Időmondó
Időkép
Aranyfényű hajnalok. Ködtengerbe merülő alkonyok. S minden színpompás világ kibontakozik lassan, ahogy búcsúzik a tikkasztó meleg. Az élet egyszerre gyorsul fel és lassul le a szigeten, alkalmazkodva az év utolsó terméseihez. A tenger. A tenger dúl és fúl, akárcsak egy sértődött szerető. Szokatlan ez időtájt, hogy ezerarcú szörnyeteggé váljék.
Hírmondó
Írta: Szerkesztők
Frissítve:-
Frissítve:-
***
NE,... írj más nevével!
... káromkodj!
Reklámhoz pedig, használd az URL-t!
Információk
Gondolat
Gyönyörű és megszégyenítő dolog az ember életét mint egészet szemlélni: a műalkotás kész, a forma kerek. Egy ember elindul a Nagy Utazásra, de történetét itt hagyja mások tudatában.
Brian W. Aldiss
Itt vannak
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég Nincs
A legtöbb felhasználó (28 fő) Vas. Júl. 22, 2012 3:13 pm-kor volt itt.
Piactér
2 posters
1 / 2 oldal
1 / 2 oldal • 1, 2 
Piactér
by Shagu Pént. Márc. 07, 2014 1:22 pm
...az utcák itt-ott igen csak zegzugosak, hidakon és függőhidakon is át kell kelni egy-egy ház, vagy fogadó megközelítéséhez.
Mindössze két szélesebb, szekerek által is használható út van, ezek közül az egyik körbe vezet és átszeli a piacteret, míg a másik egyenesen a Fellegvárosba visz.
Nem csak embereket látni itt, hiszen rabszolgák százai sietnek a rájuk bízott feladatot elvégezni. Van ahol egy-egy félvér, vagy bestia őrködik a kiállított standnál, de az is lehet, hogy épp ő vásárol a kézhez kapott pénzből, amire nagyon vigyáz, hiszen otthon el kell számolnia vele. A piactéren néhol látni egyet az őrségből is, hiszen ha lopáson érnek valakit, azt a hivatalos szervekkel kell elintézni, illetve felügyelik a hely biztonságát, nyugalmát.
Meg kell még említenünk, hogy nem csak emberi arcot lehet felfedezni a sok sok rabszolga mellett, hiszen még ha csak ritkaságként is, de nem szabad elfelejtkezni a büszke és erős tündék népéről. Van, hogy ellátogat ide is fajuk pár tagja, s akkor eltéved a Piactérre is.
Mindössze két szélesebb, szekerek által is használható út van, ezek közül az egyik körbe vezet és átszeli a piacteret, míg a másik egyenesen a Fellegvárosba visz.
Nem csak embereket látni itt, hiszen rabszolgák százai sietnek a rájuk bízott feladatot elvégezni. Van ahol egy-egy félvér, vagy bestia őrködik a kiállított standnál, de az is lehet, hogy épp ő vásárol a kézhez kapott pénzből, amire nagyon vigyáz, hiszen otthon el kell számolnia vele. A piactéren néhol látni egyet az őrségből is, hiszen ha lopáson érnek valakit, azt a hivatalos szervekkel kell elintézni, illetve felügyelik a hely biztonságát, nyugalmát.
Meg kell még említenünk, hogy nem csak emberi arcot lehet felfedezni a sok sok rabszolga mellett, hiszen még ha csak ritkaságként is, de nem szabad elfelejtkezni a büszke és erős tündék népéről. Van, hogy ellátogat ide is fajuk pár tagja, s akkor eltéved a Piactérre is.
Shagu- Állatbestia - Ragadozó
- Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"
Hol? : Samíri; Alsó város
Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér
Re: Piactér
by Shagu Pént. Márc. 07, 2014 2:45 pm
// Yue samának 
//
Nem mondom, hiszen nem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy kezdtem hozzá szokni az itteni életemhez. Kétség kívül minden megváltozott körülöttem és legfőképpen a rólam alkotott látásmód. Mintha nem lennék többé csak egy tárgy, mintha valami egészen más lennék már, csak azt nem tudom, hogy mi is az. Mi is kellene lennem. Meglepő lehet, de ezt sikerült a legnehezebben feldolgoznom, vagy ha úgy tetszik, felfognom, mert valóban nem értettem ennek se a mikéntjét, se a miértjét. Mintha ez a világ egy másik nyelven kommunikálna, amit én nem ismerek. Nem tudom, hogy valaha is érteni fogom e. Sok dolgot kértek tőlem, amit azelött még csak megérintenem sem szabadott, és ez sokszor keltett feszültséget bennem. Volt rá példa arra is, hogy felbosszantottam a totojázásommal, vagy épp a habozásommal a Magda asszonyt. Tiltakozni ugyan nem mertem volna, de a lelkem belül sikított. Futni akartam volna el, hogy ne is keljen látnom. Ételhez nyúlni én? Ez volt az egyik legnagyobb megrökönyödés. MÉg most se gyűrtem le az afelé érzet iszonyomat. Sokszor ugranak be a régi képek a szigorú büntetésektől. Mély levegő vétele után tudok csak előre nyúlni a kiadott munkámhoz. Azt hiszem van olyan nap, amikor végig görcsben állok az esetleges "megtorlás miatt", holott belegondolva végig azt csinálom, amit mondtak nekem és senki nem ró meg.
Nagyon remélem, hogy a mai nap nem ilyen lesz. Azért is leginkább, mert Magda asszony tegnap megígérte, hogy ma vásárolni küld. Kaptam is egy kosárkát és az utamra bocsátott, kiszámolt pénzzel, ahogy azt már ezelőtt is tette. Nagyon kell erre vigyáznom, mert el kell tudnom vele számolni, nah meg ha elveszítek egyetlen érmét is, akkor nem tudom megvenni az ételeket. Most is leginkább zöldséget meg gyümölcsöt kért tőlem. Érdekes módon húst még nem vettem. De most tejet is kell vinnem. Két kancsóval is. Remélem el fogom bírni. ^^
Magda asszony is ezt kérdezte tőlem, de persze egyből rávágtam, hogy menni fog. Menni fog az, vásároltam már, és előző gazdámnál is kellett cipekednem. Ha valamihez akkor ehhez értek. Ahogy egyre jobban belegondoltam, hogy én akkor most valamiben hasznos vagyok, úgy öntött el lassanként a büszkeség. Az arcomra is kiült bárgyú vigyor, ebből fakadóan.
A piacra érkezvén azonban az első dolog ami velem történhetett, egy kisebb szerencsétlenség. Előző nap esős délután volt és még este felé is ontotta az ég áldásos vizét ránk, így a követ között megült az eső vize és kisebb nagyobb pocsolyákba rendeződött. A nagy úton, - melyet én csak úgy hívok, hogy az egyik út, amelyre vigyázni kell, - elhaladt előttem egy szekér. Nagyon gyors volt, biztosan észre se vettek, én pedig későn eszméltem fel arra, hogy ez a szekér előre halad. Nme fog lefordulni amásik veszélyes útra, ami Fellegvárosba visz. A legtöbb szekér arra fordul, de ez nem. Ez a piactér felé igyekezett őrült tempójában. Majdnem elkaszált engem is. A kocsis még gorombán hátra kiabált valami " ne velem ölesd meg magad rabszolgát" majd haladt tovább. Teljesen eláztam. Szerencsétlenségemre egy nagy pocsolyába vágtatottak bele a lovak és így a fejem tetejétől a lábam végéig eláztatott a koszos víz. Ami viszont még ennél is jobban meglepett, hogy az aki az utastérből nézett ki rám, az régi gazdám volt. Eltátottam a számat és csak bámultam felé. Hátul, egy talán nálam is fiatalabb bestia kölyök üldögélt. Nem nézett rám. Kapaszkodott a padkába és a földet bámulta. Egy lány volt, és vasperec a nyakán. Elszorult a szívem. Ezt a lányt nem láttam még azelőtt. Utánam kerülhetett rég gazdámhoz.
Valahogy a sok bosszúság, a régi emlékek megrohanása, vagy a lány látta meginogtatott. Én azonban ezt se érzékeltem. Mintha belengtem volna álltomban. Én csak arra néztem amerre eltűnt a lány a szekér végén....és még valami. Egy furcsa pattogó hangot véltem hallani nagyon közelről. De nem foglalkoztam vele. Most semmi sem volt előttem, csak a szekér körvonala. ...
//Nem mondom, hiszen nem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy kezdtem hozzá szokni az itteni életemhez. Kétség kívül minden megváltozott körülöttem és legfőképpen a rólam alkotott látásmód. Mintha nem lennék többé csak egy tárgy, mintha valami egészen más lennék már, csak azt nem tudom, hogy mi is az. Mi is kellene lennem. Meglepő lehet, de ezt sikerült a legnehezebben feldolgoznom, vagy ha úgy tetszik, felfognom, mert valóban nem értettem ennek se a mikéntjét, se a miértjét. Mintha ez a világ egy másik nyelven kommunikálna, amit én nem ismerek. Nem tudom, hogy valaha is érteni fogom e. Sok dolgot kértek tőlem, amit azelött még csak megérintenem sem szabadott, és ez sokszor keltett feszültséget bennem. Volt rá példa arra is, hogy felbosszantottam a totojázásommal, vagy épp a habozásommal a Magda asszonyt. Tiltakozni ugyan nem mertem volna, de a lelkem belül sikított. Futni akartam volna el, hogy ne is keljen látnom. Ételhez nyúlni én? Ez volt az egyik legnagyobb megrökönyödés. MÉg most se gyűrtem le az afelé érzet iszonyomat. Sokszor ugranak be a régi képek a szigorú büntetésektől. Mély levegő vétele után tudok csak előre nyúlni a kiadott munkámhoz. Azt hiszem van olyan nap, amikor végig görcsben állok az esetleges "megtorlás miatt", holott belegondolva végig azt csinálom, amit mondtak nekem és senki nem ró meg.
Nagyon remélem, hogy a mai nap nem ilyen lesz. Azért is leginkább, mert Magda asszony tegnap megígérte, hogy ma vásárolni küld. Kaptam is egy kosárkát és az utamra bocsátott, kiszámolt pénzzel, ahogy azt már ezelőtt is tette. Nagyon kell erre vigyáznom, mert el kell tudnom vele számolni, nah meg ha elveszítek egyetlen érmét is, akkor nem tudom megvenni az ételeket. Most is leginkább zöldséget meg gyümölcsöt kért tőlem. Érdekes módon húst még nem vettem. De most tejet is kell vinnem. Két kancsóval is. Remélem el fogom bírni. ^^
Magda asszony is ezt kérdezte tőlem, de persze egyből rávágtam, hogy menni fog. Menni fog az, vásároltam már, és előző gazdámnál is kellett cipekednem. Ha valamihez akkor ehhez értek. Ahogy egyre jobban belegondoltam, hogy én akkor most valamiben hasznos vagyok, úgy öntött el lassanként a büszkeség. Az arcomra is kiült bárgyú vigyor, ebből fakadóan.
A piacra érkezvén azonban az első dolog ami velem történhetett, egy kisebb szerencsétlenség. Előző nap esős délután volt és még este felé is ontotta az ég áldásos vizét ránk, így a követ között megült az eső vize és kisebb nagyobb pocsolyákba rendeződött. A nagy úton, - melyet én csak úgy hívok, hogy az egyik út, amelyre vigyázni kell, - elhaladt előttem egy szekér. Nagyon gyors volt, biztosan észre se vettek, én pedig későn eszméltem fel arra, hogy ez a szekér előre halad. Nme fog lefordulni amásik veszélyes útra, ami Fellegvárosba visz. A legtöbb szekér arra fordul, de ez nem. Ez a piactér felé igyekezett őrült tempójában. Majdnem elkaszált engem is. A kocsis még gorombán hátra kiabált valami " ne velem ölesd meg magad rabszolgát" majd haladt tovább. Teljesen eláztam. Szerencsétlenségemre egy nagy pocsolyába vágtatottak bele a lovak és így a fejem tetejétől a lábam végéig eláztatott a koszos víz. Ami viszont még ennél is jobban meglepett, hogy az aki az utastérből nézett ki rám, az régi gazdám volt. Eltátottam a számat és csak bámultam felé. Hátul, egy talán nálam is fiatalabb bestia kölyök üldögélt. Nem nézett rám. Kapaszkodott a padkába és a földet bámulta. Egy lány volt, és vasperec a nyakán. Elszorult a szívem. Ezt a lányt nem láttam még azelőtt. Utánam kerülhetett rég gazdámhoz.
Valahogy a sok bosszúság, a régi emlékek megrohanása, vagy a lány látta meginogtatott. Én azonban ezt se érzékeltem. Mintha belengtem volna álltomban. Én csak arra néztem amerre eltűnt a lány a szekér végén....és még valami. Egy furcsa pattogó hangot véltem hallani nagyon közelről. De nem foglalkoztam vele. Most semmi sem volt előttem, csak a szekér körvonala. ...
Shagu- Állatbestia - Ragadozó
- Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"
Hol? : Samíri; Alsó város
Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér
Re: Piactér
by Yue Vas. Márc. 09, 2014 3:42 pm
Sha-chan 
Csendesen ülök a szőrmével bevont lócán, hallgatom, ahogy a mester és tanítványa halkan szót és szót váltanak egymással. Egyikük okít s a másik okul, olykor kérdéseket téve fel. Tekintetemmel még sem az ő serénykedésüket kísérem figyelemmel, nem vonzza lelkemet az, hogy lássam miként kell életre egy halott fadarabból valami új, valami csodálatos. Bánt, kellemetlen, rossz érzéseket kelt bennem. Ez túlmutat azon, hogy rokonságot vállalok a faragvánnyal, de a kedvem még sem rossz. Egy merő érdektelenség vagyok, szemeim elmerülnek a piacon tolongó forgatagban, de nincs különbség árus és vásárló között, a színek és alakok összemosódnak. Nem fontos m megjegyezni! A hangok színes kavalkádja az egyetlen oka annak, hogy még nem fordultam le a lócáról elbóbiskolva.
Még mindig hideg van, ez a gondolat vezérel abban, hogy megigazítsam a nyakam köré tekert meleg sálat. Egy pillanatra fel is húzom az orromig a puha anyagot és jó mélyen beszívóm kellemes, gyenge illatát. Összedörzsölöm áthűlt ujjaimat, ajkaim elé emelve leheletem melegével is igyekszem megolvasztani őket, hiába, a tél egyáltalán nem azaz évszak, ami nekem kedvezne. Csizmáim orrát is összeérintem, hogy lassan elgémberedő lábujjaimat is megmozgassam egy kissé. Mocorgom, de ez csak természetes, már majd egy fél órája folytatom ezt a megfeszített semmittevést. A panaszos sóhajt, vagy a sürgetést viszont nem engedhetem meg, hiszen ezek a mesteremberek készítik a legszebb hangszereket, arról nem is beszélve, hogy a néhány utcával feljebb helyezkedő konkurenciához képest olcsóban is. Természetesen ennek annyi az ára, hogy lassabban készülnek el a megrendeléssel.
A csendre lassan figyelek fel és inkább a láthatatlanul figyelő szemek ösztönöznek arra, hogy a dolgos mesterek felé nézzek. Az inas az, aki pillantásom elől sajátjával más irányba menekül. Talán szólnom kéne, hogy … Lovak, kerekek hangos csattogása a kövezeten és a kocsisának felmordulása az, amire visszarántom a tömeg felé tekintettem. A tömeg, az emberek riadtan, mint a verebek, akik közé csúzlival követ hajítottak, reppentek szét. A bátrabbak mérgesen, rázva öklüket kívántak minden jót az elviharzó uraságnak, a méltatlankodók pedig szörnyülködésüket osztották meg a mellettük állóval. Ez utóbbiak között volt egy fél mondat, ami gyanússá lett számomra. Valaki megszánt egy rabszolgát, ki tudja miért kutatására indultam.
Zöld íriszeim tükörképében azonban tucatnyi alak, arc vert tükörképet. Így egy rabszolgát megtalálni, sok másik között nem egyszerű. De meg lett! Nem is volt távol az ismerős alak, gondolkoznom sem kellet rajta, hogy odamegyek hozzá. A szándékom azonban pillanatról pillanatra változott, az üdvözlés, aggódássá vált, hiszen csurom víz volt és végül egy egyszerű kézrázás helyett, már meg kellet kaparintanom és elrántani az út kellős közepéről. Így a könnyeden sietős lépéseim hirtelen váltak rohanássá. Hallani véltem, miközben karja után kaptam, hogy valaki felsikolt, de talán sikerül elrántanom az újabb hajszában közeledő szekér útjából. Lehet a lendületem túlságosan nagy, de inkább nyekkenek a köveken, magammal rántva Shagut, minthogy a kerekek közé kerüljünk. Ha ezt kisebb karcolással megússzuk, a nyirkos kövön koppanva, de félig meddig már feltápászkodva, szánom és bánom, de nem tudom megállni, hogy rá ne rivalljak.
- Bolond!! Ne ácsorogj az út kellős közepén! – Észre sem vettem, hogy remeg a kezem. Ökölbe szorítom az ujjaimat és nagy levegőt veszek, miközben le sem veszem tekintetem a macskabestiáról. – Megütötted magad? – Kérdezem immáron megenyhült hangon.
Csendesen ülök a szőrmével bevont lócán, hallgatom, ahogy a mester és tanítványa halkan szót és szót váltanak egymással. Egyikük okít s a másik okul, olykor kérdéseket téve fel. Tekintetemmel még sem az ő serénykedésüket kísérem figyelemmel, nem vonzza lelkemet az, hogy lássam miként kell életre egy halott fadarabból valami új, valami csodálatos. Bánt, kellemetlen, rossz érzéseket kelt bennem. Ez túlmutat azon, hogy rokonságot vállalok a faragvánnyal, de a kedvem még sem rossz. Egy merő érdektelenség vagyok, szemeim elmerülnek a piacon tolongó forgatagban, de nincs különbség árus és vásárló között, a színek és alakok összemosódnak. Nem fontos m megjegyezni! A hangok színes kavalkádja az egyetlen oka annak, hogy még nem fordultam le a lócáról elbóbiskolva.
Még mindig hideg van, ez a gondolat vezérel abban, hogy megigazítsam a nyakam köré tekert meleg sálat. Egy pillanatra fel is húzom az orromig a puha anyagot és jó mélyen beszívóm kellemes, gyenge illatát. Összedörzsölöm áthűlt ujjaimat, ajkaim elé emelve leheletem melegével is igyekszem megolvasztani őket, hiába, a tél egyáltalán nem azaz évszak, ami nekem kedvezne. Csizmáim orrát is összeérintem, hogy lassan elgémberedő lábujjaimat is megmozgassam egy kissé. Mocorgom, de ez csak természetes, már majd egy fél órája folytatom ezt a megfeszített semmittevést. A panaszos sóhajt, vagy a sürgetést viszont nem engedhetem meg, hiszen ezek a mesteremberek készítik a legszebb hangszereket, arról nem is beszélve, hogy a néhány utcával feljebb helyezkedő konkurenciához képest olcsóban is. Természetesen ennek annyi az ára, hogy lassabban készülnek el a megrendeléssel.
A csendre lassan figyelek fel és inkább a láthatatlanul figyelő szemek ösztönöznek arra, hogy a dolgos mesterek felé nézzek. Az inas az, aki pillantásom elől sajátjával más irányba menekül. Talán szólnom kéne, hogy … Lovak, kerekek hangos csattogása a kövezeten és a kocsisának felmordulása az, amire visszarántom a tömeg felé tekintettem. A tömeg, az emberek riadtan, mint a verebek, akik közé csúzlival követ hajítottak, reppentek szét. A bátrabbak mérgesen, rázva öklüket kívántak minden jót az elviharzó uraságnak, a méltatlankodók pedig szörnyülködésüket osztották meg a mellettük állóval. Ez utóbbiak között volt egy fél mondat, ami gyanússá lett számomra. Valaki megszánt egy rabszolgát, ki tudja miért kutatására indultam.
Zöld íriszeim tükörképében azonban tucatnyi alak, arc vert tükörképet. Így egy rabszolgát megtalálni, sok másik között nem egyszerű. De meg lett! Nem is volt távol az ismerős alak, gondolkoznom sem kellet rajta, hogy odamegyek hozzá. A szándékom azonban pillanatról pillanatra változott, az üdvözlés, aggódássá vált, hiszen csurom víz volt és végül egy egyszerű kézrázás helyett, már meg kellet kaparintanom és elrántani az út kellős közepéről. Így a könnyeden sietős lépéseim hirtelen váltak rohanássá. Hallani véltem, miközben karja után kaptam, hogy valaki felsikolt, de talán sikerül elrántanom az újabb hajszában közeledő szekér útjából. Lehet a lendületem túlságosan nagy, de inkább nyekkenek a köveken, magammal rántva Shagut, minthogy a kerekek közé kerüljünk. Ha ezt kisebb karcolással megússzuk, a nyirkos kövön koppanva, de félig meddig már feltápászkodva, szánom és bánom, de nem tudom megállni, hogy rá ne rivalljak.
