Saját ízelítő

A szél belekap hajadba –mókázik vele, aztán pajkos áramlata megfordul és szinte dühösen vágja köpenyed távolabbi sarkát az arcodba. Mire kihámozod magad a meleg anyagból, eltűnik a köd, mi eddig makacsul fedte a látóhatárt előled. Veszélyes sziklák, örvényt kavaró fogai merednek hajód orra felé. Riadtan kapod hátra fejed, de a kormányos békésen fújja –még mindig hamisan, azt a szörnyűséges nótát. Ujjaid belefehérednek, midőn a korlátott növekvő feszültséggel markolod. Talán azt is hallani véled, ahogyan finoman, alig-alig belekarcolnak az agyarkén előmeredő sziklák a hajótest fájába. Körmöd leheletnyi barázdát hagy, de a szorításod elillan, ahogy a félelmed is követi.
Nem hallottál szinte semmit erről a helyről, kicsi, de gazdag. Átlagos, szinte érdektelen. De, még is van benne valami, valami megfoghatatlan.
Tekinteted belevész a sötét sziklafalak meredélyeibe és ott, igen, ott a házak vannak! Mészfehér falak és a párától kristályosan csillogó, gömbölyded tetők erdejével nézel farkasszemet. A nap is eléri a várost, s kóbor csóváit a gondosan megmunkált üvegtáblák szikrázva verik vissza. Egy sirály rikolt fel feletted, aztán a pillanatot eluralja a madár és társainak rikoltása. Kecsesen vitorlázva úsznak a levegőben, kísérik a hajót az oltalmat adó kikötőbe.
Samir vár. Utolsót döccen a büszke vitorlás és megtartja távolságát a kikötő falától, de te még mindig a korlát mellett állva gyönyörködsz a sziklafalra épült városban. Állnál tán’ tovább is, de valaki lábad mellé lendíti motyódat és mintha nem értené szavaid a part felé mutat.
Untad az utat? Vihar és a folyamatos ringatózás. Izgatott voltál? Nem különösebben, mert ez is csak egy hely a sok közül. De. Most, hogy a pallókon lépkedsz lefelé még is megérint valami. Emberek és emberek árja vesz körül, de ott már hajtják a bestiákat, hogy a súlyos rakományt a partra hordják és .. és még mi vár? Csak felfedeznivaló. Titkok kulcsának meglelése. Engeszteletlen szívek kiengesztelése. Valami, amit fed a selyem és az éjszaka …