Fekete Sarló Fogadó

//Rövidke lesz, de most már mindenképp írok, ha már tudok is. >
Ami nem öl meg, az erősebbé tesz? Nem hallottam még ilyen elképzelésről, sőt, meg de talán, akarom mondani teljesen össze zavart és egyben nagyon is tetszett amit mondott. Erősnek éreztem magma általa. A tudat, hogy az a sok rossz amit át kellett élnem, az erősebbé tesz, vagy fog tenni, egy kicsivel több reményt táplált belém. Ezt pedig csak egyedül neki köszönhetem. A kedves, vörös hajú idegennek, aki már másodszor mentett meg. Most legutóbb magamtól. Nem voltak olyan gondolataim, amik öngyilkosságra vagy valami butaságra ösztökéltek volna, egyszerűen csak erősebbnek éreztem magam. Most. Yue társaságában. Valahogy könnyebben is vettem a levegőt. Végül pedig haloványan csak, azonban mégis meg kell említeni, hogy elmosolyodtam. Felálltam. Ahogy hallgattam a szavait, őt magát, elfogott egy rég nem érzett érzés. Meg kellett tennem, még ha utóbb talán megbánom. Soha senki nem volt ilyen közvetlen, ilyen barátságos velem, soha soha senki. Azt hiszem erre mondják, hogy elérzékenyültem. Nem igazán fogtam fel azonban a pillanat hevében, hogy mi is történik velem, egyszerűen csak megtörtént, én meg akaratlanul is átadtam magam neki. Nem hiszem, hogy tudtam volna ellene tenni.
Odaléptem a vörös idegenhez, akit már rég nem tartottam annak, és átöleltem. Egy jó fél perc is volt talán, mire szorongatásom engedett, és elvékonyodott hangon, lopva rá-rá pillantva szólaltam meg. Még bólintottam is, inkább csak magamnak.
- Köszönöm. Ez nagyon sokat jelent nekem. -
Ekkor, kis habozásom közepette egy ismerős hang kiáltotta a nevem. A konyhás néni. o.O Úgy látszik kapok munkát. Odakaptam a fejem, de gyorsan vissza is fordultam Yuehoz.
- Mennem kell, további szép napot. ^^ -
És azt hiszem még mindig mosolyogtam. Még akkor is, mikor már nem rá néztem, mikor már a konyha felé siettem.

Pillanatig, talán kettőig pillantásom az udvar körvonalait követte, de ahogy Shagu megmoccant, szelíden fürkészve tekintettem rá. Az első pillantásig volt némi kételyem, hogy talán túlságosan emészthetetlen lett az, amit mondtam. A mosolya volt az, ami ezt teljességgel megcáfolta és ennek láttán gondolkodás nélkül követtem a példáját, mosolyogtam. Valahol megnyugvást jelentett, hogy nem fordítottam gondolatait a szakadék felé, talán pont ellenkezőleg tette meg a lépéseket fejben. Előre és csak előre, mert a múltban élni nem szabad!
A vékony kis örömgörbe még sem jelezte előre és így nem is készíthetett fel arra, ami egyszer csak bekövetkezett. Olyan más volt ez, mint azok, amiket az illanó esti pillék nyújtottak. Az ő karjaik csak szándékkal fonódtak körém, hogy kicsikarják azt, amit szeretnének és ha volt is olyan alkalom, amikor őszinteség és csekély hála volt benne. Nem különböztek. Talán e miatt lepődtem meg igazán és álltam tétlenül, egy kézzel még mindig a falat támasztva. Tudom én egyáltalán, hogyan is kell az ilyen őszinte gesztust rendesen viszonozni? Lényemből fakadóan valószínűleg nem, de igyekszem. A falhoz túlságosan ragaszkodom, nem merem elveszíteni ezt a nem múló stabil támaszt, így szabad karomat hajtom vállára, bíztatóan megveregetve a hátát. Nem sürgetem, valahogy nem helyénvaló ilyenkor elkapkodni a dolgokat. Azt hiszem. A mosolyom az egyetlen, ami magabiztosabbá vált, most, hogy újfent felköltözött az arcomra.
- Ez … - Egy hang az, ami meggátol abban, hogy befejezzem azt, amit mondani akartam. Ösztönösen a hang irányába nézek és ezzel a lendülettel nagyjából el is tűnt a fejemből a gondolat, amit még meg akartam osztani Shaguval. Akit nem mellesleg hívnak és ő nem is rest azonnal engedelmeskedni a hívásnak, azt hiszem ez a fajta odaadó engedelmesség belőlem hiányzik.
- Örülök. Vigyázz magadra! – Nem túl hangosan szóltam utána, nehogy a végén kérdőre vonják, hogy kivel diskurált odakint. Bajba kerülhet ő is, de én nagy valószínűséggel. Most kéne elillannom, még is megvárom, amíg Shagut el nem nyeli az épület és utána is ráérősen nézek újra végig a kerten. A kis fickót, akit idáig követtem viszont nem látom és ezzel egy kellemes káromkodást folytok el, szólnom kellett volna róla Shagunak. Utána pillantok, de elvetem a lehetőséget, hogy utána menjek, inkább hátra arcot veszek és körültekintően visszalopódzom az utcára. Ügyeltem rá, hogy lehetőleg ne tűnjék úgy, hogy onnét jöttem, ahol idegennek keresnivalója nincs. Onnan nézek fel a cégérre, Fekete Sarló…

//jahp. én is picit írtam //