Vicar Jaquet

Született: Vicar Jaquet
 egyéb megszólítás: Vic, Kapitány,
Nem: férfi
Születési hely:  Samir
Életkor: 23
Családfa:
Szülők: apa: Tamrun Jaquet (mágus), anya: Elsie (ember, halott)
Testvérek: Wichard Jaquet (mágus, halott), névtelen (mágus, halott)
rang: Kapitány
Klán/Rend:
Kaszt: kalóz
Belső: Általában kedélyes alkat, aki elsőre könnyelműnek is tűnhet, de megvan a magához való esze, amivel elkerülheti a bajt. Szereti egyszerűen élvezni az élet örömeit, ami az ő esetében nők társaságát jelenti, miközben egy bor mellett hencegi el a saját kiszínezett történeteit. Ennek ellenére hamar komollyá válhat, ha a helyzete, vagy épp csak a hangulata úgy hozza. Lépéseiről általában már előre homályos terveket készít magában, de a gyors rögtönzések is közel állnak hozzá. Nagyobb céljaival szemben kérlelhetetlen, de más helyzetben meglehetősen opportunista, megalkuvó személyiség. Más fajokkal szemben általában bizalmatlan, vagy lenéző, míg a mágusokat kifejezetten kerüli, ha teheti. Szinte mindig a saját boldogulását helyezi előtérbe, de az embereire is mindig ügyel, hogy megőrizze a hűségüket.
 mindig:
- Ha megkapja a tiszteletet.
- Szabadság.
- Mulatni.
- Bor.
 soha:
- Nem támad meg Samiri, vagy a Kaleriani királysághoz tartozó hajókat, hogy mindig legyen egy kikötő, ahova szabadon járhat. Továbbá a hadihajókat és egyszerű kereskedőket is mindig elkerüli, bárkihez is tartozzanak.
- Nem üt meg nőt.
- Mágusok.
- Ha a szavába vágnak.
- Hús.
 titok:
- Mielőtt kihajózna, magában mindig elmormol egy sajátos imát a tengerek összes istenéhez címezve.
- Az örök élet nyitját keresi.
- Nagy vágya, hogy egyszer ellopja a helytartónál őrzött zafírkövet.
- Mágus mivolta.
 félelem:
- Fulladás
- Mágia, és a természetfeletti erők.
- Halál

Külső: 177 cm magas, vékony férfi, aki láthatóan nem a puszta testi erejével vívja ki magának az elismerést. Szája meglehetősen gyakran húzódik mosolyra, de ravasz lilás árnyalatú szemeiből, az ügyesebb emberismerők könnyebben kiismerhetik a szándékait, mint az elhangzott szavaiból. Vállig érő, fekete haját, többnyire egy fehér kendő fogja vissza attól, hogy az arcába lógva zavarja őt a látásban. Harcias életmódja ellenére egyetlen heg sem borítja a bőrét, amit részben fürgeségének és jó helyzetfelismerő képességének, részben pedig a szerencséjének köszönhet. Többnyire egy egyszerű köntöst visel, felette egy hosszú sötétkék kabáttal, és egyszerű fekete cipőt hord. Kardjától, melyet első áldozatától szerzett, ritkán szabadul meg. Mindezek mellett az ékszereket sem veti meg, de sosem vetemedne arra, hogy kanáriként rikítva sétáljon végig az utcán.
 ismertető jegy:
Véletlenül sem próbálja rejtegetni kilétét, melyre sokszor még rá is játszik. Mindemellett különleges szemszíne, és a fejére tekert elmaradhatatlan fehér kendő mely állandó ismertető jegyként szolgálhat, fényes kardja mellett.
 viselet:
Kard, többnyire egy tőr, némi helyi pénz, iránytű, és ha tengerre száll, természetesen a „Köd Haragja” névre átkeresztelt, két árbocos, karcsú testű, gyors vitorlás.
Tehetség: bűbájos
 varázslatok: Kisebb tárgyak mozgatása, egyszerű illúziók, mágia tárolása tárgyakban, vagy épp azzal való felerősítésük. 
 manna: 1
Alapismeret:
- írás, olvasás (4) 
- nyelv(ek):
- emberi nyelvjárások (5)
- mágus nyelv (2)
- más fajok nyelvei (1)
- műveltség:
- általános műveltség (3)
Tájékozódás:
- helyismeret (3)
- tájékozódás (4)
Harc: 
- pusztakezes (2)
- fegyverforgatás:
- kard (4)
- tőr (3),
Egyéb:
- tolvajlás (2)
- hajózás (5)
Előtörténet:
– Akarsz tudni egy titkot, Huta? - szóltam az asztal túloldalán ülő 14-15 év körüli kölyöknek.
