Vad vízű vidék

A hegyekből áradó patakok sebes folyású folyókká szélesedtek itt, melyek mind a Reményt táplplják. A hegyek közül néhány olyan magasra megnőtt itt, hogy kopasz tetejüket nem is mindig lehet látni a felhőktől. Errefelé sokféle állatnak nyújtanak menedéket a gyors patakok, a magas hegyek, vagy épp a sötét barlangok. A kivájt járatok többsége egyszerű medve vagy farkasbarlang, de néhány olyan nagy, hogy ilyen viszonylag kis méretű állatok nem áshatták. A hegyeket borító növényzet sem egységes: van amelyiken burjánzik az erdő, a szomszédján viszont már alig akad fa, és ez utóbbinak csúcsa is hiányzik. Néha érezni lehet a tetején egy különös szagot, és néha maga a hegy is megmozdul.

Pár napja, hogy elindultam, és máris eltévedtem, bár nem is tűnt fel, mert ez a táj egyszerűen csodás. A tiszta patakokban a pisztrángok úszkálnak, a sekélyebb résznél most épp egy medvecsalád halászik. A kölykök inkább csak összefröcskölik magukat, mert eddig egyetlen halat sem fogtak. Órákig elnézném még őket, de a nap már túl van a delelőn, és ki szeretnék jutni ebből a völgyből még napszállta előtt.
Az egyik hegyoldalon mászok fel, itt-ott megálva az igen gyéren elhelyezkedő fák árnyékában, és talán már félúton járok, amikor egy nagy barlangnyílást találok. Megállok egy kicsit a szájánál, majd örömmel veszem tudomásul, hogy van egy másik kijárata is, hiszen érzem, hogy jár a levegő. Fákjagyújtás után belépek a sötét barlangba, ahonnan egy kis patak igyekszik kifelé és folyik le a hegyoldalon. Még egy utolsó pillantást vetek erre a szép völgyre, majd belépek az áthatolhatatlan sötétség birodalmába. Engem nem zavar a sötétség, mivel tudom, hogy csak szélirányt kell menni, és ki fogok jutni az alaút másik végén.
Egy lépcsőre hasonlító képződményen folyik le a patak, de én felfelé igyekszem rajta, mivel onnan fúj a szél. A lépcsőfokok túl magasak ahhoz, hogy csak egyszerűen felsétáljak rajtuk, mindegyik megvan ledalább két méter, ezért leteszem a fákját egy száraz sarokba, majd kis létrafokokat vájok az első lépcsőbe. Miután ez megvan, fogom a fákját, és felmászok a második emelkedőhöz. Itt ugyanezt meismétlem, és máris túl vagyok ezen az akadályon.
Hirtelen valami szokatlant tapasztaltam, ugyanis éreztem, hogy valaki más is van a közelben. Gyorsan leraktam fákjámat a kanyarban, majd visszahúzódtam a fal árnyékába. Innen kileshetem, ki az, aki jön velem szemben. Lehet, hogy veszélyes.

*Fény töri meg a barlang sötétségét, alakot váltok, szárnyaimat behúzva nesztelen léptekkel haladok a fény felé. Ujjaimat ökölbe szorítom, halk lélegzetvétellel haladok a fény felé. Majd megtorpanok, hallom a lélegzetvételét, felemelem ökölbe szorított jobbomat majd kinyújtom mutató ujjamat. S halkan megszólalok.
- Tudom, hogy ott rejtőzöl... A fáklyád fénye elárul téged idebent....
*Szememnek nem természet ellenes a sötétség, elvégre magam is az ő teremtménye vagyok. A sötétből születtem s itt is érzem a leginkább otthon magam.
- Vagy talán azt szeretnéd magam vegyelek rá, hogy elő lépj?

*Végig nézek a női alakon, kissé felhúzom szemöldököm, majd testem elkezd átváltozni. Szarvaim szép lassan eltűnnek fejem tetejéről, s hosszú haj formájában kezdenek megjelenni. Fülek lesznek helyükön, mik egész hegyesek, majd egy elf szempár tekint vissza a lányra. S kérdését hallva elkezdek gondolkozni miért is vagyok itt.
- Létezésem okát keresem, azt amiért megteremtettem... Hosszú idők óta járom a világot, de nem lelem.
*Kezeimet össze fonom magam előtt, majd egyikkel államat megfogva kezdek gondolkozni.
- A kiutat?- Nézek vissza magam mögé- Oly régóta bolyongok már e rendszerben, hogy magam sem emlékszek hol jöttem be... De ha akarod... Segíthetek neked... Ember?
* Nézek rá gyanakvó tekintettel. Nem érzem, hogy fajtámbéli lenne, s első látomásra emberi lénynek tűnik.

