Nap-Hold öböl

by **Yue** Kedd Jún. 03, 2014 6:48 pm

Nem volt hosszú azt út, csak csendes és üres, talán. Mindvégig lágyan fogtam a dolgos kis kezét és szinte magam után húztam, vontam, mint egy pajkos gyermek az ódzkodó barátját. Menjünk, rohanjunk, hogy még elkapjuk a pajtásainkat, hogy megoszthassuk egymással boldog kacajaink Boldognak tűntem, felhőtlen öröm álarca mögé bújtak valódi érzéseim, mert a bánat elkísért, hiába hagytuk ott a szobám csendes nyugalmát. A falak, ezek a sok ezer éves falak mérhetetlen mennyiségű emléket hordanak, nincs egy rianás, vagy egy színét megőrző kárpit, ami ne emlékeztetne. Barátok, nagyon kedves barátok, sűrű gondterhelt esték, a folyosók adta védelem. Kusza bennem minden, ki sem találnék, de a lábaim ismerik az utat. Át a kupolás folyosókon, végig a szédületes mélység felett húzódó vékony hídon a sziklafalig, ahol nincsenek kövek, kezek és mancsok vájták a lépcsők kissé gömbölyded fokait. Ezeken le, szinte a végéig. De csak óvatosan! E szerint csitítom meg lépteim gyorsaságát és Shagut is arra intem, figyeljen miként és hova teszi a lábát és már ott is vagyunk.
A Nap sugarai vidám fénnyel töltik meg az oszlopokkal szegélyezett teret, a víz fodros felszínén millió gyémánt táncol. A gyerkőcök mit sem törődnek jöttünkkel énekelve kacajtól elfúlva űzik tovább játékukat, ellenben a hűsben megbúvó őrzőjük éber figyelmét felénk irányítja. Nem moccan, még az után sem, miután jól láthatóan, bár csak egy biccentéssel üdvözlöm. Idejét látom annak, hogy eleresszem a kölyökmacska pracliját.
- Gyere. – töretlen mosollyal fordulok felé, aztán elindulok a mókázók kis csapatától kicsit távolabb. Néhány lépcsőfok az egész és bárki bokáig elmerülhet a vízben, de még a száraz fokok legfelsőbbjére telepszem le. – Itt el lehetünk egy ideig. A Nap még hosszú-hosszú órákig ide fog sütni. – megvárom, míg Shagu közelebb ér, de aztán nagy elhatározással fejtem le lábaimról a könnyű kis sarukat. Ezeket viszonylagosan, biztos távolságra helyezem a víztől, de aztán lejjebb araszolok és mindenféle óvatoskodástól mentesen belemerítem a lábam a kristálytiszta vízbe. Megborzongok, ahogy a hideg fel s alá cikázik a gerincem, a meleg lábbeli után a víz kifejezetten hidegnek tűnt, de csak elsőre. Előre hajolva, kezeimet is megmerítem. Így már biztosra merem mondani, hogy a víz egyáltalán nem hideg.
- Ha van kedved, akkor megpróbálkozhatunk az úszással. A lépcsők egészen hosszan levezetnek, látod azt ott? – mutatok előre, a víz tükréből kiemelkedő kőre, ami legjobb szándékú hasonlat ellenére is pont úgy néz ki, mint egy horgas orrú és görbe hátú boszorkány. – Attól a sziklától válik hirtelen méllyé, addig nagyjából a válladig érhet. … Mond csak, nem vagy még éhes? – váratlannak tűnhet a váltás, de szerintem nem csak az én orrommal incselkedik az a bizonyos frissen sült kalács illat, ami egyre inkább megkörnyékez, amióta ideértünk.

by **Shagu** Kedd Jún. 03, 2014 7:39 pm

Kézen fogva futottunk az utunk felé. csak ő tudta merre megyünk, de ez pont elég volt. Nem kellett felesleges kérdezősködésekbe bocsátkoznom. Csak élveztem, ahogy sodor előre, a szél az arcomba csap, és láthatom,ahogy megnyílik a nagy város a szemem előtt. Yue is boldognak tűnt, ami engem még inkább magával ragadt. Vidám voltam. El tudtam felejteni a gondjaimat, erre a kis időre biztosan. És talán, talán sokkal több időt tölthetek el így, mint gondoltam volna ezt anno annak idején. Akkor nem is vágytam erre, nem mertem, most meg az ölembe hullt. Kérés, vagy kiharcolt rész nélkül. Egyszerűen itt vagyok, láthatom a verőfényes napot. Most olyan erősen, olyan szépen süt le rám, ránk a nap, mint még sohasem. A víz, ennyire szép, átlátszó tiszta vizet még sosem láttam. Követtem Yuet a partra, de nem ültem le. Elámulva néztem ki a nagy szirtre. Egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal.
- Ez... e-Ez hatalmas! - Minden olyan új volt, és most nem kellett azért aggódnom, hogy meddig maradok, vagy mikor kapok a fejemre. Bólintottam lelkesen Yue felé.
- Ühm ühm, tényleg bemehetek? De de.... - veszek vissza a látható lelkesedésemből. - ugye segítesz? - Lejjebb hajtom a fejem és várakozó állásba állok. Amolyan meghunyászkodó testtartást veszek fel, de nem direkt. Ez belém ívódott az évek alatt. Leveszem közben a lábbelimet én is, ahogy Yue tette az előbb, s a hideg vízhez somfordálok. Beleérintve a lábam viszont nagyon hideg! o.o
Megborzongok és kissé hátrébb lépek. - Biztos nem lesz semmi bajom? - Vágok hozzá fájdalmas képet. Nem tehetek róla, ennyi vizet még nem is láttam egyszerre, és belemenni elég ijesztő. MI történik ha elnyel? Lemosdatni magam a hideg dézsában egész más, meg ott nem is tudom. Nem vagyok egyedül, habár.... ám valami megállítja a gondolataim. - Érzek valamit.... - Szimatolok bele a levegőbe. De az nem másé? Nem értem a kérdést. Kívánom a süteményt, de ... - még nem vagyok éhes, köszönöm. Surprised