– Persze. - válaszolta meglepetten a fiú. Előrehajoltam és megtöltöttem az asztalon álló két poharat. Majd az egyiket a kezébe nyomtam. Egy pár pillanatig csak csendben figyeltem, ahogy a hajó mozgásával egy ütemre ringatózik a pohárban a bor, majd belekortyoltam.
– Akkor előbb mondd, miket hallottál te rólam?
– Mire gondol? - kérdezett vissza.
– Mindenre. Milyennek írnak le? Ki vagyok én mások szerint?
– Nos... - gondolkodott el a válaszon. - Azt hallottam, hogy árvaként élt Samir utcáin. Hogy tizenkét évesen már profi betörő volt, a zárak mestere. - kis mosoly jelent meg az arcomon az előadástól, ami miatt Huta tétován pillantott rám.
– Folytasd csak. - intettem neki a kezemben tartott pohárral, ahogy kényelmesen hátradőltem.
– Szóval 14 évesen a városi őrség elől, egy kalózhajóra menekült, melynek kapitányát egy démon szállta meg. Hónapokig fosztogattak, de a kapitány nem csak az ellenségeivel volt kegyetlen. Lázadást szított. Összecsaptak és sikeresen megfutamította a démont, de a hajó kigyulladt, és magának a legénység maradékával együtt, egy szűkös csónakban kellett kihúznia. Az esővíz, és néha egy-egy hal jelentette a táplálékot. De persze kevés volt és a hét túlélő egymás után halt éhen, a fiatal Jaquet kivételével. Azt mondják megette a halottakat, és így életben maradt, míg egy rabszolga-kereskedő megtalálta a nyílt tengeren közel egy évig sodródó ladikot és az egyetlen túlélőt. A kereskedő persze rögtön megláncolta és a többi rabszolga közé vetette. Végül azonban két napnyi keserves próbálkozás után, egy apró pengével sikerült kinyitni a lakatot a bilincsén, majd kiszabadította a többi rabszolgát is, majd egy rövid lázadás után a rabszolgatartók voltak lebilincselve a hajó gyomrában. A hajót aztán átkeresztelték a köd haragjára, és a hajó azóta is sötét árnyként csap le a rabszolgatartók hajóira, rabszolgasorba taszítja a rabszolgatartókat és felszabadítja a volt rabszolgákat. Csupán öt év alatt 100 rabszolgatartó és hadihajó veszett oda az óceánon. - zavartan figyelte az arcomat, míg én vigyorogva letettem a kiürült poharat, és újra megtöltöttem.
– 100 hajó. Szép szám, nem igaz? - mondtam kedélyesen, és mivel láthatóan nem tudta mit mondjon, csak bólintott. - Mit gondolsz, mennyi igaz ebből a történetből?
– Nem tudom. A démon azt hiszem túlzás lehet. - mondta óvatosan a kölyök. Elnevettem magam.
– Valóban. - mondtam nevetve. - Tényleg új vagy még ezen a hajón. Nos nem bánom. Elmondjam a valódi történetet? - kérdeztem, de még meg sem vártam a választ, már folytattam is. - Sosem voltam árva. Egy mágus család sarja vagyok. Az őseim azonban nem ügyeltek túlzottan a vérvonalra, és így meggyengültünk. Még apám is egy mágiátlan nőt vett feleségül. Így hiába volt egy átlagos erejű mágus, nekem már nem sok jutott. Ennek ellenére mégis mágiát kellett tanulnom. Az öcsém aki csak egy évvel volt fiatalabb nálam, sokkal ügyesebb volt, hamarosan azonban mégis egy félresikerült varázslat végzett vele. Édesanyám hamarosan követte miután ismét terhes lett. A szülésbe halt bele, mikor apám nem volt mellette. Így végül ketten maradtunk. Hamar megromlott a viszonyunk. Gyenge képességeim miatt, nevetség tárgyává, a családunk szégyenévé váltam apám szemében. 14 éves lehettem mikor már nem bírtam tovább, és megszöktem. Pár napig a kikötőben tengődtem, amíg egy hajót kerestem amivel elmehetek minél messzebbre Samirtól. Ekkoriban valóban elcsentem pár almát, hogy ne halljak éhen, de egy darab zárat nem törtem fel míg ott voltam. Végül találtam is egy kapitányt. Nem üldözött a városi őrség, és a kapitány is csak egy kipróbált kereskedő volt, és nem egy démoni haramia. Hajósinasként kerültem a hajóra. Sok mindent megtanulhattam tőle a két év alatt míg a hajóján voltam. Az egyik úton azonban viharba kerültünk, és egy villám eltalálta a hajót. Csak egy