*Elbiccenten fejem, értetlen arcot vágva.
-Akkor ezek szerint nem... Hát ahogy gondolod...
*Vonok vállat, s indulnék is tovább.
- Majd odakint találkozunk.
*S ahogy odébb sétálok tőle ismét démoni alakomba öltöztem, majd sötét árnyak kezdtek körülöttem keringni, s eltűnök a lany szemei elől. Beolvadva az árnyak közé. Ha kiér a barlangból a bejáratnál ismét megpillanthat csak most női alakomban.

*Rápillant a női szempár a lányra, elmosolyodik s halkan megszólal. Oly kacérul ahogy csak lehet.
- Találkozni? Meglehet, életem során sok lénnyel találkoztam már... De olyannal aki erre képes még soha...
*emelem kezem ajkamhoz majd halkan kuncogok egyet.
- Talán jobban felismernél ha....
*Tekintek körbe senki sehol, majd változom át abba az elf alakba akit láthatott odalent a barlangban.
-Ha ezen alakomban jelennék meg? Hogy neveznek ember ki nem is oly ember mint amennyire annak látszik?
*Kissé előre dőlök majd ha nem mutatkozott eddig be megelőzöm.
- A nevem Xer
*Tekintek fel a lányra majd feljebb is emelkedem.

*Fúrcsán nézek a lányra, majd egy mély levegőt veszek.
- Mégis mit nem értettél Lumera?
*Emelem meg kezeimet értetlenségemet kifejezve a kérdés iránt.

*Arcomra talán kis meglepődöttség szökik, s elgondolkozok azon vajon miféle lényt sodort az utamba az élet aki még csak emberekkel sem találkozott. Kik olyanok a földnek mint megállíthatatlan pestisjárvány. Szaporodnak sokasodnak majd öldöklik egymás sarjait, s világunkat emésztik fel.
- Az ember egy alantas élőlény, kik éppen oly formában léteznek mit most te magadra öltessz. Avagy mint a másik alakom, amiben imént láthattál.
* Szól halkan a szám, hisz ki tudja hol van Füle az embereknek kik közül sokan a pusztításunkban lelnek élvezetet.
- Azt hiszik ővék minden mit a föld terem s ad. Érted már Lumera?
* S ha még mindig áll a kérdés mi a biztonságos helyre utal magam is csak bolintok egyet erre.
- Bizony kéne olyan is, bár közel s távol nincs olyan lény ki vegezhetne velem.... De keressünk.

*Végig nézek magamon mikor a lány rólam beszél, majd vissza pillantok rá. Mély levegőt szippantok be majd halkan válaszolok.
- Hogy miféle... Egy kóborló árnyék, nem több. Az emberek démonnak hívnak minket, ártalmas lények kik csak a pusztításban léteznek. Ezek vagyunk mi- kuncogom el magam- a bagoly mondja verébnek.... Azt hiszem.
*Majd a lány a barlangra utal, kissé elhúzom a számat nem igazán fűlik hozzá a fogom, hogy ismét vissza térjek oda. Államat végig simítom kezemmel majd leeresztem azt. Ujjaim hegyes karmokba kezdenek végződni, majd lassan egész karom a démoni alakját kezdi felölteni. S hamarosan az a helyes elf arc, egy sötét markáns arccá alakul, szarvaim egyenesen az égnek merednek, majd szárnyaimat kinyújtóztatom. Hatalmasak, kétszer akkorák mint egész testem.
- Nehéz egy szűk bőrbe bújva élni, viszont a kétlábú halandók nem képesek elfogadni ezt a testet ami nekem adatott.
*Felső testem fekete páncél borítja mi testemhez simul, lábaimon ehhez hasonló nehéznek tűnő páncélzat.
- Nem hiszem, hogy én vissza szeretnék oda menni... Túl régóta bolyongtam már odalent, s semmi hasznosat nem találtam... De igaz... a szabad ég alatt.
*Fordulok oda két fához, amik úgy álltak egymás mellett mint segítő jóbarátok támasztották egymást, hogy el ne essenek. Kezemet megemelem, szemem élénk vörösbe fordul. S árnyak jelennek meg körülöttünk, nyitott tenyerem ökölbe szorul majd halkan megszólalok.
- Menedéknek pont megfelel... Gyerünk, dologra...
*Suttogom tovább az árnyak pedig elillannak, s száraz fákkal kezdik körbe építeni az egymást megtámasztó két jó barátot. S hamarosan egy rögtönzött kis kunyhó jelenik meg előttünk, moha akad bőven azzal fedik le azt, ha éjjel esőre állna akkor se öntsön ki minket. Szárnyaimat össze csukom s magam köré tekerem. Mintha csak egy kabát lenne rajtam s kilátszik alóla két kezem. Az árnyak dolguk végeztével eltűnnek viszont hagytak a kunyhó előtt egy száraz kidőlt fát ami még enyhén nedves is volt, de kellő erővel lángra lehetett gyújtani.
- Én úgy érzem... - Tekintek rá a lányra- hogy ott töltöm az estét. Ha gondolod, csatlakozhatsz hozzám...- Vigyorodok el, ami inkább már vicsorgásnak látszik ebben az alakban be kell vallanom nem is sok a különbség.
*Elindulok a kis építmény felé, majd oda úton megragadom a fát, s puszta kézzel kezdem apró kis darabokra törni. S ha a lány is velem tart s megáll mellettem egy jó adagot tartok ki felé.
- Vidd be kérlek míg a maradékkal is végzek....
*S ha segít akkor át is nyújtom neki, nem tudom milyen erős a lány de ezzel a súllyal még egy ember leányzó is megbírkózna nem hogy egy olyan lény mint ő. S nemsokára én is követem a maradékkal. A kunyhócska közepén a fákat egymásra helyezem, a kijárat előtt ami teljesen nyitott, hogy a füst ott távozhasson. Majd kezem felé helyezem, ilyenkor jön jól az a csipetnyi elemi mágia amit tanultam a halandóktól.
- Hogy is van....? Ja igen már emlékszem.... rég nem használtam már ilyen fajta mágiát....
*Nem kellenek szavak, legalább is nem az én számomra, hogy magát a mágiát formába öntsem. Tenyeremből meleg árad kifelé, majd a fákra helyezem. Kis idő múlva a fa pattogni, füstölni kezd, s ahol füst van ott a tűz is hamar megjelenik. S ekkor tekintek vissza a lányra.
- Te miféle vagy? Ha nem emberi lény?