- Majd kicsit megint megközelítem a vizet. Azt hiszem jobban vonz, mint taszít. Milyen érzés lehet benne állni? *.*

by **Yue** Kedd Jún. 03, 2014 8:35 pm

- Persze! Egészen addig, ameddig csak szeretnél. – billentem oldalra a fejem, miközben felnézek rá. – Igen, nagyon szívesen. – egy pillanatra élénkebbé válik mosolyom és bólintok is mellé. Természetes, hogy segítek! Úgy látszik ennyi biztatás éppen elég Shagunak ahhoz, hogy nekivetkőzzön az első próbálkozásnak. Míg lekerülnek lábáról a szükségtelen darabok eltekintek a víz másik partja felé, ahol egy vékony korlát adja a határt és semmi más, mintha állna ott valaki. A szívem nagyot dobban, aztán fájóan elszorul, ahogy a látomáskép tovább úszik, hiába nézek vágyakozva utána, eltűnik, elfoszlik, mint egy ezeréves vászon. Történhetett volna másképpen?
- Hogy? – meglepetten kapom Shagu felé pillantásom. Az elmúlt pillanatra, míg a tünékeny kép utáni vágyam olthatatlan módon lobbant fel, megfeledkeztem róla. Akaratlan változik meg az arcom, ami így mutat valamennyit a fáradságból, amit még nem sikerült kipihenni és csak bocsánatkérő kifejezésének köszönhető, hogy többről nem árulkodik. Magamnak sem vallom be igazán, hogy mennyire megrendített az, amit ideérkezésem óta átéltem. Elmosolyodom, könnyednek tűnően, úgy ahogyan azt régen Ő is kérte tőlem, szinte hihetetlen, de egy halk, színtelen élű kacajra is futja.
- Biztos! – bólintok, a meggyőzés végett. – Nézd csak meg a kezeddel egészen meleg. Ha gondolod, megfoghatod a kezemet, én bemegyek veled ameddig csak szeretnél. Egészen jól úszom, meg hát valamiféle növény lennék, úgyhogy nem kell aggódnod. – visszatér hangomba az élet és eltűnik belőle, igaz apránként, az a sorvágó, még is fájdalmas zönge. Kezemet, ha igényli szó nélkül nyújtom felé és pont úgy, óvatos határozottsággal zárom ujjaimat ujjai köré.
- Óvatosan, néhol kicsit csúszósak a kövek. – figyelmeztetem. A részemről egy fokkal lejjebb csúsztatom a lábamat és úgy állok fel, de a víz még így sem éri el a térdemet. Lenézek, kicsit elhúzom a számat, mert a cipőmet ugyan levettem, de a nadrág szárairól elfeledkeztem. Így azok most új könnyedséget kapva, körüllengik lábszáram. Kicsit csiklandós az érzés, de majd, ha szárazra kerülök egészen más lesz, tapadós és nehéz. A tudat, hogy várhatóan tetőtől talpig vizes leszek, viszont egyáltalán nem zavar. Távolabbról, mintha csak kontrázni kívánna, nagy csobbanás hallatszik és már nézem is, mi történhetett. Baja senkinek sem esett, legalább is a harsány kacagás nem utal arra.
- Én sem vagyok éhes, de ez az illat. – mosolyodom el kajánul. – Azt hiszem, akkor is tudnék enni belőle, ha dugig lennék.