- Bolond!! Ne ácsorogj az út kellős közepén! – Észre sem vettem, hogy remeg a kezem. Ökölbe szorítom az ujjaimat és nagy levegőt veszek, miközben le sem veszem tekintetem a macskabestiáról. – Megütötted magad? – Kérdezem immáron megenyhült hangon.
Yue- Földvérű-Démon
- Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?
Hol? : sosem ott, ahol keresnek
Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
♦ :
Re: Piactér
by Shagu Vas. Márc. 09, 2014 4:08 pm
A bestialány arca élt lelki szemeim előtt. Mondhatnám azt is, hogy nem érzékeltem a környezetemet. Elbambultam. Vajon hogy hívják? Milyen a sorsa? Nem bántják sokat? Szerencsétlen. Miért kellett neki oda kerülnie, miért pont neki, pont oda. Pedig nem is ismertem, de az átélt pár év amit régi gazdámnál töltöttem, összekötött vele, aki most lakik ott. Sajnáltam, de nem csak ez kavargott bennem. Segíteni akartam annak lánynak, azonban nem voltam elég erős hozzá. Most először éreztem úgy, hogy tenni akarnék valamit. Azonban nekem ez lehetetlen. Én másoktól függök, és az ő akaratuk érvényesül rajtam. Nem dönthetek saját akaratomból. Az a lány pedig ki tudja milyen megaláztatásokban fog részesülni. Furcsa érzés kerített hatalmába. Mérges lettem. Magamra, a világra, erre az elátkozott helyzetre, a rabszolga tartókra, akik úgy bánnak velünk mint a szeméttel, régi gazdámra, de még új gazdámra is. Mindenre, ami megakadályozza azt, hogy most azonnal utána fussak annak a bestia lánynak és kiszabadítsam. Nem ábrándoztam hőstettről és nem is élt bennem a megmentő szerepe. Azt nem nekem találták ki. Egyszerűen csak mindennél jobban vágytam, hogy őneki ne keljen úgy élnie mint nekem. Mert én élhetek úgy, engem bántalmazhatanak. Nem lesz bajom, nem, bizonyosan nem, de ő. Ő olyan törékeny volt azon a padkán, mintha máris össze akarna esni. Nem engedhetem! Ennek nem szabadna megtörténnie!
Könnyek szöktek a szemeimbe...
... majd minden átmenet, vagy figyelmeztetés nélkül zuhantam alá. Csak a kemény macskakövön ébredtem újra tudatomra és láttam meg magam körül az értetlenkedő arcokat. Egyet különösképpen. Yuéét. Kikerekedtek a szemeim.
- Te? -
Hogy lehetsz te itt? Akartam volna mondani, ám hangom elcsuklott, és élettelenül magasan szólaltam meg. Az a pattogó hang. ... még mindig olyan közel hallom. ... nem tudtam nem feszült lenni. Minden porcikám szét akart pattanni abban a pillanatban. Nem tudtam válaszolni sem a leszidására, sem pedig a kérdésére. Elhúztam a szám és nyeltem egyet. Le kell gyűrnöm. Nem sírhatok!
A szemeim! Azok a szemek, melyeket ráemeltem a fiúra, nem voltak többé olyan bágyadtak. Íriszeim, mely a hát minden napjában ugyanolyan vörösben áztak, groteszk hírnökéül fajtámnak, most sem változtatott magán. Azonban az amúgy nagyobb szemeim, most még inkább kitágultak, a pupilláim pedig megnyúltak. Egy macska nézett vissza a vörös haj tulajdonosára. Egy dühös, kétségbeesett macska.
A kis kosár tovagurult estünk következtében. Azok a pattogó hangok. Egyre erősebbek...
Könnyek szöktek a szemeimbe...
... majd minden átmenet, vagy figyelmeztetés nélkül zuhantam alá. Csak a kemény macskakövön ébredtem újra tudatomra és láttam meg magam körül az értetlenkedő arcokat. Egyet különösképpen. Yuéét. Kikerekedtek a szemeim.
- Te? -
Hogy lehetsz te itt? Akartam volna mondani, ám hangom elcsuklott, és élettelenül magasan szólaltam meg. Az a pattogó hang. ... még mindig olyan közel hallom. ... nem tudtam nem feszült lenni. Minden porcikám szét akart pattanni abban a pillanatban. Nem tudtam válaszolni sem a leszidására, sem pedig a kérdésére. Elhúztam a szám és nyeltem egyet. Le kell gyűrnöm. Nem sírhatok!
A szemeim! Azok a szemek, melyeket ráemeltem a fiúra, nem voltak többé olyan bágyadtak. Íriszeim, mely a hát minden napjában ugyanolyan vörösben áztak, groteszk hírnökéül fajtámnak, most sem változtatott magán. Azonban az amúgy nagyobb szemeim, most még inkább kitágultak, a pupilláim pedig megnyúltak. Egy macska nézett vissza a vörös haj tulajdonosára. Egy dühös, kétségbeesett macska.
A kis kosár tovagurult estünk következtében. Azok a pattogó hangok. Egyre erősebbek...
Shagu- Állatbestia - Ragadozó
- Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"
Hol? : Samíri; Alsó város
Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér
Re: Piactér
by Yue Vas. Márc. 09, 2014 4:45 pm
Egyetlen egy szó bukik ki belőle, de annak is egészen új a hangzása. Türelmesen kéne szemlélnem és megtalálni a változás okat, mert kétségtelen, hogy valami megváltozott benne. Talán a gazdája? Köröttünk összesúgnak, fél szavak, amik megadják a történések körvonalát, valamennyire. Az első kocsi már eltűnt, nyoma sem maradt. Talán az okozhatta ezt a különös érzelmi egyveleget, ami megül a vörös szemekben? Egy újabb talán és ezzel egy újabb kérdés, de egyik sem visz előre. Már pedig, ha tetszik, ha nem kénytelenek vagyunk mozgásba lendülni, ugyan is a kocsi csikorogva áll meg, éppen csak szemem sarkából látom, ahogy fényes szikrákat szórnak a lovak patájára szegezett vascipők.
Mélyen a vörös szempárba pillantok, nem merülhetek el benne, nem kutathatom ki titkait, hiszen Maluqa még nem tért vissza, így búcsúajándéka még mindig elzárja az erőmet. Illetve annak csak egy részét, mint arra nem régiben rájöttem. Ez azonban jelenleg teljesen mellékes, az viszont kevésbé, hogy nem érzem tisztán a velem szemben a földön „ülő” szándékát. Mit rejtegetsz? Mi az, ami ilyen váratlanul belülről feszít? Ezekkel a kérdésekkel a fejemben emelem feljebb a tekintetem, elnézek Shagu feje felett, a megingó kocsira fordítva a figyelmemet. Idegenül hat a feszültség, ami lassan, lopakodva telepszik tagjaimra. Kezem előre mozdul, hogyha kell, újra megragadhassam Shagut és uccu neki, futás, mielőtt a szépen megtermett, testén az izom és háj aránytalan elrendezésével rendelkező kocsis lapát kezével a helyünkre nem tesz. A férfi kövér arca baljós árnyékoktól terhes, de apró gombszerű szemében az ijedség fedezhető fel, megkapaszkodik szekerének oldalfájában és látszólag megkönnyebbülten kifújja magát. Megbokrosodtak a lovai? Meglehet. Ez a lehetőség nyugodtabbá tesz és ezzel újra Shagura fordítom, merészebben a figyelmemet. Eddig a várakozás, a helyzet felismerésében mozdulatlanná dermedt vonásaim felolvadnak, megkönnyebbül, apró kis mosoly görbéi elevenednek meg arcomon.
- Csurom víz vagy. – Gondoskodó féltés mondatja ezt velem, pedig ez az ő számára is nyilvánvaló. – Keressünk valami helyet, ahol megszárítkozhatsz, rendben. – Míg beszélek feltérdelek és lehetővé teszem magamnak, hogy könnyebben felállhassak. Mielőtt azonban erre a mozdulatra elszánnám magam, Shagu felé nyújtom a kezem, hogy ha engedi, akkor felsegítsem. Legyűröm a sürgetés késztetését, bár még mindig viszonylag sokan szemlélik az eseményeket.
Mélyen a vörös szempárba pillantok, nem merülhetek el benne, nem kutathatom ki titkait, hiszen Maluqa még nem tért vissza, így búcsúajándéka még mindig elzárja az erőmet. Illetve annak csak egy részét, mint arra nem régiben rájöttem. Ez azonban jelenleg teljesen mellékes, az viszont kevésbé, hogy nem érzem tisztán a velem szemben a földön „ülő” szándékát. Mit rejtegetsz? Mi az, ami ilyen váratlanul belülről feszít? Ezekkel a kérdésekkel a fejemben emelem feljebb a tekintetem, elnézek Shagu feje felett, a megingó kocsira fordítva a figyelmemet. Idegenül hat a feszültség, ami lassan, lopakodva telepszik tagjaimra. Kezem előre mozdul, hogyha kell, újra megragadhassam Shagut és uccu neki, futás, mielőtt a szépen megtermett, testén az izom és háj aránytalan elrendezésével rendelkező kocsis lapát kezével a helyünkre nem tesz. A férfi kövér arca baljós árnyékoktól terhes, de apró gombszerű szemében az ijedség fedezhető fel, megkapaszkodik szekerének oldalfájában és látszólag megkönnyebbülten kifújja magát. Megbokrosodtak a lovai? Meglehet. Ez a lehetőség nyugodtabbá tesz és ezzel újra Shagura fordítom, merészebben a figyelmemet. Eddig a várakozás, a helyzet felismerésében mozdulatlanná dermedt vonásaim felolvadnak, megkönnyebbül, apró kis mosoly görbéi elevenednek meg arcomon.
- Csurom víz vagy. – Gondoskodó féltés mondatja ezt velem, pedig ez az ő számára is nyilvánvaló. – Keressünk valami helyet, ahol megszárítkozhatsz, rendben. – Míg beszélek feltérdelek és lehetővé teszem magamnak, hogy könnyebben felállhassak. Mielőtt azonban erre a mozdulatra elszánnám magam, Shagu felé nyújtom a kezem, hogy ha engedi, akkor felsegítsem. Legyűröm a sürgetés késztetését, bár még mindig viszonylag sokan szemlélik az eseményeket.
Yue- Földvérű-Démon
- Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?
Hol? : sosem ott, ahol keresnek
Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
♦ :
Re: Piactér
by Shagu Vas. Márc. 09, 2014 5:15 pm
Nem akartam felállni. Bármit, csak ezt ne. A földre szegeztem makacsul a tekintetem. megpróbáltam ignorálni a z aggódó szavakat, a kinyújtott kezet. Szekér haladtát hallottam, a közelünkben állt meg. Lovak prüszkölése zavarta meg magamba mélyedésem.
Nem kellene itt maradnod...
... neked dolgod van!
Felálltam. Teljesen magam, minden nemű segítség nélkül. Azok a pattogó hangok. A kosár után fordultam. Hol lehet? Most ne! Csak most ne akard tudni, Yue! Kérlek. Ráemeltem nagy, ijedt tekintetem. Ott a kosár! Még nem hajolhatok le...
... tudtam, hogy másképp nézek ki. Nem tudom honnan, de tudtam, hogy a szemeim másmilyenek, mint eddig. Azt ugyan nem tudtam, hogy miért, és visszaváltozik e valaha, de természetesnek vettem. Nem tulajdonítottam neki nagy ügyet. Mégis elfogott az érzés, hogy ő is megundorodik tőlem.
... Gyűlölni fog. Undorodik tőled! Úgy mint a többiek. Mint mindenki más! Mert te nem vagy ember. Te csak egy koszos bestia vagy! ...
Belém hasított az érzés. Nem szabd látnia szemem! Felkiáltottam és a kezeimet magam elé emeletem. Csak egy pillanatra, csak annyi időre, hogy eltakarhassam az arcát magam elől. Igen. Ez csak nekem kellett. El kellett tudnom magam vonatkoztatni tőle.
... a múltkor megölelted, pedig nem volt jogod hozzá! Megsértetted, meg kéne büntetni téged! ...
A kosár után nyúltam, és olyan hirtelen kaptam fel, hogy az arcomba fröcsköltem valamennyi vizet a földről vele. Nem érdekel. El innen. Fordulj meg és fuss! Ne foglalkozz vele!
Mindez olyan gyorsan történt. Túl gyorsan is, pedig nekem egy örökkévalóságnak tetszett....
Nem kellene itt maradnod...
... neked dolgod van!
Felálltam. Teljesen magam, minden nemű segítség nélkül. Azok a pattogó hangok. A kosár után fordultam. Hol lehet? Most ne! Csak most ne akard tudni, Yue! Kérlek. Ráemeltem nagy, ijedt tekintetem. Ott a kosár! Még nem hajolhatok le...
... tudtam, hogy másképp nézek ki. Nem tudom honnan, de tudtam, hogy a szemeim másmilyenek, mint eddig. Azt ugyan nem tudtam, hogy miért, és visszaváltozik e valaha, de természetesnek vettem. Nem tulajdonítottam neki nagy ügyet. Mégis elfogott az érzés, hogy ő is megundorodik tőlem.
... Gyűlölni fog. Undorodik tőled! Úgy mint a többiek. Mint mindenki más! Mert te nem vagy ember. Te csak egy koszos bestia vagy! ...
Belém hasított az érzés. Nem szabd látnia szemem! Felkiáltottam és a kezeimet magam elé emeletem. Csak egy pillanatra, csak annyi időre, hogy eltakarhassam az arcát magam elől. Igen. Ez csak nekem kellett. El kellett tudnom magam vonatkoztatni tőle.
... a múltkor megölelted, pedig nem volt jogod hozzá! Megsértetted, meg kéne büntetni téged! ...
A kosár után nyúltam, és olyan hirtelen kaptam fel, hogy az arcomba fröcsköltem valamennyi vizet a földről vele. Nem érdekel. El innen. Fordulj meg és fuss! Ne foglalkozz vele!
Mindez olyan gyorsan történt. Túl gyorsan is, pedig nekem egy örökkévalóságnak tetszett....
Shagu- Állatbestia - Ragadozó
- Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"
Hol? : Samíri; Alsó város
Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér
Re: Piactér
by Yue Vas. Márc. 09, 2014 6:01 pm
Hagyd! Enged el! Ezeknek a gondolatoknak kéne engedelmeskednem, tisztán érzem, de legbelül minden idegszálam ez ellen van. Az „én” keresés sosem tartozott a legkönnyebb feladatok közé és az úton rejlő veszélyek fenyegetőbbek egy falka kiéhezett farkasnál is. Féltem őt, hogy miközben megpróbálja felfedezni önmagát a rossz útra lép rá és szétzúzza azt, akivé válnia kéne. Keserű ízű a gondolatok gyöngyöző fonala, ami megállás nélkül legyeskedik tekervényeim körül, miközben azokba a szemekbe tekintek. Arcom nem változik, nem undorodom tőle, csendesen szemlélem csupán zavarát. Rosszul teszem! Léptem kéne, felpofozni, hogy kizökkenjen ebből az állapotból és magához térjen, hogy újra az a Shagu legyen, aki kiscica félszével és bátorságával ízlelgeti a határait. Korábbi gondolatai két élűek. Az előbb más kötelékeket akartak elvágni, most viszont saját elevenembe vágnak. Mi van, ha félreismertem? Egyetlen tiltakozó mozdulat elég, hogy eloszlassam ezeket a kételyeket.
- Azért sem!… - Inkább magamnak mondom, de nem bíztatásképpen, mert ez inkább szilárd lábakon álló dac. Dac, ami ennek a világnak a rendszere irányába mutat. A szavak még is erőtlenek, semmi indulat nincs bennük és így nem is jelzik előre az energikus megmozdulásom. Hirtelen egyenesedem fel, egyetlen lépéssel Shagu mellé állok és megragadom a kosarat tartó kezét, a csuklóját. Soha nem esett nehezemre kedvem szerint formálni zöld íriszeim feltűnő érzelmeket, a vád e pillanatban helytelen, de alkotórésze a pillanatig szigorú tekintetemnek, ami megenyhül és biztatóvá válik. Ilyen közelről, langymeleg bőrét érintve, mindennél jobban érzem a szándékát, hogy elfusson, elmeneküljön, visszaiszkoljon a kis csigaházába. Ha kitépné kezét kezemből nem tartóztatom, de nem is engedem meg számára, hogy akárcsak egy tapodtat is megmozduljon, mert szándékom szerint mindkét karját megragadom, erősen, hogy magamhoz vonhassam és szívből jövő gondoskodással megölelhessem.
- Ne menekülj, Shagu. – Halk hangon súgom a fülébe, ha van rá módom. – Nincs mi elől futnod. Próbálj megnyugodni. – Szelíden ejtem ki a szavakat, csak találgathatok, hogy ha erős akarattal, emelt hangon bírnám megállásra, akkor csak rontanék rajta. Egy pofon csak azt igazolta volna, hogy nem bírom a viselkedését, de talán a törődés egyik formája meggyőzi, hogy megnyugodhat. – Ha sírni akarsz, akkor sírj, ha ordítani ordíts .. ezektől nem leszel sem több, sem kevesebb, de bebizonyítod, hogy nem egy váza vagy a sarokban. Hanem, élsz, lélegzel és ami a legfontosabb, érzel.
- Azért sem!… - Inkább magamnak mondom, de nem bíztatásképpen, mert ez inkább szilárd lábakon álló dac. Dac, ami ennek a világnak a rendszere irányába mutat. A szavak még is erőtlenek, semmi indulat nincs bennük és így nem is jelzik előre az energikus megmozdulásom. Hirtelen egyenesedem fel, egyetlen lépéssel Shagu mellé állok és megragadom a kosarat tartó kezét, a csuklóját. Soha nem esett nehezemre kedvem szerint formálni zöld íriszeim feltűnő érzelmeket, a vád e pillanatban helytelen, de alkotórésze a pillanatig szigorú tekintetemnek, ami megenyhül és biztatóvá válik. Ilyen közelről, langymeleg bőrét érintve, mindennél jobban érzem a szándékát, hogy elfusson, elmeneküljön, visszaiszkoljon a kis csigaházába. Ha kitépné kezét kezemből nem tartóztatom, de nem is engedem meg számára, hogy akárcsak egy tapodtat is megmozduljon, mert szándékom szerint mindkét karját megragadom, erősen, hogy magamhoz vonhassam és szívből jövő gondoskodással megölelhessem.
- Ne menekülj, Shagu. – Halk hangon súgom a fülébe, ha van rá módom. – Nincs mi elől futnod. Próbálj megnyugodni. – Szelíden ejtem ki a szavakat, csak találgathatok, hogy ha erős akarattal, emelt hangon bírnám megállásra, akkor csak rontanék rajta. Egy pofon csak azt igazolta volna, hogy nem bírom a viselkedését, de talán a törődés egyik formája meggyőzi, hogy megnyugodhat. – Ha sírni akarsz, akkor sírj, ha ordítani ordíts .. ezektől nem leszel sem több, sem kevesebb, de bebizonyítod, hogy nem egy váza vagy a sarokban. Hanem, élsz, lélegzel és ami a legfontosabb, érzel.
Yue- Földvérű-Démon
- Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?
Hol? : sosem ott, ahol keresnek
Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
♦ :
Re: Piactér
by Shagu Vas. Márc. 09, 2014 6:41 pm
- Ne! - Kiáltottam fel egyből, ahogy a bőrömhöz ért a keze. Rám fonódott, s összekulcsolva az övét az enyémmel, megbéklyózott. Ki akartam tépni magam a szorításból, mely csak enyhe kézfogás volt, nekem mégis súlyos bilincs. Azonban erre képtelen voltam. Fél oldalt voltam neki, s ahogy megállásra kényszerített, utolsó erőm azzal az egy szóval, ki is szökött belőlem. Ha nem fog meg másik kezével is, és húz magához, bizonyosan összeesek. Éreztem, hogy nem volt már jártányi erő sem a lábamban. Ha futhattam volna! Ha szaladhattam volna megállás nélkül, amíg a tüdőm bírja! Akkor talán elmenekülhetek, de ő megakasztott. Nem engedett.
Remegtem.
Szavai nem értek el a tudatomig. Kések voltak és hasítottak. Minden szava a lelkembe szúrt. Egy világot akart kiszakítani belőlem. Egy olyan világot, amibe már belenyugodtam, ahol tudtam hol a helyem, és ahol ennek nincs jogosultsága. Ő nem tehette volna ezt meg! Nem kéne, hogy ilyen kedves legyen velem!
Bolond! Nem jószándék vezérli! A következő az lesz, hogy a földre taszít és megrugdos! Miért vagy még itt? Ezt akarod? Hát ezt is érdemled! Szenvedj rabszolga!
- Ne csináld! - Megráztam a fejem szorításában. Hangom elcsukló volt. Könyörgőre fogtam, hátha megkegyelmez.
Kezeim elernyedtek, a kosár is kiesett belőle. Tehetetlen voltam a karjaiban. Azt csinált velem amit akart. - Ne tedd ezt velem. - Éreztem, hogy nem tudom vissza tartani. Utat törnek a könnyek maguknak és végig folynak az arcomon. - Megnéznek minket. Te...te... -
Azok a szavak. A többi ember pedig csak állt ott és nézett ránk. Engem figyeltek...
