Havas-Hágótól nem messzi erdő melletti mező

TILOSBAN VAGY MAJDNEM TILOSBAN JÁRVA
A csípős hideg segített, hogy kellően éberré legyek néhány pillanat alatt. Szükségem is volt rá, hiszen nevelőm, szüleim után a legkedvesebb személy hatalmas testével elállta az utamat és ezzel arra ítélve, hogy bent maradják. Még is kuncogva suhantam el mellette, egy szabad szélnek nem lehet gátat szabni, de hogy ne ébressze fel fuvallatnyi érintésem, emberi alakba gyömöszölve magam libbentem ki a hosszú folyosóra. Melyen gyorsan és szinte hangtalanul szaladtam végig, tudták mire készülök, hiszen tegnap szót ejtettem róla, hogy néhány nagyon értékes gógyfűért indulok a szomszédos földekre. Nem örültek, én sem kimondottabban, de tudtam, hogy egy barát biztosan fog ott várni és itt a sárkányok mások, mint ott, ahonnét népem elmenekült.

A szél könnyen emelet a magasba erős szárnyaim pedig játszi könnyedséggel hajtottak előre. Mélyen magamba szívtam a kora hajnali, szinte még esti levegőt, amely eltöltött friss, édes zamatával. Szerettem magam megtenni az utat, nézelődni a homokpadokkal tarkított tengert, ahogy a hullámok egymásnak támaszkodna, mintha egyik felfalná a másikat. Fura gondolat, de talán valahol igaz is. Kioltják egymást, de a mélyben táplálják is, hogy megmaradjon ez az örök moraj, andalít és még talán el is álmosítana, de az izgatottság túlságosan beette magát a csontjaiba, hogy teljesen átadjam magam a hangulatnak. Az erdő népe, nem, nem az elfek és nem is a nimfák, valami egészen mások. Még élének él bennem az első találkozás velük, abból az időből, mikor Alros először vitt magával világot látni. Azt hittem ott veszünk, közben végül még is csak kiderült, hogy békés népekről van szó, csak tartanak az idegenektől, meglehet a hozzájuk fűződő rokonszenv a kettőnk faja közti hasonlóság miatt alakulhatott ki. Közben azt sem tudom, hogy azért ilyenek, mert velük is elbánt a sors, vagy egészen más rá az okuk.

Pirkadt mire újból szárazföld fölé értem. Magasabbra is emelkedtem, sokan nem is gondolnák, hogy ennél a választóvonalnál alacsonyabban milyen szeszélyesek is a légi áramlatok és mennyire nyugodtak a fentiek. Ugyan kétség sem fér hozzá, hogy valamit valamiért alapon megy ez is. A hóval fedett tájak is hidegek, hát még odafent.

Kissé átfagyva ereszkedtem alább, hogy könnyedén megkereshessem azt a bizonyos mezőt. Irány és távolságot sem sikerült tévesztem, szinte elsőre meglett a virágoktól színes rét a sötétlombú erdő szomszédságában. Nyugodtan szállhattam le, hiszen ez itt a sárkányok birodalma, ide csak az esztelenek merészkednek, esetleg éjelfet lehet látni, de azok a hivatlanokkal ellentétben békésen viseltetnek a sárkányok felé. Ezért lehet ez a nyugalom szigete, annak ellenére, hogy hatalmas ragadozók lakják. Még s felveszem földi alakom, hiszen egy akkora manccsal sok értékes növényt észrevétlen is könnyedén el lehet tiporni. Eligazgatom ruhám és míg várok, először összefonom hosszú hajam, hogy az később ne akadályozhasson és mint az velem lenni szokott, dúdolni kezdek, az idősektől hallott énekek egyikét.

Könnyedén haladt előre a dús füvű mezőn, botja éppen csak érintve a földet suhant mögötte, itt nem volt szükség arra, hogy vezesse, segítségével kikerülve minden akadályt. Itt megsúgták a füvek és virágok a mély gödrök helyét, ahogy a zöldben elbújó kövekét is, csalánosba sem irányították. Bár igaz, szabadon kószálni gondolatait sem hagyták, ritkán jár erre, nem csak ő, de olyan más lélek is, aki megérti őket. Így szerzett tudomást a sötét szárnyasról, aki nem régiben érkezett és arról is, hogy alig néhány mérföldre, csupán csak néhány napja, két sárkány vívta meg harcát egymással. Az itteni virágok sok kedves barátját, rokonát tiporva el, de ez csak röpke szózat volt, mert az igazi költeményt csak eztán zúdították rá, ahogy magasztalták üdeségük, szirmaik szelídszínű bársonyát.
Erai, nos, megszokta. Mosolyogva hallgatta távoli rokonait, de kieszközölt magának néhány szusszanásnyi időt, amikor megoszthatta véleményét a zöldekkel, ami nem mindig kedvezett a számukra. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Toe elkísérte erre a kirándulásra és homokhoz, durva kövekhez szokott jószág csak úgy belefúrta magát a fűbe, ugrált, időnként elpofozgatott mancsaival egy-egy nagyobb fejű virágot, pillangók után vetette magát, de hiába volt gyors, a könnyű kis szárnyasok gyorsan illantak el karmai elöl.
Aztán már a folyton csacsogó növények vezetése sem kellett, a hang ismerős volt, bár régen hallotta már a lágy szólamokat megszólaltató hangot. Határozott léptekkel haladt a forrásának irányába, nem kellet ügyelnie arra, hogy idő előtt észreveszik e vagy sem, talán jobb is, ha mihamarabb észreveszik, így nincs meglepődés, rövid életű félelem. Ha jobban belegondol, viszont ő félhetne, édesapja nem fogadja, sosem fogadta kitörő örömmel, ha elhagyja biztonságos erdejük határait és annak különösképpen nem, hogy testvérbátya még segédkezik is ebben, pont úgy, ahogy most is.
- Milyen volt az utad? – Szólal meg még messzebbről, kellően megemelve a hangját, hogy dúdoló rendesen hallhassa. Bár, eddig egyszer sem csalódott még a sárkányfülek érzékenységében, ahogy sajátjában sem. Hallgatódzik, csupán azért, hogy meghalja, ha mozdul barátja, arra a pillanatra időzítve az intést, mely üdv9zlése részét képezi. Ezekre, ilyen apróságokra is figyel.
- Az Ősanyák különösen hideg hetet jósoltak és eddig sokat nem is tévedtek. – Nyíltan beszélhet a sárkánylány előtt, volt már erdejükben, beszélt már az Ősanyák legidősebbjével, aki áldását adta rá. Visszatérhet, felkeresve ezzel újra a layfenek népét, mondjuk, ha ezt nem tette volna meg, Erai akkor is itt lenne. Megígérte.
- Ha késszen vagy, akár indulhatunk is.

» Erdő melletti kunyhó
» Havas Jon Szobája
» Mező a Királyi Út mellett
» A Wayrethi erdő
» MF Genesis - Avagy a mágikus lények teremtésmítosza.

Havas-Hágótól nem messzi erdő melletti mező

Havas-Hágótól nem messzi erdő melletti mező

Similar topics

Similar topics