by **Shagu** Kedd Jún. 03, 2014 9:02 pm

Nem voltam képes tisztán gondolkodni. Be akartam enni a vízbe, Yue után, azonban a víz hideg volt. Bele tettem a kezem, de még mindig túl nedves volt! Nedves.... vizes lett a kezem! :O Újra kissé megborzongtam, de nem adtam fel, Yue bent van és ő jól érzi magát benne! >.< Ha nem hallgattam volna el, hogy mennyire nem szeretem a dézsában való fürdőzést is, akkor talán nem jövünk ki ide. De Yue ötlete, és ő biztosan jót akart, meg meg... a többiek akik bementek, ők sem érezték veszélyeben magukat. Lelkes voltam de egy kicsit féltem is, hiába a nagy izgatottság, meg a hirtelen jött szabadság öröme. Bele másztam és egészen ellepte a bokámig a lábamat a víz! Fúúúú, össze húztam magam, s nem is válaszoltam Yue szavaira, egyből nyújtottam a kezem. A farkam idegesen járt jobbra balra, a nyavalyás elárul. >.Én szívdobogva ragadtam meg a kezét, melyet felém nyújtott és sűűrn bólogatva közelítettem meg. Amikor elég mély volt a víz, hogy elérje a nadrágom, s így vizes lett is, nah meg a farkam is, nem tudtam tovább elnyomni az érzést. - Nyaúúú ez olyan nedves! =y.y= - Elfancsalodtam, olyat képet is vágtam hozzá, nem beszélve az égbe meredő cicafarkincámról. >.> Ehh, pedig érdekel a víz. Egy darabig úgy álltam Yue mellett, mint egy élő szobor. A víz lassan keringett körülöttem, és ahogy egyre többet voltam benne, Yuenak igaza lett. - Ohh o.o tényleg nem hideg. ^^ - Ezzel együtt elhatároztam, hogy bal kezem, amelyik szabad volt, leteszem a vízbe, s ennek megfelelően cselekedtem is. Közben Yue szavai sem találta nálam süket fülekre. Hallgatóztam én mindenfelé. - Én nem tudom. Ilyen édes illatút még sosem ettem. - Nem azért, hogy a szegénységemmel, vagy a nyomorommal hozakodjak elő, csak csupán helyzetjelentés volt ez a részemről. Valóban nem ettem még ilyesmit, és ha belegondolok, lehet, hogy nem is ízlene. Közben egészen megszoktam a vizet, habár óvatosan próbáltam közlekedni benne, mindvégig erősen ragaszkodva Yue kezéhez. - Olyan furcsa az alja, mintha valami rá lenne tapadva. Valami növény vagy.... - Lefelé néztem. Lefelé és nem előre, és mégsem láttam, hogy el fogok csúszni, pedig szinte a talpamig elláttam. Hát nem erre mondják, hogy "nem néz a lába elé?" Pedig pont láttam is a lábamat.
Azonban húztam magammal védelmezőmet is le a víz alá, csakhogy az óvatos ismerkedésből egy "fejes" legyen. Prüszkölve buktam fel, sőt, azt hittem egy pillanatra hogy elnyel a víz, és megfulladok! >.< - Yue Yue?!? - Elengedtem a kezét a végén! T.T

by **Yue** Kedd Jún. 03, 2014 10:32 pm

Összepréselt ajkakkal állok. Nem, most nem szabad elnevetnem magam. A testtartás, az árulkodó jelek mind-mind nagyon ismerősek a számomra, nagyjából már sejtem is, hogy mi készülődik, de attól még az újdonság erejével ér. Amit bánok, hogy nem tudom tovább kontroll alatt tartani a nevethetnékemet. Pedig én megpróbáltam! Hogy véletlenül se szökhessen meg egyetlen hangocska sem, még a kezemet is a szám elé tettem, legalább is azt, amibe nem egy macska kapaszkodik reményvesztetten, mint a szárazhoz való kötöttség utolsó mentsvára. De ez nem segített, nevetésem nem volt harsány és még annyira kárörvendő sem, egyszerűen a szavak magukkal hozták ezt a könnyed kis örömöt, legalább is a helyzetet tekintve.
- A víz már csak ilyen, nedves! De, azt hiszem ezzel te is tisztában vagy. – a nevetésnek hála kissé rekedtesé lett a hangom, köszörülök is rajta egy keveset, hogy aztán szusszanhassak egyet. Mert hát a látvány mindenben segít, csak abban nem, hogy legyűrjem végre ezt a makacs késztetést, valaminek, alig rá egy pillanattal már sikerül is ezt elérnie. Egy gyanú árnyéka környékezett meg. Mi van, ha Shagu egyedül miattam akart idejönni? Macska, ha másban nem is igazán, ebben az egyben nagyon hasonlít Phoronra és őt ismerve. Ezért is hozakodnék elő azzal, hogy keressünk valami kevésbé nedves elfoglaltságot, de mondom, csak belekezdenék, ám nem jut rá lehetőség. Kicsit erősebben tartom a kezét, ahogy megállapítását követően már új kísérleti fázisba helyezi a vízzel való ismerkedését. Még se lenne itt olyan nagy a baj?
- Konkrétan, én sem ettem még ilyet. Valamire emlékeztet, de nem egészen olyan. – fojtatom a kalács történetét, elmerengő hangom, ami nagy valószínűséggel nem élné túl a velem való találkozást. – Találtál valami érdekeset? – nem légből kapott az érdeklődésem. Az emberek minden bizonnyal tönkretennék ezt a helyet, kiaknáznák minden gyönyörű kincsét, itt az a sok drágakő és arany, amit a víz kimos a fentebbi járatokból, értéktelen. Itt egyetlen dolognak van igazi értéke és ez, az élet. Közben, hogy kényelmesebben kíváncsiskodhasson egy újabb fokkal lépek beljebb, azaz lejjebb és e kényes folyamat kellős közepén ér az a meglepetés, amire fel kellet volna már réges-régen készülnöm. Shagu egyszer csak eltűnik, kezünk fonata egy egész pillanatra megfeszül, aztán, hiába fognám közre az ujjait, azok kicsúsznak szorításomból. Még ugyan abban a pillanatban a víz pezsegve vesz körül, amint felkészületlen merülök alá. A térdem az egyetlen és abból is csak a jobbik, ami fájón koppan a kemény márványon, mert kezeimmel megtalálom a megfelelő támaszt. Már lökném maga a felszínre, ugyan is Shagu nem tud úszni! De a víz nem mély, ezzel nyugtatom magam, sikertelenül. Mert, akkor sem tud úszni! Miért nem mozdulok? … A gondolat olyan gyorsan tűnik tova, mint tiszta tavaszi égen a hullócsillag. Felfogom, hogy nem jó, de egyszerűen nem tudok tenni ellenne, lecsukódnak a szemeim. ..
- Shion?! Shion! – kelletlenül, rosszallva vonom össze a szemöldökömet. Minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy fel kelljen ébrednem, de Faelen nem képes elhallgatni. Újra és újra a nevemen szólít, nincs mit tenni, nehezen nyitom fel ólomsúlyú pilláimat. Homályos minden, megborzongok és megpróbálkozom kitűrni arcomból a rátapadt vörös szálakat, de nem megy.
- Shagu! –pattannék fel riadtan, de ahogy a kezemet képtelen voltam felemelni, úgy egy rándulásnál most sem futotta többre.
- Semmi baja, kiszedtem a vízből. – mély hangjában nem kószál hazugság és mocorog is, talán közelebb inti magához Shagut, Össze kell szednem magam! Néhányszor lehunyom a szemem, de minden alkalommal, mikor kinyitom, egyre élesebben látok és már enyhén érzem is, zavar, hogy valaki a karjaiban tart. De miért is?