... és őt ahogy ölelget téged! Azt várják, hogy mi lesz ezek után a jutalmad. Azt hiszik, hogy az ő rabszolgája vagy. Miattad fogják őt puhánynak gondolni és miattad lesz kevesebb megbecsülése! Szégyentelen!
- Kérlek! - Már meg se próbáltam visszatartani a sírást. Nem lett volna értelme. A remegésem pedig nem hogy nem akart megállni, az idő múlásával egyre elviselhetetlenebb lett. A kezeimen lehetett látni a legjobban, hogy nem bírok megállni vele.
Azok a szavak fájtak. Azok az utolsó szavak.
- Én csak egy rabszolga vagyok... kérlek ne...
Feldúltak bennem mindent. Amit belém vertek, amit megtanítottak, amihez alkalmazkodtam, amit eddig magaménak éreztem, még ha olyan kicsike is. Az enyém volt. Yue pedig ezeket is el akarta ezekkel a szavakkal venni tőlem! Üvölteni akartam. Igen. Mindent túlharsogó, velőt rázó üvöltést akartam!
De nem teheted! Te csak egy szolga vagy! Neked nem lehetnek ilyen kiváltságaid! Koszos szolga! Koszos rabszolga, mit képzelsz?
Végül nem jött ki hang a torkomon. Némán üvöltöttem bele a fájdalmamat az esős égboltba, és akkor valami megmagyarázhatatlan történt...
.... azok a pattogó hangok!
Villámcsapás szerűen ért a fájdalom. Az egész testemen végigfutott. Gyors volt és fájdalmas, hangot azonban még így sem tudtam kiadni magamból. Hátra estem. Különös kábulat kerített hatalmába. Egy darabig nem is láttam jól, csak elmosódó foltokat. Zsibbadtam. Nem éreztem a karomat, vagy a lábaimat. A szemeim ködössé váltak, fakó színűvé.
És ez mégis hihetetlen gyorsan történt.
Remegtem.
Szavai nem értek el a tudatomig. Kések voltak és hasítottak. Minden szava a lelkembe szúrt. Egy világot akart kiszakítani belőlem. Egy olyan világot, amibe már belenyugodtam, ahol tudtam hol a helyem, és ahol ennek nincs jogosultsága. Ő nem tehette volna ezt meg! Nem kéne, hogy ilyen kedves legyen velem!
Bolond! Nem jószándék vezérli! A következő az lesz, hogy a földre taszít és megrugdos! Miért vagy még itt? Ezt akarod? Hát ezt is érdemled! Szenvedj rabszolga!
- Ne csináld! - Megráztam a fejem szorításában. Hangom elcsukló volt. Könyörgőre fogtam, hátha megkegyelmez.
Kezeim elernyedtek, a kosár is kiesett belőle. Tehetetlen voltam a karjaiban. Azt csinált velem amit akart. - Ne tedd ezt velem. - Éreztem, hogy nem tudom vissza tartani. Utat törnek a könnyek maguknak és végig folynak az arcomon. - Megnéznek minket. Te...te... -
Azok a szavak. A többi ember pedig csak állt ott és nézett ránk. Engem figyeltek...
... és őt ahogy ölelget téged! Azt várják, hogy mi lesz ezek után a jutalmad. Azt hiszik, hogy az ő rabszolgája vagy. Miattad fogják őt puhánynak gondolni és miattad lesz kevesebb megbecsülése! Szégyentelen!
- Kérlek! - Már meg se próbáltam visszatartani a sírást. Nem lett volna értelme. A remegésem pedig nem hogy nem akart megállni, az idő múlásával egyre elviselhetetlenebb lett. A kezeimen lehetett látni a legjobban, hogy nem bírok megállni vele.
Azok a szavak fájtak. Azok az utolsó szavak.
- Én csak egy rabszolga vagyok... kérlek ne...
Feldúltak bennem mindent. Amit belém vertek, amit megtanítottak, amihez alkalmazkodtam, amit eddig magaménak éreztem, még ha olyan kicsike is. Az enyém volt. Yue pedig ezeket is el akarta ezekkel a szavakkal venni tőlem! Üvölteni akartam. Igen. Mindent túlharsogó, velőt rázó üvöltést akartam!
De nem teheted! Te csak egy szolga vagy! Neked nem lehetnek ilyen kiváltságaid! Koszos szolga! Koszos rabszolga, mit képzelsz?
Végül nem jött ki hang a torkomon. Némán üvöltöttem bele a fájdalmamat az esős égboltba, és akkor valami megmagyarázhatatlan történt...
.... azok a pattogó hangok!
Villámcsapás szerűen ért a fájdalom. Az egész testemen végigfutott. Gyors volt és fájdalmas, hangot azonban még így sem tudtam kiadni magamból. Hátra estem. Különös kábulat kerített hatalmába. Egy darabig nem is láttam jól, csak elmosódó foltokat. Zsibbadtam. Nem éreztem a karomat, vagy a lábaimat. A szemeim ködössé váltak, fakó színűvé.
És ez mégis hihetetlen gyorsan történt.
Shagu- Állatbestia - Ragadozó
- Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"
Hol? : Samíri; Alsó város
Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér
Re: Piactér
by Yue Vas. Márc. 09, 2014 8:44 pm
A kő szürke, márványos homálya táncol a szemem előtt elsőként, ahogy felnyitom pilláim. A piac élénk színei, akár a napszítta vászon, fakók és életlenek, a hangok egyetlen egy tompán zúgó örvénnyé tódultak össze, ami nem távolodik és nem is közeledik, állandó. Az arcok, az alakok belemosódnak a házak tompa képébe, ahogy feléjük emelem tekintetem. Ujjaim alig engedelmeskedve görbülnek ökölbe, ahogy támaszul próbálom használni őket, remegek közel annyira, mint, nem egészen egy pillanattal ez előtt, Shagu tette karjaim között. Tincseim selyme simítja végig arcomat, miként lehajtom fejem, erőre van szükségem, de az mintha kiszállt volna testemből. Érdekes, az erdő tavasztól fűszeres illata kúszik az orromba, de kesernyés, kormos aromája van. Egy pillanatra lehunyom a szemem …
Ismerős zúgás fogad, amire rögvest felkapom a fejem. Kristályként csillogó kupolák és a vízpermettől kékesen fénylő márványkorlát képe fogad. Oly sokszor álmodtam ezzel a tájjal, szeretem. Ismerem! Megfordulok, egy smaragdként ragyogó erdő és egy ezüst szalag képe az, ami élénken él bennem. Ott van, látom! De, ennek a közepén most egy sötét, baljós tekintetű alak áll. Fekete talárja a földön úszik utána, éjsötét tincsei baljós zuhatagként omlanak alá fekete szarvairól, csak a bőre olyan fehér, mint a frissen fejt tej. Sápadt és megviselt. Keze felemelkedik, rám mutat, majd jobbra vándorol és én követem tekintetemmel. Vállam hűvös üvegfalnak ütközik, riadtam kapom a váratlan akadály felé pillantásom. A kép megbabonáz, s míg ő térdre ereszkedik, addig én félve a következménytől, még is kíváncsian fordítok neki hátat. Sima, fénytelen felület, ami elsőre éppen csak visszaadja körvonalaimat és lassanként valami egészen mást mutat. Meg akarom érinteni! Ujjaim megtorpannak a tükör előtt. Félek! Shagu is félt, de mert, ez eddig mindig felülkerekedett a félelmén. Bátor leszek, érte vagy magamért? Mindkettőnkért! Elértem és a vékony „lap” megelevenedett érintésem nyomán, jeges fogaival kapott kezem után, azok a hószínű ujjak magukkal rántottak. ...
Az utca váratlanul elevenedett meg, mintha eddig buborékba zárták volna és az most kipukkadt. Nehéz leírni a hangulatot, a megdöbbenést, a megrökönyödést és a feszült várakozást, hogy mi történik ezután és tényleg, mi fog történni ez után? Shagura néztem, de képtelen vagyok eldönteni, hogy uralma alá hajtotta-e ez eddig alvó hatalmát, vagy számítanom kell még hasonló, váratlan és igen megrázó élményre. Csak éppen egy pillanatot vetek a kezeimre, a bőröm már szépen gyógyul, ha nem démon lennék, akkor … Csendes koppanás, apró cintányérok cincogásával ered el az eső, ami pillanatokon belül hangos dobolással zuhogássá vált, a szétpattanó cseppek párafelhőt nyögtek és szétzavarták a csőcselék nagyját.
- Shagu… - Mit mondhatnék neki? Semmit, semmi olyat, amivel nem sebezném meg még jobban. De, igazából, dühös vagyok és inkább magamra, sem mint rá. Mert ki menekült el, emlékek nélkül, a kötelességeket feledve, nem ő volt az, aki újrakezdte az életét. – Ha arra vársz, hogy koszos szolgának szólítsalak, hogy a sárba lökjelek, akkor jobb lesz, ha felkészülsz! Mert a pokolba is! Előbb halok meg, minthogy ezt megtegyem! Fuss el ha úgy tetszik, vagy búj be valamelyik ólba, de … - Elfúl feszültségtől zsúfolt hangom, most még azt a pofont sem haboznék lekeverni neki.
//zombi//
Ismerős zúgás fogad, amire rögvest felkapom a fejem. Kristályként csillogó kupolák és a vízpermettől kékesen fénylő márványkorlát képe fogad. Oly sokszor álmodtam ezzel a tájjal, szeretem. Ismerem! Megfordulok, egy smaragdként ragyogó erdő és egy ezüst szalag képe az, ami élénken él bennem. Ott van, látom! De, ennek a közepén most egy sötét, baljós tekintetű alak áll. Fekete talárja a földön úszik utána, éjsötét tincsei baljós zuhatagként omlanak alá fekete szarvairól, csak a bőre olyan fehér, mint a frissen fejt tej. Sápadt és megviselt. Keze felemelkedik, rám mutat, majd jobbra vándorol és én követem tekintetemmel. Vállam hűvös üvegfalnak ütközik, riadtam kapom a váratlan akadály felé pillantásom. A kép megbabonáz, s míg ő térdre ereszkedik, addig én félve a következménytől, még is kíváncsian fordítok neki hátat. Sima, fénytelen felület, ami elsőre éppen csak visszaadja körvonalaimat és lassanként valami egészen mást mutat. Meg akarom érinteni! Ujjaim megtorpannak a tükör előtt. Félek! Shagu is félt, de mert, ez eddig mindig felülkerekedett a félelmén. Bátor leszek, érte vagy magamért? Mindkettőnkért! Elértem és a vékony „lap” megelevenedett érintésem nyomán, jeges fogaival kapott kezem után, azok a hószínű ujjak magukkal rántottak. ...
Az utca váratlanul elevenedett meg, mintha eddig buborékba zárták volna és az most kipukkadt. Nehéz leírni a hangulatot, a megdöbbenést, a megrökönyödést és a feszült várakozást, hogy mi történik ezután és tényleg, mi fog történni ez után? Shagura néztem, de képtelen vagyok eldönteni, hogy uralma alá hajtotta-e ez eddig alvó hatalmát, vagy számítanom kell még hasonló, váratlan és igen megrázó élményre. Csak éppen egy pillanatot vetek a kezeimre, a bőröm már szépen gyógyul, ha nem démon lennék, akkor … Csendes koppanás, apró cintányérok cincogásával ered el az eső, ami pillanatokon belül hangos dobolással zuhogássá vált, a szétpattanó cseppek párafelhőt nyögtek és szétzavarták a csőcselék nagyját.
- Shagu… - Mit mondhatnék neki? Semmit, semmi olyat, amivel nem sebezném meg még jobban. De, igazából, dühös vagyok és inkább magamra, sem mint rá. Mert ki menekült el, emlékek nélkül, a kötelességeket feledve, nem ő volt az, aki újrakezdte az életét. – Ha arra vársz, hogy koszos szolgának szólítsalak, hogy a sárba lökjelek, akkor jobb lesz, ha felkészülsz! Mert a pokolba is! Előbb halok meg, minthogy ezt megtegyem! Fuss el ha úgy tetszik, vagy búj be valamelyik ólba, de … - Elfúl feszültségtől zsúfolt hangom, most még azt a pofont sem haboznék lekeverni neki.
//zombi//
Yue- Földvérű-Démon
- Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?
Hol? : sosem ott, ahol keresnek
Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
♦ :
Re: Piactér
by Shagu Hétf. Márc. 10, 2014 6:14 pm
Az égbolt koszos szürke színe rajzolódott ki előttem. Nehezen emelkedtem fel. Ültömben is csak foltokat láttam. Zsibbadok. Zavarodott vagyok. Semmit sem értek magam körül. A zajok. Azok a pattogó hangok. Már nem olyan hangosak. Fáj a karom.
Figyelj már! Az emberek! Egy piacon vagy!
Óh igen. A piacra igyekeztem. Hol van a kosaram? Jaj, be kellett volna fednem a fejem, mint legelőszőr! Nem, már nem. Magda asszony azt mondta, hogy más rabszolgák is kimennek így, nem fognak bántani. Csak viselkedjek mindig tiszteletet tudóan, és véssem az eszembe, hogy az emberek szeretik ha a bestia tudja a helyét. Igen, mert én egy rabszolga vagyok. Indulnom kéne. A karom! Miért nem tudok felállni? Úgy zsibbad minden végtagom, álmos vagyok.
Figyelj már!
Figyelek. Valaki hív! Ki hív? Nem látok senkit, hiába meresztgetem a szemem. Pedig meg vagyok győződve róla, hogy a hang irányába fordulok. Ki van ott? Yue? Yue! De olyan furcsa! A földön ül? Miért? Mi történt? És én miért ülök a földön?
Az eső hideg zuhanyként ömlik rám. Lehűt. Olyan jól esik. Az ég felé fordítom az arcom, és behunyt szemmel élvezem ahogy mossa le rólam a keserűséget. Már mosolyogni is tudok.
Azok a szavak! Yue szavai!
Hirtelen eszembe jutnak az elmúlt perc történései. Ráeszmélek a helyzetemre. Az előbb történt valami. Yue volt? De akkor ő miért ül a földön? Valami nagyon más most rajta. Azok a szavak!
Eljutnak hozzám az előbbi szavai is, amire nem tudok válaszolni. Egyszerűen nem megy. Csak ülök az esőben. Körülöttem az emberek szedelőzködnek és idegesen szólongatják a szolgáikat.
Nem tudtad teljesíteni a parancsot, amit kaptál!
Valamiért fel tudtam emelni a kezem, és azzal a lendülettel az újabb lefolyó könnyek felé vittem. Majd a másik kezemet is. Beletemettem az arcom kezeimbe. Újfent csak bőgni tudtam. Semmi mást.
Olyan szánalmas vagyok.
- Sajnálom! Sajnálom! Nem tudom mi történt! Nem tudom mi történik velem! ... -
És csak sírtam a zuhogó esőben, ki tudja meddig.
Figyelj már! Az emberek! Egy piacon vagy!
Óh igen. A piacra igyekeztem. Hol van a kosaram? Jaj, be kellett volna fednem a fejem, mint legelőszőr! Nem, már nem. Magda asszony azt mondta, hogy más rabszolgák is kimennek így, nem fognak bántani. Csak viselkedjek mindig tiszteletet tudóan, és véssem az eszembe, hogy az emberek szeretik ha a bestia tudja a helyét. Igen, mert én egy rabszolga vagyok. Indulnom kéne. A karom! Miért nem tudok felállni? Úgy zsibbad minden végtagom, álmos vagyok.
Figyelj már!
Figyelek. Valaki hív! Ki hív? Nem látok senkit, hiába meresztgetem a szemem. Pedig meg vagyok győződve róla, hogy a hang irányába fordulok. Ki van ott? Yue? Yue! De olyan furcsa! A földön ül? Miért? Mi történt? És én miért ülök a földön?
Az eső hideg zuhanyként ömlik rám. Lehűt. Olyan jól esik. Az ég felé fordítom az arcom, és behunyt szemmel élvezem ahogy mossa le rólam a keserűséget. Már mosolyogni is tudok.
Azok a szavak! Yue szavai!
Hirtelen eszembe jutnak az elmúlt perc történései. Ráeszmélek a helyzetemre. Az előbb történt valami. Yue volt? De akkor ő miért ül a földön? Valami nagyon más most rajta. Azok a szavak!
Eljutnak hozzám az előbbi szavai is, amire nem tudok válaszolni. Egyszerűen nem megy. Csak ülök az esőben. Körülöttem az emberek szedelőzködnek és idegesen szólongatják a szolgáikat.
Nem tudtad teljesíteni a parancsot, amit kaptál!
Valamiért fel tudtam emelni a kezem, és azzal a lendülettel az újabb lefolyó könnyek felé vittem. Majd a másik kezemet is. Beletemettem az arcom kezeimbe. Újfent csak bőgni tudtam. Semmi mást.
Olyan szánalmas vagyok.
- Sajnálom! Sajnálom! Nem tudom mi történt! Nem tudom mi történik velem! ... -
És csak sírtam a zuhogó esőben, ki tudja meddig.
Shagu- Állatbestia - Ragadozó
- Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"
Hol? : Samíri; Alsó város
Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér
Re: Piactér
by Yue Szomb. Márc. 15, 2014 4:50 pm
Üres tekintettel, távolságtartó, merev arccal nézem, ahogy könnyei összevegyülnek az ég cseppjeivel. Édes és sós keserű elegye ez. A remegés egy újfajta hulláma kerít hatalmába, a dühöt nem olyan könnyű lenyelni és annak biztos tudatában, hogy az erőm nem viselkedik szertelen csikóként, mert nincs módja rá, ez csak nehezebbé teszi. Lassan mozdítom a karjaimat, végig a földön támaszkodva helyezkedem, feltérdelek és biztonságosan a sarkaimra ülök. Ez a kis mutatvány is elég, hogy mélyebb levegőket kelljen vennem. Még is, jótékony hatásai is vannak a „megerőltetésnek”, a gondolataim részint elcsitulnak, a zűrzavar egyre tisztább képpé válik. Kisöpröm arcomból az átázott és elnehezült vérszín tincseimet, tétovázásnak tűnik, időhúzásnak, hogy minél később kelljen újra megérintenem Shagu sebezhető lelkét szavaimmal.
- Semmi baj! – Fél meggyőződéssel hangomban szólalok meg, hiszen baj van, vagy ha még nincs, még nagyon is lehet. Mit láthattak az ostoba emberek? – Én .. azt hiszem, sejtem. – Állítani is merném, nem, nem merném és ezért nem is teszem. De talán ez a találgatás megmaradhat későbbre, majd valamikor, egy kevésbé kiszolgáltatott helyen, ahol nem rebben riadtan a ránk pillantó szem.
Mozgás vonja magára pillantásom, a kocsis az, aki zömök testét igyekszik egyenesbe állítani. Mellkasa hevesen jár és én szinte rácsodálkozom, hogy meg sem hallottam eddig mélyen hörgő, ziháló lélegzetét. Elesett? Egyszerűen elesett, vagy őt is megcsapta a villám ereje? Érzem megelevenedni tagjaimban a ragadozót, ha látta, ha bárki is képes volt felfogni mi folyik itt, Shagu érdekében, nem maradhat életben. Visszapillantok most olyan jelentéktelennek tűnő, kicsire tört alakjára. Még mindig sír, jobb lenne elvinni innen? Meg sem kell várnom a választ, testem már mozdul is és már majdnem el is érem, mikor egy dörgedelmes hang riaszt meg. Egyensúlyom lényegét veszítem el, hála ennek, s újfent két kézzel, négykézláb mentem meg magam a borulástól.
- Mit bámulnak! Hívjanak egy gyógyítót! – Rivall a még megmaradt nézőkre, nem értik és jómagam is hitetlenkedve pillantok rá. – Nem hittem, hogy átélek még egy ilyet. Jól vannak? - Azokban a gombnyi szemekben számítás és rosszindulat kavarog, gondoskodó szavaival szöges ellentétben, még is hálás tekintettel bólintok felé. Itt a baj? Lesütöm szemem, még nem kell aggódnunk, valaki teljesíti a férfi parancsát, szapora léptek loccsanása hangzik, ahogy beletapos a kövérré hízó pocsolyákba.
- Shagu, próbálj erőt venni magadon. Tudnod kell, hogy tennél erősebb vagy! – Nyúlok felé, óvatosan érintem csak meg, de ha azt érzem, lerázná a kezem, akkor nem fogom meg a csuklóját. – Nem történt semmi baj és koránt sincs minden veszve. – Csak csendesen merem e szavakat kiejteni, nem kell, hogy rajta kívül más is hallja. Vele szemben, némi tanácstalansággal ülök. Ha előző próbálkozásom sikertelennel járt, akkor újból megkísérlem elvonni arcából a kezeit, hogy megemelhessem egy kicsit a fejét és a szemébe nézve tehessem fel a kérdést. A kérdést, amit mindenféleképpen felteszek, csak legfeljebb egy kicsit másképpen. – Jobb lenne bemenni az esőről, mit szólsz?
