepte el a legtöbb fokot, selymes fű burjánzott át a repedéseken. Ijesztővé tette az alvó csontszörnyeket, mintha csak otthagyott halottak csontemlékei lennének. Rombolást feltételez az elszórt szobormaradványok látványa, pedig a gólemek csupán pihenésük hosszú-hosszú ideje alatt elsüppedtek a földben. Itt várakozik a fekete sárkány.
Az alkonyat után, az éj is elvonult felette és már a hajnal fényeivel újra aranyos-zöld derengésbe vonta a kapu környékén elterülő erdőrészletet. Egyetlen madara sem tért vissza, az azonban nem töltötte el jó érzéssel, hogy több közülük egyszerűen eltűnt, megszűnt létezni. Folyó türelmét marasztalva járkálásba kezdett, kezét háta mögött, ujjait tördelve fogta össze, talán morgott is. Halk zaj csapta meg a fülét, várakozó tekintete minden fát szemügyre vett, nem elsietve, lassan és alaposan. Mintha sosem akarna megjelenni a motozást okozók kis csapata, de végül feltűntek. Három őrző, akik megszaporázták lépteiket láttán és egy megtört falka farkasai, akiken látszódott a vonakodás, ám az élükön járó fehér hím nem hátrált meg. A patakot még sem lépte, de morgása fenyegetően elmélyült, mikor pontos helyzetjelentést ettek az őket eddig vezető őrzők.
- Semmi szükség a fenyegetésre, nincs mitől tartanotok. – Figyelmeztette Asfalot a fehér farkast, többet nem tudott róla, a szaga nem árulkodott, mert nem volt. Szúrós szemmel nézte meg magának a többi kelletlenkedő farkast. – Hol..?
- Az anyám, halott! – A patakot átlépő fiatal férfi felért Asfalothoz, ügyessége egy elf dicsőségére is válhatott volna, de inkább tűnt embernek. A farkasok pedig,, látva vezérük tettét, mint felöltötték az általuk megvetett kétlábú alakot és sorra átlépték a város bűvös határát.
- Szomorúan hallom! – Asfalot előre küldte az őrzőket és magával intette a falkát. Nem firtatta, hogy tudtával annak a nősténynek sosem születtek kölykei, de az illattalan farkas régi tudást idézet fel benne.
- Csak megpihenésünk idejére fogadjuk el a város védelmét, aztán visszatérünk..
- Nem bölcs dolog. Persze azt teszitek, amit szeretnétek. De ma olyan ellenségeket szereztél, akik nem a megbocsájtásukról, vagy feledékenységükről híresek. Főként

- A róka? Nem félek tőle, ahogy…
- Ifjú vagy még! Nos, nem Perhasan inkább maga mellett tudna. – Az ifjú farkas meglepődött, a sárkány arcán kirajzolódó mosoly sem zavarta. Hihetetlennek tűnik a szemében, hogy létezzen olyan, aki fia gyilkosát pártfogolva maga mellé engedje. Asfalot azonban még sok megdöbbentő dologról mesélte a fiatal falkának és vezérének…

avatar
Asfalot
Fekete - Káoszsárkány

Mottó : nincs rend, mert, akkor állna minden

Hol? : Zuhatagváros és azon kívül

Kaszt : Matuzsálem
: Alcarisi Kardok


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.