by **Shagu** Szer. Jún. 04, 2014 1:00 pm

//másodjára való olvasás után elbizonytalanodtam abban, hogy Yue emlékképet lát e, vagy tényleg van e ott egy Faelen, azonban most nem lesz xP *dráma mode on* //

Yue kacaja engem is derűsebbé és egyszer s mind józanabbá is tesz. Valóban. A víz nedves, dehát ezt én is tudtam, csak, csakhogy nem voltam mégsem eléggé felkészülve erre. A vízzel való találkozás ijesztőbb mint gondoltam. Megborzongok, ám mégsem adom fel, nem lehet olyan rossz az. Körbe nézve megint csak, s Yue vidám tekintetét látva új erőre teszek szert. Bátorságom fölébb hág. Igen! A víz nem is olyan nagy dolog! És még csak nem is olyan hideg.
Ezt megemlítem Yuénak is, bal kezemmel pedig óvatosan simogatni próbálom a tükrét. Olyan szép tiszta, mintha nem is a vízben, hanem egy folyékony tükörben állnék. Valójában egészen elbűvölt a látvány. Leláthatok a lábamig! *.* Ilyet nem láttam még. Az óceán vize is, amit csak messziről csodálhattam meg és ami azt illeti elég kelletlenül is, félve attól, hogy elnyel, és beleveszek, az is koszos volt. Szürkés zöld színű, aminek nem lehetett látni, hogy mit rejt. Ez a víz sokkal barátságosabb volt és már már kezdtem élvezni. Yue szavai kedvemre voltak. Talán... talán később megkóstolhatnánk mindketten azt az édes illatú valamit. A sütit! Ha jól emlékszem, hogy így hívják. Persze eme irányú vágyamat nem osztottam meg a mellettem állóval. Hangosan arról elmélkedtem, hogy valamiféle növényt véltem felfedezni és mintha rá lenne tapadva a kövekre. Nem ismertem a drágakő, vagy a márvány fogalmát. Főleg nem tudtam volna megkülönböztetni a csiszolatlant a megmunkálttól, így, ha még láttam is volna ~ ahogy egyelőre nem láttam ~ sem biztos, hogy azonosítottam volna régi gazdám díszeivel, hanem csak egy csillogó követ láttam volna benne. Ami szép! De nem láttam, helyette rosszul léptem a csúszós kövön ~ pedig Yue még figyelmeztetett is rá ~ , s már húztam is magatehetetlenül őt is le a víz alá.
Nem tudom meddig voltam a víz alatt, de úgy éreztem, hogy nem sokáig. S valóban nem lehetett sokáig. Alacsony volt a víz, s nem is vertem be a fejem lévén magam elé tartottam a kezeimet. Ezért csúsztam ki Yue kezéből. Reflex volt, önkénytelenül cselekedtem a veszélyt érezve. Felbukkanva a "hullámok" mögül riadtan hívtam védelmezőm.
- Yue! Yue?! -
Ám nem válaszolt. De nem volt messze, ott volt szinte mellettem. Én térdelve fordultam felé, s ahogy megláttam elfelejtettem, hogy hol vagyok, hogy csurom víz vagyok egészen a fülem tövéig, hogy egy pillanattal ezelőtt még fuldokoltam, csak egy érdekelt. Odaérni Yuéhez! Jó pár másodperc, lenyelt víz adag és néhány kétségbeesett Yue kiáltás hangzott el, míg megragadhattam. Nem voltam benne biztos, hogy képes leszek megtartani, de valami történhetett vele. Ájultnak nézett ki, és én voltam a legközelebb hozzá. A nevemet mondta. - Kiszedlek a vízből! >.< - Hát mégis jól éreztem én, és a víz nem jó dolog. Még meg is ráztam a fejem ahogy hátráltam a vörös hajú fiút tartva a karjaimban. Úgy fogtam közre, ahogy egyetlen módon lehetségesnek véltem az én fizikai képességeimmel. Át a karjai alatt és összekulcsolva a kezem a mellkasán, magamhoz húzva a fejét, hogy kint legyen a vízből. Kint a vízből! Szépen festhettünk mi ketten, így a majdhogynem derékig érő vízben, ám ez engem egy cseppet sem érdekelt. Tulajdonképpen halálra voltam rémülve. A gondolatának szele is elborzasztott. Nem akartam elveszíteni Yuét. >.<
Így hát mindent beleadtam, hogy kicipeljem a vízből, és letegyem a part szárazabb részén. Fölé hajoltam, vizes hajamból rá-rá csöppent néha a víz, én meg falfehér vártam, hogy kinyissa a szemét és rám nézzen.
- Yue, jól vagy? Mi történt? - Kérdeztem rémülten, még ha nem is hallotta, vagy nem értette, de mondanom kellett valamit.