- Semmi baj! – Fél meggyőződéssel hangomban szólalok meg, hiszen baj van, vagy ha még nincs, még nagyon is lehet. Mit láthattak az ostoba emberek? – Én .. azt hiszem, sejtem. – Állítani is merném, nem, nem merném és ezért nem is teszem. De talán ez a találgatás megmaradhat későbbre, majd valamikor, egy kevésbé kiszolgáltatott helyen, ahol nem rebben riadtan a ránk pillantó szem.
Mozgás vonja magára pillantásom, a kocsis az, aki zömök testét igyekszik egyenesbe állítani. Mellkasa hevesen jár és én szinte rácsodálkozom, hogy meg sem hallottam eddig mélyen hörgő, ziháló lélegzetét. Elesett? Egyszerűen elesett, vagy őt is megcsapta a villám ereje? Érzem megelevenedni tagjaimban a ragadozót, ha látta, ha bárki is képes volt felfogni mi folyik itt, Shagu érdekében, nem maradhat életben. Visszapillantok most olyan jelentéktelennek tűnő, kicsire tört alakjára. Még mindig sír, jobb lenne elvinni innen? Meg sem kell várnom a választ, testem már mozdul is és már majdnem el is érem, mikor egy dörgedelmes hang riaszt meg. Egyensúlyom lényegét veszítem el, hála ennek, s újfent két kézzel, négykézláb mentem meg magam a borulástól.
- Mit bámulnak! Hívjanak egy gyógyítót! – Rivall a még megmaradt nézőkre, nem értik és jómagam is hitetlenkedve pillantok rá. – Nem hittem, hogy átélek még egy ilyet. Jól vannak? - Azokban a gombnyi szemekben számítás és rosszindulat kavarog, gondoskodó szavaival szöges ellentétben, még is hálás tekintettel bólintok felé. Itt a baj? Lesütöm szemem, még nem kell aggódnunk, valaki teljesíti a férfi parancsát, szapora léptek loccsanása hangzik, ahogy beletapos a kövérré hízó pocsolyákba.
- Shagu, próbálj erőt venni magadon. Tudnod kell, hogy tennél erősebb vagy! – Nyúlok felé, óvatosan érintem csak meg, de ha azt érzem, lerázná a kezem, akkor nem fogom meg a csuklóját. – Nem történt semmi baj és koránt sincs minden veszve. – Csak csendesen merem e szavakat kiejteni, nem kell, hogy rajta kívül más is hallja. Vele szemben, némi tanácstalansággal ülök. Ha előző próbálkozásom sikertelennel járt, akkor újból megkísérlem elvonni arcából a kezeit, hogy megemelhessem egy kicsit a fejét és a szemébe nézve tehessem fel a kérdést. A kérdést, amit mindenféleképpen felteszek, csak legfeljebb egy kicsit másképpen. – Jobb lenne bemenni az esőről, mit szólsz?
Yue- Földvérű-Démon
- Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?
Hol? : sosem ott, ahol keresnek
Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
♦ :
Re: Piactér
by Shagu Szomb. Márc. 15, 2014 6:30 pm
Te tetted! Ez mind a te hibád! Tudod te, ne tagadd! Átkozott bestia kölke! Átkozott, mocskos rabszolga!
Megrázkódtam. Nem mertem közel menni Yuéhoz. Olyan furán viselkedett. Bántották? Én bántottam? De hogyan? Én nem, én soha...
... te voltál, ne tagad! Meg akartad őt ölni!
Megráztam a fejem. Éreztem ahogy a vádló szavak engem vettek elő. Engem. De én nem is csináltam semmit! És ha mégis? Mit csinálhattam? Nem akartam bántani őt! Nehezen tudtam rajta tartani a szemem. Az eső hideg volt, fáztam, és egyre inkább úgy éreztem, hogy ledönt a lábamról az álmosság. De nem hagytam magam. Azt mondta, hogy többre vagyok képes. Hittem neki.
Meg akarta fogni a kezem.
Nem hagyhatod neki!
- Ne! - Kiáltottam elfúló hangon. Megijedtem. Ha mégis én voltam a fájdalmának oka, akkor nem érinthet meg! Nem vettem észre, tulajdonképpen nem is láttam mást, vagy hallottam volna Yuen kívül. őt is csak nagyon nehezen, elmosódottan.
Biztosan az eső az oka. Csak az lehet. Amiatt hallok ilyen furán.
Yue azt mondta, hogy nem történt semmi baj, hogy nincs még semmi sem elveszve. Megfogta a kezem! Pedig én mondtam, hogy ne! El is húzódtam, de ő mégis megfogta. Remegtem a kezei közt.
Csak ne történjen semmi baj...
- Sajnálom. - nyögtem zokogva újra. - Én ezt nem akartam. Nem akartam ezt...
Nem tudtam rendesen rajta tartani a tekintetem. Talán így nevezik, amikor valaki kábult. Magam elé meredtem, vörös íriszeim fakóbbak voltak, mint eddig bármikor. Fátyolosan is láttam. A hideg eső... csak bólintottam szavaira. Szaggatott volt, nem értettem mindet, de mintha azt mondta volna, hogy menjünk be.
A piacra kellett volna mennem. Magda asszony le fog szidni. Hol van a kosár? Mi történik velem?
Megrázkódtam. Nem mertem közel menni Yuéhoz. Olyan furán viselkedett. Bántották? Én bántottam? De hogyan? Én nem, én soha...
... te voltál, ne tagad! Meg akartad őt ölni!
Megráztam a fejem. Éreztem ahogy a vádló szavak engem vettek elő. Engem. De én nem is csináltam semmit! És ha mégis? Mit csinálhattam? Nem akartam bántani őt! Nehezen tudtam rajta tartani a szemem. Az eső hideg volt, fáztam, és egyre inkább úgy éreztem, hogy ledönt a lábamról az álmosság. De nem hagytam magam. Azt mondta, hogy többre vagyok képes. Hittem neki.
Meg akarta fogni a kezem.
Nem hagyhatod neki!
- Ne! - Kiáltottam elfúló hangon. Megijedtem. Ha mégis én voltam a fájdalmának oka, akkor nem érinthet meg! Nem vettem észre, tulajdonképpen nem is láttam mást, vagy hallottam volna Yuen kívül. őt is csak nagyon nehezen, elmosódottan.
Biztosan az eső az oka. Csak az lehet. Amiatt hallok ilyen furán.
Yue azt mondta, hogy nem történt semmi baj, hogy nincs még semmi sem elveszve. Megfogta a kezem! Pedig én mondtam, hogy ne! El is húzódtam, de ő mégis megfogta. Remegtem a kezei közt.
Csak ne történjen semmi baj...
- Sajnálom. - nyögtem zokogva újra. - Én ezt nem akartam. Nem akartam ezt...
Nem tudtam rendesen rajta tartani a tekintetem. Talán így nevezik, amikor valaki kábult. Magam elé meredtem, vörös íriszeim fakóbbak voltak, mint eddig bármikor. Fátyolosan is láttam. A hideg eső... csak bólintottam szavaira. Szaggatott volt, nem értettem mindet, de mintha azt mondta volna, hogy menjünk be.
A piacra kellett volna mennem. Magda asszony le fog szidni. Hol van a kosár? Mi történik velem?
Shagu- Állatbestia - Ragadozó
- Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"
Hol? : Samíri; Alsó város
Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér
Re: Piactér
by Yue Szomb. Márc. 15, 2014 7:10 pm
- SSs. – Igyekszem csitítani és talán azt kívánom, hogy bárcsak átérezném azt, hogy mit él meg most. De, nem megy. – Tudom. Nincs semmi baj. Ha bántottál volna, most mérgesen a füledet cibálnám. – Eljutnak vajon hozzá tisztán csengően a szavaim? Ködös tekintetére tekintve kétkedés ébred bennem, jobb lenne, ha nem csak a küldönc, de az a sarlatán is szedné a lábát. Egy fura félelemszerű dolog furakodott a gondolt gombolyagok közepébe: Mi lesz, ha nem látja el? Ha hozzá se ér, mert rabszolga? Mérgesen szusszanok egyet, lerázva magamról az új keletű kis koloncot, nem kell és jobban teszi, ha messze takarodik tőlem. Csak így maradhatok nyugodt, így őrizhetem meg el elkalandozó figyelmemet.
Félek elengedni a vékony kis csuklót, emlékszem még Amion biztató fogására, amivel még az élőkhöz kötött az utolsónak vélt órákban is. Én voltam az árral sodródó hajó és ő volt a horgony, ami nem reszt bárhogy cibálja is a vihar. Feláldozom támaszom, hogy letekerhessem a vastag sálat, aminek már semmi hasznát nem veszem. Teljesen megszívta magát vízzel, nehéz és az utca mocskától is csatakos. A kabát gombjai engedelmesen bújnak ki lyukaikból, pokolian fázni fogok, de az elemi csapás ellenére is úgy vélem és látszik is, hogy kettőnk közül én vagyok jobb bőrben. Semmi körülményeskedés nélkül bújok ki a ruhadarab egyik ujjából és játszi könnyedséggel cserélem meg kezeim, de most inkább már az ujjait fogom össze. Egy kis kitartást kérve ezzel az egyszerű módszerrel. Majd lelököm vállamról a kabátot és így könnyebben húzom át Shagu vállára.
- Segítek. – Nem kértem és még is mikor döcögött ide ez a két lábon járó hordó? Keze forró volt és érdesebb egy ezeréves fa kérgénél is, egy újabb rossz benyomás,de hogy ne lássa rajtam az ellenérzések nyilvánvaló jeleit, lehajtom a fejem. Shagu arcát fürkészem, néha nagyon vágytam arra, hogy halhassam mi is jár mások fejében, de mindig azzal a tudattal hagytam elkallódni ezt a vágyat, hogy jobb, ha nem tudom. Most milyen jól jönne. Csap apró szilánkok hullnak az ölembe, töredékei annak, ami ennyire megviseli és felforgatja? Meglehet.
- Szükségünk lenne egy száraz helyre. – Emelem tekintetem a kocsisra, akit láthatóan boldoggá tesz ez a nyilvánvaló kérés. Pedig, egyetlen porcikám sem kívánja elfogadni, pláne nem felkérni segéd jobbját. Elgondolkodni látszik, én pedig élek az újabb eltelő pillanatokkal és szorosabbra húzom kabátomat Shagu körül és annak érdekében, hogy rajta is maradjon, egy gombot igyekszek begombolni legalább.
- Tudok egy helyet, ahová rabszolgákat is beengednek. – Mesterkélt töprengéssel vakarja meg borostás tokáját, egyetlen pillantása szinte felfalja Shagu alakját, de engem sem kímél. – Csak pár utca, de a szekér nem fér el. Tudnak járni?
Nem fér el? Köpném szembe a kérdéssel, de lenyelem és határozott bólintással jelzem, hogy igen, legalább is .. talán nekem menni fog. Ám az, hogy egy várhatóan sikátorban hármasban maradjunk.
- Shagu, figyelj kicsit. – Elengedve a kezét két kezem közé fogom az arcát, hátha kicsit józanodott, vagy józanodik. - Fel tudsz állni? Elég, ha bólogatsz. – Sok választásunk viszont nem lesz, ha nemet mond, vagy egyszerűen nem megy. Mert a kocsis már készen áll, hogy vállára kapja, vagy legalább talpra állítsa őt és talán engem is. Nem túl kecsesen, de stabilan talpra állok és ha kell Shagut is feltámogatom, hogy utána rossz részeg imitátorok módjára elinduljunk az ismeretlen felé.
Félek elengedni a vékony kis csuklót, emlékszem még Amion biztató fogására, amivel még az élőkhöz kötött az utolsónak vélt órákban is. Én voltam az árral sodródó hajó és ő volt a horgony, ami nem reszt bárhogy cibálja is a vihar. Feláldozom támaszom, hogy letekerhessem a vastag sálat, aminek már semmi hasznát nem veszem. Teljesen megszívta magát vízzel, nehéz és az utca mocskától is csatakos. A kabát gombjai engedelmesen bújnak ki lyukaikból, pokolian fázni fogok, de az elemi csapás ellenére is úgy vélem és látszik is, hogy kettőnk közül én vagyok jobb bőrben. Semmi körülményeskedés nélkül bújok ki a ruhadarab egyik ujjából és játszi könnyedséggel cserélem meg kezeim, de most inkább már az ujjait fogom össze. Egy kis kitartást kérve ezzel az egyszerű módszerrel. Majd lelököm vállamról a kabátot és így könnyebben húzom át Shagu vállára.
- Segítek. – Nem kértem és még is mikor döcögött ide ez a két lábon járó hordó? Keze forró volt és érdesebb egy ezeréves fa kérgénél is, egy újabb rossz benyomás,de hogy ne lássa rajtam az ellenérzések nyilvánvaló jeleit, lehajtom a fejem. Shagu arcát fürkészem, néha nagyon vágytam arra, hogy halhassam mi is jár mások fejében, de mindig azzal a tudattal hagytam elkallódni ezt a vágyat, hogy jobb, ha nem tudom. Most milyen jól jönne. Csap apró szilánkok hullnak az ölembe, töredékei annak, ami ennyire megviseli és felforgatja? Meglehet.
- Szükségünk lenne egy száraz helyre. – Emelem tekintetem a kocsisra, akit láthatóan boldoggá tesz ez a nyilvánvaló kérés. Pedig, egyetlen porcikám sem kívánja elfogadni, pláne nem felkérni segéd jobbját. Elgondolkodni látszik, én pedig élek az újabb eltelő pillanatokkal és szorosabbra húzom kabátomat Shagu körül és annak érdekében, hogy rajta is maradjon, egy gombot igyekszek begombolni legalább.
- Tudok egy helyet, ahová rabszolgákat is beengednek. – Mesterkélt töprengéssel vakarja meg borostás tokáját, egyetlen pillantása szinte felfalja Shagu alakját, de engem sem kímél. – Csak pár utca, de a szekér nem fér el. Tudnak járni?
Nem fér el? Köpném szembe a kérdéssel, de lenyelem és határozott bólintással jelzem, hogy igen, legalább is .. talán nekem menni fog. Ám az, hogy egy várhatóan sikátorban hármasban maradjunk.
- Shagu, figyelj kicsit. – Elengedve a kezét két kezem közé fogom az arcát, hátha kicsit józanodott, vagy józanodik. - Fel tudsz állni? Elég, ha bólogatsz. – Sok választásunk viszont nem lesz, ha nemet mond, vagy egyszerűen nem megy. Mert a kocsis már készen áll, hogy vállára kapja, vagy legalább talpra állítsa őt és talán engem is. Nem túl kecsesen, de stabilan talpra állok és ha kell Shagut is feltámogatom, hogy utána rossz részeg imitátorok módjára elinduljunk az ismeretlen felé.
Yue- Földvérű-Démon
- Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?
Hol? : sosem ott, ahol keresnek
Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
♦ :
Re: Piactér
by Shagu Szomb. Márc. 15, 2014 8:11 pm
Biztonságot ad a szorítása, és most, hogy már engem fog, és láthatóan nincs semmi baja, elmosolyodom. Azonban fátyolos pillantásaim nem javulnak. A messzeségbe révednek, itt hagyva engemet a kétségeim közepette. Hangok. Yue hangját hallom. Engem szólít. Nincs semmi baj. Azt mondja, hogy nincs semmi baj. Hát mégsem én bántottam őt! Egy nagy kő esett le a szívemről.
Nehogy azt hidd, csak ámítás! El akarja altatni az éberségedet. Látod, hogy van ott valaki mellette? Vele fog elvinni, és talán felboncolnak, mint egy patkányt, vagy ki tudja. Egy cellában fogsz megrohadni. De ez is jár neked! Nem vagy képes egy rendes feladatot sem elvégezni.
Ne! Hagyj! A fejem!
Egyik kezemet, amelyiket nem fogta Yue, valóságosan is a fejemhez vittem. Lelapítva macskafülemet, mely most kiegyenesedve állt már jó ideje, az ég felé.
Közben a földet bámultam fakó tekintetemmel. Szétfeszíti a fejem! Szaporább lett tőle a légzésem is. Új fájdalom lépett be a többi közé. Vagy nem is volt fájdalom. Egyszerűen csak egy kellemetlenség. Mint a többi is. Mint ahogy az, amikor régi gazdám emberei megruháztak, vagy amikor a felügyelőm addig vert azzal a bottal, míg el nem ájultam. Ez is csak egy újabb kellemetlenség. Nincs mitől tartani. Az eső cseppjei sem zavarnak már. Fázom, rendületlenül tovább, ám nem zavar. Egyáltalán nem. Csak egy újabb kellemetlenség. Semmi több.
Aztán valami meleget érzek magam körül. Nem látom! Feljebb emelem lassan a fejemet. Yue olyan közel van. Más ruhában lenne? De hogy? Még itt vagyunk az utcán, ugye? Még esik az eső! Hallom hogy esik! Ez ez a kabátja! Szólásra nyitnám a számat, ám hang nem jön ki rajta. Fáradt vagyok. Szeretném megkérni Yuet, hogy szóljon Magda asszonynak, hogy később megyek vissza. Még most egy kicsit pihenek itt, aztán bevásárolok. Tényleg. Utána megyek csak vissza.
Jaj, de azt nem lehet!
Újabb emberek. Nem, csak egy, egy nagy! Ijesztő ember. Engem néz, tudom! Miért néz engem? Nem bírom rajta tartani a szemem, a fejem lecsuklik. Yue szól, rá figyelnem kell! Megerőltetem a szemem és ráemelem a tekintetem. Mindkét kezével az arcomhoz ér, majd felemeli a fejem. Így valóban könnyebb figyelni rá. Értem is mit mond! Nem bólintok. Pár hosszúra nyújtott szuszogás után megpróbálok felállni. Mert ő azt mondta, akkor fel kell tudnom állni.
Ki is mondom, ha kimondom, akkor könnyebb lesz!
- Menni fog... -
Egy erős, húsos kéz fog meg. Régi gazdám emléke eléd fel. Hát ő van itt? De miért? Majdnem elájulok, ám talán csak egy pillanatra vesztem el az eszméletemet. Ami történetesen elég arra, hogy a kéz rám fonódjon és erőteljesen szorítson magához. Megrázkódom. Azonban nem a hideg miatt, hanem az undortól.
Te aki, most helyettem egy lányon éled ki a vágyaid, engedj el!
De nem fog! Már az övé vagy, és nem menekülsz!
A férfinak háttal lehetek, azonban Yue jól láthatja, ahogy színtelen szemeim újra élt kapnak és pupilláim össze szűkülnek, pont úgy, ami előtt az a viharos erő elszabadult volna. ... végül mégis csak szavakban ömlöttek ki az indulataim.
- Engedjen el! >.< -
Ha elengedett, még tántorogtam egy kicsikét, de mintha megállni látszódnék. Állok! Merre is kell menni? Yue? Nem, mégsem állok, e fogok esni. A lábaim rogyadoznak, nem akarok elesni. >.< Szemeim azonban ijedtséget tükröztek, és nem szűnt meg pont ugyanolyan bestia szerűnek leni, mint a jó előbb.
Nehogy azt hidd, csak ámítás! El akarja altatni az éberségedet. Látod, hogy van ott valaki mellette? Vele fog elvinni, és talán felboncolnak, mint egy patkányt, vagy ki tudja. Egy cellában fogsz megrohadni. De ez is jár neked! Nem vagy képes egy rendes feladatot sem elvégezni.
Ne! Hagyj! A fejem!
Egyik kezemet, amelyiket nem fogta Yue, valóságosan is a fejemhez vittem. Lelapítva macskafülemet, mely most kiegyenesedve állt már jó ideje, az ég felé.
Közben a földet bámultam fakó tekintetemmel. Szétfeszíti a fejem! Szaporább lett tőle a légzésem is. Új fájdalom lépett be a többi közé. Vagy nem is volt fájdalom. Egyszerűen csak egy kellemetlenség. Mint a többi is. Mint ahogy az, amikor régi gazdám emberei megruháztak, vagy amikor a felügyelőm addig vert azzal a bottal, míg el nem ájultam. Ez is csak egy újabb kellemetlenség. Nincs mitől tartani. Az eső cseppjei sem zavarnak már. Fázom, rendületlenül tovább, ám nem zavar. Egyáltalán nem. Csak egy újabb kellemetlenség. Semmi több.
Aztán valami meleget érzek magam körül. Nem látom! Feljebb emelem lassan a fejemet. Yue olyan közel van. Más ruhában lenne? De hogy? Még itt vagyunk az utcán, ugye? Még esik az eső! Hallom hogy esik! Ez ez a kabátja! Szólásra nyitnám a számat, ám hang nem jön ki rajta. Fáradt vagyok. Szeretném megkérni Yuet, hogy szóljon Magda asszonynak, hogy később megyek vissza. Még most egy kicsit pihenek itt, aztán bevásárolok. Tényleg. Utána megyek csak vissza.
Jaj, de azt nem lehet!
Újabb emberek. Nem, csak egy, egy nagy! Ijesztő ember. Engem néz, tudom! Miért néz engem? Nem bírom rajta tartani a szemem, a fejem lecsuklik. Yue szól, rá figyelnem kell! Megerőltetem a szemem és ráemelem a tekintetem. Mindkét kezével az arcomhoz ér, majd felemeli a fejem. Így valóban könnyebb figyelni rá. Értem is mit mond! Nem bólintok. Pár hosszúra nyújtott szuszogás után megpróbálok felállni. Mert ő azt mondta, akkor fel kell tudnom állni.