csónak volt a lángoló hajón, és valóban heten jutottunk el hozzá a felfordulásban, míg a legénység nagy része a kapitánnyal együtt valahol a lángoló hajón, vagy a hullámok között végezte. Mindössze tizenöt napot töltöttünk a csónakban, de a kevés élelem és víz ami volt hamar elfogyott. Ketten a sérüléseikbe haltak bele, míg másik kettőnek a szomjúság lett a veszte. Hárman maradtunk, és mi is csak azért éltük túl, mert a rabszolgatartók ránk találtak. Ezek után, ahogy te is mondtad, mi is láncokra kerültünk, és betereltek minket a többi fogoly közé a hajó gyomrába. Persze eszem ágában sem volt egyszerűen rabszolgaként leélni az életem. Nem igazán értettem egyet a „megmentőinkkel”, hogy ez méltányos ár lenne az életünkért. Úgyhogy előkapartam azt a minimális tudást, amim még maradt, és napokig próbáltam megbűvölni a zárakat. Találtam egy kis fémdarabot, és ezt ötvözve mindennel, amit a tárgyak mozgatásáról tudtam, végül több mint két nap alatt sikerült megtalálnom a nyitját. A láncoktól óvatosan megszabadultam, és mikor az egyik őr épp mellettem sétált el, hátulról rávetettem magam és többször is a nyakába szúrtam a hegyes fémdarabot. Ő volt az első ember akivel végeztem. Persze volt egy másik őr is velünk, de mielőtt kiálthatott volna a társainak az egyik rab észbe kapott, és a torkára tekerte a saját láncait. Elvettem a halott őr kardját és a szomszédos kabinban megtaláltam a kulcsokat. Visszarohantam, és egymás után hulltak le a bilincsek. Mire a fejünk felett észrevették, hogy valami nincs rendben, már a foglyok fele szabad volt. Mire rendezték magukat és megtámadtak minket, már mindenki szabad volt. Alaposan fel voltak fegyverkezve, de mi sokkal többen voltunk, így hamarosan sok áldozat árán, de elfoglaltuk a hajót. A túlélőket láncra verve a hajó gyomrába dobtuk. Ez az a hajó. Azóta is ezt tesszük. Felcseréljük a szerepeket. - megittam az italom maradékát és mosolyogva pillantottam a fiúra. - Nem pont ugyanaz a történet, igaz?
– Nem... Te mágus vagy? - kérdezett vissza hitetlenkedve, mire elnevettem magam.
– Nem. Sosem gondoltam úgy, hogy az lennék. Ember vagyok. Talán az egyetlen varázslat amiben mostanra gyakorlott vagyok, az a zárak kinyitása. Amúgy 39. - a fiú értetlenül nézett rám. - A fogvatartóidé volt a 39. hajó amit megtámadtunk. A 100 még kicsit odébb van. Bevallom, én is hibás vagyok. Sosem mondtam ezekre a történetekre, hogy hamisak lennének. Talán még én is hozzátettem kicsit, ha épp eleget ittam. - kacsintottam a kölyökre.
– De még valamit nem értek. Hogyhogy ön lett a kapitány, ha még csak 16 éves volt.
– Egyszerű. - vontam meg a vállam. - A rabszolgákat mindenfelé összefogdosták, de hármunkon kívül egy tengerész sem volt köztük. Egyikünk meghalt a lázadásnál. Így csak én és Raaf maradtunk, és mivel én voltam az aki mindenkit kiszabadított, így végül engem választottak meg kapitánynak. Ennek ellenére Raaf a jobb kezem. Nélküle nem lenne ilyen sima utunk. - szinte végszóra nyílt ki a kabin ajtaja és az emlegetett vállas másodtiszt lépett be az ajtón.
– Épp rólad beszéltünk! - kiáltottam fel kedélyesen, mire egy pillanatra megtorpant és a fiúra nézett, de végül mégis beljebb lépett.
– Elértünk a Sárkánytorokhoz, és a szél is megfordult. - jelentette kötelességtudóan a negyvenes évei elején járó fickó.
– Remek! - álltam fel a helyemről, először kicsit megtántorodva a hajó és a bor együttes hatásától, de hamar megtaláltam az egyensúlyt az ismert deszkákon állva. - Gyere kölyök és talán tanulsz valamit! - intettem Hutának aki engedelmesen jött is utánam a fedélzetre. Kilépve a sós szellő hamar kitisztította a fejemet, amire szükségünk is volt ezeken a vizeken. Raaf valószínűleg nálam is jobban át tudta volna navigálni a hajót a zátonyok között, de jobban szerettem a saját kezemben tudni a dolgokat. Hamarosan kiköthetünk.