by **Yue** Szer. Jún. 11, 2014 9:31 pm

[You must be registered and logged in to see this link.]

Az ég delejes kék szeletje sejlik elő a temérdek zölddel befutott fal teteje felett, fehér és búzavirág kék szirmok olvadnak össze a feltámadó széllel járt táncukban. Idegen a kép. Nem itt volta, voltunk. Ijedten oldalra kapom a tekintetem és eltaszítom a segítő kart, meg sem lep, hogy nem egészen egy pillanattal ez előtti tehetetlenségnek nyoma sincs tagjaimban. Shagu!? De, a kedves macska bestia helyén csak az opálos feketén kavargó víz van és azok, akik a felkavart vízből lépnek elő. Árnyak? Régen élt barátok víziói! Behunyom szemem, szorosan és fülemre szorítom a kezem, hogy ne lássam és ne is halljam szavaikat, de jelenlétük elég, hogy mindenükkel a bőröm alá költözzenek. Valami hasad, ropogva, pattogva iramlik az a láthatatlan vonal. Fáj!
Ujjim belekapaszkodnak valamibe, valamibe, ami ott sincs. Selymes, még is víztől tapadós, langymeleg bőr. Nem merem elereszteni, pedig érzem, hogy a bőrén feszülő ujjaim belé vájják karmai. Kiserkent a vére, édes enyhén sós íze itt terjeng a levegőben, elrejti a holtak bűzös leheletét, az emlékek orrfacsaró bűzét. Szemeim kipattannak, ahogy Faelen maga felé fordít, eltűnt sebzett arcáról a kedvesség utolsó gödröcskéje, most vonásai pont olyanok, mint akkor, azon a végzetes napon. Utál és gyűlöl! Roppanni érzem csontjaim fogása alatt, de ez csak képzelet! Képzelet? A gondolat útjára kell és az egymásnak ellentmondó, békés ég és kavargó föld, lassan összemosódni látszik. Elzárt szellemek, a múlt egy pillanatában ragadt lelkek, akik ugyan azt élik újra és újra.
Elengedem Shagu kezét és fáradtam nyitom fel szemem, arcára emelve tekintetem. Rögtön hunyorognom kell, ahogy egy kristályos csepp aláhullik arcáról, de még nem vagyok képes megszólalni, az átkom, amin keresztül elért egy régi barát, még nem eresztett sanyargató markából. Karjaim, tehetetlen hullnak a kőre, egy mély és halk sóhaj kíséretében hajtom fejemet közelebb Shaguhoz. Megijedhetett. Hogy dobog a szíve.
- Mindjárt jobban leszek. – suttogásnál nem futja többre, így elsőre. Jóleső megkönnyebbüléssel hunyom le a szemem, bár azonnal megjelenik a sötét vásznon az Ő arca. Ott állt, egészen a távolban, a többiek mögött. Mindig és mindenkor megtartva azt a három lépésnyi távolságot, addig a bizonyos napig, amikor is...
– Egy kicsit még így maradhatnánk? – másodjára sem telik meg még élettel a hangom, mintha fojtogattak volna. Lassan mozdítom meg a kezem, torkomra tapasztva az ujjaim, nem csak úgy vélem, valóban érzem az ujjak nyomát. Nem Shagu volt, hanem az egyik dühtől fűtött árnylény, ez biztosra merem állítani.
A percek csendbe süppedt vánszorgása alatt az elmém lassan teljesen üressé válik, egy pillanatra megtelik a külvilág zajaival, de aztán újra a süket csend vesz körbe. Egyetlen egy állandó és meg nem szűnő hang van csupán, egy ütem, ami ideszegez a valósághoz. Nem hagyhatom, hogy tovább aggódjon és nem hagyhatom, hogy azok a sebek, amiket én ejtettem tovább könnyezzenek. Apránként szedem össze magam, hogy megülök e egymagam, segítség nélkül? Nos, igen, de elég ingatagon. Arcomon fáradt, haloványka mosoly játszik, hol élesebb benne az öröm, hol a fáradság hervasztja jobban.
- Sajnálom! – nem ezzel akartam kezdeni, de a bűntudat erre az útra vezetett. – Kötözzük be akarod, rendben? – tisztább már és erősebb is a hangom. – Nem hittem, hogy ez a hely ilyen módon tartja fogva a múltat. – önkéntelenül tekintek fel a Kristálykupolára, annak is egy fehér rózsákkal befutott szegletére. Ott pihen az én társam, a társam … talán több is volt, mint társ.