Ki is mondom, ha kimondom, akkor könnyebb lesz!
- Menni fog... -
Egy erős, húsos kéz fog meg. Régi gazdám emléke eléd fel. Hát ő van itt? De miért? Majdnem elájulok, ám talán csak egy pillanatra vesztem el az eszméletemet. Ami történetesen elég arra, hogy a kéz rám fonódjon és erőteljesen szorítson magához. Megrázkódom. Azonban nem a hideg miatt, hanem az undortól.
Te aki, most helyettem egy lányon éled ki a vágyaid, engedj el!
De nem fog! Már az övé vagy, és nem menekülsz!
A férfinak háttal lehetek, azonban Yue jól láthatja, ahogy színtelen szemeim újra élt kapnak és pupilláim össze szűkülnek, pont úgy, ami előtt az a viharos erő elszabadult volna. ... végül mégis csak szavakban ömlöttek ki az indulataim.
- Engedjen el! >.< -
Ha elengedett, még tántorogtam egy kicsikét, de mintha megállni látszódnék. Állok! Merre is kell menni? Yue? Nem, mégsem állok, e fogok esni. A lábaim rogyadoznak, nem akarok elesni. >.< Szemeim azonban ijedtséget tükröztek, és nem szűnt meg pont ugyanolyan bestia szerűnek leni, mint a jó előbb.
Shagu- Állatbestia - Ragadozó
- Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"
Hol? : Samíri; Alsó város
Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér
Re: Piactér
by Yue Szomb. Márc. 15, 2014 9:15 pm
- Hohó! Lassabban, kis csámpás macska! – Kapom el, mielőtt el találna vágódni, némi mosolyt erőltetve az arcomra. Tényleg szép menetet fogunk mi itt alkotni, mert már most megroggyan térdem Shagu nem túl tetemes súlya alatt. Átvetem karját a vállamon, jobbommal derekát, balommal hátát fogom közre, a ruhák anyagába is belemarkolok, de nem bízom teljesen azokra a fogás biztonságát. Így jónak kell lennie, de ha nem, akkor is ez van. A korábban látott jelek óva intenek attól, hogy még egyszer a kocsira bízzam. Hogy segítene, az biztos. már nyúl is és valami vészjósló moccan az arcán, de gyorsan elolvad és tényleg csak morzsáit fedezhetem fel kutakodó pillantásommal.
- Jobb lesz így. – A férfi vállat von, kimondhatatlanul örülök, hogy nem akar kardoskodni és inkább előre lépve mutatja az utat és mi követjük őt, ha Shagu lába nem mozdulna, akkor teljes határozottsággal ejtek ki egyetlen szót és ez a „Járj!”. Egy parancs, ami olyan hatalomhoz fűződik, amit még a karperec sem volt képes elnyomni, szerencsére. Ennek köszönhetően a lábak járni fognak, ellent mondva a természet akaratának is.
- A gyógyító nem fog megtalálni minket. – Lassú menetünk közepette, alig néhány megtett lépés után telepedig ez az aggály rám és habozás nélkül hangot is adok neki. S lám, eme éleslátás kevéssé tetszik a kosiból lett vezetőnek, mert megtorpan, de csak – valószínűleg -, némi latolgatás után fordul meg és szegezi elfojtott dühtől mérges pillantását ránk. Jóhiszeműséget színlelve veszem szemügyre a kacska kövekkel kirakott, keskeny kis utcácskát szegélyező két szürke házfalat. Se ablak, se ajtó, ami erre nyílna, a sarok és a piac látképe még egészen közeli. – Itt már kevéssé ér az eső lehet, jobb lenne itt megvárni. – Fűzöm tovább gondolatomat hallható szavakban, miközben pillantásom a kiszélesedő ereszre téved, itt húzódik a bal oldalunkon. Fedezék az égi áldás ellen, bár a tűz melegét itt nem kaparinthatjuk meg.
- Akkor nincs más lehetőség. – Vészjóslónak tetszett a hang, a szándékot azonban elrejtették a víztől csillogó gödrök. Régi játékos, ha egy démon érzékeit is megcsalja, egy démonét, aki vacog a hidegtől és roskadozik egy jelentéktelennek tűnő süly alatt is. Miközben beszélt egészen közel jött és kérdés nélkül a derekam köré tekert vastag öv mögé csúsztatott húsos ujjait, a természet hidegénél rosszabb volt a lehelete, ami ilyen közelről elöntötte az arcomat. Azon nyomban elengedtem Shagut, talán taszítva is rajta egy keveset, hogy odébb tántorogjon, vagy inkább a falnak essen egész testével, minthogy csak a fejét verje oda. A megtermett ember játszi könnyedséggel rántott el és én éppen ugyan ily könnyedséggel kenődtem fel a szemközti falra. Néhány horzsolás boldog birtokosává lettem. Bosszantó, az, amikor már jóval előrébb tisztában vagy azzal, hogy mit kéne tenned, de a tested hirtelen nem hallgat rád. Lábaim összecsuklanak, és igazán bánhatom, hogy a hordó nem csak cammogni képes, mert tenyerem nem éri el a nedves köveket, hajamba markolva tartott meg. Lendülni láttam szabad kezét és ….
… Nyílván az meg is érkezett, mert a vállam pont a nyakam tövében kellemetlenül szaggat. Az ismerős tompaság azonban, hogy az alkalomhoz illő szóhasználattal éljek, egy villám gyorsaságával illant el és nyomában érzékeim megélénkültek. A hely párás nyirkossága nehéz volt, mert a levegő a hideg kő ellenére is melegnek hatott, lassan nyitottam ki a szemem. Kis zárt helység fogadott, ahol egyenlőre kellemesnek vehető félhomály uralkodott, az dohos szag és a tűz szúrós illata bizonyára bántja egy ideig érzékeny orromat. Hol van Shagu? Hirtelen ülök fel, fejem megszédül, de legalább kötelek nem fognak gúzsba.
- Shagu?
- Jobb lesz így. – A férfi vállat von, kimondhatatlanul örülök, hogy nem akar kardoskodni és inkább előre lépve mutatja az utat és mi követjük őt, ha Shagu lába nem mozdulna, akkor teljes határozottsággal ejtek ki egyetlen szót és ez a „Járj!”. Egy parancs, ami olyan hatalomhoz fűződik, amit még a karperec sem volt képes elnyomni, szerencsére. Ennek köszönhetően a lábak járni fognak, ellent mondva a természet akaratának is.
- A gyógyító nem fog megtalálni minket. – Lassú menetünk közepette, alig néhány megtett lépés után telepedig ez az aggály rám és habozás nélkül hangot is adok neki. S lám, eme éleslátás kevéssé tetszik a kosiból lett vezetőnek, mert megtorpan, de csak – valószínűleg -, némi latolgatás után fordul meg és szegezi elfojtott dühtől mérges pillantását ránk. Jóhiszeműséget színlelve veszem szemügyre a kacska kövekkel kirakott, keskeny kis utcácskát szegélyező két szürke házfalat. Se ablak, se ajtó, ami erre nyílna, a sarok és a piac látképe még egészen közeli. – Itt már kevéssé ér az eső lehet, jobb lenne itt megvárni. – Fűzöm tovább gondolatomat hallható szavakban, miközben pillantásom a kiszélesedő ereszre téved, itt húzódik a bal oldalunkon. Fedezék az égi áldás ellen, bár a tűz melegét itt nem kaparinthatjuk meg.
- Akkor nincs más lehetőség. – Vészjóslónak tetszett a hang, a szándékot azonban elrejtették a víztől csillogó gödrök. Régi játékos, ha egy démon érzékeit is megcsalja, egy démonét, aki vacog a hidegtől és roskadozik egy jelentéktelennek tűnő süly alatt is. Miközben beszélt egészen közel jött és kérdés nélkül a derekam köré tekert vastag öv mögé csúsztatott húsos ujjait, a természet hidegénél rosszabb volt a lehelete, ami ilyen közelről elöntötte az arcomat. Azon nyomban elengedtem Shagut, talán taszítva is rajta egy keveset, hogy odébb tántorogjon, vagy inkább a falnak essen egész testével, minthogy csak a fejét verje oda. A megtermett ember játszi könnyedséggel rántott el és én éppen ugyan ily könnyedséggel kenődtem fel a szemközti falra. Néhány horzsolás boldog birtokosává lettem. Bosszantó, az, amikor már jóval előrébb tisztában vagy azzal, hogy mit kéne tenned, de a tested hirtelen nem hallgat rád. Lábaim összecsuklanak, és igazán bánhatom, hogy a hordó nem csak cammogni képes, mert tenyerem nem éri el a nedves köveket, hajamba markolva tartott meg. Lendülni láttam szabad kezét és ….
… Nyílván az meg is érkezett, mert a vállam pont a nyakam tövében kellemetlenül szaggat. Az ismerős tompaság azonban, hogy az alkalomhoz illő szóhasználattal éljek, egy villám gyorsaságával illant el és nyomában érzékeim megélénkültek. A hely párás nyirkossága nehéz volt, mert a levegő a hideg kő ellenére is melegnek hatott, lassan nyitottam ki a szemem. Kis zárt helység fogadott, ahol egyenlőre kellemesnek vehető félhomály uralkodott, az dohos szag és a tűz szúrós illata bizonyára bántja egy ideig érzékeny orromat. Hol van Shagu? Hirtelen ülök fel, fejem megszédül, de legalább kötelek nem fognak gúzsba.
- Shagu?
Yue- Földvérű-Démon
- Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?
Hol? : sosem ott, ahol keresnek
Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
♦ :
Re: Piactér
by Shagu Vas. Márc. 16, 2014 11:43 am
hangulat zene :3 nya o/
Hálásan lépkedek Yuera támaszkodva. Nem tudok mást tenni, minden koncentrációmra szükségem van, hogy egyik lábamat a másik után tehessem. De megy! Néha meg-meg botlok, néha nem úgy vagy akkorát lépek mint szeretném, de nem adom fel. Nem én soha! Nem fogom elveszíteni az eszméletemet! Megfeszítve küzdök a megmaradt tudatosságomért, és az, hogy járnom kell, még jól is jön. Összeszorított állkapoccsal megyek előre. Ki tudja hova, de Yue mellettem van, nem történhet semmi baj.
Szegény naiv cica. A vesztedbe botorkálsz!
Hideg eső. Olyan hideg az eső, végig folyik az arcomon. Csurom víz a hajam. Hideg, hideg... eső. Nem láttam semmit. Egyszerűen csak tettem előre a lábam. Ezen kívűl azonban ár meg se próbáltam felmérni sem a hangok valódiságát sem a látottakat. Nem tudtam eldönteni, hogy mi hangzik a fejemben és mi zajlik a környezetemben. Egyszer csak megálltunk. Hangok. Eső hangjai. Mintha felettünk kopognának. Beleütköznek egy fémbe vagy cserépbe és onnan zuhannának tovább, mi meg alatta vagyunk. Hangok. Beszélnek. Emberek. De ki, kinek, miért és mit mond? Nem tudom. Nem tudok semmit. Hol vagyok? Taszítást érzek, Yue ne engedj el! Érzem ahogy hátra vágódom, majd a földet érve, félig ülve, félig fekve valami falszerűség mellett elterülök. Yue! Minden egybemosódik. Vörös és szürke színek ölelkezése. Csattanás, majd mintha elállnák előlem teret. Yue hol vagy?...
Yue nincs itt. Itt hagyott téged ennek a zsírcápának a markában. Eladott! Egyedül vagy buta macska! Egyedül. Meg fogsz dögleni!
... Hangok. Emberek hangja. Egészen közel vannak. Rólam beszélnek. A fejem! Annyira fáj a fejem!
- Szerintem egyszerűen csak adjuk el.
Tudom is, hogy kiket érdekelhet. Ők majd csinálnak vele valamit, a lényeg hogy pénzes fazonok. -
- Nem! Nem azért szenvedtem meg vele, hogy csak egyszerűen túladjunk rajta. Ez a bestia többet ér annál. Tartsuk meg és idomítsuk át! - Szólalt meg a "kocsis" mély, zsíros hangján. Az előtte szóló egy nyurga alak volt, ötltözékéből is ítélve valamilyen kereskedő fél lehetett. Sietve jött ide, mert a nadrágja még mindig vizes. De volt ott egy harmadik alak is.
- Kiknek adnál te el ezt? Nah meg te! - Mutatott rá a kocsisra. - Ez itt egy roncshalmaz. Saját elmondásod szerint is szörnyű állapotban van. Én amondó vagyok, hogy ha tényleg megvan benne az az erő, akkor használjuk fel kísérleti célokra. A végén meg egyszerűen felboncoljuk, hogy lássuk mi is van belül. -
A szemei az utolsó mondatnál mintha már kést tartana Shagu torkához, úgy méregette. Nem volt azonban idős ember. Egy kora harmincas éveit élő, nem túl szép de nem is csúnyácska férfi volt. A másik kettőhöz képest még egész jó parti is lenne. A szoba nincs túlságosan kivilágítva, félhomály van, ám látszik, hogy ez nem egy koszos kamra, ahova cellákat meg kínzó eszközöket helyeznek az idevetődött szadisták. Ez egy dolgozó terem lehet. Shagut pedig egy nagyobb, lecsupaszított, de elég masszív faasztalra kötötték ki. Konkrétan lekötözték. A kezeit, a lábait, a törzsét. Hozzá az asztalhoz, azon körbe szorítva, a végtagjait, meg az asztal lábaihoz. Kényelmetlen lehet azonban a bestia kölyök még mindig nem tért magához rendesen.
- Nem nem. - rázta a fejét a kocsis.- Azért hoztam, hogy felhasználjuk a tehetségét a mi céljainkra! Képzeljétek el, hogy ha megtanulja irányítani az erejét....
- De semmi sem bizonyítja, hogy megtanulja. Még az sem biztos, hogy valóban vihar mágus, ahogy állítottad. - Szakította félbe egyikük, mire a másik egyből helyeslően kontrázott.
- Elvégre ez csak egy bestia. -
- De a saját szemetekkel láthatjátok, hogy nem csak bestia! Képzeljetek el egy zoofil viharmágust, és voalá! - Megragadta a félájult Shagut hajánál fogva és feljebb emelte a fejét. - Itt az eredmény!
- De akkor is egy idegroncs. -
- Pont ez a szép benne! Ha elég jól csináljuk, akkor hozzánk fog kötődni ez az idegroncs és bármit megcsinál amit kérünk tőle. - a szemei ördögien villantak meg ahogy elképzelte a végkifejletet. Ekkor berobbant az ajtó és egy nő alakja rajzolódott ki a kinti fény mögül. Valamiért a feje füstölgött.
- Fényt! Idióták! - Szólalt meg elég mély, érces, de még nőies hangon. Majd előre lépett és kirajzolódott a szájában lévő füst okozója is. Egy hevenyészett csík, amit meggyújtott, és néha szívott belőle, majd kifújta a füstöt. Láthatóan jól szórakozott ezen a tevékenységen. Nem törődött semmivel. Míg az egyik férfi lápást gyújtott, így bevilágítva az egész dolgozó szobát, a nő egyből Shaguhoz lépett. Felcser ruhát hordott, fehér köpenyt fölötte. Ő is kintről érkezett, mert hosszú szőke haja, melyet copfba fogott, vizes volt. Megfogta Shagu homlokát, majd elhúzta a száját.
- Meg akarjátok ölni? Ez a kölyök lázas! - Azzal egyetlen mozdulattal szétfeszítette a fiún lévő ruhadarabot a mellkasánál és ráhelyezte a kezét. - Forró. A ruhái amik rajta vannak, pedig még mindig csöpögnek a víztől! Meg akarjátok ölni? Swiss - Villant meg dühösen a szeme, mire a kocsis megrezzent. Őt szólították. A nő közel lépett hozzá, és hosszú, feltehetően elég éles körmeit a húsos tokához nyomta.
- Ha megölöd, nekem kell felboncolnom. Én pedig utálok kölyköket boncolni, ezt jól jegyezd meg! - sziszegte a férfinek, de mindenki jól hallhatta.
Yue is, aki egy cellába volt bezárva a dolgozó szoba egyik távoli sarkába ám a szoba nem volt olyan nagy hogy ne láthasson és hallhasson mindent. A nő felé vitte a tekintetét, majd elcsodálkozott.
- Őt meg miért hoztátok ide? -
- Hát, érdekesnek bizonyult. -
- De nem rabszolga. Nézz már rá! Ez még bajt hozhat ránk! Szabaduljatok meg tőle amilyen gyorsan lehet. Jah és, engem ne keverjetek bele még jobban. Érthető? -
- De mit csináljunk vele? Már látott minket. -
- Tudom, te féleszű. Szerinted mit? Én csak az orvos vagyok. A kölyköt vigyétek a szobámba. ...
Azzal a két nyurgább alak már indult is Shaguért, a kocsis pedig Yuéért...
Hálásan lépkedek Yuera támaszkodva. Nem tudok mást tenni, minden koncentrációmra szükségem van, hogy egyik lábamat a másik után tehessem. De megy! Néha meg-meg botlok, néha nem úgy vagy akkorát lépek mint szeretném, de nem adom fel. Nem én soha! Nem fogom elveszíteni az eszméletemet! Megfeszítve küzdök a megmaradt tudatosságomért, és az, hogy járnom kell, még jól is jön. Összeszorított állkapoccsal megyek előre. Ki tudja hova, de Yue mellettem van, nem történhet semmi baj.
Szegény naiv cica. A vesztedbe botorkálsz!
Hideg eső. Olyan hideg az eső, végig folyik az arcomon. Csurom víz a hajam. Hideg, hideg... eső. Nem láttam semmit. Egyszerűen csak tettem előre a lábam. Ezen kívűl azonban ár meg se próbáltam felmérni sem a hangok valódiságát sem a látottakat. Nem tudtam eldönteni, hogy mi hangzik a fejemben és mi zajlik a környezetemben. Egyszer csak megálltunk. Hangok. Eső hangjai. Mintha felettünk kopognának. Beleütköznek egy fémbe vagy cserépbe és onnan zuhannának tovább, mi meg alatta vagyunk. Hangok. Beszélnek. Emberek. De ki, kinek, miért és mit mond? Nem tudom. Nem tudok semmit. Hol vagyok? Taszítást érzek, Yue ne engedj el! Érzem ahogy hátra vágódom, majd a földet érve, félig ülve, félig fekve valami falszerűség mellett elterülök. Yue! Minden egybemosódik. Vörös és szürke színek ölelkezése. Csattanás, majd mintha elállnák előlem teret. Yue hol vagy?...
Yue nincs itt. Itt hagyott téged ennek a zsírcápának a markában. Eladott! Egyedül vagy buta macska! Egyedül. Meg fogsz dögleni!
... Hangok. Emberek hangja. Egészen közel vannak. Rólam beszélnek. A fejem! Annyira fáj a fejem!
- Szerintem egyszerűen csak adjuk el.
Tudom is, hogy kiket érdekelhet. Ők majd csinálnak vele valamit, a lényeg hogy pénzes fazonok. -
- Nem! Nem azért szenvedtem meg vele, hogy csak egyszerűen túladjunk rajta. Ez a bestia többet ér annál. Tartsuk meg és idomítsuk át! - Szólalt meg a "kocsis" mély, zsíros hangján. Az előtte szóló egy nyurga alak volt, ötltözékéből is ítélve valamilyen kereskedő fél lehetett. Sietve jött ide, mert a nadrágja még mindig vizes. De volt ott egy harmadik alak is.
- Kiknek adnál te el ezt? Nah meg te! - Mutatott rá a kocsisra. - Ez itt egy roncshalmaz. Saját elmondásod szerint is szörnyű állapotban van. Én amondó vagyok, hogy ha tényleg megvan benne az az erő, akkor használjuk fel kísérleti célokra. A végén meg egyszerűen felboncoljuk, hogy lássuk mi is van belül. -
A szemei az utolsó mondatnál mintha már kést tartana Shagu torkához, úgy méregette. Nem volt azonban idős ember. Egy kora harmincas éveit élő, nem túl szép de nem is csúnyácska férfi volt. A másik kettőhöz képest még egész jó parti is lenne. A szoba nincs túlságosan kivilágítva, félhomály van, ám látszik, hogy ez nem egy koszos kamra, ahova cellákat meg kínzó eszközöket helyeznek az idevetődött szadisták. Ez egy dolgozó terem lehet. Shagut pedig egy nagyobb, lecsupaszított, de elég masszív faasztalra kötötték ki. Konkrétan lekötözték. A kezeit, a lábait, a törzsét. Hozzá az asztalhoz, azon körbe szorítva, a végtagjait, meg az asztal lábaihoz. Kényelmetlen lehet azonban a bestia kölyök még mindig nem tért magához rendesen.
- Nem nem. - rázta a fejét a kocsis.- Azért hoztam, hogy felhasználjuk a tehetségét a mi céljainkra! Képzeljétek el, hogy ha megtanulja irányítani az erejét....
- De semmi sem bizonyítja, hogy megtanulja. Még az sem biztos, hogy valóban vihar mágus, ahogy állítottad. - Szakította félbe egyikük, mire a másik egyből helyeslően kontrázott.