* A lány válasza sokkalta többet mondott el mint vártam volna. Nézem a csodás átalakulást ami a szemeim előtt fut végbe. Kissé meglep bár hisz nem találkoztam még csak hasonlóval sem, pedig már járom a világot pár száz éve.
- Hmm-tőr elő hangom- Érdekes teremtmény vagy, még sosem láttam hozzád hasonlót.
*Segitem fel magam egyik kezemmel majd Közelebb sétálok a lányhoz. Kinyújtom kezem felé de még mielött hozzá érnék megáll s rapillantok.
- Szabad?
*Ha a lany igent felel megfogom a gránit arcot bár addigra kezem már az emberi alakjában van. Sokkal jobban érzem ezekkel a kezekkel mi a különbség érintés és gyilkos szorítás között. Végig simítom azt majd kicsit elbiccen fejem.
- Érdekes, olyan mintha a kő életre kelt volna. -Húzom el kezem.- bocsáss meg nem akartalak megsérteni. Olyan mintha rám mondanánk hogy az árnyékunk kelt életre.
* Majd várok mit felel.

*A lány nem veszi zokon amit mondtam, ez igazán jó jel, nem is szándékoztam megsérteni. Majd felkínálja a lehetőséget, hogy további rálátást nyújtson a képességeire amire én persze igent válaszoltam. S végig nézem amit csinál, láttam már hasonlót varázslóktól akik a mágiájukkal irányították a föld elemét. De ezt mégsem mondanám ugyan olyannak mint azt. Ezt sokkalta tisztábbnak érzem, mintha a föld szinkronban lenne a lánnyal s fordítva is igaz.
- Ez nagyon érdekes, mintha összeköttetésben állnál a földdel. Bár ez nem meglepő, hisz tested is ezt mutatja. Megkérhetlek, hogy változz vissza az előbbi alakodba, én is mutatnék neked valamit.
*Mosolyodom el a lányra, majd ha megteszi ujjammal a lány lábaihoz mutatok. S alatta egy fekete kör jelenik meg, egy pillanattal később a levegőben találhatja magát, jóval a föld felett. No persze zuhanó ereszkedésben. Nem véletlenül kértem meg hogy változzon vissza ama gránit formában elég súlyos lehet, még az én erőmnek is. Míg a lány zuhanni kezd szárnyaimat szétnyitom, lábaimmal elrúgom magam a földtől. Felrepülök, egyenesen vele szemben, s ahogy ő esik elkapom s feljebb viszem.
- Mond repültél már valaha?

*Ahogy a lány megszólal körbe vesz minket a köd, majd kezemben tartva őt ismét a kis viskó előtt állunk majd halkan megszólalok.
-Ne haragudj, szólhattam volna előtte.
*Rakom le a lányt a karjaimból majd a kis építmény felé nézek.
- Ideje volna kicsit megpihenni, ez a kis játék rengeteg erőbe került, s annál is több mágiában... Csak utánad.
*Engedem magam elé a lányt.