by **Shagu** Szer. Jún. 11, 2014 10:10 pm

Olyan volt, mint egy álom. Nem volt se rossz se nem jó, csak egy álom volt. Felálltam, s csak félig láthattam az utam célját. A vöröslő hajkoronát, mely elterült a vízen. S közben a víz el-el lepett egészen a fejem tetejéig. Fuldokolhattam is volna. Könnyű ám meghalni egy kisebb vízszintben is, ha pánikolsz. És én most ezt tettem. Nem magam miatt. Yue nevét kiáltottam. Utána nyúltam. Túl gyorsan vert a szívem. Szinte már fájt, ahogy dübörgött a cellájában. Ki akar törni! Behunyta a szemem, és elérve Yuét, még mindig térden állva markoltam meg. Nem hagyhatom, hogy kitörjön! Most szükségem van az erőmre! Mindig is gyámoltalannak tartottam magam, aki nem ért semmihez, és saját erejéből csak meghalni tud. Most is így gondolom, azonban ez nem változtatott azon, hogy most Yuénak szüksége volt rám. Nem értettem, hogy mi történt, hiszen ő ismeri ezt a helyet. Úgy viselkedett eddig... ám nem volt lényeg. Igen. Csak az számított, hogy kijussak vele. - Kiviszlek innen! >.< - Talán a hangom ijesztette meg. Lehet, hogy lát valamit amit én nem. Felnyögtem a hirtelen fájdalomra. Önkénytelenül is megtorpantam, hogy elengedjem, ám nem értem a mozdulat sor végére. Döntöttem. Egyszerűen nem fogom itt hagyni. Nem érdekel a fájdalom, tovább húztam. Már nincs sok hátra. A lépésem, s hogy megfeszültek az izmok a karomban, újabb fájdalommal járt. Hosszú csíkban folyt le a vörös, sós lé.
Ő nem a barátod! Bántani akar!
Yuéra néztem. Fáj! >.< Ne bánts!
- Yue! Yue!? - Hátra léptem, de tartottam őt, húztam, habár egyre gyengébben fogva. - Nem! Gyere, kiviszlek a partra! - Akartam mondani, hogy ne tegye, de láttam őt. Ő is szenved. Nem engem akart megsebezni. Tartottam magam ehhez makacsul, mert ha nem tenném, akkor...
Ő is csak kihasznál, mint a többi! Fogadd el! Egyedül vagy!
Akkor nem lenne értelme a létezésemnek...
Fölé hajoltam. Lihegve, véresen, rácsöpögtetve a vizet a hajamról. Sápadt!
- Yue, jól vagy? Mi történt? - Remegtem. Azonban most nem csordult ki a könnyem. Inkább féltem. Nem csalódtam. Azt nem mertem megadni magamnak. Nem akarok egyedül maradni!
Bólintottam felé amilyen gyorsan csak tudtam.
- Ühm, jó, maradjunk. - Nem én voltam az, aki megadta az engedélyt, hiszen ki vagyok én ahhoz? csak reflektáltam az akaratára. Aggódva figyeltem, ahogy felül. Nagyon bizonytalan! Mégsem tudtam, annak dacára sem tudtam egy enyhébb ábrázatot ölteni, hogy látván láttam gyengeségét. Mondott valami olyasmit, hogy kötözzük be a sebem, de én elvittem a karom, és hevesen tapasztottam rá másik tenyerem. - Nem kell! Jól vagyok.... ez csak egy karcolás. - Úgy van. Már ettől jóval többet kaptam és nem kötözték be! Bizonyíték ez a hátamon húzódó korbács ütés, vagy a jobb oldalamon a sötét véralvadás, illetve a bal lapockámon egy másik. Mind mind mutatják, hogy ennyit igazán ki tudok bírni!
Lehorgasztottam a fejem. Még mindig fájt a szívdobogásom. Bántóan gyors volt. - Te jól vagy? - Senkinek nem mondhattam ezt még. Senkivel nem beszélhettem még ilyen közvetlenül. Hát nehogy meghalj nekem! Ugye nem vagy te is olyan, mint a többiek? Ugye nem? ...
Egyre gyorsabban, egyre szaporábban vettem, önkénytelenül is a levegőt. Felgyorsult a légzésem szinte pillanatok alatt. Észre vettem, ám kontrollálni nem tudtam. Yue, Yue.... segíts... előre buktam. Yue mellé a porba, s próbáltam össze szedni a légzésem, mely mintha megzavarodott volna. Túl gyorsan ver a szívem, Fáj! Yue...