- Elvégre ez csak egy bestia. -
- De a saját szemetekkel láthatjátok, hogy nem csak bestia! Képzeljetek el egy zoofil viharmágust, és voalá! - Megragadta a félájult Shagut hajánál fogva és feljebb emelte a fejét. - Itt az eredmény!
- De akkor is egy idegroncs. -
- Pont ez a szép benne! Ha elég jól csináljuk, akkor hozzánk fog kötődni ez az idegroncs és bármit megcsinál amit kérünk tőle. - a szemei ördögien villantak meg ahogy elképzelte a végkifejletet. Ekkor berobbant az ajtó és egy nő alakja rajzolódott ki a kinti fény mögül. Valamiért a feje füstölgött.
- Fényt! Idióták! - Szólalt meg elég mély, érces, de még nőies hangon. Majd előre lépett és kirajzolódott a szájában lévő füst okozója is. Egy hevenyészett csík, amit meggyújtott, és néha szívott belőle, majd kifújta a füstöt. Láthatóan jól szórakozott ezen a tevékenységen. Nem törődött semmivel. Míg az egyik férfi lápást gyújtott, így bevilágítva az egész dolgozó szobát, a nő egyből Shaguhoz lépett. Felcser ruhát hordott, fehér köpenyt fölötte. Ő is kintről érkezett, mert hosszú szőke haja, melyet copfba fogott, vizes volt. Megfogta Shagu homlokát, majd elhúzta a száját.
- Meg akarjátok ölni? Ez a kölyök lázas! - Azzal egyetlen mozdulattal szétfeszítette a fiún lévő ruhadarabot a mellkasánál és ráhelyezte a kezét. - Forró. A ruhái amik rajta vannak, pedig még mindig csöpögnek a víztől! Meg akarjátok ölni? Swiss - Villant meg dühösen a szeme, mire a kocsis megrezzent. Őt szólították. A nő közel lépett hozzá, és hosszú, feltehetően elég éles körmeit a húsos tokához nyomta.
- Ha megölöd, nekem kell felboncolnom. Én pedig utálok kölyköket boncolni, ezt jól jegyezd meg! - sziszegte a férfinek, de mindenki jól hallhatta.
Yue is, aki egy cellába volt bezárva a dolgozó szoba egyik távoli sarkába ám a szoba nem volt olyan nagy hogy ne láthasson és hallhasson mindent. A nő felé vitte a tekintetét, majd elcsodálkozott.
- Őt meg miért hoztátok ide? -
- Hát, érdekesnek bizonyult. -
- De nem rabszolga. Nézz már rá! Ez még bajt hozhat ránk! Szabaduljatok meg tőle amilyen gyorsan lehet. Jah és, engem ne keverjetek bele még jobban. Érthető? -
- De mit csináljunk vele? Már látott minket. -
- Tudom, te féleszű. Szerinted mit? Én csak az orvos vagyok. A kölyköt vigyétek a szobámba. ...
Azzal a két nyurgább alak már indult is Shaguért, a kocsis pedig Yuéért...
Shagu- Állatbestia - Ragadozó
- Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"
Hol? : Samíri; Alsó város
Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér
Re: Piactér
by Yue Vas. Márc. 16, 2014 1:19 pm
Zúg a fejem, dobolva lüktet fülemben a hevesen tovatóduló vérem. Az eddig kínzóan szorosan markolt vasat elengedem és esetlenül cellám hátsó falához húzódom, akárcsak egy gyalázatos gyáva lélek. Tekintetemben a félelemnek nyoma sincs, helyette különös révület ül meg benne. Lehet ilyen egy halálra szánt ember utolsó kétségbe esett próbálkozása, hogy elhátráljon a hóhéra elől. A fal jeges érintése összerázza testem, lélegzetem elfúl, ahogy az öles léptekkel közeledő alak megérkezik. A mielőbb még olyan bizonytalannak látszott, de most kevésbé tűnik annak, tudatában van talán, hogy egyszer már úgy vitt a földre, mint a gondolat. Nem kell törnie magát, sem megerőltetni!
Meredten nézem, ahogy a kulcs hangos csikordulással elfordul a zárban, aztán lekuporodom a földre, a hátamat mutatva neki és lehunyom a szemem. A vas elfordul szegényesen zsírozott vasain, nyikkan, a vastag bőrtalpas sarú megcsosszan a kövön, de távolabbi zajok is egészen közelinek tűnnek, mint például a kötél finom sercenése, ahogy átszalad rajta az éles penge és mellette toporgó csoszogás, szűkszavú szitkok szapora váltása. Ezek a nüansznyi hangok sem rejtik el a bilincsem csendes reccsenéseit.
- Próbáld meg csendesen lerendezni, addig elvisszük ezt! – Távolodónak hat a hang, de most nem nézhetek fel. Nem szabad! Ilyen könnyen feladni ezt a kis színjátékot. A gyöngyök közül, mely karperecemet ékesíti, egy végre keresztben megreped és csak még egy kicsi kell. Még egy kicsi és jaj nektek! Oh, Maluqa mennyivel erősebb nálam, de nem meríthetett egy végtelen létű lény tudásából és ezt a lehetőséget, a vele szemben támadó előnyömet, első lehetőséggel megköszönöm a vén pikkelyesnek. Megáll mellettem, nem habozik soká, megragadja a karom és felránt, ezzel a nyers erővel persze nincs szándékomban küzdeni.
- Most pedig, elbúcsúzunk! – Szól, szinte az arcomba sziszegve a szavait. No lám, legalább annyi tisztesség szorult belé, hogy nem vág le, míg háttal vagyok neki. Karom még vasmarka rabja, de nyilván nem is állt szándékában elengedni, hiszen a másik mancsában már a kibelezésemre szánt penge csillog, készen gyilkos feladata bevégzésére. Ajkaim megnyílnak, idegen nyelven szólalok meg, népen, a vadak nyelvén.
- Álmodj! – Sötét szemei kikerekednek, vagy a mosolyom nem képes hová tenni, ami mély megvetésből született és végtelen undortól élénk, vagy talán a szokatlan hatalmat sejtette meg, ami késlekedés nélkül telepszik rá az elméjére. Megremeg egész testében, az útjára indított penge sután bukik a mélybe, de csak beleszánt szabadon hagyott oldalamba, érdekes, hogy inkább csak kellemetlenül csíp, sem mint fáj. Ellépek kontrol nélkül maradt teste mellől, akárcsak a virágról virágra reppenő pillangó, kecsesen. Igazi öröm visszanyerni a saját testem feletti uralmat!
- Ezeket kölcsön veszem. – Csak mellékesen közlöm a hortyogó hájtömeggel, hogy kulcsának és hosszúkésének is búcsút mondhat, de cserébe kap egy kis bezártságot. Nem vagyok rest behúzni magam után a cella ajtaját és kulcsra zárni. Aztán indulhat a vadászat, csak most orrom helyet azok a baljós érzékek vezetnek, amik egy démont azzá tesznek. Levetkőzöm álcám egy részét, hogy teljes birtokkal forgathassam erőimet.
Érzem, merre vannak azok, akikben ott lobog az a tökéletesen egész lélek, édesebb s kívánatosabb bármely földi éteknél, de számomra csak vezérfonal, a pontos út mutatója. Várható volt, hogy egy ajtó állja majd utamat, csakhogy ez nem volt rendesen becsukva. A fa eltakarta a szoba képét, de hangoknak nem szabad gátat ..
valami hasonló
Meredten nézem, ahogy a kulcs hangos csikordulással elfordul a zárban, aztán lekuporodom a földre, a hátamat mutatva neki és lehunyom a szemem. A vas elfordul szegényesen zsírozott vasain, nyikkan, a vastag bőrtalpas sarú megcsosszan a kövön, de távolabbi zajok is egészen közelinek tűnnek, mint például a kötél finom sercenése, ahogy átszalad rajta az éles penge és mellette toporgó csoszogás, szűkszavú szitkok szapora váltása. Ezek a nüansznyi hangok sem rejtik el a bilincsem csendes reccsenéseit.
- Próbáld meg csendesen lerendezni, addig elvisszük ezt! – Távolodónak hat a hang, de most nem nézhetek fel. Nem szabad! Ilyen könnyen feladni ezt a kis színjátékot. A gyöngyök közül, mely karperecemet ékesíti, egy végre keresztben megreped és csak még egy kicsi kell. Még egy kicsi és jaj nektek! Oh, Maluqa mennyivel erősebb nálam, de nem meríthetett egy végtelen létű lény tudásából és ezt a lehetőséget, a vele szemben támadó előnyömet, első lehetőséggel megköszönöm a vén pikkelyesnek. Megáll mellettem, nem habozik soká, megragadja a karom és felránt, ezzel a nyers erővel persze nincs szándékomban küzdeni.
- Most pedig, elbúcsúzunk! – Szól, szinte az arcomba sziszegve a szavait. No lám, legalább annyi tisztesség szorult belé, hogy nem vág le, míg háttal vagyok neki. Karom még vasmarka rabja, de nyilván nem is állt szándékában elengedni, hiszen a másik mancsában már a kibelezésemre szánt penge csillog, készen gyilkos feladata bevégzésére. Ajkaim megnyílnak, idegen nyelven szólalok meg, népen, a vadak nyelvén.
- Álmodj! – Sötét szemei kikerekednek, vagy a mosolyom nem képes hová tenni, ami mély megvetésből született és végtelen undortól élénk, vagy talán a szokatlan hatalmat sejtette meg, ami késlekedés nélkül telepszik rá az elméjére. Megremeg egész testében, az útjára indított penge sután bukik a mélybe, de csak beleszánt szabadon hagyott oldalamba, érdekes, hogy inkább csak kellemetlenül csíp, sem mint fáj. Ellépek kontrol nélkül maradt teste mellől, akárcsak a virágról virágra reppenő pillangó, kecsesen. Igazi öröm visszanyerni a saját testem feletti uralmat!
- Ezeket kölcsön veszem. – Csak mellékesen közlöm a hortyogó hájtömeggel, hogy kulcsának és hosszúkésének is búcsút mondhat, de cserébe kap egy kis bezártságot. Nem vagyok rest behúzni magam után a cella ajtaját és kulcsra zárni. Aztán indulhat a vadászat, csak most orrom helyet azok a baljós érzékek vezetnek, amik egy démont azzá tesznek. Levetkőzöm álcám egy részét, hogy teljes birtokkal forgathassam erőimet.
Érzem, merre vannak azok, akikben ott lobog az a tökéletesen egész lélek, édesebb s kívánatosabb bármely földi éteknél, de számomra csak vezérfonal, a pontos út mutatója. Várható volt, hogy egy ajtó állja majd utamat, csakhogy ez nem volt rendesen becsukva. A fa eltakarta a szoba képét, de hangoknak nem szabad gátat ..
valami hasonló
Yue- Földvérű-Démon
- Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?
Hol? : sosem ott, ahol keresnek
Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
♦ :
Re: Piactér
by Shagu Vas. Márc. 16, 2014 1:40 pm
Elvisznek. Csak lassan, egészen lassan tudom kinyitni a szemeim, és már rögtön azután el is nehezül újfent. Apró képfoszlányokat látok magam előtt. Fények. Homály. Füst. Napszín fürtök. Fura illatok, füvek, egy ágy. ... Olyan jó lenne most aludni.
- Tegyétek le. - hangzik a parancs ellentmondást nem tűrően. A két férfi kelletlenül leültetik Shagut az ágyra, majd a nő meg sem várva a reakciójukat, újabb feladatott szab ki rájuk.
- Mindent vegyetek róla. - Azzal lerántja az ágyról a takarót, és kutatni kezd az ágy alatt valami ládában.
- Előkészítettem forró vizes palackokat. Én készítettem a kováccsal. Ott vannak a belső szobámban, de semmihez ne érjetek hozzá azon kívül. - Szépen elküldte őket a palackokért, majd Shagut betakarta egy vékonyabb pléddel, majd egy nyári paplan szerűséggel. Ekkor meghozták a kívánt palackokat. Elvett egyet és a fiú lábához helyezte, majd a többit, utasítva a férfiakat is, a kezeihez a könyök hajlatba illetve a hóna alá a mellkasához, meg rakott a szíve fölé is. A mellette lévő asztalra is vitetett egy tál gőzölgő vizet. Belemártott egy nagyobb rongyot, és Shagu homlokára és arcára helyezte körbe, hogy befedje a fiút fejét.
- Most eltakarodhattok. - Intett a két nemkívánatos személynek undokul. Látszott, hogy ki nem állhatja őket, de valamiért mégis velük dolgozik.
- Nah de... -
- Menjetek fajankók. Hagyjatok magamra. Nincs itt semmi keresni valótok. - Ült le egy újabb csikkre gyújtva Shagu ágya mellett. Nem volt mit tenni, elindultak hát az ajtó felé az urak.
- Tegyétek le. - hangzik a parancs ellentmondást nem tűrően. A két férfi kelletlenül leültetik Shagut az ágyra, majd a nő meg sem várva a reakciójukat, újabb feladatott szab ki rájuk.
- Mindent vegyetek róla. - Azzal lerántja az ágyról a takarót, és kutatni kezd az ágy alatt valami ládában.
- Előkészítettem forró vizes palackokat. Én készítettem a kováccsal. Ott vannak a belső szobámban, de semmihez ne érjetek hozzá azon kívül. - Szépen elküldte őket a palackokért, majd Shagut betakarta egy vékonyabb pléddel, majd egy nyári paplan szerűséggel. Ekkor meghozták a kívánt palackokat. Elvett egyet és a fiú lábához helyezte, majd a többit, utasítva a férfiakat is, a kezeihez a könyök hajlatba illetve a hóna alá a mellkasához, meg rakott a szíve fölé is. A mellette lévő asztalra is vitetett egy tál gőzölgő vizet. Belemártott egy nagyobb rongyot, és Shagu homlokára és arcára helyezte körbe, hogy befedje a fiút fejét.
- Most eltakarodhattok. - Intett a két nemkívánatos személynek undokul. Látszott, hogy ki nem állhatja őket, de valamiért mégis velük dolgozik.
- Nah de... -
- Menjetek fajankók. Hagyjatok magamra. Nincs itt semmi keresni valótok. - Ült le egy újabb csikkre gyújtva Shagu ágya mellett. Nem volt mit tenni, elindultak hát az ajtó felé az urak.
Shagu- Állatbestia - Ragadozó
- Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"
Hol? : Samíri; Alsó város
Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér
Re: Piactér
by Yue Vas. Márc. 16, 2014 2:19 pm
Léptek szapora zaja adja meg a jelet, hogy elrendezzem álarcomat, mert eddig kivártam. Miért is ne tettem volna? Gondoskodjanak róla, tegyenek meg mindent az életéért, ez a legkevesebb, amivel elkezdhetik a vezeklést a korábbi bűnös szavaik miatt. Az ajtó megmoccan és csendes nyikkanással egészen feltárul, két fintorba torzuló arc bukkan rá várakozó alakomra. Pislognak, hevesen és hitetlenül. Tagjaik megdermednek, láttak már havat, de rendellenes volt, hogy valaki élőnek a bőre legyen ennyire … ennyire színehagyott. A pillanat műve csupán, hogy téves felismerést kiáltva ijedtükben hátra ne vessék magukat, a bolondok. Egymás lábára taposnak és egyetlen egy emberkupacot alkotva hasalnak egymásra, de rettegésük várt sietséggé kovácsolódik, a bátrabb előrántja övébe dugott kését és maga elé emeli. A másik viszont remegő kézzel mutat rám, szeme vizenyős és nadrágja, nemesebbik testrészét fedő részen sötét folt kezd terjedni, majd átszivárogva a padlón gyűlik aranyszínű tócsába.
- KI-Ki-KÍSÉRTET! – Visítja, rá sem döbben szánalmas bűnére. Mire én a fejem ingatva elhatározom magam és megteszem az első lépést, hosszú ezüstfehér tincseim közül egy keveset a hátam mögé utasítok, hetyke mozdulattal. Arcomnak egyetlen vonása sem mutatná, hogy bármi emberi érzésnek a birtokában vagyok, mulattat a két szerencsétlen és elégedettséggel tölt, arcomon arrogáns, de magabiztos mosoly foglalta el trónusát. Így lépem át a küszöböt, először a kis párosra ejtve ezüstös lila pillantásom, majd a füstölgő nőre emelem tekintetem, ami immáron az éj sötétjében pompázik és kivész belőle a korábbi öröm fénye. A hideg gyűlölettől csillog tisztábban, mint tökélyre csiszolt gyémánt, de egyre inkább jelentőségteljessé válik, követelővé. Tudja vajon ez az ostoba nőszemély, hogy mivel áll szemben? Talán nem! A csend most rossz válasz, fejem oldalra döntöm és éppen csak a még mindig kését szorongató felé villantom íriszeim, minek nyomán felüvölt és a fejéhez kap.
- Ne verj meg! ANYA! Apa, ígérem jó leszek… - Lassan a padlóra hajtva fejét csendes zokogásba némult, az elégedettségnek egy villanásnyi időt hagytam, már hogy, megüljön az arcomon és erről a nőt is tájékoztassam.
- Nos? – Villantom a nőre szemeim, most Shagura nem nézhetek, mert akaratomon kívül enyhülnék meg s most a jótékonyság legkisebb jelét sem szabad kimutatnom. Ez a hárpia bizonyos mód, hogy belekapaszkodna és találna módszert rá, hogy kibújjon, talán új csapdába is ejtsen.- Tudja mit várok el? Vagy esetleg el is kell azt önnek mondanom?
- KI-Ki-KÍSÉRTET! – Visítja, rá sem döbben szánalmas bűnére. Mire én a fejem ingatva elhatározom magam és megteszem az első lépést, hosszú ezüstfehér tincseim közül egy keveset a hátam mögé utasítok, hetyke mozdulattal. Arcomnak egyetlen vonása sem mutatná, hogy bármi emberi érzésnek a birtokában vagyok, mulattat a két szerencsétlen és elégedettséggel tölt, arcomon arrogáns, de magabiztos mosoly foglalta el trónusát. Így lépem át a küszöböt, először a kis párosra ejtve ezüstös lila pillantásom, majd a füstölgő nőre emelem tekintetem, ami immáron az éj sötétjében pompázik és kivész belőle a korábbi öröm fénye. A hideg gyűlölettől csillog tisztábban, mint tökélyre csiszolt gyémánt, de egyre inkább jelentőségteljessé válik, követelővé. Tudja vajon ez az ostoba nőszemély, hogy mivel áll szemben? Talán nem! A csend most rossz válasz, fejem oldalra döntöm és éppen csak a még mindig kését szorongató felé villantom íriszeim, minek nyomán felüvölt és a fejéhez kap.
- Ne verj meg! ANYA! Apa, ígérem jó leszek… - Lassan a padlóra hajtva fejét csendes zokogásba némult, az elégedettségnek egy villanásnyi időt hagytam, már hogy, megüljön az arcomon és erről a nőt is tájékoztassam.
- Nos? – Villantom a nőre szemeim, most Shagura nem nézhetek, mert akaratomon kívül enyhülnék meg s most a jótékonyság legkisebb jelét sem szabad kimutatnom. Ez a hárpia bizonyos mód, hogy belekapaszkodna és találna módszert rá, hogy kibújjon, talán új csapdába is ejtsen.- Tudja mit várok el? Vagy esetleg el is kell azt önnek mondanom?
Yue- Földvérű-Démon
- Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?
Hol? : sosem ott, ahol keresnek
Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
♦ :
Re: Piactér
by Shagu Vas. Márc. 16, 2014 3:07 pm
A nő elámulva vette tudomásul a kialakult helyzetet. Sosem gondolta volna, hogy ezek ketten ilyen jelenetet le tudnának rendezni valaha is. Az a fiú, még sosem látta azelőtt. És hol van Swiss? Azok a szemek fenyegetőek voltak. Felállt, s előbb a két könyörgőre pillantott. Ördögien húzta el mosolyra a száját. Hallotta ám, amikor azok fennhangon beszéltek a kölyök "idegroncs" állapotáról. Hát most megkapták. Pont olyan esetlenek és szánalmasak mint az ágyon fekvő beteg. Ő is tartott a fehér hajú idegentől. Volt benne valami megfoghatatlan. mintha nem ember lenne, de nem bestia. Valami nincs rendjén azzal a taggal. Kivette a szájából a csikket és elnyomta a vizes tál melletti kistányéron, majd kifújta a füstöt. Az a két mondat mindent elárult. Szóval ez a fiú is a bestia kölyökért van itt. Odalépett a Shaguhoz és a mellkasára helyezte kezét, mintha egyek lennének, és ezzel az idegen tekintetét is arra felé kényszerítette. Ő meg a bestia kölyök. Ez lesz a kapocs, így fog megmenekülni. A beteg fiú szaporán vette a levegőt, és minden levegővétel után hallható volt a jellegzetes sípoló hang. Oxigénhiány. Láztól kipirult arccal, csukott szemmel szuszogott az ágyban, fülecskéi pedig lelapultak a párnákra. A nő nem nézett most Yuere, Shagura vitte kék íriszeit.