* A lány válaszára csak bolintok egyet, s én magam megvárom míg vissza nen ér. Közben beheveredek a rögtönzött szállásba majd szárnyaimmal körbe ölelem magam. Nem mintha hideg lenne viszont nyitott állapotban be se férnék a viskóba. Már alszom mire a lány vissza tér viszont a léptek hallatára felnyílnak szemeim s erősen meredek a lány felé. Régen volt nyugodt éjszakám s ezért nem is alszom túl mélyen.
- Sikeresen megtaláltad amit kerestél?

*A lányra nézek aki hatalmasat ásít majd nemsokára el is alszik kinézek az ajtón majd sóhajtok egyet.
- Képes lennél akár egy örökkévalóságon is követni egy térképet ami nem létezik....
*Teszem fel a kérdést mind magamnak mind a szunyókáló lánynak. Hósszú esztendőkön át jártam a világot valami értelmet kutatva az életemnek. De hiába róvom ugyanazokat az utakat, keresem földön vízen levegőben. A hegyek gyomraiban, s a tengerek mélyén. S lassan én magam is álomba szenderülök. Majd mire a lány megébred én már a nap felé bámulok, éppen csak vörösleni kezd az ég alja s abból is csak annyit látni amennyit a fák körülöttünk engednek. Majd mocorgást hallok hátra sandítok majd megszólalok amint a lány kibukkan a házból.
- Jó reggelt... A tervem? Az élet labirintusában nincs szükség tervekre, hisz úgysem tudod megjósolni a következő sarkon vajon mi bukkan fel előtted.
*Kezeim hátam mögött s szárnyam alatt vannak összekulcsolva. S én tovább nézem a napfelkeltét mígnem a lány a szemem elé tol egy almát. Rápillantok majd fel a lány arcára, kezem lassan megindul az alma felé s mire az rátelepszik egy emberi kéz fogja meg majd veszi el. Karmokban végződő kezeim elég élesek, ezek az én pengéim a harcok során. Ember formájában egy óvatlan mozdulat is elég, hogy levágjak egy emberi végtagot.
- Köszönöm- harapok bele az almába.
*Tulajdonképpen nincs szükségem efajta élelemre, de mivel megkínált elfogadom. Hisz akkor kell elfogadni amikor megkínálnak s nem akkor kérni mikor nem akarnak adni. Zaj hallatszik az erdőből, valami jár előttünk, s mintha többed magával járna. Alakom gyorsan átformálom majd a női képben jelenek meg, apró vékony kard oldalamon, pont olyan mint amit egy nő kezéhez elképzelne az ember. Maajd egy sejtelmes női hang szól a lány felé.
- Valakik közelednek... -Szippantok hatalmasat a levegőbe- S nem mondanám, hogy baráti szándékkal érkeznek. Gyilkos ösztön kering a levegőben.... Készülj fel....
*Majd percekkel később egy bozontos férfi lép ki a sövény mögül,talán rókára vagy hiúzra hasonlí ,arcán kaján vigyorral. S megszólt minket.
-- Mit keres két ilyen bájos teremtés itt a semmi közepén.
*Keze előhúzza kardját majd még két ember lép ki a fák közül. De érzem még többen vannak ott ahonnan ezek jöttek, ez a gyilkos érzés ami felőlük árad, s még ők neveznek engem démonnak.
- A magunk útját járjuk... Mit akartok?- Kérdezem.
- Előszőr is dobjátok szépen ide a amitek van... Fegyverek értékek...
*Lenézek fegyveremre, majd vissza a furcsa élőlényre.
- Sajnos nem lehet, hozzám nőt ez a kard túl régóta forgatom...
*Meglepődés a lény arcán, erre a válaszra valószínűleg nem számított.
- Akkor elvesszük erővel... Gyerünk fiúk ma nagy buli lesz!
- Értem, ez esetben... - Vonom ki a kardom- Amelyikőtök túléli azt tesz amit csak akar...
*Még hárman lépnek elő, mind egyformák, valószínűleg falkában járnak. Most még hatan vannak de ki tdudja lesznek e még.Fekete árnyak kezdenek keringeni körülöttem majd átsuhannak a pengére, s ellepik ezüstös színét.
-Lumera hogy állsz a harc terén, van tapasztalatod benne?
*Megvárom a válaszát, majd bólintok egyet. Ha nemleges a lány elé állok, bal kezem hátam mögé téve.
- Akkor ez esetben, nem osztozkodok, elintézem őket egytől egyig....
*Mindenki kardért nyúl s feszült a hangulat, mindenki várja hogy a másik lépjen előszőr. A hiedelmekkel ellentétben nem mindig az győz aki az első találatot beviszi. Egy rossz mozdulat, s az ki eddig védekezz vissza támadva életed veszi.