by **Yue** Szer. Jún. 18, 2014 9:23 pm

Sajgó érzés szülte fájdalmas pillantással nézek a vékonyka kis kar után, amikkel kivonszolt a vízből. Látom a nyomát! A kövön láthatatlan párát ont a Nap melengette márvány, ahogy felissza róla a tóból hozott hideg vizet. A dolgos kis kezek és az, amelyikbe otromba módon belemartam. Távol húz tőlem, hogy ne is érjem el. Bántottam! Fájdalmat okoztam neki! Hányszor is mióta találkoztunk? Túl sokszor hogy csak úgy játszi könnyedséggel, el ódázó mosollyal oszlassam el a bűnömet. Meg kell értenem, hogy talán irtózik még csak a gondolatától is, hogy megérintem, de bánt és a furdal a lelkiismeret. Kezemet nézem, az el-elmosódó tájról valami közelebbire emelve a tekintetem, ujjaim keskeny hegyén az ő vére alvad, de még ragacsos és a színe is üde vörös.
A rengeteg elúszott kérdés, rengeteg? Vagy csak összefolytak a szavakat? Nem tudom és most nem is akarom értelmüket megtalálni, a valóság jobban érdekel, az a most, aminek teljes értékűen vagyok részese. Örömmel bólintanék, csak azért, hogy megnyugtathassam egy kicsit. Igen, jól! De nem megy, nem mozdul meg nyakamon a fejem, egyszerűen képtelen vagyok a jól megszokott hazugság álarca mögé bújni. Fáj a felszakított seb és az is, amit vele műveltem és művelek. Lám, méltónak érzem magam a véremhez. Apám fia vagyok, csak várni kellet, hogy a baljós vér kiütközzön? Megtámaszkodom, fárasztó már tovább ülni, fárasztó tovább a gondolatokat kergetni és nyögni a temérdek bántó érzés terhét.
Tüdőmből kiszalad az összes levegő, amitől szabadulni akartam, mind maguktól menekültek messzire tőlem, csak egyetlen egy érzés maradt mellettem, konokul kapaszkodva abba, amit démonként is léleknek mondhatok és ez a mérhetetlen félelem volt. Megriadtam, ahogy arcából kifutni láttam a vért és a látvány, ahogy újra és újra, szinte féktelen iramban kortyol a levegőből, megdermesztett. Még is, ahogy megingott a karjaim és nem csak azok, egész testem alárendelte magát annak a hatalomnak, amit védhetetlen akaratnak neveznek. Egyszerűen nem engedhettem, hogy megüsse magát, azok után nem, amin eddig keresztül kellet mennie .. miattam. Fogásom nem erős, de meg tudom tartani és nem számít, hogy remeg e karom, hogy remegek egész lényemmel, csak az számít, hogy magam felé fordítsam, megemelve. Mellkasán fogom össze kezeit, érzem a bordái alatt zakatoló, nyughatatlan és riadt ütemet.
- Nyugodj meg! Ssss. – ami tőlem tellett, minden nyugalmat a hangomra erőltettem. – Próbálj meg lassabban levegőt venni! Segítek rendben!? – egy pillanatra eresztem csak eltekintettem aggódó köréből, míg segélykérően körbepillantok. De magunk vagyunk, a gyerekek és az okítójuk egyszerűen magunkra hagytak. Megrázom a fejem, vörös tincseket tapasztva Shagu és a saját arcomba is. Most nem ők a fontosak, egyedül Shagu az! – Csak szépen lassan! Ne erőltesd! – így kell e tenni? Fogalmam sincs, még is igyekszem segíteni, hogy lassan visszanyerje önmaga felett az uralmat. Uralom .. Hatalom. Igen, tisztán érzem, ahogy a sajátom apránként átszivárog pólusaimon. Túlságosan is azt akarom, hogy Shagu megszabaduljon attól, amitől most szenved, ha kell, akkor majd ez természetfeletti hatalom parancsolja meg védtelen porhüvelyének, hogy elég a sanyargatásból. Csak lássam újra azt a kedves, önfeledt, kíváncsi mosolyt!