- Nélkülem meghal. Már nincs időd elvinni máshova. Én vagyok az egyetlen lehetősége. -
Diadalmasan nézett vissza. Ha ez itt előtte egy szörnyeteg, vagy kísértet, mint azt a másik két féleszű mondta, akkor még inkább szüksége van a híres hideg természetére. Most kell igazán higgadtnak lennie. Nem mutathatja gyengeség jeleit ennek a démonnak.
Lenéző pillantást vetett a fehér hajú felé, és már már unottan szólt hozzá, mintha nem az előbb terített volna le két egészséges embert mentálisan.
- És most ülj le. Hozok még pár palackot a kölyök lábához. -
Elhaladt Yue mellett, át a belső szobájába.
- Nélkülem meghal. Már nincs időd elvinni máshova. Én vagyok az egyetlen lehetősége. -
Diadalmasan nézett vissza. Ha ez itt előtte egy szörnyeteg, vagy kísértet, mint azt a másik két féleszű mondta, akkor még inkább szüksége van a híres hideg természetére. Most kell igazán higgadtnak lennie. Nem mutathatja gyengeség jeleit ennek a démonnak.
Lenéző pillantást vetett a fehér hajú felé, és már már unottan szólt hozzá, mintha nem az előbb terített volna le két egészséges embert mentálisan.
- És most ülj le. Hozok még pár palackot a kölyök lábához. -
Elhaladt Yue mellett, át a belső szobájába.
Shagu- Állatbestia - Ragadozó
- Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"
Hol? : Samíri; Alsó város
Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér
Re: Piactér
by Yue Vas. Márc. 16, 2014 3:44 pm
Az emberek játékszerek számunkra, pont olyan törékenyek, mint csodálatos porcelánedényeik. Szavai nem érintenek meg, csupán, talán jobb szemöldököm fehér vonala emelkedik meg egy leheletnyit. Ez csodálkozásom minden jele. Megtehetném, hogy önként adom meg a bennem megfoganó érzések apró jeleit, de messze nem vagyok ilyen téren adakozó kedvemben és bátorsága, még a kedvemre is tesz. Éppen csak utána nézek, ahogy elhalad mellettem, de nem fordítok rá nagyobb figyelmet, ha menekülni akar, akkor soha jobb lehetősége nem lesz rá. De, ha esetleg arra vetemedne, hogy nem pusztán szóval parancsol egy szerepbe, hát kíváncsian várom. Amint eltűnt a másik szoba mélyén, egy pillanatot sem haboztam és néhány elenyésző ruganyos lépéssel az ágy mellett teremtem, térdre ereszkedve állapodtam meg, jobbomat már is Shagu homlokára téve. Forró, míg saját kezem jéghideg. A következményeken viszont ráérek egy kicsivel később aggódni, nem igaz? Szelíden kitűröm izzadat homlokából nedves tincseit, fölé hajolva, csókkal illettem a homlokát.
Egy régi, talán túlságosan ősi szertartás részre. Elfogadom őt véremből valónak, bár itt nem érzem túl nagy jelentőségét, hiszen ez csak Zuhatagvárosban óvná meg, ám bár egy új keletű szövetségből meríthetek hozzá erőt. Ha… Bánom, hogy ezekre nem fordítottam nagyobb hangsúlyt, de Asfalot tanítása mellett mindenhová kívánkozik a diák, csak mestere társaságába nem. Ám növényből fakad lényem tetemes része, azt hiszem, jogosan könyvelhetem el, hogy értek a gyógyításhoz. Megvágnom sem szükséges magam, egy hasítékot már kaptam ajándékba és igazán nem nagy ár felsérteni a hevenyészve összetapadt bőrt, rég volt már, mikor vérem igaz színét láttam. Nem zöld, de nem is egészen fehér. Ebben a kesernyés lében ázik ujjam és ezt kenem Shagu ajkaira is, ahonnan hamar tovatűnik, pont úgy, ahogy elsuttogom fülébe azt a pár ősi nyelven szóló igét. Véleményem szerint a lázát nem pusztán az évszak hidege és az eső szította fel, inkább az a mérhetetlen erő, am próbára tette szervezetét és most eme apróság által kap utánpótlást, lehetőséget a gyors gyógyulásra. Sajnos, azonban nem olyan gyorsra, amire most szükség lenne. A léptek közelednek, s mikor feltűnik a nő, hát még csak felé sem fordulok, de hátra nyúlva látványosan előhúzom övemből a zsákmányolt kést, hosszan aláhulló tincseim alól megingatva pengéjét, hogy bizton észrevegye.
- Azt hiszed, hogy egy magamfajtának, akár csak egy kicsit is szüksége van egy féreg tudására. – Megemelem a fejem, de még mindig nem fordulok felé. – Elég okosnak érzed magad? – Hangomnak fura játéka támad, magam sem vagyok képes eldönteni, hogy dicséret, vagy éppen megalázásnak szántam. – Életedhez, ezé a fiúé és egy másiké is fonódik. Vajon nem azt parancsoldat, hogy öljék meg? Nekem csak várnom kell, hogy csatlósod bevégezze a kérésed és nekem nem is kell több ok. – Most mozdítom a fejem, hogy lássam, vajon megérti e. Lehet, hogy valami Shagu mellé köt, valamiért ő a fontosabb, de a vörös hajú fiú is jelentős számomra, de arra esélye sincs, hogy tudja .. az utóbbi egy velem. – Vajon mennyi időnk van? Ülj le nyugodtan én szívesen várok, akár évezredeket is … bár belőled por sem marad .. – Jégszívű szavak, amiket én humorosnak szántam, de ebben sosem voltam igazán jó. Egy mosolyt még is megengedtem magamnak, mikor újra Shagu homlokára tettem a kezem, ha egy kicsit is, de már lejjebb apadt a láza.
Egy régi, talán túlságosan ősi szertartás részre. Elfogadom őt véremből valónak, bár itt nem érzem túl nagy jelentőségét, hiszen ez csak Zuhatagvárosban óvná meg, ám bár egy új keletű szövetségből meríthetek hozzá erőt. Ha… Bánom, hogy ezekre nem fordítottam nagyobb hangsúlyt, de Asfalot tanítása mellett mindenhová kívánkozik a diák, csak mestere társaságába nem. Ám növényből fakad lényem tetemes része, azt hiszem, jogosan könyvelhetem el, hogy értek a gyógyításhoz. Megvágnom sem szükséges magam, egy hasítékot már kaptam ajándékba és igazán nem nagy ár felsérteni a hevenyészve összetapadt bőrt, rég volt már, mikor vérem igaz színét láttam. Nem zöld, de nem is egészen fehér. Ebben a kesernyés lében ázik ujjam és ezt kenem Shagu ajkaira is, ahonnan hamar tovatűnik, pont úgy, ahogy elsuttogom fülébe azt a pár ősi nyelven szóló igét. Véleményem szerint a lázát nem pusztán az évszak hidege és az eső szította fel, inkább az a mérhetetlen erő, am próbára tette szervezetét és most eme apróság által kap utánpótlást, lehetőséget a gyors gyógyulásra. Sajnos, azonban nem olyan gyorsra, amire most szükség lenne. A léptek közelednek, s mikor feltűnik a nő, hát még csak felé sem fordulok, de hátra nyúlva látványosan előhúzom övemből a zsákmányolt kést, hosszan aláhulló tincseim alól megingatva pengéjét, hogy bizton észrevegye.
- Azt hiszed, hogy egy magamfajtának, akár csak egy kicsit is szüksége van egy féreg tudására. – Megemelem a fejem, de még mindig nem fordulok felé. – Elég okosnak érzed magad? – Hangomnak fura játéka támad, magam sem vagyok képes eldönteni, hogy dicséret, vagy éppen megalázásnak szántam. – Életedhez, ezé a fiúé és egy másiké is fonódik. Vajon nem azt parancsoldat, hogy öljék meg? Nekem csak várnom kell, hogy csatlósod bevégezze a kérésed és nekem nem is kell több ok. – Most mozdítom a fejem, hogy lássam, vajon megérti e. Lehet, hogy valami Shagu mellé köt, valamiért ő a fontosabb, de a vörös hajú fiú is jelentős számomra, de arra esélye sincs, hogy tudja .. az utóbbi egy velem. – Vajon mennyi időnk van? Ülj le nyugodtan én szívesen várok, akár évezredeket is … bár belőled por sem marad .. – Jégszívű szavak, amiket én humorosnak szántam, de ebben sosem voltam igazán jó. Egy mosolyt még is megengedtem magamnak, mikor újra Shagu homlokára tettem a kezem, ha egy kicsit is, de már lejjebb apadt a láza.
Yue- Földvérű-Démon
- Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?
Hol? : sosem ott, ahol keresnek
Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
♦ :
Re: Piactér
by Shagu Vas. Márc. 16, 2014 5:32 pm
Forró. Megégek, megégek, valaki segítsen! Olyan forró, elemészt, nem marad semmi utána! Elégek! Valaki...
- Yue... - Leheli kimerülten, mint levegőt szokás, úgy eresztve ki a fogai közt a szót. A nevet. Segélykiáltás ez a légy szárnyának zajánál is apróbb hangocska.
Megérintik az ajkait, nem reagál rá, ez az érzés is csak egy távoli dolognak tetszett. Nem az övé, nem ő éli át. Az a test amiben most van, az sem az övé. Valaki másé, valaki más éli át ezeket a fájdalmakat. De nem ő! Ő csak egy lágyan ringatózó képzelet. Egy leheletnyi lélek a semmi ágán ülve. Onnan figyelve.
A nő a kis szobájában, mely egyfelől úgy fest, mintha tornádó söpört volna át rajta, másfelől pedig oda nem illő dolgokat rejteget. Mint például egy megélezett katona hosszú tőr... megragadja és a nadrágjába mélyeszti tokostul a hátánál. Aztán ráhúzza a kabátot. Ki is bújik a hosszú köpenyből, hogy ha használni kellene a fegyvert, akkor n elegyen útban. Újabb összegyűrt, megpödört és papírba csomagolt növénykeverékre gyújt.
Belépve abba a helyiségbe, egyik kezében két palack, másik szabadon lóg maga mellett. Szájában pedig a füstölgő csikk. Megvillanak kék íriszei Yue mozdulatára, annál inkább a szavaira. Idegesen ránt egyet a vállán, majd a szája széle is megmozdul. Nem felel elsőre, nem ül le, de nem is megy az ágyhoz közel.
- Pff. - kiveszi a szájából szabad kezével a csikket. - Nézd. Tévedésben vagy. Ők nem az embereim. Én dolgozom nekik. Tulajdonképp én vagyok a jótündérke. -
Nem szánta viccnek, ám nagyon is gúnyorosan hatott a kis beszámolója. Tartott a fehér hajú idegentől, azonban ha feladja a játszmát és megadja magát neki, az végzetes fordulatot vonzhat magával. Ekkor vette észre, hogy pont a lábai előtt hever a két szerencsétlen.
- Cshh, ti még nem húztátok el a beleitek? - Belerúgott egyet a legközelebbibe, de úgy, hogy hallani lehetett ahogy csattant. - Takarodjatok ki innen. Mocskok!-
Ingerült volt, ezek meg összepiszkították a padlóját. Ráadásul ha a démon örjöngeni kezd, nem hiányzik neki, hogy két hulla maradjon a padlóján. Feltéve persze, ha életben marad még addigra, hogy ezen tudjon bosszankodni. Shagu felnyögött. Valami érthetetlen szót próbált összeeszkábálni, majd hirtelen megakadt benne, és elhallgatott. Vajon ez annak a jele, hogy kezd magához térni, vagy épp rosszabodik az állapota? Oda lépett, lassan az ágyhoz, majd elhelyezte a nekik szánt helyükre Shagu lábához az palackokat, majd hátrált két lépést, végig szemmel tartva Kísértetet.
- Ha nem kell a tudásom, nem erőltetem. Csinálj amit akarsz, de velem rossz lóra tettél. -
Tárta ártatlanul szét a karjait, majd visszahelyezte a csikket a szájába, hogy szívhasson belőle egy jót, majd kifújhassa azt Yuejék felé. Aztán leült egy karosz-székbe.
- Nem tudom hol van az a hájpacni, vagy a vörös hajú barátod, de ide nem fog bemenni. Jobb lesz ha magad nézel utána. A kölyköt meg akár rám is bízhatod. -
De gonoszan vigyorodott el. Megint talált fogást a fiún. Két emberért kellett aggódnia, legalább is ő így tudta. És ha az a két személy nem egy helyen van, akkor meg kell bíznia Benne! Persze meg is ölheti, de eddig sem tette. Bíznia kell abban, hogy ez a lény itt nem akar fölösleges vérrontást. Elvégre azt a két pancsert is megölhette volna. Abban biztos. De mégsem ölte meg őket.
- Yue... - Leheli kimerülten, mint levegőt szokás, úgy eresztve ki a fogai közt a szót. A nevet. Segélykiáltás ez a légy szárnyának zajánál is apróbb hangocska.
Megérintik az ajkait, nem reagál rá, ez az érzés is csak egy távoli dolognak tetszett. Nem az övé, nem ő éli át. Az a test amiben most van, az sem az övé. Valaki másé, valaki más éli át ezeket a fájdalmakat. De nem ő! Ő csak egy lágyan ringatózó képzelet. Egy leheletnyi lélek a semmi ágán ülve. Onnan figyelve.
A nő a kis szobájában, mely egyfelől úgy fest, mintha tornádó söpört volna át rajta, másfelől pedig oda nem illő dolgokat rejteget. Mint például egy megélezett katona hosszú tőr... megragadja és a nadrágjába mélyeszti tokostul a hátánál. Aztán ráhúzza a kabátot. Ki is bújik a hosszú köpenyből, hogy ha használni kellene a fegyvert, akkor n elegyen útban. Újabb összegyűrt, megpödört és papírba csomagolt növénykeverékre gyújt.
Belépve abba a helyiségbe, egyik kezében két palack, másik szabadon lóg maga mellett. Szájában pedig a füstölgő csikk. Megvillanak kék íriszei Yue mozdulatára, annál inkább a szavaira. Idegesen ránt egyet a vállán, majd a szája széle is megmozdul. Nem felel elsőre, nem ül le, de nem is megy az ágyhoz közel.
- Pff. - kiveszi a szájából szabad kezével a csikket. - Nézd. Tévedésben vagy. Ők nem az embereim. Én dolgozom nekik. Tulajdonképp én vagyok a jótündérke. -
Nem szánta viccnek, ám nagyon is gúnyorosan hatott a kis beszámolója. Tartott a fehér hajú idegentől, azonban ha feladja a játszmát és megadja magát neki, az végzetes fordulatot vonzhat magával. Ekkor vette észre, hogy pont a lábai előtt hever a két szerencsétlen.
- Cshh, ti még nem húztátok el a beleitek? - Belerúgott egyet a legközelebbibe, de úgy, hogy hallani lehetett ahogy csattant. - Takarodjatok ki innen. Mocskok!-
Ingerült volt, ezek meg összepiszkították a padlóját. Ráadásul ha a démon örjöngeni kezd, nem hiányzik neki, hogy két hulla maradjon a padlóján. Feltéve persze, ha életben marad még addigra, hogy ezen tudjon bosszankodni. Shagu felnyögött. Valami érthetetlen szót próbált összeeszkábálni, majd hirtelen megakadt benne, és elhallgatott. Vajon ez annak a jele, hogy kezd magához térni, vagy épp rosszabodik az állapota? Oda lépett, lassan az ágyhoz, majd elhelyezte a nekik szánt helyükre Shagu lábához az palackokat, majd hátrált két lépést, végig szemmel tartva Kísértetet.
- Ha nem kell a tudásom, nem erőltetem. Csinálj amit akarsz, de velem rossz lóra tettél. -
Tárta ártatlanul szét a karjait, majd visszahelyezte a csikket a szájába, hogy szívhasson belőle egy jót, majd kifújhassa azt Yuejék felé. Aztán leült egy karosz-székbe.
- Nem tudom hol van az a hájpacni, vagy a vörös hajú barátod, de ide nem fog bemenni. Jobb lesz ha magad nézel utána. A kölyköt meg akár rám is bízhatod. -
De gonoszan vigyorodott el. Megint talált fogást a fiún. Két emberért kellett aggódnia, legalább is ő így tudta. És ha az a két személy nem egy helyen van, akkor meg kell bíznia Benne! Persze meg is ölheti, de eddig sem tette. Bíznia kell abban, hogy ez a lény itt nem akar fölösleges vérrontást. Elvégre azt a két pancsert is megölhette volna. Abban biztos. De mégsem ölte meg őket.
Shagu- Állatbestia - Ragadozó
- Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"
Hol? : Samíri; Alsó város
Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér
Re: Piactér
by Yue Hétf. Márc. 17, 2014 5:17 pm
- Shagu, még szunnyadj egy keveset. – Kérem tőle csendesen, miközben újfent ellenőrzöm a lázát, pedig erős és a sárkány igéiből származó hatalom segít kiaknázni természetes erősségét. A kést finoman mellé csúsztatom, nem a keze ügyébe, hiszen jelenleg én is idegennek tűnhetek a szemében, de a harc tisztaságáért legalább ennyi előnyben részesítem a sarlatánt. Fegyver nélkül állok elébe. Lassan felemelkedem és a székében, látszólag nagy kényelemmel helyet foglaló teremtésre nézek, méghozzá megjátszott barátsággal. Félredöntöm fejem és állam alá emelem nyújtott mutatóujjam, mintha fontolgatnék valamit, csak erről a mozdulatról ordít, hogy nem természetes. Nem ám! Szándékos, szándékosan színészkedem előtte, pedig semmi értelmét nem látom … azt hiszem, hiába tagadnám és bármennyire belém mar a tudat, akkor is az apám fia vagyok. Egy kegyetlen gyilkosé.
- Ohó, micsoda jószívűség. – Tekintetem szúróssá válik, íriszeim egészen világost színt ölthetnek, így az átváltozás küszöbén. – De tudod.. én csak azokkal vagyok jószívű, akik rászolgálnak. Figyelj csak! Hallgasd! – Hívom fel a figyelmét egy jellegzetes zajra, zokogásba fúló kiabálás és neki nem is kell erőlködnie, hogy felismerje a civakodókat. A két férfi az, akik közül az, aki korábban apjától való félelmében az anyához könyörgött, most dühösen támad társára. Vajon hallja a nő hogyan jár a még meleg és ruganyos húsba kis és be a kés pengéje? Sejtheti, hiszen felcsendül a halálba rohanók szégyentelen sikolya is, meg is dermed egy pillanatra a levegőben, ami a következőben megtisztul tőle. A vérszag hamar megcsap és még hallani vélem a karmazsin gyöngyként csendes koppanását a padlón.
- Nem tartott sokáig legyűrni az elméjét. – Kifürkészhetetlen szándékkal meredek rá, a néhány szobával és talán egy emelettel alattunk zajló események utolsó képe, inkább már csak lelki szemeim előtt játszódnak le. Ahogy a megigézett férfi, végezve társával belép a kis szobába és én felmutatok a nőnek egy talán számára ismerős kulcsot, ami lassan tovatűnik fehér ujjaim fogásából. Lent a férfi elhalad az asztal mellett és felveszi róla a kulcsot, a rácsok elé áll és kinyitja a zárat, belép és letérdelve a még mindig alvó társa mellé, elvágja annak a torkát, akárcsak egy disznóét. Végezetül, minden cifrázás nélkül saját szívébe vágja a kést, sebészi pontossággal.
- Mikor beléptem egyszerű szándékkal és feltételekkel … - Emberi alakom körvonala egyre inkább határtalannak tűnik, mint egy túlságosan megviselt vitorla szakad, foszló széle. – Most már nem számít .. – Igyekszem megtartani a kényes egyensúlyt a róka és az emberi forma között, mert a kis mutatványnak megvolt a maga ára és most vagy tulajdon fogaimmal marcangolom szét ezt a nőt, vagy elkergetem. Vágyom, hogy inába szálljon a bátorsága és fusson, mert véletlenül sem akarom, hogy Shagunak látnia kelljen, akár az egészet, akár csak a végeredményt.
blind spot [alapjáraton nem bírom az ilyen zenét, de ez valamiért tetszik *.*]
- Ohó, micsoda jószívűség. – Tekintetem szúróssá válik, íriszeim egészen világost színt ölthetnek, így az átváltozás küszöbén. – De tudod.. én csak azokkal vagyok jószívű, akik rászolgálnak. Figyelj csak! Hallgasd! – Hívom fel a figyelmét egy jellegzetes zajra, zokogásba fúló kiabálás és neki nem is kell erőlködnie, hogy felismerje a civakodókat. A két férfi az, akik közül az, aki korábban apjától való félelmében az anyához könyörgött, most dühösen támad társára. Vajon hallja a nő hogyan jár a még meleg és ruganyos húsba kis és be a kés pengéje? Sejtheti, hiszen felcsendül a halálba rohanók szégyentelen sikolya is, meg is dermed egy pillanatra a levegőben, ami a következőben megtisztul tőle. A vérszag hamar megcsap és még hallani vélem a karmazsin gyöngyként csendes koppanását a padlón.