by **Shagu** Csüt. Jún. 19, 2014 4:40 pm

Semmi sem mozdult meg körülöttem, magam voltam, magam a gondolataimmal, fájdalmammal, azzal a szenvedéssel, amit én okoztam magamnak. A szívem úgy zakatolt a mellkasom mögött, mintha már elérkezett volna az ideje egy utolsó dobbanásra. Nem hibáztattam, hiszen mi történne ha itt most meghalnék? Talán még Yue sem sajnálna. De, talán ő igen. De én nem vagyok olyan erős mint ő. Túltenné rajta magát, és ezt el is várnám tőle, ha várhatok el bármit is bárkitől. Hiszen én csak egy.... nem érzékeltem a környezetemet. Azt is csak nagyon haloványan, álomképek mögül, hogy megfordítottak. A hátamon fekszem. Igen, ezt tisztán érzem. Valaki megfog. Yue! Megriadtam a felismerésre. Messze akartam tőle lenni, nem volt bennem elég mersz ahhoz, hogy ha mondana valamit, könnyen mehessek el. Annyira fáj, szenvedek! Ne verj ilyen gyorsan szívem, megőrülök belé! - Nee! - Elhalóan, de keserves hangszínnel "kiáltottam" fel. Nem tudtam rendesen megformálni a szavakat, és valahogy éreztem azt is, hogy nem a fiúra nézek. Ki tudja merre vittem a tekintetem közben. Csak én voltam, meg Yue körvonala, ámő csak halványan, mintha valójában nem is itt lenne. Vagy én nem lennék ott ahol ő. Én Samiri utcáján feküdtem. Emberek közlekedtek, mentek a dolgukra és rám se néztek. Szenvedtem! Megmoccanni sem volt erőm. - Ne bánts! Ne bánts, ne.... ne, mindenki... más is ....bánt,... - rekedten beszéltem, levegővel küszködve, és nem Yuénak. Csak a szelleméhez beszéltem. Te voltál az egyetlen, aki foglalkozott velem! Eszembe jutottak amit az erkélyen mondtam neki. - Én, - Elcsuklott a hangom. Furcsa érzés kerített hatalmába. Mintha már nem az enyém lenne többé a testem. Más vezérelte. - ... szeretlek téged. - Senki. Senkivel nem tegeződhetek. Hiszen senki, senki nincs aki megengedné, de te ... te megengedted!
Csak átver!
Nem értetem a szavait. Nem tudtam, mit kell lassabban. A fejem megtelt különböző szavakkal, parancsokkal, melyek közt elvesztek Yue szavai, de a körvonalát még láttam magam előtt.
Lassan, ám egyre határozottabban nyúltam az ég felé. Nem tudtam volna egyenesen Yuéra emelni, de olyan érzés volt, mintha. - mindenki, ... engem,... mindenki, mindenki... - könnyek gördültek le a szememből. Nem én voltam, már a hangom sem az enyém, a gondolataim sem, a testem pedig valami külső erő mozgatja. Talán már rég elájultam volna, ha ez az erő nincs. - mindenki gyűlöl... mindenki... Yue, Yue, te... te nem, .... ugye nem... vagy, ... mindenki...- akartam volna folytatni, mondtam is, hogy - én... - de elfogyott a levegőm. - én, nem... kapok...levegőt... leve-gő-t... - Szédült velem a világ. A piac, a főutca, az emberek és Yue. Az ő alakját sem láttam többé. Felzaklatott valami.

Arra még tisztán emlékszem, hogy valami Yueval kapcsolatban felzaklatott, és rosszul lettem. A karom. Igen, mintha a karom fájt volna valamiért. De miért is? Nem emlékszem. Szédülök. Pedig nincs előttem semmi. A sötét éjszakában fekszem. Csukva van a szemem, mégis érzem, ahogy szédülök. A szívem nem zakatol már. Azonban még jobban fáj, mint eddig. Áh, értem már! Yue miatt voltam ilyen zaklatott... Azt hittem, hogy ő is bántani akar. De ő nem ilyen! Ő nem olyan, mint mindenki! Ő mindig segített, most is, amikor rosszul lettem. Igen. Igen! Hallod ezt szívem?! Nem kell már háborognod, megvan a megoldás! Nyugodj le. Nyugodj le, nincs semmi baj. Yue velem van, ő szeret engem! Ő nem lenne olyan mint a többiek!
Ahogy kipattant a szemem, s megtöltöttem a tüdőmet levegővel, úgy ültem fel egyetlen mozdulattal. Röpke pillanatnak tűnt csak, s ha más nem volt, hát az alattam elterülő valamit szorongatva próbáltam tartani magam. Bepótoltam az eddig kihagyott levegőt is egyszerre....

by Ajánlott tartalom

Nap-Hold öböl

Nap-Hold öböl

Re: Nap-Hold öböl

Re: Nap-Hold öböl

Re: Nap-Hold öböl

Re: Nap-Hold öböl

Re: Nap-Hold öböl

Re: Nap-Hold öböl

Re: Nap-Hold öböl

Re: Nap-Hold öböl

Re: Nap-Hold öböl

Re: Nap-Hold öböl