- Nem tartott sokáig legyűrni az elméjét. – Kifürkészhetetlen szándékkal meredek rá, a néhány szobával és talán egy emelettel alattunk zajló események utolsó képe, inkább már csak lelki szemeim előtt játszódnak le. Ahogy a megigézett férfi, végezve társával belép a kis szobába és én felmutatok a nőnek egy talán számára ismerős kulcsot, ami lassan tovatűnik fehér ujjaim fogásából. Lent a férfi elhalad az asztal mellett és felveszi róla a kulcsot, a rácsok elé áll és kinyitja a zárat, belép és letérdelve a még mindig alvó társa mellé, elvágja annak a torkát, akárcsak egy disznóét. Végezetül, minden cifrázás nélkül saját szívébe vágja a kést, sebészi pontossággal.
- Mikor beléptem egyszerű szándékkal és feltételekkel … - Emberi alakom körvonala egyre inkább határtalannak tűnik, mint egy túlságosan megviselt vitorla szakad, foszló széle. – Most már nem számít .. – Igyekszem megtartani a kényes egyensúlyt a róka és az emberi forma között, mert a kis mutatványnak megvolt a maga ára és most vagy tulajdon fogaimmal marcangolom szét ezt a nőt, vagy elkergetem. Vágyom, hogy inába szálljon a bátorsága és fusson, mert véletlenül sem akarom, hogy Shagunak látnia kelljen, akár az egészet, akár csak a végeredményt.
blind spot [alapjáraton nem bírom az ilyen zenét, de ez valamiért tetszik *.*]
Yue- Földvérű-Démon
- Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?
Hol? : sosem ott, ahol keresnek
Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
♦ :
Re: Piactér
by Shagu Kedd Márc. 18, 2014 12:38 pm
Hallom! Itt van! Hallom Yue hangját,és érzem az illatát is! Ez ő, neki kell lennie! De hol van? Nem látom. Ki kéne nyitnom a szeme, de túl fáradt vagyok hozzá. Ő is azt mondta, hogy aludjak. Pihennem kell még. Nem tudom, nem értem miért, de ha Yue tudja, akkor az pont elég nekem.
Nem! Ez nem az ő hangja! Ez valaki másé! Ez egy gyilkosé! Hallgasd, figyelj!
Mocorgott álmában, és egyre inkább valami fontosat akart mondani, de érthetetlen dünnyögésbe fulladt a próbálkozása. Yue szavai ugyan lecsendesítették, egy darabig nyugodtan szendergett tovább, ám lassan megint csak nem hagyta.
A nő mindvégig szemmel tartotta a fehér hajú szörnyeteget. Most már biztos volt benne, hogy ha ez bestia is, nem az aszokványos fajta, akit rab láncra lehetne kötni. Az ő fejében úgy éltek ezek a lények, mint valami alsóbb rendű létforma. A természet esetlen, szerencsétlen torz szülöttei, akiket meg lehet alázni, ám de nem szükséges. Ahogy a kutyát sem ütlegeli egy jóérzésű ember, úgy a bestiákat is inkább kedvesen kell magukhoz idomítaniuk az embereknek, hogy hasznukra lehessenek. Nem utálta ő egyiket sem, inkább sajnálta, hogy annyira hasonlítanak az emebekre, mégsem lehetnek azok. Ez a kiskölyök hasonlított eddig leginkább egy emberre, de ez is csak egy bestia. Pont ugyanolyan mint a többi. Viselkedésében is biztosan. Nem nézte le őket, hiszem ki nézi le a szintekkel alatta lévő létformát? Ahogy egy disznót, vagy egy növényt sem nézünk le, úgy nem nézte le a bestiákat sem. Élőlények voltak, akiket a Természet az emberek szolgálatába teremtett. Érzelmes, de alsóbb rendű lények.
Ez itt előtte, pedig egy igen veszélyes példány. Jobb ha vigyáz vele, talán jobb lenne nem itt lenni. Szóra nyitotta a száját a fehér hajú, s a szavakat szinte köpve dobta oda a lánynak. Legalább is neki így tetszett. A sikoly teljesen egyértelmű volt. lelki szemei előtt megelevenedett a halál pillanata is.Ahogy egyikük leszúrja a másikat. Ő nem érhet ilyen véget! Ráharapott a szájában füstölgő csikkre, amint a megbabonázott férfi belépett a szobába és elvette a kulcsokat. Azokat a kulcsokat.
~ Ki vagy tee! Honnan szerezted meg azt! ~
Akkor hol van a vörös hajú? Itt valami nem stimmel, és jobb lesz rájönnie, mielőtt ő is az áldozatává válik ennek a démonnak. Kerekre tágultak a pupillái. Az előbb sem mert a férfihoz szólni, pedig érzett rá késztetést. A félelem, és az attól való tartás, hogy talán akkor neki is neki esik, belé fojtotta szót. A bestia fiú pedig olyan nyugtalan. Nyugtalan? Talán ő érzi azt az erőt, amit ez a másik kienged magából?
"Egyszerű szándék, egyszerű feltételek?" Kattogott az agya, és már ugrásra készen volt, de szólni nem szólt. Jól tudta, hogy már elkezdődött. Nem tudná maradásra késztetni a szavaival. Lehetőséget keresett a menekülésre. Már belátta, hogy ez az egyetlen lehetőség, de hogy álljon fel úgy, hogy ne ugorjon rá egyből az a .... valami? A mellette lévő kisebb, olyan egy méteres szekrényen volt minden egy adag por mellett. Többek között egy meggyújtott gázlámpa. Még akkor tette oda le, mikor belépett nagy sietségében, hogy aztán tovább robohasson a három idiótához, és észre vegye a kölyköt. Gyújtva van! Felugrott és a másodperc tört részénél is gyorsabban sodort le mindent a földre, Yue felé. A lent tartott por, szintén tetemes mennyiségben volt felelhető, ami pedig ennek hatására felkavarodott és egy nagy felhőt képezett. A lámpa pedig összetört és meggyújtotta a szálló porszemeket.
Most már minden mindegy! Ha kell hát gyulladjon fel a ház is, égjen benne a kölyök is, de ő nem fog meghalni. A következő pillanatban, előrántva a hosszú tőrt, nem Yue, hanem az ajtó felé rohant. Oldalával kinyomta, hiszen nem volt bezárva és száguldott kifele az esőbe, majd onnan is tovább a kikötőbe. El kell tűnnie!
- A rohadt életbeee! -
Shagu pedig szimatolt, félig öntudatlan állapotban. Ez olyan helyzet, mikor az ember már nem álmodik, az este véget ér, de még nem kelt fel. Mindent amit érzékel a külvilágból kap, és azok jószerivel fel is kelthetik.
Füst! Meleg van. Égett szag, valami ég? Yue!
Gyorsan pattantak ki a szemeim, ám csak lassan tudtam felülni. Azt sem vettem észre, hogy valami meleg palackok vannak rajtam, vagy hogy egy jó adag dunyha alatt fekszem, vagy hogy nincs rajtam semmi!
Az elém tárulkozó látványt igyekeztem felfogni. Tűz volt. Egy fehér hajú fiút láttam, de Yue sehol.
Ijedtem adtam ki a szavakat.
- Hol van Yue? -
Hol vagyok?
Nem! Ez nem az ő hangja! Ez valaki másé! Ez egy gyilkosé! Hallgasd, figyelj!
Mocorgott álmában, és egyre inkább valami fontosat akart mondani, de érthetetlen dünnyögésbe fulladt a próbálkozása. Yue szavai ugyan lecsendesítették, egy darabig nyugodtan szendergett tovább, ám lassan megint csak nem hagyta.
A nő mindvégig szemmel tartotta a fehér hajú szörnyeteget. Most már biztos volt benne, hogy ha ez bestia is, nem az aszokványos fajta, akit rab láncra lehetne kötni. Az ő fejében úgy éltek ezek a lények, mint valami alsóbb rendű létforma. A természet esetlen, szerencsétlen torz szülöttei, akiket meg lehet alázni, ám de nem szükséges. Ahogy a kutyát sem ütlegeli egy jóérzésű ember, úgy a bestiákat is inkább kedvesen kell magukhoz idomítaniuk az embereknek, hogy hasznukra lehessenek. Nem utálta ő egyiket sem, inkább sajnálta, hogy annyira hasonlítanak az emebekre, mégsem lehetnek azok. Ez a kiskölyök hasonlított eddig leginkább egy emberre, de ez is csak egy bestia. Pont ugyanolyan mint a többi. Viselkedésében is biztosan. Nem nézte le őket, hiszem ki nézi le a szintekkel alatta lévő létformát? Ahogy egy disznót, vagy egy növényt sem nézünk le, úgy nem nézte le a bestiákat sem. Élőlények voltak, akiket a Természet az emberek szolgálatába teremtett. Érzelmes, de alsóbb rendű lények.
Ez itt előtte, pedig egy igen veszélyes példány. Jobb ha vigyáz vele, talán jobb lenne nem itt lenni. Szóra nyitotta a száját a fehér hajú, s a szavakat szinte köpve dobta oda a lánynak. Legalább is neki így tetszett. A sikoly teljesen egyértelmű volt. lelki szemei előtt megelevenedett a halál pillanata is.Ahogy egyikük leszúrja a másikat. Ő nem érhet ilyen véget! Ráharapott a szájában füstölgő csikkre, amint a megbabonázott férfi belépett a szobába és elvette a kulcsokat. Azokat a kulcsokat.
~ Ki vagy tee! Honnan szerezted meg azt! ~
Akkor hol van a vörös hajú? Itt valami nem stimmel, és jobb lesz rájönnie, mielőtt ő is az áldozatává válik ennek a démonnak. Kerekre tágultak a pupillái. Az előbb sem mert a férfihoz szólni, pedig érzett rá késztetést. A félelem, és az attól való tartás, hogy talán akkor neki is neki esik, belé fojtotta szót. A bestia fiú pedig olyan nyugtalan. Nyugtalan? Talán ő érzi azt az erőt, amit ez a másik kienged magából?
"Egyszerű szándék, egyszerű feltételek?" Kattogott az agya, és már ugrásra készen volt, de szólni nem szólt. Jól tudta, hogy már elkezdődött. Nem tudná maradásra késztetni a szavaival. Lehetőséget keresett a menekülésre. Már belátta, hogy ez az egyetlen lehetőség, de hogy álljon fel úgy, hogy ne ugorjon rá egyből az a .... valami? A mellette lévő kisebb, olyan egy méteres szekrényen volt minden egy adag por mellett. Többek között egy meggyújtott gázlámpa. Még akkor tette oda le, mikor belépett nagy sietségében, hogy aztán tovább robohasson a három idiótához, és észre vegye a kölyköt. Gyújtva van! Felugrott és a másodperc tört részénél is gyorsabban sodort le mindent a földre, Yue felé. A lent tartott por, szintén tetemes mennyiségben volt felelhető, ami pedig ennek hatására felkavarodott és egy nagy felhőt képezett. A lámpa pedig összetört és meggyújtotta a szálló porszemeket.
Most már minden mindegy! Ha kell hát gyulladjon fel a ház is, égjen benne a kölyök is, de ő nem fog meghalni. A következő pillanatban, előrántva a hosszú tőrt, nem Yue, hanem az ajtó felé rohant. Oldalával kinyomta, hiszen nem volt bezárva és száguldott kifele az esőbe, majd onnan is tovább a kikötőbe. El kell tűnnie!
- A rohadt életbeee! -
Shagu pedig szimatolt, félig öntudatlan állapotban. Ez olyan helyzet, mikor az ember már nem álmodik, az este véget ér, de még nem kelt fel. Mindent amit érzékel a külvilágból kap, és azok jószerivel fel is kelthetik.
Füst! Meleg van. Égett szag, valami ég? Yue!
Gyorsan pattantak ki a szemeim, ám csak lassan tudtam felülni. Azt sem vettem észre, hogy valami meleg palackok vannak rajtam, vagy hogy egy jó adag dunyha alatt fekszem, vagy hogy nincs rajtam semmi!
Az elém tárulkozó látványt igyekeztem felfogni. Tűz volt. Egy fehér hajú fiút láttam, de Yue sehol.
Ijedtem adtam ki a szavakat.
- Hol van Yue? -
Hol vagyok?
Shagu- Állatbestia - Ragadozó
- Mottó : "Ha nem tudsz dönteni, ne tedd"
Hol? : Samíri; Alsó város
Ismertető jegy : Piros szem, macskafül-farok, hegyes szemfogak, félszegség, 165 cm., három korbácsütés nyoma a hát jobb felén. Egy-egy vörös folt hátul, jobb deréktájt, és elöl bal oldalt a vesénél. Egy-egy vágás a csuklóján keresztbe
Kaszt : Energia elemtál használó bestia (Villámcsászár); ember félvér
Re: Piactér
by Yue Szer. Márc. 19, 2014 7:12 pm
Lobban! Gyullad! Lassan ég minden, amibe ez a szörnyeteg csak képes belemélyeszteni arany, karmazsinnal futtatott fogait. Megállíthattam volna, mielőtt még akárcsak megfordult volna a fejében, hogy menekül. De. Véletlenül, nem ezt akartam? Arcom elé emeltem a kezem, a félelmem ösztönös az tűztől, sem az erdő növényvérű lakói, sem pedig rókabundában osonó vadászai nem szívlelik a mindig mohó, végtelen étvágyú lángokat. Még sem bénít meg, had másszon fel a falon és kaparja le az utolsó felkent papírlapot is, hogy megízlelhesse a fát, ami megbújik mögötte. Faja csak fel ennek a helynek minden porcikáját, írmagja se maradjon és így cinkossá is válik, elolvasztja majd nyomainkat. Ruha, vagy halott test, itt nem marad, ha szépen szertelenül ég tovább. Csak mi ne maradjunk tovább!
Megfordulok, egy szemvillanásnál is rövidebb ideig ámulok csak el azon, hogy Shagu már feltápászkodik, talán kicsit inogva ül, de éber. Könnyed mosoly mögé rejtem ama félelmet, hogy jelenlegi formámban csak megijesztem, hogy tovább növelem zavarodottságát .. de az a képen is nőne, ha előtte erőltetném vissza azt a másikat, azt, amiben megismert. Vajon, sikerülne? Hetykén vette fel elmém komisz zugának tulajdonosa és mit is felelhettem volna rá, mint azt, hogy mennie kell! Muszáj!
Egy lépés és előtte állok, fél térddel az ágyra nehezedem és ellentmondást nem tűrő mozdulattal igazítom köré a félig lehullott takarót. Nem jó, de a semminél semmiképpen sem rosszabb. A szoba recsegő, vizesen gurgulázó és sziszegő hangokkal telt meg. Ijesztő és késleltethetetlen jelzése volt ez annak, hogy ha szeretnénk is időzni, ha szükség lenne néhány magyarázó szóra, azokra, sőt, a menekülésen kívül semmire sincs idő.
- Ő már biztonságban van, ideje, hogy te is oda kerülj. – Meg sem fordult eddig a fejemben, hogy Shagunak nem lesz olyan egyszerű a menekülés. Nem tud tovatűnni, mint a Nap melegétől rekkenő síkságon, a délibáb. Váratlanul elmosolyodom, ravaszon, azt hiszem pontosan úgy, ahogyan csak egy ravasz róka képes. – Húzd össze magad, olyan kicsire, amennyire csak tudod! – Utasítom, sürgető, nagyon is határozott hangom, ha tud és olvasni szeretni szememből, őszinteség sürgetéssel, aggódással vegyes örvényét pillanthatja meg. Ha ellenkezni látom, akkor sem ütök meg olyan hangot vele szemben, mint azt a piacon megtettem. Képtelen vagyok ráförmedni, helyette csak felhívom figyelmét a köröttünk egyre nagyobb hőt és világosságot adó heves lángokra.
- Nincs időnk! – Mutatok az éhesen vicsorgó lángnyelvek felé. De már készülök, hogy rávethessem magam, mert mindkettőnknek egy démon gyorsaságára és amorf alakjára van szükség. Ezt viszont csak úgy érhetem el, ha, ham bekapom! Igyekszem, gyorsan, hogy amennyire csak lehet, később fogja csak fel, hogy egy róka agyarai zárják körbe, de addig, uzsgyi! Ki az ajtón és át az első ablak törékeny üvegtábláján. A füst fehérből szürkébe hajló füstje, az esők párolgó gőzfelhője által megült városban nem fog feltűnni egy megfogalmazhatatlan formájú gyorsan tovaúszó, fehér folt. Néhány ugrás a nedves háztetőkön és már le is szánkáztunk egy sötétebb, koszosabb világba. Annak viszont egy szép kertjébe huppantunk, mancsaim, ló nagyságom ellenére sem nyomódnak a puha talajba, lehajtom a fejem és kiengedem foglyomat. Óvatosan szeretném orrommal megbökni, a bocsánatkérés egy kicsit fura módját választva.
- Még egy kicsit erőt kell venned magadon. – Súgom oda, mély hangon és ellépek mellette, közben alakom nagyságából jócskán visszaveszek és mire az ajtóhoz érek, már nem is vagyok nagyobb e közepes méretű rókánál. – Gyere! Itt biztonságban leszel. – Bátorítom, de közben már azon jártatom az agyam, hogy hogyan változzam vissza úgy, hogy ebből Shagu ne vegyen észre semmit.
pocihontas'
Megfordulok, egy szemvillanásnál is rövidebb ideig ámulok csak el azon, hogy Shagu már feltápászkodik, talán kicsit inogva ül, de éber. Könnyed mosoly mögé rejtem ama félelmet, hogy jelenlegi formámban csak megijesztem, hogy tovább növelem zavarodottságát .. de az a képen is nőne, ha előtte erőltetném vissza azt a másikat, azt, amiben megismert. Vajon, sikerülne? Hetykén vette fel elmém komisz zugának tulajdonosa és mit is felelhettem volna rá, mint azt, hogy mennie kell! Muszáj!
Egy lépés és előtte állok, fél térddel az ágyra nehezedem és ellentmondást nem tűrő mozdulattal igazítom köré a félig lehullott takarót. Nem jó, de a semminél semmiképpen sem rosszabb. A szoba recsegő, vizesen gurgulázó és sziszegő hangokkal telt meg. Ijesztő és késleltethetetlen jelzése volt ez annak, hogy ha szeretnénk is időzni, ha szükség lenne néhány magyarázó szóra, azokra, sőt, a menekülésen kívül semmire sincs idő.
- Ő már biztonságban van, ideje, hogy te is oda kerülj. – Meg sem fordult eddig a fejemben, hogy Shagunak nem lesz olyan egyszerű a menekülés. Nem tud tovatűnni, mint a Nap melegétől rekkenő síkságon, a délibáb. Váratlanul elmosolyodom, ravaszon, azt hiszem pontosan úgy, ahogyan csak egy ravasz róka képes. – Húzd össze magad, olyan kicsire, amennyire csak tudod! – Utasítom, sürgető, nagyon is határozott hangom, ha tud és olvasni szeretni szememből, őszinteség sürgetéssel, aggódással vegyes örvényét pillanthatja meg. Ha ellenkezni látom, akkor sem ütök meg olyan hangot vele szemben, mint azt a piacon megtettem. Képtelen vagyok ráförmedni, helyette csak felhívom figyelmét a köröttünk egyre nagyobb hőt és világosságot adó heves lángokra.
- Nincs időnk! – Mutatok az éhesen vicsorgó lángnyelvek felé. De már készülök, hogy rávethessem magam, mert mindkettőnknek egy démon gyorsaságára és amorf alakjára van szükség. Ezt viszont csak úgy érhetem el, ha, ham bekapom! Igyekszem, gyorsan, hogy amennyire csak lehet, később fogja csak fel, hogy egy róka agyarai zárják körbe, de addig, uzsgyi! Ki az ajtón és át az első ablak törékeny üvegtábláján. A füst fehérből szürkébe hajló füstje, az esők párolgó gőzfelhője által megült városban nem fog feltűnni egy megfogalmazhatatlan formájú gyorsan tovaúszó, fehér folt. Néhány ugrás a nedves háztetőkön és már le is szánkáztunk egy sötétebb, koszosabb világba. Annak viszont egy szép kertjébe huppantunk, mancsaim, ló nagyságom ellenére sem nyomódnak a puha talajba, lehajtom a fejem és kiengedem foglyomat. Óvatosan szeretném orrommal megbökni, a bocsánatkérés egy kicsit fura módját választva.
- Még egy kicsit erőt kell venned magadon. – Súgom oda, mély hangon és ellépek mellette, közben alakom nagyságából jócskán visszaveszek és mire az ajtóhoz érek, már nem is vagyok nagyobb e közepes méretű rókánál. – Gyere! Itt biztonságban leszel. – Bátorítom, de közben már azon jártatom az agyam, hogy hogyan változzam vissza úgy, hogy ebből Shagu ne vegyen észre semmit.
pocihontas'
Yue- Földvérű-Démon
- Mottó : egy lépés és ott a világ, vagy a vége?
Hol? : sosem ott, ahol keresnek
Ismertető jegy : virágos mezőt idéző illat és esetleg a lángvörös haj, ékes szóló zöld szemek ketőse
Kaszt : illúzionista, vagy valami hasonló
♦ :
1 / 2 oldal • 1, 2
1 / 2 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.|
|
|